Visszatekintve az idei olvasmányaimra, egészen jóféle YA könyveket sikerült kifognom ebben az évben. A nagyon disztopikus, harcolós-16éveslányos könyvekkel leálltam, azt gondolom, ez mindenképp jó döntés volt, szerintem ebben a témában már nem nagyon lehet kreatívat alkotni.
Az Archívumról nem sokat tudtam, nem nagyon olvastam értékeléseket, nem böngésztem végig a könyv adatlapját. Csak annyi információm volt a könyvről, amit a fülszöveg ír a regényről. Eszerint az emberek haláluk után Történetté válnak, a Történeteknek pedig az Archívumban a helyük. Csak az a baj, hogy nem minden Történet bír nyugton maradni, és előfordul, hogy egyik-másik vissza akar térni. A valós világot és az Archívumot egy Sikátor nevű hely választja el, itt tevékenykedik Mac mint Őrző, az ő dolga, hogy a kóricáló Történeteket visszaterelgesse a helyükre, hogy ne sikerüljön kijutniuk az Odakibe. Mennyi nagy kezdőbetű! Mac a szüleivel beköltözik egy szép nagy, régi házba, ami korábban szálloda volt, a régi házaknak pedig,mint tudjuk, történetük van - kisbetűvel - ebben az esetben pedig nem túl szép ez a történet: az ötvenes években furcsa halálesetek követték egymást, Mac pedig nyomozni kezd az ügyben, és kiderül, hogy valaki az Archívumban szándékosan romboló munkát végez.
Ami a történet lelkét adja, az a Coronado, vagyis az ex-hotel, ahova Macék beköltöznek. Volt egy pinduri Ragyogás-utóérzete a dolognak, már csak az ikerlányok hiányoztak. Az ősrégi házban bolyongva találkozunk néhány érdekes lakóval, és ha azok a falak mesélni tudnának... illetve tudnak is, Mac szobájában például elég kellemetlen események történtek sok-sok évvel korábban. Az biztos, hogy a különleges helyszín teszi igazán hangulatossá a regényt. Sok-sok YA-könyvvel ellentétben ebben a szereplők is szimpatikusak voltak. A főszereplő csaj például teljesen normális, nem hisztizik, nem hősködik és nem mártírkodik feleslegesen, ritka az ilyen. Sokat egyébként nem tudunk meg róla, ezt kicsit fájlaltam, nem tudom, hogy a szerző szándékosan hallgat-e el információkat a lányról, a korábbi életéről, a megjelenéséről. Néha ugyan elkalandozunk a múltba, de csak párbeszédek erejéig, amelyek Mac és Papi között zajlottak még Papi halála előtt, ő adta át ugyanis az őrzői munkát az unokájának.
A történet elég sok fájdalmas elemet tartalmaz, viszont időnként nagyon vicces és szórakoztató, úgy fest, az írónőnek van humora.
Mint ahogy azt a poszt elején is említettem, korábban nem sokat tudtam a könyvről. Viszont ahogy becsuktam, rossz érzésem támadt... Mi van ha már megint egy nyomorult sorozat első részét olvastam? Nem kellett sok kutatómunka ahhoz, hogy kiderítsem, a megérzésem beigazolódott, naná, hogy sorozat. Kezdek rendkívül megcsömörleni ettől, miért nem születnek szórakoztató témában önálló regények? Az agyamra megy... az idei olvasmányaim közül 24 valamilyen sorozat tagja, pedig messze nem vagyok híve ennek a műfajnak, a jelentős részük hidegen hagy. Örülnék, ha lassan lecsengene ez a divat, sokszor érzem azt, hogy az anyagiak mozgatják az írók kezében a tollat, ami elég kiábrándító.
Én úgy tudom, hogy csak két részes lesz a sorozat (bár a könyvet még nem olvastam).
VálaszTörlésMár nekem is kezd elegem lenni a sorozatokból és egyetértek, hogy van, ahol ez a fő mozgatórugó és meg is látszik...
2 rész? Az is valami :) Örülök, hogy nem vagyok egyedül..:)
TörlésAnnyira jó, hogy nincs sorozatrigolyám, mert egoista módon kezelem őket: egy sorozatnak ott van vége, ahol én abbahagyom.:)
VálaszTörlésEgyre jobban érdekel ez a könyv, ha rászabadulok a könyvtárra, kiveszem.
Végül is, jól csinálod! Csak az a baj, hogy ha tetszik egy könyv, akkor úgyis akarni fogom a többi részt, bár általában elég sok időt hagyok közöttük. Pl a Shiver 2. kötetét is akarom már egy ideje, de sose kerül sorra.
TörlésVedd csak ki, jó lesz:)
Amadea, jól teszed, tuti neked is tetszeni fog! Én is imádtam, eredeti sztori, jól tálalva, nem hősködő fiatal hősnővel :)
TörlésNekem kedvencem lett, és nem bánom hogy sorozat, egyrészt mert ahogy Amadea mondja, bárhol abba lehet hagyni, végülis lezárt történet (kis tével), ha nem akarod, nem olvasod tovább, ugyanakkor jól ír a szerző, az biztos, és valóban csak két részes. :)
Shiverből nekem a harmadik jönne már, de nem is biztos hogy befér idénre. :) :(
Igyekszem elsajátítani a filozófiátokat a sorozatokkal kapcsolatban. :)
TörlésA Shiver III. meg ha eddig ráért, akkor ezután is rá fog:D