Múltkor, Az Archívum kapcsán végignéztem, hogy miféle YA-könyveket olvastam 2013-ban, és hogy mekkora volt a befürdések aránya. Meglepetten tapasztaltam, hogy miközben visítok/tunk, hogy elegem/ünk van ebből a műfajból, én idén tök szerencsés voltam, mert nagyon jó regényeket fogtam ki (egyébként nem lehetne a YA helyett kitalálni egy magyar elnevezést erre a kategóriára? Mert szerintem ezek nem ifjúsági könyvek, az meg elég bénán hangzik, hogy FiatalFelnőtt, lehetnének például Modern Csíkosak.) Oké, azért a ráérzőképességem is közrejátszik a dolgok kedvező alakulásában, mert már kapásból kiszűröm a látóteremből a harcolós-disztopikus 15 éves lányos történeteket, abból egy darab van, amit a mai napig érdemesnek találok arra, hogy szeressem, még ha nem is volt túl eredeti az ötlet.
YA-ban nekem ők a TOP :
Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia - Igen, róla beszéltem az előbb, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire hasonlít a Battle Royale-hoz, mégis nagyon megszerettem, főleg az első két részt. Javítsatok ki, ha tévedek, de gyanítom, úttörő volt a maga nemében az amerikai piacon, és az utána következő disztópiás próbálkozások sokszor koppintásnak tűnhetnek, vagy a magasra tett (?) léc miatt úgy érezzük, nem ütik meg a szintet, és végre én is eljutottam addig, hogy nem akarok egy nyolcvanharmadik regényt elolvasni a témában. (Nálam ebbe a kategóriába tartozik A beavatott, a Matched, a Delírium, a Legenda... ezeknek is csak az első részét olvastam, mert nyilván mindegyik trilógia. Azt hiszem, ennyi elég is volt belőlük.)
Takami Kósun: Battle Royale - Ha már egyszer szóba került, egyébként lehet, hogy eszembe sem jutott volna. Véresebb, távolkeletibb, agyvelődarabkásabb verziója az egymást kötelezően pusztító tizenéveseknek, meg jó vastag is. Szerencsére csak egyrészes, manga formában tizenöt.
Libba Bray: Rettentő gyönyörűség - Ez is trilógia, és még csak az első kötetet olvastam, azért beválogattam ide, mert sokakkal ellentétben én nagyon szerettem olvasni, cseppet sem untatott, és a hangulata felejthetetlen. Ideje lenne haladni tovább ezzel a sorozattal is...
Mats Strandberg - Sara B. Elfgren: Englesfors-trilógia - A már magyarul megjelent első két rész ott sorakozik a polcomon, kivételesen NEM olvasatlanul. Szerintem nem lehet nem szeretni, tök jó, hogy nem amerikai, tök jó, hogy ráadásul svéd. Imádom azt a szót, hogy svéd, mindig a svédgomba ízét érzem közben a számban. A lényeg, hogy jöhetne már az a harmadik rész, biztosan egyből rávetném magam.
John Green: Alaska nyomában - Ez a könyv az utolsó mondatokkal és az életrajzokkal vett meg engem. Meg hogy elég fájdalmas történetet tálal egyáltalán nem lehangoló formában, valahogy felvillanyozott ez a regény. Kár, hogy John Green többi magyarul megjelent könyve egyáltalán nem hozta ezt a szintet (nekem).
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései - A fordítást leszámítva tökéletes könyv. Tökéletesen értettem Charlie-t, sajnos. Oké, nekem nincs olyan problémás múltam, mint neki, mégis átéreztem azt, ami lejátszódik a fejében mondjuk itt vagy itt.
Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox - Oké, ez is a jövőben játszódik, de a tudományos fejlődés mellett más lényegi változások nem történtek a mához képest. Feszültséggel teli, érdekes történet, bioetikai kérdéseket boncolgat, tehát az izgalmas cselekmény mellett elgondolkodtatja az olvasót ezekről a nem túl irrealisztikus fejlődési irányokról.
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága - Melankolikus, lassú könyv, olyan, mintha valaki elsuttogná a szöveget. Egy picit lehangoló, nagyjából annyira, mint egy nyári szürkület vasárnap délután. Hasonló atmoszférát tapasztaltam a Csodák kora című könyvben is, mint kiderült, nem véletlenül.
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága - Melankolikus, lassú könyv, olyan, mintha valaki elsuttogná a szöveget. Egy picit lehangoló, nagyjából annyira, mint egy nyári szürkület vasárnap délután. Hasonló atmoszférát tapasztaltam a Csodák kora című könyvben is, mint kiderült, nem véletlenül.
Ja és persze kinek mi a Young Adult. Harry Potter, Szent Johanna Gimi? Valakinek A könyvtolvaj is az, nem tudom, miért. Ezeket mind nagyon szeretem. Jégviráglányok? Ne bántsátok a feketerigót!? Szóval hosszú a besorolhatatlan könyvek listája.
Nektek melyek a kedvenceitek a műfajon belül? Egyáltalán olvastok még YA-t?
Még régebben eszembe jutott, hogy csináljak ilyen listát, de a lustaságom erősebb volt.:) Ha nem gond, követem a példád és postban mesélem el.
VálaszTörlésFura, nekem A citromtorta nem YA. És annyira utálom, hogy sokan utálják ezt a könyvet.
Ja, állandóan bűnbe akarsz vinni, előbb az Elakadó lélegzet, most meg a Csodák kora, pedig a fülszöveg olvastán nagyon ugrált a szemöldököm. A körről és John Greenről nem is beszélve.:) Mármint hogy te hoztad őket a látóterembe, bár az Alaska nyomábant régen vettem meg.
Az egymást gyilkoló tinédzserek ötlete nagyon nem újkeletű, de Collins jókor volt jó helyen, mintha tudta volna, h ez most eladható. Nekem az első rész volt nagyon izgi, a másik kettő annyira nem.
Libba Bray trilógiáját én is nagyon szeretem, bár a harmadik rész még hátravan. Dög vastag.:) Jenna Fox is a kedvelt YA-k között van.
Szóval egy nagy bólogatás akart lenni ez a komment.:D
Csinálj csak, majd figyelem!:)
TörlésMost, hogy mondod, A citromtorta tényleg nem annyira az. Legalább is annyira tuti nem, mint amire számítottam. (És annál sokkal jobb - szerintem sok olvasót megtévesztett ez a könyv, de akkor sem értem, hogy mi bajuk vele.)
Az Elakadó lélegzet nekem nem tetszett, én nem tudom már jobban hangsúlyozni:) De ahogy érzed. A Csodák kora viszont szerintem neked is bejönne, nem egy klasszik sorozatgyártott disztópia, Aimee Bender volt a szerző egyik tanára, meg is látszik a regényen.
Nem is tudtam, hogy megvan neked az Alaska! :)
Mármint hogy nagyon odavágott az Elakadó lélegzet, és kíváncsi lettem, belőlem is képes-e ezt a hatást kiváltani.
TörlésElég sok minden megvan... el is kellene olvasni.
Hűha, ez most egy fogós ravasz kérdés... Azt se nagyon tudom hirtelen, milyen ya-kat olvastam. A Shiver jutott eszembe elsőnek, azt anno nagyon szerettem, de a folytatásokat nem olvastam - nekem az úgy volt kerek, nem akartam elrontani :) Az éhezők viadala trilógiát is szeretem, és a Végzet Ereklyéi-t is, bár újraolvasás után már annyira nem vagyok odáig érte...
VálaszTörlésÉs kb. ennyi azt hiszem, inkább klasszik ifjúságiakat szoktam olvasni; az az igazság, hogy általában amint meglátom egy fülszövegben, hogy a főszereplő 15-17 éves, viharsebesen húzok el onnan :D Azért van pár, ami érdekel, a Hex Hall-lal szerintem teszek majd egy próbát, meg az Incarceron-t nézegettem még asszem... meg a Partials is ya, ugye? Azzal is szemezek egy ideje. Meglátjuk mi lesz :)
Jaj, meg a Gyökértelen! Azt nemrég olvastam, és attól függetlenül, hogy a kertész énem végig fogta a fejét, hogy hát ez baromság, izgi volt, tetszett :D
(A HP meg A könyvtolvaj szerintem simán ifjúsági, de amúgy azokat is szeretem.)
Ezt a Gyökértelent mindenki írja, de életemben nem hallottam még róla! :)
TörlésA Shiver második részével lehet én is azért várok ennyit, mert túl tetszett az első, és nem akarok csalódni. Hülye sorozatok!!
Incarceron szerintem nagyon fura, de érdemes elolvasni, nekem tetszett, de nagyon nem tudtam hova rakni.
A Gyökértelenről szerintem azért nem hallottál, mert csak idén jelent meg, és még nem olvasták annyian :) Amúgy annak a végén sikerült felhúzni magam, azt hittem ez egy önálló regény, erre kiderült, hogy ez is sorozat lesz :P
TörlésMajd egyszer megnézem magamnak. Eddig akárhányszor rákerestem, soha nem volt bent a könyvtárban (ezt próbálom nem úgy tekinteni, mint holmi égi jelet) :D
(Amúgy tetszenek a csillagok a fejlécben, tisztára ünnepi hangulatom lett tőlük :)
Köszi, eredetileg csináltam kb hat verziót, aztán a karácsony tiszteletére őt választottam :)
TörlésMost néztem meg Amadea listáját, de a tiéd is tök jó :) A Könyvtolvajt szeretném még kiolvasni a film előtt. A Körre nagyon fáj a fogam, de amikor akciós volt lemaradtam, de majd hátha a Jézuska gondol rám és a fa alá rakja. a Különös srác feljegyzései filmben is szuper volt, de nekem sokan mondták, hogy könyvben nem annyira üt. Mondjuk azért elolvasnám, mert annyi helyen láttam már :)
VálaszTörlésA könyvtolvaj szuper, bár nekem nagyon nem ifjúsági, de az összes ilyen külföldi listán úgy szerepel. És a Kör is nagyon jó, remélem a Jézus jófej lesz:)
TörlésA különc srác filmjét nem láttam, de a könyv nagyon tetszett, csak a fordítás szerintem nagyon döcögős. Akkor én meg igyekszem megnézni a filmet :)
Megírtam én is a "kis" listámat :) Nem volt egyszerű menet.
TörlésTyű, tök jó poszt - válogatni fogok a listádról. Mint már említettem az Éhezők viadalát és a HP-t is pótolnom kell, de az általad olvasottakból csak a Citromtortásat olvastam és most Amadea haragudni fog rám, de nekem nem jött be (én valami tök más sztorit vártam, mint amit kaptam és a végét kicsit lezáratlannak éreztem).
VálaszTörlésIdén 4 YA van a listámon (egyébként tetszik a Modern Csíkos elnevezés :)): a Csodák kora (tetszett, szerettem), az Anna és a francia csók (jót kalandoztam az ifjúsággal Párizsban), a Fehér, mint a tej, piros, mint a vér másodszori olvasásra is ugyanúgy elvarázsolt, mint elsőre és a végén van az Archívum, ami nálam nagyon bejövős volt a hangulata és az ötlet miatt :) Szóval idén talán tényleg nem olvastam sokat eme kategóriából, de majd válogatok a Ti összeállításaitokból :)
A citromtortánál én is teljesen másra számítottam, nekem a fülszövegről a Sabrina, a tiniboszorkány ugrott be, szóval gondolhatod :D
TörlésJó kis könyveket olvastál idén, az Annát nem olvastam, tényleg olyan jó? Nem tudom elképzelni, hogy mi lehet benne, de egyszer lehet nekiülök. :)
Dejóóó, érzem ebből körbeposzt lesz :)) A citromtortát én nem soroltam a YA-k közé, de most majd átnézegetem miket olvastam eddig, mik maradtak a kedvenceim :)
VálaszTörlésés máris az :) Látom, te is írtál, mindjárt nézem :)
TörlésDe jó, én is posztolok erről! :) Nekem néha nehézségeim vannak, van egy csomó könyv, amikről én nem tudtam,nem tudom hogy YA... persze nem tántorít el, csak néha furcsállom, mert a kinézet alapján nem annak tűnnek (de fülszövegnéláltalában eldől a dolog :))
VálaszTörlésA kedvenceim talán a Shiver, Számok, Engelsfors és Archívum így hirtelen, de olvastam Gyökértlent is az is jó volt :)
A Méregnaplókba beletört a méregfogam :)
Összeszedem rendesen az enyémeket.
Nézem is mindjárt a postodat!:)
Törlés