2012-12-31

2013 naptár körkép


Tavaly összeollóztam-ragasztóztam egy szép nagy naptárat az ajtómra, aztán alig használtam, de látványnak elment. Nem tudom, hogy a tettek mezejére fogok-e lépni, azaz rendelek-e valami szépséges falinaptárat 2013-ra, majd az új lakásunkba szeretnék egyet, addigra csak leárazzák őket :D
Határidőnaplóm lett megint karácsonyra, Star Wars-os moleskine, az erő legyen velem.

Lássuk, idén milyen falinaptárakba szerettem bele!

elég amerikás, de szép tartalmas :)

kiskutyaaa

kék-piros

gyönyörűszép

a gyermeki énemnek
csillagos, talán ez a legszebb
Sörös, azt hiszem, ez az én édesem is támogatná, lehet ez lesz a befutó :)



2012-12-30

2012 végén


Imádok éves összegző postot írni, gondolom azért, mert a listákat is imádom. Bele is csapok egyből a közepébe. 
2012-ben számokban mindenképpen felülmúltam magam, annak ellenére, hogy ősszel elhatároztam, hogy belassítok, csak sikerült 86 könyvet elolvasnom. Az utolsó negyedévben pedig már tényleg nem kapkodtam, és igyekszem a jövőben is ehhez tartani magam, mindenféle kényszerítő akadályt megpróbálok elsöpörni az utamból, és kizárólag az élvezetre koncentrálni (még mindig az olvasásnál tartok). 
Hála az ajándék molyos pro-tagságnak, az is kiderült, hogy ez a 86 könyv 34904 oldalt jelent, és ezzel is éves csúcsot döntöttem! Az is nagy teljesítmény a részemről, hogy 16 magyar könyvet elolvastam (igaz, ebbe beleszámoltam két szakácskönyvet, meg ott a hét SZJG is), valamiért kevés magyar mű kelti fel az érdeklődésemet, sokat félek is olvasni, volt pár borzalmasan lehangoló élményem. 39:29-re az írónők győzedelmeskedtek a férfiakkal szemben, bár azt hiszem ennek nem sok jelentősége van, de kell az a statisztika. 

Idén több sorozatot elkezdtem és/vagy befejeztem, a végére értem a Harry Potternek, a Millenium-trilógiának, elolvastam Az éhezők viadala mindhárom részét, a Szent Johanna Gimi eddigi megjelent köteteit, nekiálltam a Tündérkrónikáknak, most a negyedik résznél tartok. A felsorolt sorozatok/trilógiák mind a kedvencemmé váltak, erősen újraolvasás-gyanúsak (persze majd csak a távoli jövőben).
Majdnem azzal is büszkélkedhetem, hogy a teljes - magyarul megjelent - Murakami-életművet elolvastam, de még év végén gyorsan megjelentették a futós könyvét, úgyhogy egy már megint hiányzik. A szerelem továbbra is lángol, rám nem jellemző nosztalgiával gondolok vissza az összes Murakamira (kivéve arra, amelyik nem tetszett, de asszem olyan csak egy van). 


Na de lássuk a listát, azaz a 2012-es év top valahányát!

1. Ernest Cline: Ready Player One (az év könyve - nálam)
2. Max Brooks: World War Z - Zombiháború (nem gondoltam volna, hogy egy zombis könyv le tud nyűgözni, de ez egy mestermű)
3. Barbara Ann Kipfer: 14,000 things to be happy about (nem fejeztem még be, azt hiszem, ez lesz az én bibliám, ami ott lesz jó sokáig az aktuális olvasásaim között, ha csak meglátom a kis vaskos könyvet, attól jobb kedvem lesz)
4. Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik (kedvenc a Millenium-trilógiából)
5. Suzanne Collins: Az éhezők viadala / Futótűz (nem tudom, hogy a hájp miatt, vagy azért, mert ez volt az első, amit olvastam a kategóriáján belül, de imádom)
6. Murakami Haruki: 1Q84/3 / Birkakergető nagy kaland / Tánc, tánc, tánc (no comment)
7. Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-7 (visszafejlődtem 10 évet, rám fért)
8. Hidasi Judit: Április út (tud a csaj!)
9. Karen Marie Moning: Keserű ébredés (akkor még nem dobtam hátast, de visszagondolva az első rész tetszett leginkább)
10. Gretchen Rubin: Boldogságterv (be kell szereznem)
11. Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen (az idei év első könyve, már akkor tudtam, hogy jó év lesz ez!)
12. Joyce Reardon: Ellen Rimbauer naplója (még ilyeneket!!)
13. Bálint Ágnes: Szeleburdi család (újraolvasás, kedvencelés)
14. Emma Donoghue: A szoba

+ 1: köszönöm Jamie Olivernek a csodás olasz recepteket :)

Nézegetem a tavalyi listámat, és úgy tűnik, idén sokkal több jó könyvet sikerült kifognom (plusz a hangulatom is nagyságrendekkel ideálisabb volt az olvasáshoz), úgyhogy csodás évet tudhatok magam mögött! Amit tavaly elkezdtem - hogy lejjebb adtam a kultúrsznobizmusomból - azt idén is folytattam, és úgy tűnik, a legjobb ötlet volt. Ó, és 2011-gyel ellentétben idén sikerült teljesítenem a várólsita-csökkentős kihívást (persze alternatív lista nélkül semmire nem mentem volna), viszont úgy döntöttem, idén nem jelentkezem, mert akkor megint kényszerítve érezném magam, és decemberben kapkodnék a maradék könyv után, ami idén sem volt annyira szuper.
Jövőre tehát semmi kötöttség, meglátjuk, hogy tetszik majd az a felállás.

Nagyon sok boldogságot és nyugis olvasós pillanatokat kívánok nektek 2013-ra!

2012-12-26

Nick James - A gyöngyháború

-
 "Behunyom a szememet, jó szorosra, és összeszorítom az állkapcsomat, annak reményében, hogy valahogy felébredek ebből a rémálomból. De amikor újra kinyitom a szemem, még mindig a szellőzőben vagyok. A tanárok még mindig a tárgyalóban vannak és rólam sugdolóznak. Megrázom a fejem és intek Averynek, hogy kövessen visszafelé a szertárba."
 A gyöngyháború szerintem tipikus olvasás-megszerettető könyv, de abból is az a kategória, amelyet egy felnőtt is élvezni tud. A történet a jövőben játszódik: 2095-ben vagyunk, a Föld lakossága két részre szakadt: a Felszínen élőkre és az Éghajósokra, a két világ közti átjárást pedig politikai egyezmény tiltja. De miért is szeretne bárki átjárni az éghajókról a felszínre és fordítva? 
 Egy ideje gyöngyök kezdtek hullani a semmiből, amelyek képesek energiává alakulni, így mindkét tábor igyekszik megszerezni őket. Jesse Fisher - az Éghajó Akadémia egy bénácska diákja - és néhány barátja egy gyöngyszerző-küldetés kapcsán bolyonganak a Felszínen, amikor a fiú összetalálkozik Cassiusszal, a Felszíniek vezetőjének kegyeltjével. Furcsa találkozás ez, mivel ez után mindegyikük megváltozik, különleges képességek fejlődnek ki bennük. 

  A történet innentől kezdve elég összetett, Cassiust bevetésre küldik az Éghajó Akadémiára, Jesse pedig kihallgat egy beszélgetést, ami elindítja azon az úton, hogy megtudja, ki is ő valójában. Közben a két fiú útja többször is keresztezi egymást, nem véletlenül. 
  A könyv nem túl hosszú, ennek ellenére pörögnek az események, a szereplők nagy utat tesznek meg, ezáltal elég jól megismerhetjük ezt a világot. A Felszín például két részre szakadt: a városok köré egyfajta hálót vontak, amely megóvja a lakókat az óriási hőségtől, ám ezt a kiváltságot nem mindenki élvezheti. A peremlakók a hálón kívül élnek, és kénytelenek elviselni a negyven fokot, a perzselő napsütést és a sivatagos környezetet. Közben betekintést nyerünk a politikai háttérbe is, ezzel kapcsolatban azt éreztem, hogy eléggé fekete és fehér minden, tehát a velejéig gonosz és a megtestesült jóság áll egymással szemben, kicsit lehetett volna enyhíteni ezen az éles ellentéten. A történet titkokban és fordulatokban gazdag, de szerintem egy "gyakorlott olvasó" könnyedén megjósolhatja előre a nagyobb jelentőségű eseményeket, ezért is írtam az elején, hogy elsősorban az olvasás megszerettetésére adhat lehetőséget a könyv, egyébként is azt gondolom, hogy az elsődleges célcsoport a 12-16 éves korosztály. 

  A két főszereplő is nagyon fiatal, 15 évesek, ez megint kicsit furcsa nekem, mert az még nálam nagyon a gyerek kategória, de ahhoz mindenképp fiatal, hogy hős lehessen. Igaz, Jesse mondjuk elég béna, nem egy idealizált karakter, Cassius viszont olyan jellemvonásokkal rendelkezik, ami egy 15 éves fiúra egyáltalán nem jellemző. Próbáltam elvonatkoztatni ettől a kor-problémától, és így igazán megkedveltem mindkét fiút; Jesse mondjuk elég sokat nyavalygott, de Cassius pont az a fajta, akit először senki nem kedvel, aztán a lányok mégis érte kezdenek el inkább rajongani. 

  A gyöngyháború az Éghajó Akadémia sorozat első része, és már az első könyv ad egy kis hintet a következő rész eseményeivel kapcsolatban, engem érdekeltté tett, mert úgy tűnik, végre kimozdulunk egy kicsit az Egyesült Államok területéről - ez az, amit a legtöbb disztópiás regényből hiányolok, (és pont ez az a szempont, ami miatt annyira szerettem például a Zombiháborút). Angolul már megjelent a második könyv Crimson Rising címmel. Ha már az eredeti verziónál tartunk, annyit megjegyeznék, hogy én meghagytam volna ezt a borítót, szerintem komolyabb, és szélesebb közönséget céloz meg, mint a magyar. 

A gyöngyháborút köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

2012-12-24

Bonbonkarácsony


Ezzel a tál házi bonbonnal kívánok nektek boldog karácsonyt / hanukát / téli szünetet! 


Most pedig vissza a konyhába baconlekvárt főzni az én szalonnamániás édesemnek. 

2012-12-16

Könyvtár és a shea vaj



Pénteken szabadságon voltam, nyilván ilyenkor a normális emberek alszanak, ameddig csak lehet, én viszont már nyolc után otthon voltam, ettem a nutellás kifilt, miközben anyu írta a bevásárlólistát apunak. Kihasználtam a lehetőséget, és elmentem apuval a vásárcsarnokba, de csak azért, mert ott van mellette a városi könyvtár, és így legalább nem kell majd cipekednem. Rá kellett viszont jönnöm, hogy a gyerekkönyvtár 9:36-kor még nincs nyitva, viszont előbb oda kellett visszavinnem például A hobbitot (olvasatlanul...), hogy a felnőttben tudjak válogatni. Úgyhogy: könyvek vissza a kocsiba, én meg apuval a gurulóskocsis totyogó nénik, kopasz hentesek és illatos szalonnák közé. 
20 reménytelen perc után szaladtam az autóhoz a könyveimért, amikor utánam kiáltott egy ember, hogy ilyen szép bőrnek ilyen szép szappan jár, szóval muszáj volt megállnom. A szappanok tényleg gyönyörűek voltak, de elég hülyén hangzott volna, ha azt mondom, hogy "én nem használok szappant", úgyhogy a pasi - látva a tanácstalanságomat - tovább mutogatta a csodás shea vajas termékeit, az egyik dobozban organikus shea vaj (miért olyan büdös, miért???), aztán voltak ott ajakápolók is shea és kakaóvajjal. Igyekeztem erős maradni, és egyetlen ajakápolóval távoztam, ami valami szuper, csak hát a szagával nem tudok kibékülni, oda is adtam anyunak. De annyira hatásos egyébként, van olyan jó, mint a carmex, csak mondjuk negyed annyiba kerül, úgyhogy azt hiszem, jövő héten visszaküldöm aput egy kakaósért :). 
Mondtam az árusnak, hogy de jó, hogy csak könyvtárba jöttem, erre ő, hogy "Na, csak nem tanulni megy? Az én lányom mindig tanulni megy a könyvtárba." "Hát, én olvasni megyek."

Amúgy az egynapos szabi alatt még a Skyfall-ra is eljutottam végre, továbbra is imádom James Bondot, igaz, a rajongásom a legutóbbi rész kapcsán elég erősen megingott, de most újra elvarázsolt a sok-sok londoni kép, Skócia, Isztambul és a vicces, új, hipster Q. 
Aztán volt egy körünk még a nagyteszkóban is anyuval, mert nekem fekete törölköző kell, meg vettünk tepsit meg jénait nekem, igen, NEKEM, mert véééégre lesz saját konyháááááám! De erről majd később...


Alma Katsu: Halhatatlan


"Nagyjából fél órámba telt elhagyni a szobát, miután lassan hozzászoktattam magam az álláshoz, majd a sétához. Miközben a folyosón araszoltam az udvaroncok hálókamrája felé, kristálytisztán hallottam a háztartás apró zajait, egy vadállat éhségével: szeretők suttogását az ágyban, a főlakáj horkolását, aki az ágyneműs szekrényben aludt; a víz csobogását egy hatalmas üstben, talán valakinek éppen a fürdője készült. [...] 
Bármi is történt velem, komoly volt, és visszafordíthatatlan."


A Halhatatlan főhőse Lanore fiatal lány, szőke csigafürtökkel, bájos arccal, saját állítása szerint az 1800-as években született. Napjainkban találkozik Luke-kal, az orvossal a sürgősségi osztályon, és mivel a lányt éppen gyilkossággal vádolják, valahogy rá kell vennie Luke-ot arra, hogy segítsen neki megszökni a kórházból. Az orvos a lány hatása alá kerül, illetve megtapasztalja Lanny különleges képességét, így enged a kérésnek, és autóval elindulnak a közeli kanadai határ felé. 
A történet három idősíkon játszódik: napjainkban, az 1800-as években, és egy rövidebb kitérőt teszünk az 1300-as évek Magyarországára is. Lanore a Kanada felé vezető úton kezdi elmesélni a hosszú történetét, amely a 19. század elején kezdődött a Maine állambeli St. Andrews nevű városkában. Tipikus zárt közösség, ahol mindenki tud mindent a másikról, és ahol az a fontos, hogy a többiek megítélése felülírja a családi kötelékeket. A legvonzóbb helyi erőbe, Jonathanbe ő is beleszeret, akárcsak a város összes nőnemű egyede, a fiú ugyanis egyedülállóan különleges szépség, és ellenállhatatlan erőt sugároz magából. Lanny szíve újra és újra összetörik miatta, de még Jonathantől távol sem tudja kiverni a fejéből a közösen eltöltött idő emlékét.

A maine-i hideg és az emberek ridegsége uralja a könyvet. Egy percig sem tudtam otthon érezni magam olvasás közben, de félreértés ne essék, ezt nem hibaként említem, valószínűnek tartom, hogy az írónőnek sem az volt a szándéka, hogy egy kellemes, pihepuha, vattacukorba csomagolt, szívet melengető szerelmi történetet vonultasson fel nekünk. Az egész könyvet átjárja a huzat: a szenvedés, a szomorúság, az otthontalanság érzése, a rettegés és legfőképp a reménytelenség. Rengetegszer éreztem azt, hogy bizonyos szereplők számára a halál lenne az igazi megváltás, de ugye azt meg hogy', szerencsétlenek benne ragadtak egy olyan életben, amit egyikük sem kívánt, és ami nem sok örömöt tartogat. Újra és újra megdöbbentett Lanny története, minden fejezet tartogatott valami meglepetést, és ezek általában nem a boldogságról szóltak. A feszültség folyamatosan ott lóg a levegőben, úgy érzem, Alma Katsu nagyon jól eltalálta, hogyan keltsen olyan hangulatot, mintha a következő pillanatban minden összeomolhatna. Az északi állam is kitűnő helyszínválasztás, a hó elszigeteli egymástól az embereket, és a hideg mintha megakadályozná az ott élőket abban, hogy valaha boldogok legyenek.  

A szereplőkkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Lanore-t sokan önzőnek tartják, rám ez nem igaz. Ez a lány reménytelenül szereti Jonathant, de én nem éreztem az önzést a tetteiben. Jonathan inkább nevezhető önzőnek, egész idő alatt csak játszott Lannyvel - meg persze a többi nővel, enélkül nem jutott volna abba a szörnyű helyzetbe, ahonnan aztán nem volt kiút. Jonathan igazán élő volt, úgy éreztem, ismerem. Adair, a másik férfi főszereplő nagyon ellentmondásos személyiség. Van benne valami szerethető, közben pedig rosszabb, mint egy vadállat, egy utolsó szadista gonosztevő. Mégsem tudtam igazán gyűlölni, Jonathanre sokkal jobban haragudtam egész idő alatt. Adairtől még én is rettegek, nem csodálom, hogy Lanore még a mai napig sem tud nyugodtan aludni.
Luke-kal viszont nem tudtam mit kezdeni. Az elvált doki a legsemmilyenebb karakter, semmi érdekes, semmi izgalmas nincs benne, nem is tudtam magam elé képzelni. Úgy érzem, az ő karaktere nem túl kidolgozott, valószínű ez is közrejátszott abban, hogy a napjainkban játszódó események kötöttek le a legkevésbé, de gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül.

Már több mint egy hete befejeztem a könyvet, de ha eszembe jut, újra a hatása alá kerülök, és valahogy engem is elönt a kilátástalanság érzése. Ahogy befejeztem, arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha lenne majd folytatása, ekkor még nem tudtam, hogy a második rész angolul már meg is jelent The Reckoning címmel. Van egy olyan érzésem, hogy le fognak omlani azok a bizonyos falak...

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

2012-12-10

Havas


Reggel kiléptünk a házból, és pont ideális halmazállapotú pelyhekben esett a hó, végre itt is! Karácsony után számomra lényegét veszti a tél, ha nem lenne januárban szülinapom, nem tudom, hogy élném túl azt a gusztustalan hónapot meg még utána a februárt. Most viszont örülök még a hidegnek is, és ma reggel szuper hangulatom lett, amíg a hóesésben besétáltunk a munkahelyünkre. 
Most már persze nem esik, és egy fehér foltot sem látok kint, úgyhogy amíg jobban belejön a tél magába, addig ilyen képekkel vigasztalódom: