2013-11-30

Novemberi könyves zárás

Már megint nagyon ügyes voltam, három darab könyvet szereztem be a hónapban. Azt hiszem, a december még jobb lesz, nem nagyon hiszem, hogy kapok karácsonyra könyvet, leszámítva a győrimolyos ajándékozást, a kívánságlistámat a Pinteresten egészen más dolgokkal töltöttem meg, illetve a molyos ajándékozásra készítettem egy polcot, de nagyon nyögvenyelősen halásztam össze 8 könyvet (nyilván nem vagyok akkora paraszt, hogy Jamie Oliverrel meg egyéb vaskos szakácskönyvekkel szélesítsem a kört). 


Volt egy régen várt Agavés megjelenés, a Megtorlás, már el is olvastam, és imádom. Gyönyörű könyv, minden értelemben. Nála már csak ez a reggelizős szakácskönyv gyönyörűbb, a The Breakfast Book, amit a bookdepositorys félórás akcióban szereztem körülbelül hat euróért - az eredeti 16 fontos ár helyett. Iszonyatosan szép, vastag, keménytáblás, csurig van nyálcsorgatós fotókkal és kívánatos reggelikkel. Alexandrás akcióban jutottam hozzá Az almamag ízéhez, amikor elmentem érte a boltba, kicsit csalódott voltam a külalakot illetően, valami masszívabb felépítésre számítottam, na nem baj. Anyu előolvassa nekem. 

A többiek:
Amadea
Dóri
Nikkincs
Nita
Pupilla
Zakkant

2013-11-28

Mit kensz a szádra?

Az ajakápoló-mániám gimis korom hajnalára eredeztethető, ekkor kezdtük el mániákusan gyűjteni őket az egyik barátnőmmel, és emlékeim szerint akkor még csak a Labello létezett, de bármelyikünk ment külföldre, hozott a másiknak (és persze magának) valami olyan ízt, színt, ami Magyarországon nem volt kapható. Gyanítom, hogy a Labello régebben sem volt hatásosabb, de valahogy az akkori termékeik érdekesebbnek tűnnek így visszatekintve, emlékszem az ananászos, a mangós meg a narancsos ajakápolóikra... Aztán volt még egypár tűrhető próbálkozásuk, de ma már eszembe nem jutna ezt a márkát vásárolni, tényleg nem jó semmire, csak arra, hogy naponta kilencvenkétszer bekend vele a szádat. Úgy rémlik, hogy a Labello egyeduralmát a Bebe törte meg, a hasonlóan semmirekellő, de legalább vaníliaillatú termékivel. Pár hónapja én hülye vettem megint egyet, hát legszívesebben kidobnám, de becsülettel elhasználom, már nincs benne túl sok (ami ugye annak köszönhető, hogy ezzel is naponta kilencvenkétszer kell bekenni a szánkat, ha akarunk bármit érezni).

Jelenleg 9 különböző példányt használok felváltva, és higgyétek el, nem azért van ennyi a birtokomban, mert nem bírom megállni, hogy újabb és újabb márkákkal szélesítsem a repertoárt, hanem mert egyszerűen nem találtam még meg az igazit. Illetve volt egy rövidebb korszak, amikor azt hittem, igen, de mostanában már a régi nagy szerelemmel sem vagyok makulátlanul elégedett, és a szívem átpártolt egy olyan darabhoz, amelyik korábban nem volt benne a top háromban sem. 


1. Hawaiian Tropic Lip Gloss - Ezt a mangó és papaya illatú szájfényszerűséget egy éjjel-nappali boltban szereztem kettőszáz forintért. Fogalmam sincs, hogy eredetileg mennyibe kerül, de a márka naptejeinek árából kiindulva gyanítom, hogy ennél valamivel drágább. Ápoló hatása elég kevés van, ráadásul ott az a csúnya Paraffinum liquidum az összetevőlistájában, viszont az illata mennyei, az íze is elég jó, emellett nem szárítja az ajkakat. Az egyik ritkán használt táskámban hentereg, úgyhogy ebből kifolyólag nem veszem elő túl gyakran.

2. Blistex Classic - Ennek az ajakápolónak az összetevőlistája már jóval barátibb anyagokkal indul: kókuszolaj és méhviasz segít kordában tartani az ajkak állapotát, emellett tartalmaz még jojoba- és napraforgóolajat, kamillát, E-vitamint. Nagy kár, hogy ennek ellenére velem egyáltalán nem kompatibilis, de ez semmit nem jelent, mert elég sok rajongója van ennek a terméknek, szóval lehet, hogy a hiba az én készülékemben van. Nagyon lágy és puha, de én úgy érzem, nem szívódik fel, és megkeményíti a bőrömet. Egyébként vaníliás-édes illata és íze van, lenyalogatós. 

3. Oriflame csokoládés univerzális balzsam - Jelenleg ő a kedvencem! Érdekes, hogy amikor megkaptam, annyira nem voltam elájulva tőle, meg a belenyúlós ajakápolók amúgy sem a szívem csücskei, de az utóbbi időben rá kellett jönnöm, hogy ő teljesít a legjobban. Szép lassan a csokiillattal is megbarátkoztam, egyébként egy könnyed állagú krém, ami nagyon jól hidratál, nem szárítja az ajkaimat. Biztosan újraveszem valamelyik verzióját (kapható még egy pár illatban, én a kókuszosra gyúrok, csak találnom kell valakit, aki Oriflame-mel foglalkozik). Sajna ez is dugig van ásványi olajokkal, de úgy tűnik, nekem ez kell, nem a kókuszolaj.

4. Avon Naturals bőrápoló balzsam méhviasszal - Ennek is az ásványi olajok a fő összetevői, de egyébként sem nagy szám ez a balzsam, nem is érdemes rá túl sok szót vesztegetni. Nem hidratál, nem szárít, olyan semmilyen, és mivel ez is elég édes, könnyen lenyalja az ember. 

5. The Body Shop mangós ajakbalzsam - Shea vajjal, ricinusolajjal és méhviasszal táplálja az ajkakat - már akiét. Nem tudom, mi bajom ezekkel a természetes összetevős cuccokkal, de nekem nagy csalódás ez a TBS ajakápoló. A legjobban azt utálom benne, hogy ahogy belélegzem, csípi a torkomat az illata, emiatt nem túl komfortos viselet. Az illata mennyei, de én ezzel végeztem a Body Shop ajakbalzsamjaival.

6. Carmex Original Stift SPF15 - Az első kármekszemet Angliában vettem, és utáltam az ízét, mert keserű, mint az állat, de a hatásától dobtam egy hátast, meg az is nagyon tetszett, ahogyan a benne levő mentol vagy a kámfor kellemesen bizsergeti a számat. Azóta már jó néhányat elfogyasztottam, és a mai napig úgy gondolom, hogy ez az egyetlen ajakápoló, amit nem kell folyton újrakenni, hanem fixen ottmarad. Valamilyen különös oknál fogva mégis nagyon hamar fogy, lehet, hogy eleve nincs túl sok a stiftben. Szeretnék majd egy tégelyeset is, az sokkal szexibb. Petrolatum a fő összetevője, tényleg azt érzem, hogy lezárja a bőrömet egy vastag réteggel, ez ennek az anyagnak a jellemző tulajdonsága. Mostanában már nem vagyok érte oda annyira, túl nehéznek érzem, de még mindig kiemelkedőnek tartom a Carmexet a többi ajakápoló között. 

7. Aldo Vandini ajakradír - Az ásványi olaj mellett még parabént is tartalmaz, gondolom kitaláltátok, hogy ez is a kedvenceim közé tartozik. Imádom a káros összetevőket! Pinduri sárgabarackmag-olaj is van benne és cukor, ami szintén nem egy nagy mennyiség, de elvileg neki kéne radírozni. Egy Lush ajakradír mellett persze ez nulla, de más a funkciója, mert ez alapvetően mégis csak egy ajakápoló. Nagyon fincsi, szájfény állagú cucc, egyáltalán nem szárít, és vicces benne a sok cukordarabka. 

8. Balea Urea ajakápoló - Méhviasszal, ricinusolajjal, panthenollal meg ezzel az urea nevű akármivel ápol, ez utóbbinak származásával kapcsolatban inkább nem árulok el semmit. Krémes, kicsit folyós állagú ajakápoló, az egyetlen hibája az, hogy világosítja az ajkakat, mert egy fehér színű kence van a tubusban. Az illata nagyon kellemes, már-már vaníliás, és nagyon jól hidratál, nem is értem, hogy miért nem használom gyakrabban.

9. Himalaya Herbals kakaóvajas ajakbalzsam - Sokakkal ellentétben én nem szeretem az illatát, valamint a hatásától sem vagyok elájulva. Nagyon kemény ez az ajakápoló, és a bort bevonja egy olyan réteggel, ami aztán valahogy megszilárdul, és még cserepesebb lesz tőle a szám. Egyébként ricinusolajat, kókuszolajat, nyilván kakaóvajat, méhviaszt és mangóvajat tartalmaz. 

Nálam egyértelműen a Carmex meg az Oriflame univerzális balzsam a nyerő, de még mindig keresek tovább... Legközelebb az Alverde körömvirágos ajakápolóját fogom kipróbálni, de egyelőre azt gondolom, bőven van mit elhasználni, mostanában biztosan nem fogok újat beszerezni.

Nektek melyik a kedvenc ajakápolótok? 

2013-11-27

Select all, delete all

Köszi, Nokedli, hogy írtad ezt a posztot, és ráébresztettél, hogy a várólista (moly) csak nyűg és probléma. Hihetetlen, hogy eddig fel sem merült bennem, hogy törölnöm kéne az egészet úgy ahogy van (persze egyenként szedtem le a könyveket, kérlek mondjátok, hogy ennek nincs más módja, mert kitépem a hajam). Oké, annyira nem vagyok nagy király, először is lementettem egy guglidokba a listát, majd rájöttem, hogy azért nincs vész, van még két könyvtáras listapolcom, tehát ha épp könyvtárba megyek, és kell egy rövid lista, akkor tudok miről szemezgetni, és ezentúl is legfeljebb ezekre helyezgetem a könyveket. 
Ó, és milyen jó, hogy egyesével végigmentem mindenen, mert rájöttem közben, hogy hiba van a mátrixban! Nem olyan régen bejött az a funkció a molyon, hogy megadhatod a beszerzés évszámát azoknak a könyveknek az esetében, amelyek a magánkönyvtáradat gyarapítják. Ez tök jó, csak most - mint rájöttem - az összes évszámozott könyvem duplán szerepel a magánkönyvtárban, szóval most mehetek végig azon is, és állhatok neki törölgetni. Csodálatos, produktív délután ez. 


Amúgy azt nem tudom, mi legyen azokkal a könyvekkel, amelyek nincsenek (még) meg egyik könyvtárnak sem, nem kívánságlistások és nem magánkönyvtárasok. Kéne nekik egy polc... De az már megint egy csomó adminisztráció. Igazából az jutott az eszembe, hogy úgyis ők állnak a várólista-hierarchiám legalján, a többi ötszáz könyv (mert igen, 589 darab szerepelt rajta, bizony-bizony) többmázsás súlyként nehezedik rájuk, így ha majd véletlenül szembejönnek valamiért valahol valamikor valahogy, akkor lecsapok rájuk, de nélkülük is van bőven választék. 

Ó, és mivel törölték a városi könyvtárban az előjegyzésemet, mert nem vettem át időben (Déli álmok), végre én leszek az a gyökér, aki nem viszi vissza időben az előjegyeztetett könyveket, mert most tényleg van egy kis torlódás, viszont részemről nincs benne kockázat, mert nekem nincs előjegyzésem, szóóóval maradnak itthon még decemberben, és szépen, nyugodtan végigolvasom mindegyiket. Meg a meseanyutól kölcsönkapott Csodaidőket, és ha még netán emellett lesz időm olvasni, akkor ott A boszorkány, ami annyira jó, csak a kindle kb olyan gyakran kerül a kezem ügyébe, mint az otthoni olvasatlanok, egyébként ez utóbbi kategóriából a Vándorünnep lesz a következő (marhán kíváncsi vagyok, hogy mikor kerül sorra szegény). 

Még egy valamit kell valahol rögzítenem: a még el nem kezdett sorozatok első részeit, csak mert sosem tudom, hogy mondjuk a Kenzie-Gennaróból melyik az első, vagy az Anne-ből, meg van egy csomó krimi, Karen Fossum, Wolf Haas, miegymás, és ezeket képtelen vagyok fejben tartani. Szóval most böngészhetem végig a lementett listát.

Amúgy mondtam már, hogy milyen jó érzés a nulla darabos várólista

2013-11-26

8 kedvenc Young Adult könyvem

Múltkor, Az Archívum kapcsán végignéztem, hogy miféle YA-könyveket olvastam 2013-ban, és hogy mekkora volt a befürdések aránya. Meglepetten tapasztaltam, hogy miközben visítok/tunk, hogy elegem/ünk van ebből a műfajból, én idén tök szerencsés voltam, mert nagyon jó regényeket fogtam ki (egyébként nem lehetne a YA helyett kitalálni egy magyar elnevezést erre a kategóriára? Mert szerintem ezek nem ifjúsági könyvek, az meg elég bénán hangzik, hogy FiatalFelnőtt, lehetnének például Modern Csíkosak.) Oké, azért a ráérzőképességem is közrejátszik a dolgok kedvező alakulásában, mert már kapásból kiszűröm a látóteremből a harcolós-disztopikus 15 éves lányos történeteket, abból egy darab van, amit a mai napig érdemesnek találok arra, hogy szeressem, még ha nem is volt túl eredeti az ötlet. 

YA-ban nekem ők a TOP :


Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia - Igen, róla beszéltem az előbb, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire hasonlít a Battle Royale-hoz, mégis nagyon megszerettem, főleg az első két részt. Javítsatok ki, ha tévedek, de gyanítom, úttörő volt a maga nemében az amerikai piacon, és az utána következő disztópiás próbálkozások sokszor koppintásnak tűnhetnek, vagy a magasra tett (?) léc miatt úgy érezzük, nem ütik meg a szintet, és végre én is eljutottam addig, hogy nem akarok egy nyolcvanharmadik regényt elolvasni a témában. (Nálam ebbe a kategóriába tartozik A beavatott, a Matched, a Delírium, a Legenda... ezeknek is csak az első részét olvastam, mert nyilván mindegyik trilógia. Azt hiszem, ennyi elég is volt belőlük.)

Takami Kósun: Battle Royale - Ha már egyszer szóba került, egyébként lehet, hogy eszembe sem jutott volna. Véresebb, távolkeletibb, agyvelődarabkásabb verziója az egymást kötelezően pusztító tizenéveseknek, meg jó vastag is. Szerencsére csak egyrészes, manga formában tizenöt.

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség - Ez is trilógia, és még csak az első kötetet olvastam, azért beválogattam ide, mert sokakkal ellentétben én nagyon szerettem olvasni, cseppet sem untatott, és a hangulata felejthetetlen. Ideje lenne haladni tovább ezzel a sorozattal is...

Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: Englesfors-trilógia - A már magyarul megjelent első két rész ott sorakozik a polcomon, kivételesen NEM olvasatlanul. Szerintem nem lehet nem szeretni, tök jó, hogy nem amerikai, tök jó, hogy ráadásul svéd. Imádom azt a szót, hogy svéd, mindig a svédgomba ízét érzem közben a számban. A lényeg, hogy jöhetne már az a harmadik rész, biztosan egyből rávetném magam.

John Green: Alaska nyomában - Ez a könyv az utolsó mondatokkal és az életrajzokkal vett meg engem. Meg hogy elég fájdalmas történetet tálal egyáltalán nem lehangoló formában, valahogy felvillanyozott ez a regény. Kár, hogy John Green többi magyarul megjelent könyve egyáltalán nem hozta ezt a szintet (nekem).

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései - A fordítást leszámítva tökéletes könyv. Tökéletesen értettem Charlie-t, sajnos. Oké, nekem nincs olyan problémás múltam, mint neki, mégis átéreztem azt, ami lejátszódik a fejében mondjuk itt vagy itt

Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox - Oké, ez is a jövőben játszódik, de a tudományos fejlődés mellett más lényegi változások nem történtek a mához képest. Feszültséggel teli, érdekes történet, bioetikai kérdéseket boncolgat, tehát az izgalmas cselekmény mellett elgondolkodtatja az olvasót ezekről a nem túl irrealisztikus fejlődési irányokról.

Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága - Melankolikus, lassú könyv, olyan, mintha valaki elsuttogná a szöveget. Egy picit lehangoló, nagyjából annyira, mint egy nyári szürkület vasárnap délután. Hasonló atmoszférát tapasztaltam a Csodák kora című könyvben is, mint kiderült, nem véletlenül.

Ja és persze kinek mi a Young Adult. Harry Potter, Szent Johanna Gimi? Valakinek A könyvtolvaj is az, nem tudom, miért. Ezeket mind nagyon szeretem. Jégviráglányok? Ne bántsátok a feketerigót!? Szóval hosszú a besorolhatatlan könyvek listája.

Nektek melyek a kedvenceitek a műfajon belül? Egyáltalán olvastok még YA-t?


2013-11-22

Alma Katsu: Megtorlás

Alma Katsu trilógiájának első részéről, a Halhatatlanról igazából véletlenül szereztem tudomást tavaly ősszel, és abban sem voltam biztos, hogy az enyém lesz, de egyszer csak jött a futár, és ott volt a csomagban ez a szépségesség (meg a Ready Player One, na az nagyon epic, de nem kéne elkalandoznom). A Halhatatlanról egy évvel korábban írtam, az nagyon megmaradt bennem, hogy télen olvastam, karácsony előtt. (Miért nem működik egyébként a keresés a blogspoton?) Fázós könyv volt kilátástalan életekkel, szenvedéssel és boldogtalansággal, de olyan formában megírva, hogy nem hagyott maga után nyomasztó hangulatot bennem. Épp ezért minden egyes Agavés megjelenésekkel kapcsolatos hírt olvasva reménykedtem, hogy megtalálom benne Alma Katsu nevét, és most, a második kötet után biztosan állíthatom, hogy a kedvenc kiadványaim közé tartozik ez a sorozat az Agave repertoárjából (persze Baráth Katalin, Az éhezők viadala meg a már említett RPO mellett).

Gondolom egyértelmű, hogy azok számára, akik az első részt nem olvasták, spoileres lesz ez a bejegyzés (rögtön az elején), de a Megtorlással kapcsolatban nem lövök le egy poént sem, ígérem.
A Halhatatlan története ott folytatódik, hogy Lanore csaknem 200 év szabadság után furcsa fejfájásra eszmél egyik pillanatról a másikra, és rájön, hogy Adair jelenlétét érzi, ami nem sok jót jelent a számára, tekintettel arra, hogy ő falazta be annak idején egy pöttöm lukba a pasit. Adair dühösebb és kegyetlenebb, mint valaha, és mindent elkövet, hogy félrelökje az útjába kerülő akadályokat, csak hogy megtalálja Lanore-t és megbosszulja, amit a lány tett vele. Lanore pedig egy darabig menekül, majd segítség reményében felkeres néhány régi ismerőst, persze nehéz eldönteni, hogy kiben bízzon. 

Abba a típusba tartozom, aki a sorozatok/trilógiák első részét szereti a leginkább, imádom a felvezetéseket. Amikor Bella rájön, hogy vámpír a padtársa; amikor Mac megtudja, hogy Írországban ronda tündérek laknak; amikor egy fiú a lépcső alatt levelet kap, hogy felvették egy fura suliba vagy amikor Katniss húgát kisorsolják, hogy vegyen részt a Viadalon. De azért vannak kivételek, és ezzel a trilógiával is ez most a helyzet. Úgy érzem, kerek az egész, minden mondat a helyén van, és bár gőzöm nem volt, hogy mi fog kisülni a végén a történetből, tökéletesnek tartom a cselekményszövést és a befejezést is, az utóbbitól még mindig végigfut a hideg a hátamon, szerintem óriási. 
Kicsit nehéz volt követni a szereplők lelkiállapotát, érzéseit. Adair jelentős változáson megy keresztül, ami kissé hihetetlen, ettől függetlenül képes voltam elfogadni, hogy ez tényleg megtörténik. Lanore-on viszont nem bírtam kiigazodni, egyszer levon magában egy hatalmas következtetést, aztán a következő fejezetben meg mintha ez meg sem történt volna... Oké, ezen túltettem magam valahogy, túlságosan tetszett az egész regény egyben ahhoz, hogy ezen túl sokáig rágódjak (azért még rágódom rajta, most is). A múlt és a jelen váltakozása ebben a részben sem marad el, bár most többet időztünk napjainkban, mint a régebbi korokban, viszont sok érdekes helyszín megjelent a könyvben, nekem Marokkó volt a személyes kedvencem a fülledt levegőjével meg a vízipipákkal. 

Egyébként arra jöttem rá olvasás közben, hogy elég feledékeny vagyok, esetleg figyelmetlen, mert a Halhatatlanból nekem teljesen más benyomások maradtak meg, mint aminek kellett volna szerintem, például a Lanore és Adair közti kapcsolatot utólag mintha kicsit idillibbnek tüntetné fel a szerző, mint amilyenre én emlékszem. Plusz azt hiszem, hogy Adair előtörténetéből sem ártott volna egy gyorstalpaló még a második rész elolvasása előtt.

Remélem, majd amikor a harmadik részt olvasom, több épkézláb emlékem marad a Megtorlásról. Illetve most figyeltem fel egy könyvre a molyon, ami elvileg a két és feledik része a sorozatnak, a The Witch Sisters, igaz, ez mindössze 26 oldal, de gondolom jó tudni, hogy ilyen is van. A harmadik kötet 2014-ben fog megjelenni angolul, The Descent címmel, és remélem, hogy az Agavének - jó szokásához híven - köszönhetően jövő ilyenkor már magyarul is olvashatjuk. 

2013-11-19

The Body Shop karácsony

Biztos vagyok benne, hogy a The Body Shopról a legtöbb embernek a testvajak jutnak eszébe. Csodálatosak, illatosak, gyönyörűek, emellett tényleg a legjobb testápolók azok közül, amiket valaha használtam. Ezer éve volt utoljára ilyenem, egy kékáfonyásra és egy E-vitaminosra emlékszem, imádtam őket. Mióta körbeszaglásztam az egyik bécsi TBS boltban, újra fellobbant a szerelmem a márka iránt, közben pedig mindenhol csilingelnek már a karácsonyi harangok, úgyhogy megrendeltem ezt a szettet a webshopból. Három 50 ml-es (mini) testvajat tartalmaz, a karácsonyi kollekció illatait: áfonya, gyömbér és vanília. (Ezeknek angolul szebb nevük van, de az mindegy.)


A három közül toronymagasan vezet nálam a vörösáfonyás testvaj, fantasztikus illata van: egyszerre édeskés, savanyú és fanyar, nagyon-nagyon hasonlít a kékáfonyás barátjára (amit egyébként nem tudom, lehet-e még kapni, a webshopban régóta nem láttam). A TBS testvajak állagának skáláján ez a puhábbak, folyósabbak közé tartozik, persze még így is sokkal keményebb, mint egy testápoló. A gyömbéres is nagyon tetszik, de ez már az a kategória, amit nem vennék meg 200ml-es formátumban, de nem is dobnám vissza, ha valaki hozzám vágná. Főként a gyömbért érezni benne, de nyomokban felfedezhető némi mézeskalács és citromillat is. Az állaga hasonló az áfonyáséhoz, talán egy icipicit keményebb. A vaníliás testvaj nekem elég nagy csalódás, nagyon erőlködnöm kell, hogy felfedezzem benne a vaníliaillatot. Teljesen jellegtelen, a tégelybe szimatolva a vanília helyett inkább valami átlagos "krémillatot" érzek. Ennek az állaga emlékeztet leginkább a vajéra, kemény, és amikor kibontottam, nem láttam nyomát annak, hogy elmozdult volna a tégelyben a szállítás során - ellentétben a másik kettővel. Egy forró zuhany vagy fürdő után könnyedén elolvad a bőrön. 

Ma láttam, hogy újabb minitestvaj-szettek kerültek fel a webshopba, itt megtaláljátok őket. Nekem nem mindegyik válogatás nyerte el a tetszésemet, de a Chocolate & Nut és ez a kollekció nagyon piszkálja a fantáziámat, már rá is tettem őket a Pinterestes kívánságlistámra. 

Ti szeretitek a The Body Shop testvajait? Melyik a kedvencetek?

2013-11-18

Honnan blogolok?

Egyszerű: az ágyból. A posztok nagy része itt születik a hétvégék folyamán. Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, hogy nem sokat szépítgettem a környezetet, hogy fotózható legyen.


Saját íróasztalom nincs, mondanám, hogy bár lenne, de igazából úgysem használnám, legfeljebb raktározási célból - ezt a korábbi tapasztalatok íratják velem. Talán inkább egy polcra lenne szükségem az ágyam közelében, kicsit nagy a káosz a falatnyi éjjeliszekrényen. 

A posztot különböző blogos előzmények ihlették:

2013-11-17

Vasárnapi relax #2 - Lila Pause

Hétről hétre továbbfejlesztem a vasárnap esti relaxációs mutatványaimat, az utóbbi napokban gyarapodott a fürdőszobám néhány lila színű felszereléssel, úgyhogy arra gondoltam, hogy ma este őket vetem be. Csupa kellemes és andalító illat (kivéve egyet), vegyítve néhány teljesen felesleges cuccal és egy csodálatos könyvvel.


Lévén, hogy hétvége van, és tudtam, hogy ma úgyse megyek sehova, a hajmosást tegnap elblicceltem, viszont alig vártam, hogy végre kipróbáljak egy ősrégi kedvencet, a Lush Jumping Juniper szappansamponját (samponszappan?). Gimis koromban egyszer volt egy ilyenem, és a finom, friss citromos illata azóta is az orromba cseng. Az előbb megnéztem az összetevőit, és megtaláltam köztük az SLS-t, aminek nem örülök, főleg hogy most pont egy SLS-mentes sampon után kiabál a fejem, de szerencsére van olyan is a tarsolyomban, róla majd máskor. Hajmosás előtt az Alverde avokádós hajvajával pakoltam meg a tincseimet, hogy szépek és erősek maradjanak. 


Ha már pakolás, múltkor felvásároltam néhány tasak Balea arcmaszkot, a háromból eddig kettőt próbáltam ki, többek között az első képen látható lilát (becses nevén Balea kényeztető arcmaszk). Esélytelen, hogy újra az arcomra kenjem, ugyanis rettentő fáradt, öreg szaga van, semmi kellemes jegyet nem tudok felfedezni benne. Ráadásul ezek a Balea maszkok úgy lettek kitalálva, hogy nem kell őket lemosni, csak a felesleget letörölni negyed óra után, de engem perceken belül idegesíteni kezdett az, hogy az arcomon van, úgy éreztem, hogy melegít, közben még büdös is volt, szóval ez nagyon nem nyert. Ha olcsó, tasakos maszkot szeretne valaki, javaslom, hogy próbálkozzon inkább a Rival de Looppal, nekem az agyagos pakolásuk a kedvencem. 


A feleslegesség csúcsa az Avon Planet Spa sorozatának a Sleep Serenity szettje, viszont annyira csodálatos illatuk van ezeknek a termékeknek, hogy nem bírtam otthagyni a kedves hölgynél az avonos boltban. Nem tudom, kibírom-e röhögés nélkül, hogy leírjam, mi mindent tartalmaz a csomag: egy párnára fújható sprayt, ami segít az elalvásban (a Body Shopnak is van ilyen terméke, kb ötezer forintért meg lehet venni), egy balzsamot, amit a halántékra és a csuklóra kell kenni, ez szintén az aromaterápia erejével igyekszik ráhangolni az embert a nyugodt alvásra. Valamint van még egy levendulás fürdősó is a szettben, és ennek hatására kezdek nagyon messzire menni: komolyan fontolgatok egy habos-fürdősós pancsolást a kádban, az is lehet, hogy még ma! Szóval a sóról egyelőre nem tudok nyilatkozni, ám a párna (esetleg pizsi) spray nagyon kellemes, nyugtató illatú, boldogan fújkálom összevissza lefekvés előtt. A balzsamot viszont nagyon intenzíven kell szagolgatnom ahhoz, hogy érezzek belőle valamit, elég gyengécske. Azért bízom benne, hogy a kettő együtt segít elaludni ma este, a vasárnap éjszakáim általában a legrosszabbak, mindig előre rettegek a korán keléstől, és éjszaka folyton az órát nézegetem, hogy mennyi időm maradt még szunyókálni. 


Micsoda szerencse, hogy épp egy lila borítós könyvet olvasok! Nem milkalila, de legalább a betűk színe illeszkedik a bejegyzés témájához. Épp a napokban nyafogtam, hogy mennyire elegem van a könyvsorozatokból, viszont Alma Katsu Halhatatlan-trilógiájának második részét már azóta várom, hogy az elsőt befejeztem. A Megtorlás nem okozott eddig csalódást, szeretem, amikor így elnyel egy történet, Mrs. Katsu sorait pedig igazi élvezet olvasni, a szórakoztató irodalom egy különleges és igényes példánya ez a sorozat, ráadásul a könyv maga is gyönyörű, öröm kézbe venni. 

Hogy a lelkem igazán boldog legyen, vacsira eszem még némi nutellás és hortobágyi palacsintát. Bámulatos, ahogyan összedolgozunk, ha főzésről van szó. Tegnap este végre sikerült pörköltet főznöm, pont olyan lett, amilyennek lennie kell, az egész ment bele a mai palacsintába. 

Most már csak a körmeimmel kéne kezdeni valamit. Annyira ráhangolódtam a lila színre, hogy lehet, hogy valami ilyesmire lakkozom ki őket holnapra. Hű, de vad estének nézek elébe...

Ti próbáltatok már valamit a fenti cuccok közül? Nálatok mi a vasárnapi program?

2013-11-15

Victoria Schwab: Az Archívum

Visszatekintve az idei olvasmányaimra, egészen jóféle YA könyveket sikerült kifognom ebben az évben. A nagyon disztopikus, harcolós-16éveslányos könyvekkel leálltam, azt gondolom, ez mindenképp jó döntés volt, szerintem ebben a témában már nem nagyon lehet kreatívat alkotni.
Az Archívumról nem sokat tudtam, nem nagyon olvastam értékeléseket, nem böngésztem végig a könyv adatlapját. Csak annyi információm volt a könyvről, amit a fülszöveg ír a regényről. Eszerint az emberek haláluk után Történetté válnak, a Történeteknek pedig az Archívumban a helyük. Csak az a baj, hogy nem minden Történet bír nyugton maradni, és előfordul, hogy egyik-másik vissza akar térni. A valós világot és az Archívumot egy Sikátor nevű hely választja el, itt tevékenykedik Mac mint Őrző, az ő dolga, hogy a kóricáló Történeteket visszaterelgesse a helyükre, hogy ne sikerüljön kijutniuk az Odakibe. Mennyi nagy kezdőbetű! Mac a szüleivel beköltözik egy szép nagy, régi házba, ami korábban szálloda volt, a régi házaknak pedig,mint tudjuk, történetük van - kisbetűvel - ebben az esetben pedig nem túl szép ez a történet: az ötvenes években furcsa halálesetek követték egymást, Mac pedig nyomozni kezd az ügyben, és kiderül, hogy valaki az Archívumban szándékosan romboló munkát végez.

Ami a történet lelkét adja, az a Coronado, vagyis az ex-hotel, ahova Macék beköltöznek. Volt egy pinduri Ragyogás-utóérzete a dolognak, már csak az ikerlányok hiányoztak. Az ősrégi házban bolyongva találkozunk néhány érdekes lakóval, és ha azok a falak mesélni tudnának... illetve tudnak is, Mac szobájában például elég kellemetlen események történtek sok-sok évvel korábban. Az biztos, hogy a különleges helyszín teszi igazán hangulatossá a regényt. Sok-sok YA-könyvvel ellentétben ebben a szereplők is szimpatikusak voltak. A főszereplő csaj például teljesen normális, nem hisztizik, nem hősködik és nem mártírkodik feleslegesen, ritka az ilyen. Sokat egyébként nem tudunk meg róla, ezt kicsit fájlaltam, nem tudom, hogy a szerző szándékosan hallgat-e el információkat a lányról, a korábbi életéről, a megjelenéséről. Néha ugyan elkalandozunk a múltba, de csak párbeszédek erejéig, amelyek Mac és Papi között zajlottak még Papi halála előtt, ő adta át ugyanis az őrzői munkát az unokájának. 
A történet elég sok fájdalmas elemet tartalmaz, viszont időnként nagyon vicces és szórakoztató, úgy fest, az írónőnek van humora. 

Mint ahogy azt a poszt elején is említettem, korábban nem sokat tudtam a könyvről. Viszont ahogy becsuktam,  rossz érzésem támadt... Mi van ha már megint egy nyomorult sorozat első részét olvastam? Nem kellett sok kutatómunka ahhoz, hogy kiderítsem, a megérzésem beigazolódott, naná, hogy sorozat. Kezdek rendkívül megcsömörleni ettől, miért nem születnek szórakoztató témában önálló regények? Az agyamra megy... az idei olvasmányaim közül 24 valamilyen sorozat tagja, pedig messze nem vagyok híve ennek a műfajnak, a jelentős részük hidegen hagy. Örülnék, ha lassan lecsengene ez a divat, sokszor érzem azt, hogy az anyagiak mozgatják az írók kezében a tollat, ami elég kiábrándító. 

2013-11-13

Karácsony előtti könyvhajrá

Az utóbbi időben minimális szintre szorult vissza a nyálelválasztásom, amikor új megjelenésekkel találkozom. Végre megpihentem valami higgadt, racionális lélekállapotban, felismertem, hogy mennyi-mennyi könyv vár rám otthon, a könyvtárakban, az ismerősöknél meg a kindlimen. És hogy sosem fogok ezeknek a végére érni. Ma ráraktam egy könyvet a kívánságlistámra, aztán fél óra múlva levettem.
Azért olvasni még szeretek! Zsákmányolni nem kívánok, de az új megjelenések közül van itt kapásból öt, amire kíváncsi vagyok, és amit tervezek majd elolvasni. Amint beszerezte a könyvtár. Szerencsére egész gyorsak. 

Lauren Graham: Egy nap talán
Lauren Graham, ha valaki netán nem tudná (én nem tudtam), a Szívek szállodájának idősebb Lorelei-ja, többek között miatta voltam képtelen hosszabb ideig követni a sorozatot, ugyanis szerintem borzasztóan irritáló a karaktere, de lehet, hogy az egész világon én vagyok az egyetlen, aki így gondolja. Nem baj, attól még Lauren lehet jó fej, ez a borító meg tök jó, engem azzal vettek meg. Legalább is az érdeklődésemet a történet és nem a könyv iránt. Ami egy kezdő színésznőről szól, aki New Yorkban igyekszik elérni valamit a szakmáján belül, persze keresi önmagát meg amit ilyenkor szokás. Lehet, hogy katasztrofális lesz ez a könyv, hiszen Candace Bushnell ajánlója nyomán nem vezet egyenes út a boldogságba, de egy olvasást nekem mindenképp megér majd. 

Győrei Zsolt - Schlachtovszky Zsolt: Emmuska

Ritkán olvasok bele előre könyvekbe, pedig számos kiadó ad erre lehetőséget (az Ulpiusnak pl már mobilappja is van, amelyben beleolvasókat is lehet találni), viszont a Könyvesblogon van egy részletet belőle, aminek most egy még kisebb részletét emelném ki:
Ördög Imrének hívnak, akár az apámat, akit tízéves koromban szúrtak le egy kocsmai verekedésben. Valaki szidni kezdte az anyám rétesét, hogy sok benne a töltelék, a tészta meg vékony, így mindig kifolyik a sok töltelék a vékony tésztából. Apám volt az a valaki. Aki szidta. 
Nem tudom, mennyire lesz befürdés részemről ez a "kackiás nemzeti vadregény", de a borítója ennek is bájos, és a részlet alapján viccesnek tűnik, majd meglátjuk. 

Joanne Harris: Egész évben karácsony

Van némi lemaradásom Joanne Harris könyveit illetően, de miközben várom, hogy megérkezzen hozzám a The Body Shop karácsonyi testvajtriója, jó nézegetni ezt a borítót. (Még jobb lenne, ha még igazán tetszene is.) Az eredeti cím az, hogy A Cat, a Hat and a Piece of String, de úgy tűnik, az Ulpiusnak egy jó marketingfogással sikerül meglovagolni az egyik novella címét, persze a franc se tudja, hogy sikerül-e kiadniuk még az ünnepek előtt. 
Igaz, természetemnél fogva nem kimondottan szeretem a novellákat, a Bársony és keserű mandulát sem olvastam még, azért kicsit felcsillant a szemem, amikor tudomást szereztem a kötet érkezéséről. 


Juliet Grey: A fényűzés napjai
Marie Antoinette történetét Juliet Grey egy trilógiában - mi másban? - meséli el. Eddig az első résszel találkozhattunk magyarul Királyné lettem címmel, amely a hírhedt nőszemély gyermekkoráról számol be. Jön a kedvenc korszakom, a második részben már érkezik a Fersen grófos láv sztori, meg gondolom sok minden más, MA-t sehogysem tudom megunni. Az utolsó résztől azért egy picit félek, mindig annyira drukkolok, hogy ne az történjen, ami, mert bizony én csípem ezt a csajt. Sofia Coppola tehet mindenről. Főként lányoknak ajánlom a filmjét, amelyben Kirsten Dunst alakítja Marie Antoinette-et, Fersen grófot meg valami szexi pasi. Süti és cipőhegyek, jó zenék, nézzétek!

Beth Revis: Túl a végtelenen

Érdekes, amikor a tumblin bóklászom, a magyarul még meg nem jelent könyvektől totál be tudok zsongani, aztán amikor kiadják őket végre az anyanyelvemen, kezd elpárologni a lelkesedésem. Beth Revis regénye (trilógia, naná) olyan felszínes okokból vonzott, mint például a csillagok a borítón, meg maga az űr, de ahogy a fülszöveget olvasgatom, kezdek kételkedni abban, hogy ennek a könyvnek én vagyok a célpiaca. Tizenéves lány, űrhajó, titkos szervezetek adják a történet alappilléreit, majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle, de most már kezdek nagyon ideges lenni, hogy lassan minden könyv egy nyamvadék trilógia részét képezi. Mikor nőjük már ezt ki?


Ti hogy álltok az új megjelenésekhez? Lesz még beszerzés karácsony előtt, vagy már csak a jézuskát várjátok?

2013-11-11

Bécsi kirucc

Egy korábbi bejegyzésben majdnem elkezdtem élménybeszámolni a rövid kis bécsi vakációnkról, de aztán gyorsan leállítottam magam, arra hivatkozva, hogy talán majd úgyis lesz egy különálló poszt az egészről. Igaz, azóta eltelt majdnem két hét, és már nem is nagyon emlékszem, hogy mi mindent csináltunk, de azért a képek segítenek felidézni ezt-azt.
Győrtől Bécs körülbelül ugyanannyi kilométerre fekszik, mint Budapest, és ha dönteni kell, hogy melyik irányba induljak inkább, bevallom, nem kell sokáig gondolkoznom. Elnézést kérek minden budapestitől, de csak akkor megyek arra, ha nagyon muszáj, kaptam elég időt, hogy megutáljam a várost, de most nem mennék bele az okokba. Meg különben sem erről szerettem volna írni, hanem Bécsről, ami szerintem egy szuper város, persze ha ott kéne élnem, lehet más lenne a véleményem, de egy-két napra szeretek oda ellátogatni minden évben, szippantani egy kis nyugati levegőt. 

Az utazáshoz érdemes a vonatot választani, mert egyáltalán nem drága, ha időben foglal az ember jegyet, akkor még elcsíphet pár Sparscheint, ami Győrből 9 euró egy útra. Lehet vásárolni turistajegyet is, ami emlékeim szerint huszonpár euró, az odaúttól számítva négy napig lehet vele hazajönni, és az első napra a helyi tömegközlekedés is meg van oldva vele.
Első reggel a Naschmarktra vezetett az utunk, vagy inkább a gyomrunk, egy szuper reggelizőhelyen kötöttünk ki, ahol óriási adag gofrit kaptam frissen préselt gyümölcslével (nyamm), de erről már beszámoltam. Azért a képet újra ideteszem, mert olyan szép (a kaja). Imádom a reggelit, mondtam már? Nem olyan régóta a kedvenc étkezésem a nap során, főleg hétvégén. 


Kicsit zavaró, hogy amíg elfogyasztasz egy reggelit a szabadban, három erőszakosan kéregető koldus fárad oda hozzád és cseszeget, hogy ha te megteheted, hogy itt étkezel, akkor ugyan már miért nem tudsz adni neki egy eurót, szóval azt hiszem, valami új rendszer lehet a városban, mert a korábbi látogatásaim során egyetlen kéregető emberrel sem találkoztam. Megjegyzem, egyikük sem osztrák, illetve az is elárul egy keveset a kilétükről, hogy az egyikük az anyanyelvemen küldött el a nem mondom meg hova. 

2013-11-07

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Sokáig vacilláltam, hogy kell-e nekem ez a könyv, úgy éreztem, szívesen olvasnék valami igazán pofáncsapós történetet, mert mostanában hanyagoltam az ilyen típusú olvasmányokat. Azt hiszem, nem tudtam, mire vállalkozom. Lehet, hogy maradnom kéne a kis komfortzónás könyveimnél, mostanában ugyanis elpuhultam kissé. Ez a történet annyira pofánvágott, hogy még most is sajog az arcom, és haragszom is rá egy kicsit, amiért túl sok negatív érzelmet váltott ki belőlem.

Amikor azt halljuk, családon belüli erőszak, szerintem egyből olyan esetek jutnak az eszünkbe, amikor a nevelőapa terrorizálja a mostohagyerekét vagy a részeges, kocsmatöltelék apuka veri anyukát meg a gyerekeket. (Elnézést kérek a férfiaktól, szerintem nőket érintő sztereotípia úgyis jóval több van.) Ebben az esetben viszont a mostohaanya a beteg lelkű a "családban". Emma gimnazista lány, az apja meghalt, az anyjának pedig jobb dolga akadt, mint felnevelni őt, így került a nagybátyjához és a feleségéhez. Carol, a nevelőanya igazi zsarnok. Nem, nem is ez a jó szó... inkább egy pszichopata, minden túlzás nélkül. Nem tudom felfogni, hogyan lehet valakiben ennyi gyűlölet, és hogyan képes ezt kizárólag egy emberre koncentrálni, ráadásul úgy, hogy abból senki más ne vegyen észre semmit. Az én szótáram szerint ez a pszichopata.

Az áldozat, Emma az otthoni légkör miatt igyekszik nem nagyon vegyülni (nem mintha túl sok helyre elengednék), egy barátja akad azért, Sara, aki érdekes módon egy igazán népszerű lány a gimiben, a barátságuk azonban őszinte, de Sara csak a felszínt látja, azaz Emma rosszkedvét és zúzódásait, amikor épp nem sikerül elrejtenie azokat. Aztán feltűnik a színen Evan, aki új srác az iskolában, de nyilván minden csaj őt akarja, és nyilván ő meg Emmát akarja, Emma pedig nyilván nem engedi magához közel. Elárulom, hogy kicsit unom már ezt a felállást, a nagy ostromokat, főleg, hogy Evan ezt elég rövid ismeretség után elkezdi, tehát Emmának valami őrült durva kisugárzása lehet, amit csodálatos módon még senki nem vett észre Evan előtt. Szerintem jobban illett volna a történetbe egy kevésbé álomszerű pasi, túl tökéletes volt (nem nekem), és ez szerintem már unalmas. Miért nem lehetnek a YA-regényekben átlagos karakterek? Ez a szerep valahogy mindig a lányoknak jut, a pasik izmosak, eszméletlenül jóképűek, gazdagok, és amellett még jófejek, megértőek, intelligensek, műveltek ÉS természetesen az Átlagos Lány után sóvárognak. Oké, igyekszem felülkerekedni ezen a problémán, illetve azon, hogy nekem Evan nem remegtette meg a lábaimat. 

A bántalmazottak lelkivilágához - szerencsére - nem sokat konyítok, szerintem csoda, hogy Emma egészen normális maradt, valójában csak egy cél lebegett a szeme előtt: túlélni a gimit, és elmenni egy messzi egyetemre, ehhez az kell, hogy jó tanuló, jó sportoló legyen, és semmi más nem számít.
Fojtogató érzés volt olvasni Carol kegyetlenkedéseiről, és főként arról, hogy nem történik semmi annak érdekében, hogy ez abbamaradjon. George egy szánalmas férj, nyilvánvalóan nem akarja észrevenni, hogy mi zajlik a házában, persze Carol igazán ügyes manipulátor, betegebbnél betegebb dolgokra szánja el magát, hogy mindenki szerint egyértelmű legyen: a házban Emma a Public Enemy. Nem árt tudni, hogy van még két gyerek a házban, akikkel Carol mézesmázos kisangyalként viselkedik, és ők ketten mit sem sejtenek abból, amit az anyjuk művel Emmával. 

Ami igazán zavart a történetben, az Emma indoka arra, hogy miért nem szól senkinek arról, hogy bántalmazzák. Ez pedig az, hogy akkor a gyerekeket elvennék a szüleiktől, és család nélkül kéne felnőniük. De könyörgöm, oké, hogy Carol képes normálisan viselkedni a kölykeivel, de nyilván Emma is látja, hogy a nő nem százas, szóval komolyan egy ilyen családot szán annak a két szerencsétlen gyereknek? Én ezt nem tudtam elfogadni, és nekem itt logikailag borult az egész sztori. Úgy érzem, ez nem Emma kifogása volt, hanem inkább az írónőé, aki egyszerűen nem tudott jobbat kitalálni. Szóval a pulzusom nem csak Carol viselkedése miatt emelkedett meg, hanem a tehetetlenség érzése miatt is. Valahogy nekem nem állt össze a kép, úgy éreztem, valami hiányzik a kirakóból, hogy ez egy kerek egész történet lehessen. Bár, mint tudjuk, ez is egy trilógia, ami szerintem teljesen indokolatlan, és engem felháborít az is - most már úgyis mindenki leírta, úgyhogy leírom én is - hogy nagyon erős függővéggel zárul az első rész, ami meglehetősen erőltetettre sikerült és sikít róla, hogy nem kicsit pénzhajhász fogás. 

Ha tervezed, hogy elolvasod ezt a könyvet, egy igazán felkavaró történetre számíts, nem fog hidegen hagyni. Engem még ingerültté is tett egy kicsit, nagyon vágytam utána valami megnyugtató olvasmányra, vagy bármire, ami segít egy kicsit visszarázódni a megfelelő hangulatba. 

A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!

2013-11-01

Októberi kedvencek

Alapvetően még mindig könyvesblogot vezetek, úgyhogy kezdjük az olvasnivalókkal.
Azon belül is a Kindle-lel! Hirtelen szántam rá magam a beszerzésére, jött pont egy jó lehetőség, és az Amazonról megrendeltem 49 euróért. (Nem tudom, ők most épp hányas verziót árulják, így fogalmam sincs, hogy 4-es vagy 5-ös van-e most a birtokomban.) Hogy tudjam cipelni magammal, rögtön rendeltem hozzá egy tokot is az ebay-ről, egy Üvöltő szelekeset. Egy héten belül már fel is öltöztethettem a kindlimet, és elneveztem Heathcliffnek. Szükségem lesz viszont egy kis időre, amíg átprogramozom az agyam, és felfogom, hogy az is olvasás, ha ezen teszem.


A legjobb könyv egyértelműen a Hová tűntél, Bernadette? volt, viszont erről nem szaporítanám a szót, találtok róla egy bejegyzést a blogon, ahol áradoztam egy keveset a regényről.

Rövid kitérő a gasztronómia világába: augusztusban megtanultam vietnami tavaszi tekercset készíteni. Legalábbis én azt gondolom. Egy vietnami/amerikai csaj blogjáról lestem el a receptet, és majdnem úgy készítettem el, mint ő, csak egy-két dolgot hagytam ki vagy tettem hozzá. A helyzet az, hogy amikor először készítettem a mogyorószószt, amibe a tekercseket mártogatni kell, csak fintorogtam, és azon gondolkoztam, hogy honnan rendeljünk vacsorát, mert hogy ezt senki nem fogja megenni. Adtam hozzá az újabb és újabb összetevőket, és egyre undorítóbb és büdösebb lett, majd a végén, miután hozzákevertem a mogyoróvajat, megkóstoltam, és majdnem elájultam a gyönyörűségtől. Ebben a hónapban újra elkészítettem ezt a finomságot, igazi kedvenc lett, és egy picit még motivál is a sikerem, hogy több új recepttel kísérletezzek.


Térjünk rá a mostanság kedvenc témámra, a szépségápolásra. Főként a sminkcuccok iránt érdeklődöm, de sok minden elfogyott mostanában, úgyhogy vadásznom kellett új termékeket. Az októberi kedvenceim között mindenképpen megemlíteném a Catrice Made to Stay krémes szemhéjfestékét, nem tudom, kivonják-e a forgalomból, elég erősen akciós volt. A Catrice Mono szemhéjpúdereit is nagyon megszerettem, egyelőre három darabot szereztem be belőlük, szintén az akciós dobozból, egyik gyönyörűbb, mint a másik. Úgy tűnik, az október nálam a Catrice-ről szólt, ugyanis a hó végén még egy Pure Shine Colour Lip Balmot is beszereztem, szerelmem iránta határtalan, amúgy is teljesen elvarázsolnak ezek a postairón formájú rúzsok, holnap már egy Bourjois verzió boldog tulajdonosa is leszek.


Annyira rákattantam mostanában a beauty blogokra, hogy kedvem támadt nekem is hozzájuk hasonló posztokat írni, még szerencse, hogy ezt már korábban megengedtem magamnak. Magyart és külföldit egyaránt nézegetek, a kedvenceim viszont azok, akinek youtube-csatornájuk is van. A tökéletes videoblogger szerintem essie button, valami tüneményes az a lány. Gőzöm nincs, honnan van annyi pénze, hogy egy átlagos drugstore-haul során 5 féle szempillaspirált vegyen (meg kérdéses lehetne a miért is, de azt gondolom, nem baj, ha egy beauty blogger minél több cuccot tesztel). Néha csak elindítom a videóit, és hagyom, hogy felvidítson. A cuki, vállig érő haját nézve meg komolyan fontolgatni kezdtem, hogy meg kéne szabadulnom nekem is a hosszú tincseimtől. Nem kellett pár nap, és már a fodrásznál ültem izgatottan, és a hátam mögött a földön egyre gyűlt a hajkupac. Pápá, hátközépig érő tincsek!


A héten megejtettünk egy kis minivakációt is, Bécsben. Nagyon szeretem azt a várost, kevés hátránya közül az egyik, hogy németül (?) beszélnek, bár addig eljutottam a két nap során, hogy "Auf Wiedersehen!" meg "ich möchte zahlen", mire nem jó 10 év nyelvtanulás, ugye. Programjaink közül kiemelném a schönbrunni állatkertet, ahol van panda, koala, fóka, pingvin, elefánt, orángután, orrszarvú. Győrben ezek az állatok hiánycikkek legnagyobb szomorúságunkra. Az állatkert szép nagy, a kerítésen kívül kedves mókusokkal is össze lehet futni. Nem tudom, mi lehet itt nyáron, az októberi 15 fokban is elég sokan voltak, illetve néhány idióta gyereket (és valószínűleg még idiótább szüleit) nagyon szívesen láttam volna viszont a nagymacskák etetésekor az állatok közvetlen közelében.


Tudom, hogy a pandás kép nem a legjobb, de nagyon messze volt egy vastag üvegfal mögött, többnyire háttal, szóval az is csoda, hogy ez a fotó elkészült.
Amit még imádok Bécsben (a Mariahilferstrassén kívül) az a Naschmarkt. Annyi finomság, óóó! Ettünk egy hatalmas reggelit első nap, kaptam egy böszme adag gofrit, egy gyönyörű kávét és frissen préselt répa+narancs+almalevet. Nyamm nyamm. Másnap is ellátogattunk oda, járkálás közben megettem egy doboz isteni olajbogyót, és a baklavákkal is erősen szemeztem, de végül inkább továbbsétáltunk és vettünk egy csokiboltban egy halom Mozartkugelt. 


Mivel kezd kicsit átcsapni a poszt élménybeszámolóba, inkább itt befejezem, majd még a szerzeményeimről és a kimaradt jelenetekről talán írok később, főleg az előbbiről. Komolyan örülök, hogy nincs Győrben se Lush, se The Body Shop.