Alma Katsu: Halhatatlan

"Nagyjából fél órámba telt elhagyni a szobát, miután lassan hozzászoktattam magam az álláshoz, majd a sétához. Miközben a folyosón araszoltam az udvaroncok hálókamrája felé, kristálytisztán hallottam a háztartás apró zajait, egy vadállat éhségével: szeretők suttogását az ágyban, a főlakáj horkolását, aki az ágyneműs szekrényben aludt; a víz csobogását egy hatalmas üstben, talán valakinek éppen a fürdője készült. [...] 

Bármi is történt velem, komoly volt, és visszafordíthatatlan."

A Halhatatlan főhőse Lanore fiatal lány, szőke csigafürtökkel, bájos arccal, saját állítása szerint az 1800-as években született. Napjainkban találkozik Luke-kal, az orvossal a sürgősségi osztályon, és mivel a lányt éppen gyilkossággal vádolják, valahogy rá kell vennie Luke-ot arra, hogy segítsen neki megszökni a kórházból. Az orvos a lány hatása alá kerül, illetve megtapasztalja Lanny különleges képességét, így enged a kérésnek, és autóval elindulnak a közeli kanadai határ felé. 

A történet három idősíkon játszódik: napjainkban, az 1800-as években, és egy rövidebb kitérőt teszünk az 1300-as évek Magyarországára is. Lanore a Kanada felé vezető úton kezdi elmesélni a hosszú történetét, amely a 19. század elején kezdődött a Maine állambeli St. Andrews nevű városkában. Tipikus zárt közösség, ahol mindenki tud mindent a másikról, és ahol az a fontos, hogy a többiek megítélése felülírja a családi kötelékeket. A legvonzóbb helyi erőbe, Jonathanbe ő is beleszeret, akárcsak a város összes nőnemű egyede, a fiú ugyanis egyedülállóan különleges szépség, és ellenállhatatlan erőt sugároz magából. Lanny szíve újra és újra összetörik miatta, de még Jonathantől távol sem tudja kiverni a fejéből a közösen eltöltött idő emlékét.

A maine-i hideg és az emberek ridegsége uralja a könyvet. Egy percig sem tudtam otthon érezni magam olvasás közben, de félreértés ne essék, ezt nem hibaként említem, valószínűnek tartom, hogy az írónőnek sem az volt a szándéka, hogy egy kellemes, pihepuha, vattacukorba csomagolt, szívet melengető szerelmi történetet vonultasson fel nekünk. Az egész könyvet átjárja a huzat: a szenvedés, a szomorúság, az otthontalanság érzése, a rettegés és legfőképp a reménytelenség. Rengetegszer éreztem azt, hogy bizonyos szereplők számára a halál lenne az igazi megváltás, de ugye azt meg hogy', szerencsétlenek benne ragadtak egy olyan életben, amit egyikük sem kívánt, és ami nem sok örömöt tartogat. Újra és újra megdöbbentett Lanny története, minden fejezet tartogatott valami meglepetést, és ezek általában nem a boldogságról szóltak. A feszültség folyamatosan ott lóg a levegőben, úgy érzem, Alma Katsu nagyon jól eltalálta, hogyan keltsen olyan hangulatot, mintha a következő pillanatban minden összeomolhatna. Az északi állam is kitűnő helyszínválasztás, a hó elszigeteli egymástól az embereket, és a hideg mintha megakadályozná az ott élőket abban, hogy valaha boldogok legyenek.  

A szereplőkkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Lanore-t sokan önzőnek tartják, rám ez nem igaz. Ez a lány reménytelenül szereti Jonathant, de én nem éreztem az önzést a tetteiben. Jonathan inkább nevezhető önzőnek, egész idő alatt csak játszott Lannyvel - meg persze a többi nővel, enélkül nem jutott volna abba a szörnyű helyzetbe, ahonnan aztán nem volt kiút. Jonathan igazán élő volt, úgy éreztem, ismerem. Adair, a másik férfi főszereplő nagyon ellentmondásos személyiség. Van benne valami szerethető, közben pedig rosszabb, mint egy vadállat, egy utolsó szadista gonosztevő. Mégsem tudtam igazán gyűlölni, Jonathanre sokkal jobban haragudtam egész idő alatt. Adairtől még én is rettegek, nem csodálom, hogy Lanore még a mai napig sem tud nyugodtan aludni.
Luke-kal viszont nem tudtam mit kezdeni. Az elvált doki a legsemmilyenebb karakter, semmi érdekes, semmi izgalmas nincs benne, nem is tudtam magam elé képzelni. Úgy érzem, az ő karaktere nem túl kidolgozott, valószínű ez is közrejátszott abban, hogy a napjainkban játszódó események kötöttek le a legkevésbé, de gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül.

Már több mint egy hete befejeztem a könyvet, de ha eszembe jut, újra a hatása alá kerülök, és valahogy engem is elönt a kilátástalanság érzése. Ahogy befejeztem, arra gondoltam, hogy de jó lenne, ha lenne majd folytatása, ekkor még nem tudtam, hogy a második rész angolul már meg is jelent The Reckoning címmel. Van egy olyan érzésem, hogy le fognak omlani azok a bizonyos falak...

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!