5 könyv, amit elolvasok 2016 nyarán + nyári tervek

És itt is a kedvencem: a nyári tervezgetés! :) Imádom, hogy süt a nap, lehet biciklizni, ilyenkor mindenhez több kedvem van, igaz, pont az olvasáshoz annyira nem, vagyis szegény könyvek eléggé a priolista végére kerülnek, de még mindig jobb helyezést kapnak, mint például a főzés. :D A tavaszi terveimet majdnem teljesítettem, a velencés könyvet azóta sem fejeztem be, a többi viszont jó választásnak bizonyult (egyébként a Venice-szel sincs baj, csak ritkán van kedvem angolul olvasni), úgyhogy ezt az etapot sikeresnek nyilvánítom.

Könyves tervek a megmaradt nyárra

Dóri tervezgetése hozta meg a kedvemet ahhoz, hogy ne csak a Star Wars-os Moleskine-emben vezessem a hetente megújuló listáimat. Múlt héten összedobtam egyet, azóta majdnem két könyvet abszolváltam, maradt a többi, meg nyilván mindig csapódnak egyéb példányok is a kupachoz. 

A nyári listámról a kilencből négy könyvet olvastam végig, egyet inkább hagytam, a Velencés olasz témával meg nem jutottam még sokáig, de az utazás előtt mindenképpen szeretném befejezni. A többire (Wild, Eleanor és Park, A nő mosolya) nem látok most sok esélyt, utóbbit valaki ráadásul nagyon nem akarja visszahozni a könyvtárba, vagy én nem tudom, mi van, de különösebben nem is bánom, jó lesz az ősszel is bőven. (Jujj, alig várom, hogy őszi listát is kreálhassak, főleg, hogy az azt jelenti, hogy akkor már ősz lesz, és közelebb leszek A Dátumhoz...)

9 könyv, amit elolvasok 2015 nyarán

Az egész évszakos olvasás-tervezgetést egy nyárival indítottam két éve, és azóta is erre az évszakra szeretem a leginkább összegyűjteni a könyveket, hiába nem létezik már olyan számomra, hogy nyári szünet. Ilyenkor mégis úgy érzem, több időm van mindenre, későn sötétedik, nem megy el egy csomó idő buszozásra, sokkal szabadabb az élet, oké, ennyit a közhelyekről.
Mellesleg a Tavaszi Terveimből 2 könyvet olvastam végig (az egyik katasztrófa, a másik kellemes élmény), egyet meg félbehagytam, a többi pedig marad amikorra marad, látjátok, például az ilyen tapasztalatok miatt sem veszek részt az éves várólista-csökkentésben.

Összeállt tehát a lista a kis terveimről... vigyázz, Elfújta a szél-veszély! :D Na jó, most nem illesztem bele a felsorolásba, hátha úgy sikerül végre elolvasni. 

Zöldcitromos sajttorta

Ezt a tortát anyu szülinapjára "sütöttem", igaz, nem először, de mivel két éve készítettem el utoljára, és akkor egy szedett-vedett lapra csak a hozzávalókat és mennyiségüket írtam fel, kicsit aggódtam, hogy nem fog sikerülni, mivel komoly konyhai tapasztalat híján csak annyira tellett, hogy összekevertem az összetevőket. 

Ez szerencsére bejött, tehát ez az egyik pozitívuma ennek a tortának, ráadásul semmi durva gépezet nem szükséges hozzá, valamint sütni sem kell és persze nagyon finom.

Engem eleve könnyű megvenni azzal a szóval, hogy sajttorta, nem is a krémsajt-összetevő miatt, sokkal inkább a kekszes-vajas alap teszi meg a hatását, elkészíteni is egyszerű, és nem nagyon tudok finomabb toraalapot elképzelni ennél. 

Hozzávalók

200 g keksz (220 g-os natúr Zabfalatokat használtam, picit lopkodtam belőle)
100 g vaj, olvasztva

320 g krémsajt (Lidl sajátmárkásat használtam, tökéletes)
4-5-6 evőkanál cukor
5 db lime
1 dl zsíros tejszín
1,5 evőkanál zselatinpor

Először az alapot raktam össze, annak úgyis kell egy fél óra a hűtőben. Kapcsos formába borítottam az összetört/aprított kekszet (zacsiba raktam és húsklopfolóval nekiestem), majd ráöntöttem az olvasztott vajat és belenyomkodtam az egészet a formába, aztán ment a hűtőbe.

Ezután lereszeltem 4 lime héját és kifacsartam a levüket. Egy tálba tettem a krémsajtot, elkevertem 4 ek cukorral (később, a lime hozzáadása után még tettem hozzá valamennyit, meg kell kóstolni, hogy milyen). Fokozatosan öntöttem hozzá a lime levet+héjat, mert egyszer megtörtént már, hogy összekapta a krémsajtot, most így szerencsére nem. Ezután jött a tejszín, majd a másfél kanál zselatinpor, ráöntöttem az egészet a "tésztára", majd az ötödik lime-ot szépen rákarikáztam, és betettem a hűtőbe. Két óra alatt megdermed. 

Gondolom, kompatibilis a recept más citrusfélékkel, én most ahhoz kaptam kedvet, hogy naranccsal csináljam meg egyszer, akkor lehet tennék bele egy kis gyömbért, vagy a kekszes alapot készíteném gyömbéres kekszből. 

Azt szeretem ebben a tortában még, hogy nagyon könnyű, egyáltalán nem tömény, nyári melegben teljesen jól esik.

Babos kendőre is kitettem a receptet, rég írtam már oda. :)

6 nyári könyv - szubjektív válogatás

Néhány hete már itt kallódik ez a bejegyzés piszkozatban, közben meg mindjárt július, az egyetlen mentségem az a külső körülmény, hogy igazi nyár még - hálisten - nem sok volt, nyilván kivár addig, amíg elmegyünk szabira.
Persze ugye mi számít nyári könyvnek? Egyszer írtam egy hasonló bejegyzést, de az a lista főként a lájtosabb irodalom számomra kedves darabjaiból épült fel. Szóval nekem a nyári könyv az, amiről a nyár jut eszembe, ilyen egyszerű. Ebben a bejegyzésben azokat sorolom fel, amelyeket az utóbbi évek nyarai során olvastam, és mondjuk lehetőleg nem a skandináv télben játszódnak, tehát azért igyekszem kicsit tartani magam a témához is, de inkább a személyes emlékeim vezettek, amikor ezt a listát összeállítottam.

Jack Kerouac - Úton (Az eredeti tekercs)

Tavaly nyári élmény, a dögletes melegben figyeltem itthon esténként, ahogy Kerouac több ízben átszeli Amerikát. Igazi szerelemkönyv, azóta sem olvastam semmit, ami ennyire intenzív élmény és szívdobogtató olvasmány - bár lehet ez a szó pont nem illik a könyvhöz, de belőlem ezt a tünetet váltotta ki - lett volna. Az biztos, hogy jókor voltunk egy helyen, szerintem ez a könyv így üt igazán, nagyon örvendek magamnak, hogy nem "csak úgy" álltam neki, hanem egy olyan időszakban, amikor épp kezdtem érdeklődni az amerikai kontinens iránt. Bővebb információk itt. 

Emylia Hall - Nyarak könyve

Minden valamirevaló nyári listán ott a helye ennek a regénynek. (Nikkincsén is ott van.) Mindig izgalmas egy kívülálló szemszögéből látni Magyarországot, Emylia Hall pedig igazán egzotikus és idilli helyet varázsolt belőle. A legjobb a Balaton partján olvasni, engem kellemesen elringatott a kovászosuborkalé-színű víz mellett, felidézte bennem a gyerekkori nyarakat, azokat az időket, amikor még készültek papírképek, és egész nyáron barna voltam, a hajamat pedig még ki tudta szívni a nap. A töméntelen mennyiségű vajas kukoricát még most sem értem, de esküszöm, ez a könyv legnagyobb hibája. További áradozás itt. 

Michelle Moran - Nefertiti

Azelőtt nem olvastam az ókori Egyiptomról, de jó ötlet volt ezzel kezdeni. Ha valakit érdekel a téma egy lájtos feldolgozásban, annak bőszen ajánlom Michelle Moran könyvét (van belőle több is), nagyon hangulatos, persze az események tükrében ez lehet, hogy kicsit erős jelző, hiszen a halálozások száma a nagyon sokhoz közelít a regényben, meg eleve elég kevés a szimpatikus tettekről híres szereplő. Ha nem kenitek-vágjátok az egyiptomi történetet, és nem szeretnétek spoilert, akkor ne nagyon tanulmányozzátok a családfát a könyv elején. 

Victoria Hislop - A sziget

Amikor kivettem a könyvtárból, már nem emlékeztem, hogy miért volt a várólistámon, fülszöveg nem volt a könyvtári példányban, úgyhogy teljes tudatlanságomban ért a sokk, hogy ez a regény egy görög sziget, Szpinalonga történetét meséli el, ahová még nem is olyan sok évvel ezelőtt a leprásokat száműzték az országból. A könyv több idősíkon játszódik, egy krétai család életét mutatja be generációkon keresztül. Sokszor elég sokkoló a történet, mégis szívesen gondolok vissza erre az olvasmányra, és gondolom a mediterrán helyszín miatt sorolom ide, a nyári könyvek közé.

Takami Kósun - Battle Royale

Légyszi, ne nézzetek csúnyán, egyszerűen nem tudtam kihagyni ezt a könyvet a listából, ha rágondolok, egyből a masszív kánikula jut eszembe, az esti vergődés a kanapén még fél tizenegykor is. Szegény Battle Royale hogy eltűnt a süllyesztőben, míg az Éhezők viadala sikere még mindig nem csengett le, pedig az alapkoncepció ugyanaz, csak Takami Kósunnak több vér volt a pucájában, úgyhogy a regénybe is több jutott belőle. Brutális, kegyetlen, hátborzongató disztópia, a gyerekszereplők ellenére messze nem egy klasszikus YA. Nem rövid. 

Patrick Süskind: A parfüm

Emlékeztek még, micsoda hájp volt körülötte? Ebből is látszik, hogy a tömeg nem feltétlenül az egyszerűt és a színvonaltalant olvassa, hanem azt, amit elé raknak. Jelen esetben elég volt, hogy készült egy film A parfümből, az emberek meg sorra csapkodtak le rá a könyvesboltokban. Akkor olvastam, amikor anyuval nyaraltunk Velencében, és a szállodában küzdöttünk a milliónyi szúnyoggal, mert katacita előre megmondta, hogy Velencében nincs szúnyog. Aha. Nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatnom a könyvet, némi erős gyomor azért nem árt hozzá. 

A sort még bőven folytathatnám, de akkor még több érdektelen személyes adalékot kellene végigolvasnotok mindenféle nyári körülményről. Egyébként nagyjából az összes déli regényt ide sorolnám, élükön a Sült zöld paradicsommal meg a Ne bántsátok a feketerigót!-tal, de belőlük grandiózus összefoglalót készülök produkálni, amint végigettem magam az Elfújta a szél kismillió oldalán illetve az Örök kísértésen. 

Bennetek melyik könyvek idézik fel leginkább a nyarat?

5 könyv, amit elolvasok 2014 nyarán

Hiába nem vagyok már iskolás, imádom előre megtervezni a nyári olvasmányaimat. Megnéztem a tavalyi és a tavalyelőtti terveimet, 2013-ban majdnem az egész lista egy totális mellélövés volt, a rajta szereplő könyvek  egy részét vagy félbehagytam, vagy csak egyszerűen utáltam, egyedül az Örökség tetszett a 9-ből. Két évvel ezelőtt sikerült jobban beletrafálnom, bár az Úton akkor kimaradt, de ez nem is baj, mert annak tavaly nyáron jött el az ideje. Kíváncsi vagyok, hogy idén mennyire leszek sikeres, mind a lista összeállítását, mind az olvasásokat tekintve.

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Óriási hiányosságot kell pótolnom, főleg hogy Délért mennyire rajongok, feltett szándékom, hogy minden a számomra fontos déli regényeket mind elolvassam, már csak egész kevés hiányzik. Az Elfújta a szél alapdarab, gondolom ezt nem kell hangsúlyozni, pont ezért - meg a hossza miatt - félek tőle, nagyon akarom szeretni, magasak az elvárásaim vele szemben. Szintén délrajongó bloggertársaim (Amadea és Nikkincs) viszont állítják, hogy szuper és hossza ellenére gyorsan lehet vele haladni, egye fene, hiszek nekik. 

Ben Aaronovitch: London folyói

A Kakukkszó után nem akartam egyből megint valami londonos könyvbe belekezdeni, de hamarosan muszáj sorra kerítenem a London folyóit, mert ahhoz képest, hogy mennyire vártam, indokolatlanul régóta vár a polcon olvasatlanul. Valószínűleg nem egy tipikus "nyári" olvasmány - legalább is az én értelmezésem szerint, - de mivel mindenképpen el fogom olvasni, gondoltam beszúrom a listába, így egyet már tuti kipipálhatok róla nemsokára.

Gillian Flynn: Sötét helyek

Egész sok krimit meg hasonlót olvasok mostanában magamhoz képest! Nem volt kérdés, hogy GF második magyarul megjelenő könyvére a lehető leghamarabb rávetem magam, mivel a Holtodiglant imádtam, meg valamiért különösen szívesen emlékszem vissza azokra a könyvekre, amelyeket az ideköltözésünk első hónapjaiban olvastam. (Még a Felhőatlaszra is, pedig hogy utáltam, úristen.) Az elvárásaim most is magasak, remélem a hölgy ezúttal sem okoz csalódást. 

Katharina Hagena: Az almamag íze

Direkt nyárra tartogattam ezt a regényt, a régiházas történetek nekem kifejezetten ehhez az évszakhoz passzolnak. Emlékszem, hogy amikor megvettem, mekkorát csalódtam, hogy egy kb A5-ös puhafedeles könyvet tartottam a kezemben, nem tudom, miért, de valami monumentálisabbra számítottam. Ezt az örököltem-egy-házat-és-egy-múltbéli-nagy-titok-lappang-a-felszín-alatt -témát előszeretettel lovagolják meg mostanság az írók, nem mindig akkora sikerrel, én azért gyakran lecsapok rájuk, meglátjuk, hogy a német megoldás hogy tetszik majd. 

Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem

Nem múlhat el nyár YA nélkül, erről pedig kivételesen - megbízható forrásokból - egész biztatókat hallottam, aztán ott van az az átszűrődő napocska a háttérben a borítón, meg a cím, meg úgy minden egybevetve, kedvet kaptam, na. Amúgy is régen olvastam már agyzsibbasztó tiniirodalmat, kell valami a szinten tartáshoz :D Őt már elő is jegyeztettem, sőt egy másik KMK csodát is, aminek egyelőre le sem merem írni a címét, de régen a tumblrön rákívántam még angol nyelvű valójában.

Egyelőre ennyi, azért vannak még prio kettes tervek is, például A szingli fejvadász meg az Örök kísértés (szintén Dél), emellett kéne valami velencéset is olvasni, mondjuk egy VII. Olivér újrázás szerintem teljesen ideális lenne erre a célra.

Nektek vannak könyves terveitek a nyárra, vagy inkább majd ahogy esik, úgy puffan?

Nyarak és telek

Az évszakok és az időjárás borzasztó intenzíven befolyásolja a hangulatomat - nem feltétlenül jó vagy rossz irányba, csak úgy egyszerűen irányítanak - és a könyvek eseményeinek hátteréül szolgáló időjárási körülmények is legalább olyan mértékben hatnak a lelkivilágomra, mint a valósak. Egyszer írtam is egy gyűjtő posztot azokról a könyvekről, amelyeket rossz időben kell olvasni (természetesen a szobában, nem kint a hóviharban), mert a történetek atmoszférája valahogy ezt követeli meg. (A lista persze ennél sokkal hosszabb, eszembe jut még a Shiver, a Highgate temető ikrei, a Rettentő gyönyörűség, a Gyilkosság az Orient expresszen vagy a Három vak egér, A történész, A borostyán hárfa, jó, jó, befejeztem...) Az ilyen vackolós könyveket igazán szeretem, most viszont nem csak ilyet hoztam, hanem igazi nyárit is, meg olyat is, ami félig nyári, félig karácsonyi.

Emylia Hall: Nyarak könyve

  Amint tudomást szereztem erről a könyvről, meg a tényről, hogy Magyarországon játszódik, tudtam, hogy kell nekem, így egy szép napon a könyvesboltban nézelődve hagytam magam elcsábítani és hazavittem. Picit gyönyörködtem benne, a kiadás nagyon igényes, csodás a külső (keményfedél + papírborító), amikor pedig kinyitjuk, az első oldalon néhány nyári hangulatkép segíti a ráhangolódást.  A balatoni nyaralásra tartogattam a regényt, úgy éreztem, jót fognak tenni egymásnak.  

  Igazán különleges élmény Magyarországról olvasni egy külföldi szerző tollából, egészen megszépült a szememben. A szerző szinte szerelemmel mutatja be a magyar nyarakat, amelyeknek a főszereplő lány, Erzsi gyerekkorában a részese lehetett: az Esztergom melletti falut a fehérre meszelt házzal, a közeli tóval az erdő közepén, a süteményeket, amelyeket a magyar anya, Marika süt a lányának, Zoltán műtermét, vagy az első szerelmet. Tizenhat éves koráig Erzsi minden nyara maga a tökély, az egyetlen probléma velük az, hogy túl gyorsan elillan az a pár hét, és vissza kell mennie a nyirkos Angliába az apjához, hogy aztán újabb hosszú hónapokon át álmodozhasson a vadromantikus Magyarországról. Miközben mi is elmerülünk a csodás nyári hangulatban, el sem tudjuk képzelni, hogy mi lesz az az esemény, ami véget vet az idilli vakációknak, ami miatt Erzsi többé nem áll szóba az anyjával, és nem utazik többet Marika szülőföldjére. Tudtam, hogy egyszer csak nem lesz több utazás, és az összes korábbi szép emléket el kell majd temetni, de nagyon nem akartam, hogy így legyen, legszívesebben a kellemetlen fordulat előtt becsuktam volna a könyvet, és visszatettem volna a polcra. Persze ennél sokkal kíváncsibb vagyok, meg ilyet nem is tennék valójában, úgyhogy folytattam az olvasást, és próbáltam kitalálni, hogy mi lehet az a szörnyű esemény, ami miatt Erzsi megszakít minden kapcsolatot Magyarországgal.

  Csodálatos nyári élmény volt nekem a Nyarak könyve, főleg a Balaton partján olvasva, egy kicsit visszaszálltam én is a gyerekkori emlékeimbe, és élveztem a szigligeti strandot (leszámítva azt, hogy végig stresszben voltam a lepkékkel és a szitakötőkkel folytatott közelharc miatt). A regény hangulata borzasztóan intenzív, ránk telepszik, minden érzékszervünkre hat, úgyhogy aki vevő az ilyesmire, nem fog csalódni a könyvben. Én csak egyet nem értek: Emylia Hall hol a francban evett annyi vajas kukoricát ebben az országban?

Eowyn Ivey: A hóleány

  Úgy döntöttem, inkább az eredeti borítót mutatom meg, mert a magyar verziótól csak elmenne a kedvetek, annyira giccses. A történethez úgyis sokkal jobban illik az, amit itt láttok jobbra. 

Egy ideje szerettem volna egy alaszkai történetet olvasni, viszont az egyetlen ilyen könyv, ami eszembe jutott, az az Út a vadonba volt, ahhoz viszont nem éreztem magamban kellő lelkesedést. Kicsit tartottam A hóleánytól is, ebben körülbelül 99 százalékban játszott szerepet a borító. 

  A történet főszereplője egy házaspár, akik a szomorú múlt elől menekültek Alaszkába, a világ végére. Jack és Mabel savanyúan élik meg a mindennapokat, amit nem könnyítenek meg a földrajzi adottságok, a hideg, kemény föld és a magányosság sem. A pár már középkorú, gyerekük viszont nincs, Mabel ebbe rokkant bele lelkileg, képtelen túltenni magát a múltbéli eseményeken. Egy kivételesen vidám estén Jack és Mabel építenek egy hóembert, a kis hókupac kap sálat, sapkát, kabátot. Másnap nyomok vezetnek el a hóembertől, és mindketten látni vélnek egy kislányt a fák között, de vonakodnak szólni egymásnak erről. A lány a havas erdő lakója, vad és nehezen megszelídíthető, de szép lassan sikerül egyre közelebb kerülniük hozzá. Mabel és Jack kezdenek túlságosan is ragaszkodni Fainához, egyre többet kívánnak tőle, civilizált embert szeretnének belőle nevelni. Közben Mabelnek eszébe jut egy régi orosz mese egy hóleányról, aki az olvadással együtt eltűnt, de télen mindig visszatért, csakhogy ennek a mesének nem boldog a vége, és most együtt izgulhatunk Mabelékkel, hogy az ő meséjük ne úgy végződjön, mint az orosz verzió. 

  Engem kenyérre lehetett kenni az alaszkai hétköznapok bemutatásával, szeretek arról olvasni, hogy az emberek hogyan találják fel magukat egy olyan vidéken, ahol kevés erőforrás áll rendelkezésre. Szarvashús van és krumpli, desszertnek almás pite, illetve lehet bűnözni egy kis vörösáfonya-likőrrel, meg a vörösáfonya-lekvár is ott áll a kamrában a befőttesüvegekben. Jackék házába a "szomszédok" hoznak egy kis melegséget, Esther a vidámságával és az életrevalóságával üde színfoltja a regénynek. Furcsa, hogy milyen gyanakvó vagyok, nem értettem, hogy mit akarnak a szomszédok a mi főhőseinktől, biztos voltam benne, hogy valami hátsó szándék vezérli őket, képtelen voltam elhinni, hogy egyszerűen csak ők is magányosak, és szeretnének maguk mellé társaságot, és ezért akár még arra is képesek, hogy segítsenek, ha a barátaik bajba jutnak. Meglepetésként ért ezeknek az embereknek az önzetlensége. 

  Bizonyos epizódok nekem kissé brutálisak voltak, nem igazán szeretek vadászatról olvasni, ezt a vonalat leginkább Faina erősítette, esetleg még Garrett, de más volt a két fiatal gyilkolászási módja. Garrett csapdákat állított és vadászott, Faina pedig mintha egy rítusnak tekintette volna az ölést, szisztematikusan és teljes átéléssel végezte azt. Ijesztő volt a lány kicsit, na.
  A könyv vége felé úgy éreztem, nem ugyanazt a regényt olvasom, mint amit elkezdtem: addigra eltelt pár év, változtak a szereplők, és változott a történet hangulata is, egyre sötétebbé és baljósabbá vált, bár az egész könyvet uralta valami nagyon furcsa atmoszféra, ami szerintem abból adódott, hogy keveredtek benne a valós és hihetetlen események, a korábban említett mese motívumai is elő-előtűntek, és mindez hozzájárult ahhoz, hogy engem teljesen összezavarjon, közben mégis elvarázsoljon.

Katherine Webb: Örökség

  Érdekes volt nem sokkal a Nyarak könyve után olvasni ezt a regényt, nagyon hasonlóan épül fel - legalább is az egyik cselekményszál. Ebben a történetben két fiatal nő, Erica és Beth érkezik meg abba az udvarházba, ahol a gyerekkoruk nyarait töltötték, ám egy tragikus eseménynek köszönhetően sok éve nem jártak már a nagyanyjuk házában. A titok szép lassan bontakozik ki, ha elég ügyes az ember, még ki is találhatja azt, ami a könyv végén kiderül a múltbéli eseményekről. A lányok a nagymamától örökölték a házat, ezért mentek most oda, és a karácsonyi ünnepeket is ott töltik. Annak ellenére, hogy Beth nincs a topon lelkileg és emiatt Ericával sok nézeteltérésük akad, a ház hangulata engem megbabonázott, főleg így a karácsonnyal megspékelve. A két nő visszaemlékezik a régi nyarakra, és Erica úgy érzi, elfelejtette azt, ami akkor történt, és mindenáron a felszínre szeretné hozni, mert úgy gondolja, ez Bethnek is jót tenne. Amíg ezen agyal, a padláson talál néhány borzasztó régi fényképet egy poros utazóládában a dédiről, és nem érti, hogy miért tart egy gyereket a karjában évekkel azelőtt, hogy a nagyanyjuk megszületett volna. 

  Caroline dédi történetét is megismerjük, aki az 1900-as évek elején Amerikában ment férjhez, de a nagyvárosi élet után nagyon nehezen szokja meg a lapos és poros oklahomai tájat meg az életet a férje farmján. Nem érti, hogy a fehérek miért közelednek az indiánokhoz, és még nagyon sok mindent nem ért, sokszor magányos, és az egyedüllét miatt kicsit megzakkan. Caroline élete nem egyszerű, csakhogy sikerült úgy eltitkolnia az amerikai múltját a leszármazottjai elől, hogy azoknak fogalmuk sincs, hogy hogyan lett belőle egy végtelenül rideg, szigorú, kedvetlen öregasszony. 

  Ez a regény nem váltja meg a világot, nem is álltam hozzá nagy elvárásokkal. Mégis nagyon szerettem olvasni, sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam. Mindkét cselekményszál lekötött, élvezettel olvastam az angol udvarházról és Caroline hányattatott sorsáról egyaránt. Csak azt hiányoltam, hogy a házat nem ismerhettük meg eléggé, ha már egyszer az az örökség, részletesebben bemutathatta volna a szerző. 

A borító picit itt is giccses, de valahogy mégis telitalálat. 

Kókuszfröccs

Fel sem tudom fogni, hogy a nyár kétharmada eltelt, klasszikus nyári szünet nélkül mit sem ér az egész, és ezt teljesen komolyan gondolom. 5 óra után mászkáljak strandra? Vagy hétvégén, amikor amúgy is emberiszonyom van, és kerülgessem a fröcskölő kisgyerekeket a tóban? Azt hiszem, inkább átpártolok a tavaszhoz, pedig régen hogy utáltam. Úgy érzem, hogy ha az ember dolgozó lány, akkor az egész nyár csak egy kínszenvedés, egyrészt a meleg miatt (azért köszönöm annak, aki feltalálta a légkondit), másrészt pedig a csapból is a nyár folyik, csekkolások a Balaton partjáról, lángos az Instagramon, "inspiráló" tengerpartok a Facebookon meg a Pinteresten. Rettentően várom, hogy végre a mi szabadságunk is elérkezzen, és persze szinte biztos vagyok benne, hogy azon a három napon lesz a legrosszabb idő, amikor a Balcsi mellett szeretnék fetrengeni. Mindenki barna, én meg világítok a sötétben, komolyan elgondolkoztam azon, hogy elmegyek szoláriumba, de az lenne csak az igazán kétségbeesett lépés.

Amiről pedig írni szeretnék most, az a kókusz. A legnyáribb íz és illat, ami valaha létezett. Annál már csak az a jobb, amikor a vízparton keveredik a kókuszos naptej az ázott fürdőruhák és a különféle strandkaják illatával. Idén tehát azzal kínzom magam, hogy kókuszillatot vonok magam köré, ez persze csak azt eredményezi, hogy még inkább vágyódom a pancsolás meg a napozás után. A kókuszt szinte minden formájában imádom, egyedül a reszelékkel van problémám, így a Raffaello és a kókuszkocka kapásból kiesett. Szaglászni a legjobb, ezért szép fokozatosan beszereztem néhány cuccot, amitől lassan én magam is kókuszdióvá válok.

A kókuszolajról korábban írtam már egy bekezdést, nagyjából mindenféle testápolásra tökéletes: hajpakolásként, testápolóként, de még sminklemosóként is nagyszerűen funkcionál, és nemcsak száraz bőr esetén. A képen látható Variocom márkájú finomított olajnak illata sajnos nincs, legközelebb majd igyekszem extra szüzet beszerezni. (Legközelebb, aha, majd ha elfogyott a fél kiló - tehát úgy 6-8 év múlva.)

A Ziaja tusfürdő életem egyik legbénább tusfürdője. Többféle ínycsiklandó illatban kapható, legszívesebben elhoztam volna az összeset a boltból, de ezek után nem hinném, hogy kísérleteznék a többivel. Alig habzik, a szaga pedig csak nyomokban emlékeztet a kókuszra, ami abból a szempontból nem probléma, hogy fürdés után egy perccel már úgysem érződik rajtam semmi belőle.

Kicsi voltam még, amikor forgalomba kerültek a kókuszos naptejek, azt a citromsárga tetejű, fehér flakonos márkát (a nevére nem emlékszem) sehol sem lehet már kapni tudtommal, úgyhogy kerestem valamit, ami betölti a helyén keletkezett űrt, így esett a választásom a röhejes áron kapható DM-es Sundance-es verzióra. Az illata tökéletes, és eddig nem égtem le, bár hülye vagyok, mikor égtem volna le, még akkor sem sikerült, amikor mindenféle védelem nélkül másfél órát hevertem egy tó partján a napon.

A Balea Colorglanz kókuszos samponja már nem a régi, annak valóban kókuszillata volt, és ár-érték arányban verhetetlennek találtam. Egy ideje feledésbe merült nálam, és csodálkoztam a boltban, hogy már csak ezt a tiaravirággal dúsított variációt lehet kapni. Az illata nem nyert meg magának, leginkább vaníliás krémtúróra emlékeztet, azt hiszem, őt nem fogom újravenni, inkább egy másik gyümölcsös Balea samponnal próbálkozom majd.

Szigorúan a nyárra szerettem volna egy kókuszos illatot magamnak, viszont sehol nem találtam olyan testpermetet vagy hasonló, könnyű állagú fújós cuccot ilyen illatban. Amikor még nem lehetett itthon The Body Shop termékeket kapni, néhány külföldi utamról testvajakkal és -radírokkal meg ajakápolókkal tértem haza, nagyon szerettem őket, viszont euróban és fontban nem tűnt olyan drágának, mint ahogy most látom forintban leírva az árukat. Viszont kókuszillatú testpermet úgy tűnik, hogy csak náluk kapható, rendeltem is egyet magamnak, de ez az illat sem tökéletes, mintha egy kis vanília is vegyülne bele, amitől túlságosan édes lesz az összhatás.

A legutóbbi nagyteszkós látogatásom alkalmával szereztem be a Treacle Moon - My coconut island kézmosót, legszívesebben persze az összes hasonló terméket elhoztam volna, annyira hívogató a csomagolásuk és persze az illatuk is. Az eddig felsorolt dolgok közül ő az igazi kókuszbomba, semmi műviséget nem érzek az illatában, nagyon megszerettem. És még a fürdőszobánkat is csinosítja.

Ti szeretitek a kókuszt? Akár enni, akár az illatát? Vagy esetleg szenved valaki bármilyen más illatmániában?

9 könyv, amit elolvasok a nyáron

Ez az első nyaram, amikor nem élem át a nyári szünet felszabadító érzését, nem gördülnek le rólam nehéz kövek a vizsgaidőszak után, de ahogy elnézem néhány barátnőm kínszenvedését a záróvizsga miatt, hát nagyon nem hiányzik az egész. A nyári szünet viszont egy kicsit igen - habár betöltött éveim számának előrehaladtával egyre nehezebben viselem, amikor 30 fok fölé kúszik a hőmérőben a higany, szóval most kifejezetten örülök a hidegnek és a szürke égnek (csak szél ne lenne).
Legjobb lenne elvonulni hetekre valami lakatlan szigetre, kókuszos naptej illata lengene körül, és rengeteg könyvet elolvasnék, amíg a pigmentjeim úgy döntenek, hogy ennél sötétebbé nem tudják már színezni a bőrömet. Ez egyelőre nem túl reális, de amíg ilyen csúnya idő van kint, legalább nem vágyom annyira a vízpartokra.  (Hétvégén meg nagyon nem kívánok ilyen helyekre menni, de azt hiszem, muszáj lesz, nagyon szeretném már átélni a fent leírtakat.)

Jobb híján úgy teszek, mintha 16 lennék megint, elképzelem, hogy a nyár az még mindig valami különleges dolog, és összeválogattam magamnak egy szép adag olvasnivalót, amelynek csak egy részletét közlöm itt. Tavaly is született hasonló poszt, akkor a hét tervezett könyvből hatot elolvastam, az Úton, szegény, kimaradt. (Nemrég nekiálltam egyszer, de első körben nem igazán sikerült ráhangolódnom, lehet, hogy az újabb fordítással kellene próbálkozni inkább, bár a régit olvasva dobtam egy hátast, mikor megláttam a hipszter szót!)
Nem kihívás ez egyébként, hanem egy terv, mégpedig az előjegyzéseimet és a kölcsönkapott példányokat (köszi, meseanyu :) ) fogja össze (de nehogy azt higgyétek, hogy le is fedi, és akkor a szokásos: hol vannak még az otthoni olvasatlanok?!)
Ahogy végignézek a listámon, a könyvek jó része is inkább egy 16 éves lányhoz passzolna, de nem tehetek arról, hogy mostanában különösen rámjött a YA-k utáni vágyakozás, úgy tűnik, én ezt nem tudom kinőni.

Alice Sebold: Komfortos mennyország

Régi elmaradásom ez a könyv, valahogy a címe mindig visszatartott az olvasásától. Milyen érdekes, hogy ahhoz már hozzászoktam, hogy mindenféle furcsa, képzelt lényről olvassak, holott tudom, hogy nem léteznek, de a mennyország szó mégis képes eltántorítani egy könyvtől... Igyekszem ezen felülemelkedni, ahogy például a Ha maradnék esetében is túlléptem egy, a számomra teljesen elfogadhatatlan jelenségen.

Isaac Marion: Eleven testek

Nesze, itt is vannak a képzelt lények. Beszippantott a zombik világa, kezdődött a Zombiháborúval, aztán nemrég elolvastam a Feedet is, és talán kezdem leküzdeni a zombifóbiámat (tudom, röhejes), bár azt nem tudom eldönteni, hogy akarom-e mondjuk a World War Z-t szélesvásznon (félek, hogy sokat ijedeznék, és attól is félek, hogy nagyon rossz lesz, az már a trailerből látszik, hogy a könyvhöz kevés köze van). Szóval jöhet a következő zombis regény, ez éppen egy vicces, kedves darab, állítólag.

Jenny Downham: Amíg élek

Utálom a bakancslistákat, ha azt egy olyan ember állítja össze magának, aki nem látja még, hogy mikor ér véget az élete. Már a szótól is kiráz a hideg. Más az, amikor egy fiatal lány haldoklik, és legnagyobb vágya, hogy minél előbb szexelhessen, plusz még egy-két hétköznapi tettet véghezvigyen. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, bár úgy érzem, mostanában gombamód kezdenek szaporodni a fiatalon haldoklós, kicsit vicceskedő, közben nagyon szomorkás történetek.

Katherine Webb: Örökség

Hogy azért ne csak Young-Adult legyen a listán... A borító alsó fele nagyon tetszik, és hirtelen felindulásból jegyeztettem elő a könyvtárban. Olvastam néhány véleményt, kapott hideget-meleget, de annak ellenére, hogy sokaknak az írónő másik regénye, a Homály tetszett inkább, én erre vagyok kíváncsi, kifejezetten vágyom most úgyis valami lassú könyvre.

Daphne du Maurier: Ne nézz vissza!

Olvastátok már a Manderley-ház asszonyát? Ha nem, rögtön essetek neki, igazi mestermű, gótikus-misztikus, mellette pedig iszonyatosan fullasztó hangulatú könyv. Folyton keresem a hasonló jellegű regényeket. Most Daphne novelláskötetével próbálkozom, és bízom benne, hogy újra el tud kábítani valamivel. Velence már eleve plusz pont, remélem, hogy a borzongás sem marad el.

Stephenie Meyer: A burok
Nem érdekel, ki mit gondol, szerintem az Alkonyat, annak ellenére, hogy irodalmi értéke a nullához közelít, bizonyos szempontból kultikus sorozat, én az első részt egészen szerettem, ha a következőkről ezt már nem is tudom elmondani. Sőt, még a filmmel sincs problémám, se Pattinsonnal, az első részeket különben is általában szeretni szoktam a sorozatok esetében. A buroknak valószínűleg köze nincs a vérfarkasokhoz meg a csillogó vámpírfiúkhoz, érdekel, hogy Meyer mihez kezd egy teljesen más műfajjal.

Georges Simenon: Az özvegy

Nincs nyár krimi nélkül. Simenon még ismeretlen a számomra, úgy érzem, muszáj pótolni ezt az elmaradást is. Teljesen random böktem rá Az özvegyre, na jó, belátom,  hogy a borító gyönyörű zöldeskék színe némileg közrejátszott a választásban. És tudom, hogy ez nem is Maigret ráadásul, de ha ez bejön, akkor talán őt is sorra kerítem majd.
Ezek az Agavés borítók úgyis annyira csalogatók...

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Múlt pénteken találkoztam néhány kedves győri mollyal, és meseanyu volt annyira drága, hogy elhozta nekem kölcsönbe ezt a régóta várólistás könyvet. Nagyon izgulok, egy picit még halogatom is az olvasását, de szerintem úgysem fogom sokáig bírni, és hamarosan belekezdek, mert a sok-sok lelkesedő értékelés meg például Amadea posztja a regényről nagyon felcsigázott. Azt hiszem, ez nem egy olyan könyv, amelyen az ember végigrohan, igyekszem majd nyugodt pillanataimban elővenni.

Antje Babendererde: Indigó nyár
Vajon ennek az írónőnek senki nem mondta, hogy változtasson nevet? Azt hiszem, sosem leszek képes megjegyezni a vezetéknevét, ez olyan, mint amikor az egyik vizsgám beugrójára afrikai és latin-amerikai országok hosszú nevű fővárosait magoltam. A modernkori indiánok élete mostanában elkezdte piszkálni a fantáziám, Sherman Alexie egyik könyvét be is szereztem tavaly, azóta is ott csücsül a polcon, pedig még édes rajzok is vannak benne. Az Indigó nyár meg állítólag tele van Jacobos utalással, merthogy a történet helyszíne nem más, mint La Push.


Azért ne higgyétek, hogy ennyi az egész. Nem teregetem ki az összes kártyámat, de annyit elöljáróban, hogy tegnap kezdtem olvasni A mennyország fogságábant, ami kicsit furcsa a maga karácsonyi hangulatával, mégis rendkívüli gyorsasággal elcsavarta a fejem, holott az előzményekre már egyáltalán nem emlékszem. (Szeretném újraolvasni A szél árnyékát, azt hiszem, annak idején nem értékeltem kellőképpen).
Annyit még hozzátennék, hogy a könyvtárban 6 könyvet lehet előjegyeztetni, kettőbe vagyok beiratkozva, és maximálisan kihasználtam a lehetőséget, emellett egy kupac otthon is vár az ágy mellett egy cipősdoboz tetején. Még mindig tobzódom a bőség zavarában, engem, mint bookwormöt ez éltet. Az édesem mondta, hogy ez a felhalmozás és válogatási kedv, amit produkálok az ő számára szerinte nem sok jót jelent a jövőre nézve. Megnyugtattam, hogy ő az én konstansom, a fix pont az életemben, a szívem koordináta-rendszerének origója, úgyhogy nincs mitől félnie.

Follow my blog with Bloglovin

6 könnyed könyv a napozóágyhoz

Nem jellemző mondjuk, hogy a fél nyarat vízpartokon, strandon tölteném, de amikor mégis, sikerül olyan könyveket beválasztani, amelyek cseppet sem passzolnak egy laza nyári limonádézós-barnulós délutánhoz. Persze nem tudom, ki kezdte el terjeszteni, hogy a nyaraláshoz lájtos olvasmány illik, de arra emlékszem, hogy mikor Nicoló Ammaniti Magammal viszlek című pettyet lehangoló regényét olvasgattam a Balaton-parton, nem feltétlenül éreztem azt, hogy most aztán kicsattanóan jó kedvem lett. Az egyetlen "komolyabb" könyv, ami eddig bejött ezen a téren, az Robert Merle-től az Üvegfal mögött, amit a gironai reptéren olvasgattam, aztán lehet csak megszépültek az emlékek, nem tudom.

Most mindenesetre összeválogattam néhány könyvet, ami nem vágja haza az ember idilli, napsütés által keltett hangulatát, és tökéletesen ideális olvasmány lehet két pancsolás között. (Aztán persze felőlem mindenki azt olvas, amit akar, ott, ahol akar, és félreértés ne essék, az itt felsorolt műveket nem degradálni akarom azzal, hogy nem elég nehéz olvasmány egyik sem, általam kedvelt, kellemes atmoszférájú könyvekről van szó.)

Baráth Katalin: Dávid Veron-sorozat

A fekete zongorát magam is olvastam a napon lustálkodva, jelenleg pedig A borostyán hárfa van műsoron, csak abban meg folyton esik a hó és mindent átjár a fagy. Igaz, másra sem vágyom jobban ebben a dögmelegben, mint egy kiadós hóesésre, de amíg a nyarat próbáljuk élvezni, addig A türkizkék hegedű tökéletes választás a maga balatonfüredi és adriai helyszíneivel, limonádéival, beszédes olaszaival. 

Joanne Harris: Szederbor

Harris bizonyos könyveit nagyon szeretem, kedvenceim között a legkedvencebb a Szederbor. Ahogy meglátom ezt a borítót, hallom, ahogy sziszegnek a pezsgő bortól az üvegek, és egyből melegem lesz a francia nap sugaraitól. Valamiért szeretem az ilyen "angolszász területekről költözzünk a mediterráneum országaiba"-típusú könyveket, főleg ha ahhoz házkivakarás és finom ételek is párosulnak. A Szederbor még ennél is sokkal több, igazi keserédes remekmű Joanne Harristől. 

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Durrell az emberrel még a pókot is megkedvelteti. (Én amúgy is szeretem őket, de hátha valaki nem.) Az író családja is a ködös Albionból költözik a napfényes Korfu szigetére, ahol a kicsi Gerry nem csak a helyi állatvilág szereplőit vizslatja, és mutatja be ebben a művében, hanem kiterjedt rokonságának és a család baráti körének oszlopos tagjait is megismerteti velünk. Nem semmi család, szerencsére a regény végeztével nem kell búcsút vennünk tőlük, a korfui eseményekről további tudósításokat olvashatunk a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje című könyveiben. 

Marlena De Blasi: Ezer nap Velencében/Toszkánában/A palotában

Ez a háromrészes sorozat/trilógia/akármi nagy kedvencemmé vált olaszmániám virágkorában. A toszkánás részt mindenképpen újra kéne olvasnom, mert azóta volt néhány közös élményem a környékkel, illetve most el is döntöttem, hogy a másfél hét múlva esedékes itáliai utazásunkra magammal viszem. Nem olvasni megyek, persze, de egy kis tengerpartozás biztos lesz, addig is ötletet meríthetek a másnapi úticélt illetően (nem mintha nem lenne már most egy rakás elképzelésem.)

Esmahan Aykol: Boszporusz Hotel

Valami fura vonzalom régóta fűz Törökországhoz, főleg Isztambulhoz, de sajnos még nem jártam ebben a csodálatos városban. A Boszporusz Hotel egy meglehetősen szórakoztató krimi, emellett - nem túl friss emlékeim szerint - olyan lelkesedéssel mutatja be Isztambult, hogy még inkább beleszerelmesedtem, és már az is felmerült bennem akkor, hogy ebbe a városba megyek erasmusolni (azért nem bánom, hogy nem így történt.) Sajnálom, hogy az írónő több regénye nem jelent meg magyarul, csak mert egyébként állítólag nem ez az egyetlen.

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient Expresszen

És ha már krimi, a műfaj nagyasszonyát se hanyagoljuk, maximum akkor, ha nyári úticélunkat vonattal közelítjük meg. Bár bennem nem alakult ki semmiféle para a vonatos közlekedéssel kapcsolatban azután, hogy elolvastam ezt a remekművet, inkább lelkesítően hatott rám, és minden vágyam azóta is (korábban is), hogy felüljek az Orient Expresszre és végigutazzam vele a fél kontinenst. Nálam egyelőre ez a krimik csúcsa, pedig azt gondoltam, hogy a Tíz kicsi négert semmi sem múlhatja felül.