2013-02-28

Justin Cronin - A szabadulás

Szerintem annyi disztópia létezik már a könyvpiacon, hogy ha rajtuk kívül más nem lenne, akkor is életünk végéig el lennénk látva olvasnivalóval. A szabadulás méretében mindenképpen kitűnik a sorból a maga 834 oldalával, és ez még csak a trilógia első része. Ez a tény és a könyv külseje (meg a sok-sok ötcsillagos értékelés) is úgy általában arra engedett következtetni, hogy egy igen komoly, nagyszabású, kultikus műről van szó, de lehet, hogy nem kellett volna ilyen magas elvárásokkal nekimennem a könyvnek.

Cronin poszt-apokaliptikus világában agresszív, vérszomjas, világító lények jelentik az ellenséget, akik egy korábbi, a hadsereg által felügyelt kísérletben létrejött szörnyek, régi életükben életfogytiglanos elítéltek voltak. Azonban nem sikerült elég jól őrizni őket, és kiszabadul a 12 halhatatlan kísérleti alany. A fertőzés harapással terjed, és nem mellesleg nagyon gyorsan, úgyhogy hamarosan szinte az egész  amerikai kontinens hemzseg az ugróktól.
Volt egy kísérleti alany, egy hatéves kislány, Amy, aki szintén megkapta a vírust még laboratóriumi körülmények között, de mégsem vált szörnyeteggé, és úgy tűnik, hogy azok el is kerülik őt, viszont a halhatatlanság rá is vonatkozik.
És van valahol egy kolónia Kaliforniában, ahol egy maroknyi túlélő továbbra is próbál életben maradni, új törvények és újfajta életkörülmények között, de erőforrásaik végesek, ezért záros határidőn belül ki kell találniuk valami új megoldást.

Elég hosszú ideig olvastam A szabadulást, úgyhogy volt néhány kellemetlen éjszakám emiatt (a fiktív lények közül még mindig a zombik és ahhoz hasonlók a legnagyobb parám), ez is azt bizonyítja, hogy hatással volt rám a könyv. Persze tele van izgulós jelenetekkel, ennek ellenére sokszor mégis untam, talán túl sok volt a szereplő, és nem érdekelt mindegyikük sorsa annyira, meg volt néhány a főhősök között, aki olyan szinten irritált (Alicia), hogy azt kívántam, tépné már szét egy fertőzött. Utálom a hősködő embereket. De Amerikának a hősök kellenek meg az éppenhogymegmenekültek-jelenetek, engem viszont a hideg ráz az efféle stílustól. Vagyis próbáltam elcsípni, hogy milyen is igazából Cronin stílusa, de nem nagyon sikerült. Nincs rá jobb szavam, mint hogy amerikai, de az felsőfokon. Pont olyan volt, mintha egy filmet néztem volna, vagy esetleg a Walking Dead-et: voltak wannabe-herók, mesébe illő fordulatok, zűrös magánéleti szálak összegubancolva, és még az etnikai egyensúlyra is ügyelt az író. A legidegesítőbb eszköze viszont az volt, hogy egy-egy körömlerágós epizódot egyszerűen valami olyasmi szöveggel zárt le (nem egyszer, nem kétszer), hogy XY már maga sem tudná megmagyarázni, hogyan sikerült megmenekülnie... Ez egyszer oké, van ilyen. De ha már életveszélyes helyzetet teremt, akkor legyen benne annyi fantázia, hogy kitalálja azt is, hogy azt hogyan lehet megúszni, és ne kelljen már nekem szuperképességekkel felruháznom a szereplőket - sajna sok helyzetben nem volt más megoldás, és - ha már a filmekről beszéltem - ezzel valami C kategóriás katasztrófafilm szintjére süllyedt nálam időnként a regény.

Irodalmi értéket számomra nem képvisel ez a könyv, és még csak Cronin kreativitását sem tudom dícsérni, ennek ellenére biztosan el fogom olvasni a folytatást, mert kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a megmaradt emberrel. Azt hiszem, az is árulkodik valamiről, hogy egyáltalán nem emlékszem, hogy mi volt a könyv vége, pedig csak két hete fejeztem be...

2013-02-25

Mai könyvtáras zsákmány


Ha nem lett volna muszáj elmennem a dokihoz, ki nem mozdulok otthonról, ugyanis nem vagyok annyira olyan állapotban, de mivel szerencsés módon roppant közel esik egymáshoz az orvosi rendelő és a könyvtár, gyorsan bedobtam egy-két lejárt cuccot, meg futottam egy gyors kört a gyerekkönyvtárban. A Guvat és Gazella az felnőtt, a Savanyú uborkára és a Heidire készülök egy ideje, a Várkastély a Kárpátokban is piszkálta már a fantáziámat, a Mandragóra utca 7. meg ott volt az új könyvek polcán, úgyhogy jött velem ő is. Mellesleg influenzám van a dokibácsi szerint, úgyhogy mikor hullafáradtan hazaértem a kis körutamról, gyorsan ledöntöttem fél liter limonádét. Holnap még kényszerpihenő itthon, aztán back to life, bár kezdek félni, mert ma még nem sok értelmes tettet hajtottam végre (kezdve ott, hogy nem találtam meg az orvosi rendelőt, plusz a work-from-home próbálkozásom során is kiderült, hogy a bacilusok nem tesznek jót a koncentrálóképességnek), szóval inkább ma már nem csinálok semmi hasznosat, mert úgysem sül ki belőle semmi jó.


2013-02-22

Unatkozom

Csütörtök délután óta betegszabin vagyok, és egy betűt nem olvastam még! Patakokban folyik a könnyem, úgy érzem, a zöld szivárványhártyám lassan átlátszóvá fog válni. Ha becsukom a szemem, akkor egy fokkal jobb, de nyitva valami katasztrófa, ilyen megfázásban még nem volt részem. Életemben nem vágytam még így egy óriási tüsszentésre! (Szóljatok, ha kezdek gusztustalan lenni - szerintem az vagyok, még szerencse, hogy nem látnak sokan.) Általános problémám a hajam, már tegnap meg kellett volna mosnom, de úgy gondolom, ma se leszek rá képes, és holnap az már négy nap lesz (és akkor még nem beszéltem a centis lenövésemről...).
Szóval halálra unom magam, pedig ott a </Harmónia> az asztalon, és jó lenne haladni vele, mert érdekes, de nem tudok nézni, az is csoda, hogy mialatt leírtam ezt a néhány sort, nem potyogott a földre fél deci könnyem. Lehet, hogy ez a "büntetésem" azért, mert az év többi részében nem sírok, vagy legalábbis nagyon ritkán, és azt is egyre ritkábban.
De legalább ettem fini leveskét ebédre, banános, csokis meg barackos levelestésztás-sütit, vacsira pedig vár az aszaltparadicsomos spagetti, remélem a benne levő fokhagyma segíteni fog rajtam.

2013-02-21

Cicapulcsi



Új szerelmem ez a gyönyörűség. Macska és mentaszín, hát kell ennél több?
A cica ráadásul fényes és ragadós, az ujjakon meg cipzár van, és mindez az enyém!
(H&M DIVIDED)

2013-02-20

Megfázás és egyéb finomságok

Nem akarok beteg lenni... Annak ellenére, hogy milyen nyamvadt szervezetem van, ezen a télen semmi bajom nem volt, eddig. Tegnap kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel, de végül átvészeltem a napot komolyabb probléma nélkül. Ma viszont mindketten fájós torokkal ébredtünk, én köhögök is, mellé meg ott a jóféle hőemelkedés. Szerdánként masszőrhöz járok, de le kellett mondanom, holnap meg életem első TRX óráján tervezek részt venni, amire ráadásul külön fel kell iratkozni, mert csak 10 ember fér el a teremben, szóval azt már nem szeretném kihagyni!
Ha valakinek bármilyen egyszerű nyavalyája van, kapásból van rá egy zsák ötletem, hogy mit egyen/igyon és mit ne, melyik gyógyszer veszélyes, melyik hatásos, melyikből mennyit lehet, satöbbi. Egy lájtosabb megfázás esetén szinte soha nem veszek be gyógyszert, maximum a lent látható Aspirin+C pezsgőtabit, de azt is csak azért, mert szeretem az ízét.


Jár hozzánk ide a munkahelyre a Cserpes autó, minden kedden eszeveszetten rohanunk ki az udvarra, ha meghalljuk a Boci-boci tarka dallamát (most éppen a karamellás tejükért vagyok oda, de például az ő joghurtjuk az egyetlen, amit szívesen megeszek). Múltkor vettem csipkebogyós probiotikus cuccot (olyasmi, mint az Actimel), most meg a bácsitól kaptunk kóstolóba homoktövises ivójoghurtot. Ismert tény, hogy a homoktövis igazi C-Vitamin bomba, tízszer annyi benne a hatóanyag, mint a narancsban. Emellett tele van béta-karotinnal, E- és F-vitaminnal. Le is húztam szépen, megjegyzem, nem volt könnyű. Első körben leginkább natúr joghurt íze van, de aztán jön mellé valami íz, ami már nem igazán tetszik. A csipkebogyós barátja viszont nagyon finom, kicsit mézes aromájú és nagyon itatja magát. 
Homoktövis ide vagy oda, mára sokkal rosszabbul érzem magam, mint tegnap (ez megint csak Schrödinger macskája-szituáció, ki tudja, hogy lennék, ha még ezt sem ittam volna meg), úgyhogy reggel főztem csipkebogyóteát (nem tudom, várhatok-e valamit a liptonos piramisfilteres verziótól), aztán délután egy zöldet is, és már fejenként két aspirines koktélon is túl vagyunk. Ilyenkor szokott anyukám előhozakodni a homeopátiás bogyókkal, csak sajnos holnap estig nem megyek már haza, pedig annak szoktam érezni a jótékony hatását, ha placebo, ha nem. 

Most juharszirupos gofrira vágyom. Délben rendeltem egy kebabot, onnan, ahol gofrit is árulnak, és mennyit rágódtam azon, hogy kérjek-e mellé azt is, de inkább nem kértem. Már úgy bánom! Oké, hogy itt a cukrászda a szomszédban, de jelen állapotomban se egy párizsi csúcs, se egy sajtos roló nem tudja betölteni az űrt, ami a juharszirupos gofri hiányától keletkezett. 

Növesszünk szempillát!

A napokban szembejött velem a Krémmánián a ricinusolaj, és elkezdtem olvasgatni az értékeléseit. Már csak azért is, mert otthon nekem is van egy majdnem teli üveg, de lassan szerintem belép az egyéves korba, úgyhogy lehet, hogy szegény a kukában végzi majd. Egyetlenegyszer használtam, a hajamra próbáltam ráapplikálni, de büdös volt és iszonyúan sűrű, így nem volt egy egyszerű művelet. Ráadásul pár órát rajta kell hagyni, hogy kifejtse a hajnövesztő és tápláló hatását, ilyen hosszadalmas procedúrákra pedig nagyon nehezen szánom el magam. Egyébként elég puha lett tőle a hajam, és mivel nagy nehezen sikerült kimosni a tövekből, nem zsírosodott tőle jobban. Egyszeri használat után nyilván nem tudom megmondani, hogy nőtt-e tőle a hajam jobban, meg szerintem az ilyen dolgok a Schrödinger macskája elven működnek, tehát honnan tudjam, hogy akkor amúgy milyen sebességben nőtt volna éppen, ha nem kenek rá az olajat.
Most viszont újra elszántam magam! Szempillanövesztő és -dúsító projektbe kezdek, csak félek, hogy belefolyik a szemembe ez a cucc. Olvasgattam mindenfelé, hogy hogyan vigyük fel, láttam kefés, ujjas és fültisztító-pálcikás módszert, azt hiszem, a legutóbbit fogom alkalmazni, azzal talán könnyű lesz felvinni a tövekre. Elég béna, semmilyen szempilláim vannak, néha irigykedve nézem az egyik munkatársam (fiú!) csapkodós fekete pilláit.
Nagyon jó lenne közben hajat is növeszteni, mert majd le szeretném vágatni (úgy 15 centivel), de ahhoz előbb meg kell növesztenem a frufrum, ami már az államig ér, de az nem elég, egyforma hosszú tincseket szeretnék végre, erre viszont még várnom kell.

Ti használtok ricinusolajat? Esetleg más hajnövekedést serkentő csodaszert?

2013-02-19

Sznob ebéd szűzből

Kissé felvágós étel, főleg, ha ilyen szép, hatalmas mélytányérokban tálaljuk. Nem kell tőle félni, - ugyan messze nem egyedül készítettem - egyáltalán nincs sok meló vele, mégis úgy érzi az ember, hogy valamit alkotott.

A következők kellenek hozzá (4 személyre):
1 egész szűzpecsenye
aszalt paradicsom
semleges ízű reszelt sajt vagy mozzarella
250 g szélesmetélt
egy kisebb darab kéksajt (ki milyet szeret, én béna vagyok és csak a Mizót tudom megenni, az nem olyan erős)
kb. 1 dl tejszín
fél tömlős sajt (natúr)
vaj, olaj, só, bors



Mi most előpácolt szüzet sütöttünk, olajos-mustáros cuccban állt a hűtőben egy ideje, mert az tartósít. Szerintem főzés előtt is be lehet pácolni 1-2 órával, ehhez tehát csak néhány kanál mustár, olaj meg szimpatikus fűszerek kellenek. De gyanítom, hogy akkor is tökéletes lesz az eredmény, ha ezt a lépést kihagyjuk.

Kezdhetjük mindjárt azzal, hogy előmelegítjük a sütőt 180 fokra, aztán felteszünk egy fazék vizet forrni a tésztának. Egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, és amikor már forró, megkérgesítjük benne a húst (egészben), nem kell neki sok, maximum 1-2 perc mindkét oldalának. Ha ez megvolt, megvárjuk, amíg kicsikét kihűl, hogy hozzá tudjunk nyúlni. Addig reszelhetünk sajtot, vagy darabolhatunk mozzarellát, meg előkészíthetjük az aszalt paradicsomokat, annyi darab kell, ahány szelet lesz a húsból, a nagyobbakat ketté lehet vágni.
A szűzpecsenyét körülbelül két centi vastag karikákra vágjuk, és egy tűzálló edénybe rakjuk, és picit megsózzuk őket. Ilyenkor még nyers belül, de nem baj, az majd meg fog sülni. Az érmékre vajat teszünk, majd mehet rá az aszalt paradicsom és a reszelt sajt, és irány be a sütőbe, kb negyed órára.

Amíg sül, elkészíthetjük a rendkívül bonyolult sajtszószt: kevés olívaolajat öntünk egy serpenyőbe, amiben majd a tészta is elfér (közben nézzünk rá arra is, mert a szélesmetéltet elég könnyű szétfőzni), beleaprítjuk a kéksajtot. Nem túl magas fokozaton, kavargatás mellett felolvad, ekkor adunk hozzá némi tejszínt, annyit, hogy folyós állagú szószt kapjunk. Belenyomunk egy fél natúr tömlős sajtot, elkeverjük, és kész. Már csak le kell szűrni a tésztát és hozzáadni a sajtmártáshoz.
Ha a hús is megsült, gyakorlatilag kész a fincsi étel, én most például meg tudnék enni egy szép adagot belőle.

2013-02-18

Brazil keratinos hajegyenesítés - kipróbáltam



Annak ellenére, hogy időnként hullámosításra is használom a hajvasalómat, mindig is egyenes, kezelhető hajról álmodoztam. Az enyém se nem hullámos, se nem egyenes, és persze a leghülyébb pontokon kanyarodik, az egyik tincs kifelé, a másik befelé, ó, és ezekből a hajszálakból rengeteget kaptam, úgyhogy legalább félévente járok ritkításra a fodrászomhoz.
Elsősorban nem is az egyenesítés vonzott, hanem az, hogy a kezeléstől állítólag puha és fényes lesz a haj, egy ilyen változás pedig pont ráfér a tincseimre, amelyeknek a hosszúsága mostanra egyéni rekordot döntött, úgyhogy a végük rendesen törik, rengeteg az Y-végű hajszálam.

A szépségszalon, ahol a műveletet végrehajtották rajtam, a következőket állítja a keratinos hajegyenesítésről:


javítja a haj szerkezetét és minőségét
tartósan csökkenti a haj göndörségét
kiegyenesíti, puhává, könnyen kezelhetővé, fényessé teszi a hajat
minden hajtípusra alkalmazható


A folyamat a következőképpen zajlott: 

Kétszer megmosták a hajamat - balzsamot nem használt a fodrász - ezután mindenféle formázást mellőzve megszárította. A száraz hajra kente fel a keratinos cuccot, úgy, mint a hajfestéket, azzal a különbséggel, hogy a hajtöveket kihagyta. Eleinte kellemes kakaóillatot éreztem, de rájöttem, hogy az csak azért van, hogy elnyomja a hatóanyag szagát, ami egyrészt nem túl fincsi, másrészt borzalmasan csípi a szemet. Ezt követően egy szexi nejlonsapka került a fejemre, ha jól rémlik, 20 percig ültem ebben, majd jött a szárítás. Itt kezdtem sajnálni nagyon a fodrász csajt, ugyanis ahogy egyenesre szárította, majd kivasalta a hajamat ezzel a kencével, óriási gőz csapott fel, ami még csípősebbnek bizonyult, mint a felkenéskor. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen anyag nem lehet jótékony hatással az égvilágon semmire, de szerencsére ez csak illúzió. Nagyjából két óra alatt végeztünk, három nap múlva mentem vissza egy semlegesítő mosásra, addig nem érhette víz a hajamat (amikor esik a hó, ezt elég nehéz kikerülni), meg semmilyen hajformázót és egyéb cuccot nem használhattam. Korábban hisztiztem itt is emiatt, mivel kétnaponta mosok hajat, azért egy kis hintőporral csaltam, a fújós száraz sampont nem mertem bevetni. Inkább a fejemre raktam hétfőn egy széles textilpántot, de így is borzalmasan éreztem magam. Életemben nem örültem még annyira hajmosásnak, mint azon a hétfői délutánon, ekkor már kaptam balzsamot is, majd a fodrász megint egyenesre szárította a hajamat. Vasalni már nem is kellett. 

Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog történni akkor, amikor magam mosok hajat és én is szárítom meg (körkeféhez meg ilyesmikhez tök béna vagyok, csak simán meg szoktam szárítani és kivasalni), és láss csodát, nem kellett a hajvasaló! Mászkáltam esőben, párában, hóban, de mindez meg se kottyant a hajamnak, csodálatosan egyenes maradt, pedig máskor a nedves időjárás mindig teljesen tönkrevágja a frizurámat. Most úgy érzem, mintha "kinyújtották" volna a hajszálaimat, mert fele olyan kevésnek érzem az egészet, sokkal kezelhetőbb, puhább és még csillog is, közben meg olyan, mintha 10 centit nőtt volna. :) 
Nem tudom, hogy igazán göndör haj esetén mi a helyzet, mennyire tartós, ha jól tudom, ilyen esetben kétszer is el szokták végezni a kezelést, de itt találtok egy előtte-utána képet arról, hogy mit művel a keratin a göndör fürtökkel. 

Külön öröm volt számomra, hogy ez a szépségszalon éppen a második szülinapját ünnepli, úgyhogy minden vendég egy ajándékcsomaggal távozhat ebben a hónapban, ráadásul annyiszor, ahány alkalommal igénybe vesz egy szolgáltatást. Így gazdagabb lettem két pumpálós hajegyenesítő-krémmel, egy leave-in hidratálóval, egy hajhabbal, egy hidratáló spray-vel, egy gumi állagú, eperfagyira hasonlító hajegyenesítő waxszal meg volt még egy kence, aminek most nem jut eszembe a funkciója. Ó, mert közben nem bírtam megállni, mert bejelentkeztem a kozmetikusukhoz is, aki meg szépen lecsiszolta valami vákuumos gyémántfejes csiszolóval a bőrömet, meg rárakott mindenféle pakolást, most olyan feszes a pofim, hogy majd kidurran! Tiszta luxuscicának éreztem magam így az elmúlt egy hétben, bár most annyi professzionális hajápolóm lett, hogy ha otthon fodrászkodom, szerintem azt is hasonlóan fogom megélni :)


Négy héttel később pedig ez a helyzet.

2013-02-16

Mostantól minden más lesz egy kicsit

Izgatottan ültem neki a posztírásnak, mivel néhány napja érlelődik bennem a gondolat arról a változtatásról, amiről most be fogok számolni nektek, emellett nekiálltam egy-két kisebb módosításnak is a blogon, most viszont nem is tudom, hogy pontosan mit szeretnék leírni.
Talán azt, hogy könyves beszámolók nem igazán elégítik ki a közléskényszeremet. Ebben az évben kettő darabról írtam eddig, tavaly év vége felé pedig szinte csak a recikről készült poszt. Olvasni természetesen változatlanul imádok, rajongásom a könyvek iránt határtalan és nem hiszem, hogy valaha is elmúlik, de ezen kívül sok minden más is érdekel, mindennapi, egyszerű dolgok. Mert oké, hogy bookworm vagyok, de közben a húszas évei közepén járó lány is, aki imád öltözködni, szépségápolni, sminkelni, főzőcskézni, dekorálni, utazni, rajongani mindenféléért, sorozatot nézni, szociális életet élni, és még sorolhatnám.
Mostanában annyi mindent megosztottam volna, aminek az égvilágon semmi köze a könyvekhez, de mivel ez a blog egyértelműen a könyvekre épít, eszembe se jutott, amúgy is offolok eleget. Aztán arra gondoltam, hogy miért lenne kötelező, hogy csak könyv témában szülessen bejegyzés, bookworm katacita oszthatja másról is az észt. 


Na és itt jön a dilemmám, hogy milyen alapon osztanám, mivel nem vagyok szakértője sem a főzésnek, sem a hajápolásnak, sem a lakberendezésnek, de aztán rájöttem, hogy az olvasásé sem, aki pedig nem kíváncsi arra, hogy hogyan készül a csokis kekszem, legfeljebb majd nem olvassa a blogot.
Én most mindenesetre szuper izgatott vagyok, arra számítok, hogy sokkal termékenyebb leszek mostantól, és a könyvekről továbbra sem feledkezem meg. Igazából egy kicsit csodálkozom is magamon, hogy ilyen sokáig képes voltam egyetlen téma mellett kitartani, ugyanis nem jellemző rám, hogy szívesen elmélyedek egy-egy dologban, jobban szeretek mindenből csipegetni egy kicsit. 

Külső változások lehetnek a napokban, meg szerintem még később is, mert a gyakorlat híve vagyok, nem szeretek előre eldönteni mindent, úgy, hogy még benne sem vagyok az új helyzetben, de majd szépen kialakul minden, addig is bízom benne, hogy továbbra is velem tartotok!

Kata

2013-02-10

First World Problem hegyek


Egész nap hisztis vagyok, és még holnap mennyire az leszek! Pénteken beültem a fodrásznál a hajmosóba - keratinos hajkiegyenesítésre - és amikor a lány közölte, hogy három (!!!!) nap múlva (értelemszerűen hétfőn) tudok visszamenni egy utókezelésre, és addig nem érheti víz a hajamat, esküszöm kiborultam. Úgy ültem végig a két órát, miközben a hajam eggyé vált a kakaós-büdös egyenesítő cuccal, hogy azon gondolkoztam, hogyan fogom megoldani ezt a hatalmas problémát. Egészen a procedúra végéig tartogattam a mentőkérdést, ez tartotta bennem a lelket: száraz sampont ugye lehet? Nem, azt is hanyagoljam. Úristen!
Kétnaponta mosom a tincseimet, közben néha száraz samponnal is befújom, sajna muszáj. Ma is rosszul vagyok magamtól, az előbb az édesem idejött megpuszilgatni, majd láttam, hogy a szeme a homlokom fölé téved, egyből rákiáltottam szegényre, hogy NE NÉZD A HAJAM!!, nem értette mi bajom van, közölte, hogy nem vagyok normális. Apukám szerint Afrikában éheznek a gyerekek. Tudom, én meg közben egy vérbeli First World Problemmel küzdök, persze ez legyen a legnagyobb bajom.
Mindennek a tetejébe az előbb megláttam a Nutellás üveg alját belülről.
Legyen már holnap fél öt!

A 14,001-edik dolog, ami boldoggá tesz...

 ... az ez a könyv. Rengetegszer láttam szerte a világháló képmegosztó oldalain, és borzasztóan kíváncsi lettem, hogy vajon mit tudhat. Ez a könyv a vigasz a szürkeség ellen; felráz, ha céltalan vagy, és ha úgy érzed, semmi szép nincs ebben a világban, elég, ha kinyitod, és máris máshogy fogod látni. Ha pedig jó a kedved, és boldog vagy, ad még 14,000 másik okot arra, hogy mindig az legyél. És persze arra ösztönöz, hogy te magad is fogj egy füzetet, és elkezdd gyűjteni az életed apró örömeit.

A 14,000 things to be happy about az én bibliám. Nem órákig olvasom, csak néha fellapozom, és elolvasok egy oldalt. Aztán újra felcsapom valahol, és mégegyet, felolvasok párat az édesemnek, például, hogy Barbara Ann Kipfer is szereti úgy hajtogatni a párnát, hogy a hideg fele érjen a fejéhez - én ezzel a jelenséggel két és fél évvel ezelőttig nem találkoztam. Mellesleg egy csomó angol kifejezést megtanulok, bár igazából szótár vagy minimum a laptop mellett kéne olvasni, hogy az ismeretlen dolgokra egyből rá tudjak keresni.


Természetesen nekem is kellett egy Füzet. Barbara sok-sok spirálfüzetet töltött meg a boldogságával, én egyelőre egy vékony kék színű Moleskine-re ruháztam be, és hordom magammal folyamatosan, de egyelőre szánalmasan kevés dolgot sikerült felírnom, gondolom rengeteg minden annyira természetes, és valószínű pont ez a könyv lényege és célja, hogy észrevegyük azt, ami - akár csak egy másodpercre - mosolyt csalt az arcunkra, ami miatt érdemes várnunk egy egyébként átlagosnak ígérkező napot, ami inspirál vagy ami emlékeztet valami szép időszakra.
Ahogy elkezdtem írni a listát, azt vettem észre, hogy a leírtak felének köze van az evéshez vagy az iváshoz. Jellemző. Engem például ezek tesznek boldoggá:


csíkos pólók, listák, görögdinnye, tengerillat, a cicám, a Lomo Diana Mini fényképezőm, tumblr, deep house, turkálók, The Big Bang Theory, listák, mekis kaja, szép biciklik, "keep calm and...", Oasis, kisállatok, könyvtár, Anglia, Nutella, Instagram, új körömlakkot venni, tollak, polaroid képek, térképek, sajttorta, George Michael, londoni metrótérkép, Carmex, szeptember, hideg sör, szép naptárak, prosciutto crudo, főzni az én édesemmel, R2D2, ráérős reggelik, Stewie Griffin, parmezán, nyár után végre őszi ruhákat hordani / tél után meg tavasziakat, kaját rendelni, Zooey Deschanel, szakácskönyvek, Café Frei, a pisai hónapjaim, IKEA, Murakami, point & click játékok, moziba menni, unboxing, szépséges torták, a szülinapom, extra száraz vörösbor, avon katalógust nézegetni, cicát rajzolni, The IT Crowd, maneki neko, hőlégballonok, "buongiorno principessa", Marie Antoinette, baklava, Cinque Terre, észrevenni az első gesztenyét ősszel, sushi, borsópüré, "I love you to the moon and back", a szobám zöld fala, csilis csoki, Brighton, a Balaton színe, instant levesek, pesto, sálak, carbonara spagetti, rohamosztagosok, kacsák a belvárosban, LEGO, nyugis péntek esték, koktélt inni a lányokkal, kókusz ízű és illatú dolgok, indie electro zene, Lost, szeplők, halászlé, Milky Way, banana split, BBC Good Food, a szemüvegem, James Bond, ha meghallom valahol valamelyik kedvenc számomat, Before Sunset, "Cavolo!", madarak, sajtos roló, Jamie Oliver, sötétkék skinny farmer, sült krumpli, pünkösdi rózsa, krepp ágynemű, brit akcentus, 9 és 3/4-edik vágány, BB cream, dekortapasz, Starbucks papírpohár, Calvin Harris Ready for the Weekend című albuma, Zero 7, ha el tudom olvasni a cirill betűket, fehér ruhák, Lucca, foci VB és EB, hatalmas áfonyás muffint reggelizni, elhagyatott helyek, a pisai playlistem, méhviasz gyertya, világítótornyok, trüffel, Jane Eyre, barack, jegeskávé, piros rúzs, befagyott tavon sétálni, piadina, Jóbarátok, hóemberek, post-it, szivárvány, ikeakutyák, szép párnák, pálmafák, tacskók, bőrkanapék, Darth Vader, gyorskaját enni éjszaka, cider, fodrászhoz/masszőrhöz/kozmetikushoz menni, forraltbort inni évente egyszer

Nem terveztem ennyire overshare-elni, csak aztán nem bírtam leállítani magam.
Sok boldogságot mindenkinek!

Megrendelhető a bookdepositoryn ingyenes szállítással.

2013-02-01

Doppler és a norvég erdő



Találóbbnak érzem kicsit ezt a borítót, mint a Mizo által támogatott kék tejesdobozosat. Persze oké, hogy Doppler keményen tejfüggő (abból is a sovány változatot preferálja, mivel szerinte az bizonyítja az ember találékonyságát, hiszen "normál" tejet, amit a tehénke ad, nem nagy kunszt csinálni, csak le kell fejni), de a szarvasos borító mindenképpen szimpatikusabb. 
És a szarvas maga is szimpatikusabb Dopplernél. A pasi egy szép kerékpározós-fejbeütős napon megvilágosul, hogy az erdőben mennyire jó, csend van és nyugalom, végre nem dudorászik magában szánalmas gyerekdalokat; úgyhogy elhatározza, hogy elvonul az általa oly nagyon gyűlölt társadalomtól. Gond nélkül otthagyja a feleségét meg a két gyereket, és szövetségre lép egy kis szarvasborjúval az Oslo feletti erdőségben. 


Igyekeztem nem komolyan venni ezt a könyvet, de még így is felidegesített. Utálom az okoskodó embereket, és Doppler pont olyan, nagyon tudja a tutit, nagyon hülye mindenki, csak ő helikopter. A poén, hogy ő maga is az okoskodás és az okosság ellenzője, mégis rendkívüli meggyőződéssel gyűlöli az emberiséget, komoly elméleti háttérrel. Utálja Thomast, a gőzmozdonyt, a fürdőszobához való csempeválasztást, az állítólagos barátokkal elköltött vacsorákat. A lényeg, hogy mindent utál, ami mondjuk valamennyire kapcsolódik a fogyasztói társadalomhoz, de egy percig nem jut eszébe magában keresni a hibát, vagy oké, ne hibát keressen, de legalább gondolkodjon el egy kicsit objektívebben. Például azon, hogy a kisgyereke miért néz reggeltől estig Teletabit meg Thomas, a gőzmozdonyt? Nem lehet, hogy azért, mert apuci meg anyuci baromi nagy ívben nem foglalkozott vele, mert éppen csempéket meg fürdőszobaszekrényt hajkurászott az IKEÁban? 



Szóval szerintem sok a logikai bukfenc, úgyhogy ha Loe ezt társadalomkritikának szánta, akkor nálam ez a könyv egy nulla, viszont ha az olyan emberek kritikájának szánta, mint amilyen Doppler is, akkor oké. De akkor sem nyűgözött le, azon meg végképp nem gondolkoztam el, hogy milyen lenne az erdőben egyedül. 
Költözés előtt meg aztán bőven inkább a csempe érdekel, csak nem a fürdőbe, hanem a konyhába. Igazából rohadtul remélem, hogy sosem leszek olyan megkeseredett és sértődött ember, mint Doppler, úgyhogy nem is akarom tovább tépni a számat, inkább itt van néhány szépséges kép Norvégiáról, nézegessétek őket: