9 könyv, amit elolvasok a nyáron

Ez az első nyaram, amikor nem élem át a nyári szünet felszabadító érzését, nem gördülnek le rólam nehéz kövek a vizsgaidőszak után, de ahogy elnézem néhány barátnőm kínszenvedését a záróvizsga miatt, hát nagyon nem hiányzik az egész. A nyári szünet viszont egy kicsit igen - habár betöltött éveim számának előrehaladtával egyre nehezebben viselem, amikor 30 fok fölé kúszik a hőmérőben a higany, szóval most kifejezetten örülök a hidegnek és a szürke égnek (csak szél ne lenne).
Legjobb lenne elvonulni hetekre valami lakatlan szigetre, kókuszos naptej illata lengene körül, és rengeteg könyvet elolvasnék, amíg a pigmentjeim úgy döntenek, hogy ennél sötétebbé nem tudják már színezni a bőrömet. Ez egyelőre nem túl reális, de amíg ilyen csúnya idő van kint, legalább nem vágyom annyira a vízpartokra.  (Hétvégén meg nagyon nem kívánok ilyen helyekre menni, de azt hiszem, muszáj lesz, nagyon szeretném már átélni a fent leírtakat.)

Jobb híján úgy teszek, mintha 16 lennék megint, elképzelem, hogy a nyár az még mindig valami különleges dolog, és összeválogattam magamnak egy szép adag olvasnivalót, amelynek csak egy részletét közlöm itt. Tavaly is született hasonló poszt, akkor a hét tervezett könyvből hatot elolvastam, az Úton, szegény, kimaradt. (Nemrég nekiálltam egyszer, de első körben nem igazán sikerült ráhangolódnom, lehet, hogy az újabb fordítással kellene próbálkozni inkább, bár a régit olvasva dobtam egy hátast, mikor megláttam a hipszter szót!)
Nem kihívás ez egyébként, hanem egy terv, mégpedig az előjegyzéseimet és a kölcsönkapott példányokat (köszi, meseanyu :) ) fogja össze (de nehogy azt higgyétek, hogy le is fedi, és akkor a szokásos: hol vannak még az otthoni olvasatlanok?!)
Ahogy végignézek a listámon, a könyvek jó része is inkább egy 16 éves lányhoz passzolna, de nem tehetek arról, hogy mostanában különösen rámjött a YA-k utáni vágyakozás, úgy tűnik, én ezt nem tudom kinőni.

Alice Sebold: Komfortos mennyország

Régi elmaradásom ez a könyv, valahogy a címe mindig visszatartott az olvasásától. Milyen érdekes, hogy ahhoz már hozzászoktam, hogy mindenféle furcsa, képzelt lényről olvassak, holott tudom, hogy nem léteznek, de a mennyország szó mégis képes eltántorítani egy könyvtől... Igyekszem ezen felülemelkedni, ahogy például a Ha maradnék esetében is túlléptem egy, a számomra teljesen elfogadhatatlan jelenségen.

Isaac Marion: Eleven testek

Nesze, itt is vannak a képzelt lények. Beszippantott a zombik világa, kezdődött a Zombiháborúval, aztán nemrég elolvastam a Feedet is, és talán kezdem leküzdeni a zombifóbiámat (tudom, röhejes), bár azt nem tudom eldönteni, hogy akarom-e mondjuk a World War Z-t szélesvásznon (félek, hogy sokat ijedeznék, és attól is félek, hogy nagyon rossz lesz, az már a trailerből látszik, hogy a könyvhöz kevés köze van). Szóval jöhet a következő zombis regény, ez éppen egy vicces, kedves darab, állítólag.

Jenny Downham: Amíg élek

Utálom a bakancslistákat, ha azt egy olyan ember állítja össze magának, aki nem látja még, hogy mikor ér véget az élete. Már a szótól is kiráz a hideg. Más az, amikor egy fiatal lány haldoklik, és legnagyobb vágya, hogy minél előbb szexelhessen, plusz még egy-két hétköznapi tettet véghezvigyen. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, bár úgy érzem, mostanában gombamód kezdenek szaporodni a fiatalon haldoklós, kicsit vicceskedő, közben nagyon szomorkás történetek.

Katherine Webb: Örökség

Hogy azért ne csak Young-Adult legyen a listán... A borító alsó fele nagyon tetszik, és hirtelen felindulásból jegyeztettem elő a könyvtárban. Olvastam néhány véleményt, kapott hideget-meleget, de annak ellenére, hogy sokaknak az írónő másik regénye, a Homály tetszett inkább, én erre vagyok kíváncsi, kifejezetten vágyom most úgyis valami lassú könyvre.

Daphne du Maurier: Ne nézz vissza!

Olvastátok már a Manderley-ház asszonyát? Ha nem, rögtön essetek neki, igazi mestermű, gótikus-misztikus, mellette pedig iszonyatosan fullasztó hangulatú könyv. Folyton keresem a hasonló jellegű regényeket. Most Daphne novelláskötetével próbálkozom, és bízom benne, hogy újra el tud kábítani valamivel. Velence már eleve plusz pont, remélem, hogy a borzongás sem marad el.

Stephenie Meyer: A burok
Nem érdekel, ki mit gondol, szerintem az Alkonyat, annak ellenére, hogy irodalmi értéke a nullához közelít, bizonyos szempontból kultikus sorozat, én az első részt egészen szerettem, ha a következőkről ezt már nem is tudom elmondani. Sőt, még a filmmel sincs problémám, se Pattinsonnal, az első részeket különben is általában szeretni szoktam a sorozatok esetében. A buroknak valószínűleg köze nincs a vérfarkasokhoz meg a csillogó vámpírfiúkhoz, érdekel, hogy Meyer mihez kezd egy teljesen más műfajjal.

Georges Simenon: Az özvegy

Nincs nyár krimi nélkül. Simenon még ismeretlen a számomra, úgy érzem, muszáj pótolni ezt az elmaradást is. Teljesen random böktem rá Az özvegyre, na jó, belátom,  hogy a borító gyönyörű zöldeskék színe némileg közrejátszott a választásban. És tudom, hogy ez nem is Maigret ráadásul, de ha ez bejön, akkor talán őt is sorra kerítem majd.
Ezek az Agavés borítók úgyis annyira csalogatók...

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Múlt pénteken találkoztam néhány kedves győri mollyal, és meseanyu volt annyira drága, hogy elhozta nekem kölcsönbe ezt a régóta várólistás könyvet. Nagyon izgulok, egy picit még halogatom is az olvasását, de szerintem úgysem fogom sokáig bírni, és hamarosan belekezdek, mert a sok-sok lelkesedő értékelés meg például Amadea posztja a regényről nagyon felcsigázott. Azt hiszem, ez nem egy olyan könyv, amelyen az ember végigrohan, igyekszem majd nyugodt pillanataimban elővenni.

Antje Babendererde: Indigó nyár
Vajon ennek az írónőnek senki nem mondta, hogy változtasson nevet? Azt hiszem, sosem leszek képes megjegyezni a vezetéknevét, ez olyan, mint amikor az egyik vizsgám beugrójára afrikai és latin-amerikai országok hosszú nevű fővárosait magoltam. A modernkori indiánok élete mostanában elkezdte piszkálni a fantáziám, Sherman Alexie egyik könyvét be is szereztem tavaly, azóta is ott csücsül a polcon, pedig még édes rajzok is vannak benne. Az Indigó nyár meg állítólag tele van Jacobos utalással, merthogy a történet helyszíne nem más, mint La Push.


Azért ne higgyétek, hogy ennyi az egész. Nem teregetem ki az összes kártyámat, de annyit elöljáróban, hogy tegnap kezdtem olvasni A mennyország fogságábant, ami kicsit furcsa a maga karácsonyi hangulatával, mégis rendkívüli gyorsasággal elcsavarta a fejem, holott az előzményekre már egyáltalán nem emlékszem. (Szeretném újraolvasni A szél árnyékát, azt hiszem, annak idején nem értékeltem kellőképpen).
Annyit még hozzátennék, hogy a könyvtárban 6 könyvet lehet előjegyeztetni, kettőbe vagyok beiratkozva, és maximálisan kihasználtam a lehetőséget, emellett egy kupac otthon is vár az ágy mellett egy cipősdoboz tetején. Még mindig tobzódom a bőség zavarában, engem, mint bookwormöt ez éltet. Az édesem mondta, hogy ez a felhalmozás és válogatási kedv, amit produkálok az ő számára szerinte nem sok jót jelent a jövőre nézve. Megnyugtattam, hogy ő az én konstansom, a fix pont az életemben, a szívem koordináta-rendszerének origója, úgyhogy nincs mitől félnie.

Follow my blog with Bloglovin