hétórás vonatút állt előttünk Prágáig, és mit hagytam otthon? naná, hogy a gondosan kikészített könyvet. úgyhogy a Keletiben álltam neki valami olvasnivaló után rohangálni, hát nem egyszerű. a sok Leslie L. Lawrence meg Vavyan Fable között megtaláltam ezt az egyetlen példányt a Ponyvából, és megvettem - kényszerből.
az első pár oldalt olvasva A máltai sólyom jutott eszembe, gondolom a detektívesdi miatt, szóval roppant eredeti gondolat, tudom. de akkor is. szerencsére később sikerült teljesen elvonatkoztatni a - szerintem - harmadrangú krimitől.
azt gondolom, a cselekmény nem túlságosan fontos, inkább csak keretet ad a stílusnak, és a főszereplő hangulatának, jellemének. azért röviden írok erről is.
Nick Belane hollywoodi magándetektívnek mostanában elég sok a kliense. és az a furcsa bennük, hogy valamilyen módon összefüggés van közöttük. első körben meg kellene találnia egy francia írót, emellett egyik ügyfele arra kéri, buktassa le a feleségét, mivel biztos benne, hogy az csalja őt. egy másik felkérés a Vörösbegy felkutatására szólítja fel, és talán a legfurcsább az a férfi, akit egy nőalakban megjelenő űrlény kerített hatalmába.
szóval Belane ezek között az ügyek között lavíroz depressziósan, de nagyon keményen, mindenkit megfélemlítve, kocsmáról kocsmára járva.
de nem ez a lényeg.
imádtam ezt a pasit az arroganciájával együtt, de leginkább azt, ahogy a legmélyebb gödörben is mintha csak megrántaná a vállát, mintha mi sem történt volna, és már megy is tovább. rettentően irigyeltem ezért.
és ne ragadjunk le ott, hogy ilyen meg olyan szókimondó, persze, az, de emellett vegyük észre azt is, hogy egész komoly témákat feszeget, anélkül, hogy úgy éreznénk, a szánkba akarja rágni a sok okosságot, (ugye ez az, amitől elég durván ráz engem a hideg - itt szó nem volt ilyenről).
úgyhogy szerintem nagyon egyben van ez a könyv. gondolom Bukowski pont az a kategória, aki teljesen megosztja a közönséget, lehet nagyon utálni, meg nagyon szeretni. én az utóbbira szavazok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése