Decemberben több időm lesz olvasni - gondoltam, aztán majd mindjárt látjátok, hogy mi lett ebből. 26-án fejeztem be a hónap első könyvét, igaz, utána egészen belejöttem, de így is elég siralmas az eredmény. Fogadkozni most nem akarok, majd az évzáró posztban megteszem - vagy nem. Viszont hozzám került néhány szépséges példány, illetve megpróbálok visszaemlékezni arra is, hogy ha nem olvastam, akkor mégis mi a fenét csináltam decemberben.
Továbbra is tartom magam, és nem veszek könyvet. Ez azért van, mert nem is kívánom a könyvvásárlást, látom az itthoni roskadozó polcokat meg a kevés szabadidőmet, és tudom, hogy hülyeség. De lesz itt molykarácsony, és mostanában amúgy is egész ügyesen fogyasztom az otthoni könyveket (azt sem tudom, mikor jártam utoljára könyvtárban), úgyhogy megengedek magamnak annyit, hogy körbetekintsek a friss megjelenések között.
Pakoltam fel a könyveket az asztalra, hogy lefényképezzem őket a poszthoz. "Mit csinálsz?" "Fotózok a blogra." "Ezek mind az új könyveid????" Nos, igen, szerintem ennyi könyvet sosem szereztem még be egy hónap alatt, de volt itt Könyvhét (amiből én előrendelések formájában vettem ki a részem), egy egész jó Libri akció, illetve a kiadók is megörvendeztettek néhány kedvességgel.
Mindjárt itt a Könyvhét, ami engem csak annyira érint, hogy megint listát kell írni, hogy milyen könyvekre szeretnék lecsapni az új megjelenések közül. Különben egész kulturált mennyiséget válogattam össze, nagy részüket már előrendeltem, az egyikükön még vacillálok. Ha még nem unjátok a friss megjelenős posztokat, lessétek meg, hogy miket néztem ki magamnak a júniusi felhozatalból!
Már épp azon gondolkodtam, hogy megrendelem angolul Alma Katsu Halhatatlan-trilógiájának befejező részét, amikor megtudtam, hogy az Agave mégis megjelenteti magyarul. Éljen-éljen, örök hálám, innentől kezdve eszembe nem jutna olyasmin nyivákolni, hogy miért puhaborítós, őszintén örülök annak, hogy a kezemben tarthatom (mellesleg a design most is csodásan szép). Lépjünk túl a praktikus külsőségeken, és egy kicsit ugorjunk vissza az első két kötethez!
Az április aránylag sok vásárlással és nagyon kevés olvasással zárult, de a jó hír, hogy a hónap végére már meg voltam veszve azért, hogy végre olvashassak (azt, amit én akarok), így óriási lendülettel vetettem magam rá egy-két újdonságra. Még mindig esélytelen, hogy visszatérjek a könyvtárba - pedig oda is van egy szép listám, - és a Könyvhétre is jön egy rakat friss hús, amiből már most kapásból 3 kívánságlistás. De ne szaladjunk ennyire előre...
Rég voltam ennyire izgatott ilyen sok friss könyvmegjelenés kapcsán, bár azt már év elején is sejtettem a kiszivárogtatott információkból, hogy egyik-másik kiadó a csőd szélére fog taszítani tavasszal. Az előrendelési folyamatot megkezdtem, és mutatom itt is, hogy melyik újdonságok kerülnek fel hamarosan a polcomra, és melyikek a várólistámra.
Betegesen vonzódom az amerikaikisvárosi rejtélyek címkével illethető könyvekhez, és mivel perverz örömömet lelem abban, hogy ilyesmiket olvassak, nem igazán fejlődött ki bennem az a képesség, hogy megkülönböztessem a gagyit az igényesebb daraboktól. Annyira leköt az, hogy próbáljam kitalálni, hogy mégis mi a franc folyik itt, meg olyan kényelmesen érzem magam ebben a közegben, hogy eközben nincs kedvem a stílus boncolgatásával foglalkozni. A Wayward Pines esetében ez mondjuk nem egészen így volt, de erről majd később.
Iszonyatosan sok könyvem lett novemberben, ehhez képest pedig iszonyatosan keveset olvastam (de annak legalább nagy része a novemberi beszerzésekből került ki). Nem szoktam így elkapatni magam könyves beszerzések terén, de egyszerűen rengeteg az érdekes új megjelenés mostanában, és még így is akad, ami után sóvárgok (S.), meg az Európa akcióban is bepakoltam vagy 6 könyvet a kosaramba, végül nem vettem semmit, egy hős vagyok! Bár még csak 29-e van, nem számítok rá, hogy történik bármi könyves fronton, úgyhogy nézzük ezt a dőzsölős hónapot!
Szeptemberben nem vettem könyvet, viszont kezd visszatérni a könyvzsákmányoló kisördög énem, akit legfeljebb csak az tántorít el az egésztől, ha ránéz a nappaliban tornyosuló könyvtári könyves toronyra, de akkor is csak néhány másodpercig tart a bizonytalanság, és visszakúszik az emlék, hogy teszem azt a Maximnál két könyvtől ingyenesen szállítanak meg 30% kedvezmény van, stb. Magamat ismerve úgysem fogom mindet beszerezni, de van néhány kötelező darab, a többiről meg majd lebeszélem magam.
Egyébként ugye nem én vagyok az egyetlen, akit egyes könyvek csak addig érdekelnek, amíg még teljesen frissek?
Az előző hónap végén eldöntöttem, hogy júliusban sokat fogok olvasni (volt is mit...) és így is lett! Katacitának nagy pacsi a 9 könyvért, amelyek között szép hosszúak is voltak ám, meg két angol nyelvű is. Ennyi olvasás mellett simán megérdemlem, hogy 8 könyvvel gyarapodjon a könyvtáram, nem? Mindegyiknek egytől-egyig nagyon örülök, és bár úgy tűnik, uborkaszezon van, mert se Könyvfeszt nincs, se Könyvhét, az őszi megjelenések is odébb vannak bőven, azért akadt itt jó pár friss és ropogós újdonság, ami rezonanciát váltott ki a könyvmoly-idegvégződéseimből.
Volt egyszer egy körbeposzt a kiadókról, amikor is elkezdtem fejben összeszedni a saját gondolataimat, de csak eddig jutottam, és a bejegyzésből nem lett semmi. Most a könnyebbik végén ragadom meg a témát, és a kedvenc magyar kiadóimról fogok írni. Aztán ki tudja, merre kanyarodunk el, bármi megtörténhet. :)
Réges-régen, amikor még épphogy csak olvasgattam, és alig voltam tisztában a magyar könyvpiaccal - csak azt a rengeteg csúnya-csúnya borítót láttam, - volt egy kiadó, ami nagyjából garancia volt a minőségre, az igényes kortárs irodalomra. Ezt úgy hívták, hogy Ulpius-ház. Sok könyvet vettünk tőlük családilag, illetve emlékszem, hogy egy időben (6 éve) előfordult, hogy a könyvtár online katalógusában is kiadó alapján keresgéltem, és az Ulpiusnak hála megismerkedtem sok szuper íróval (meg kevésbé szuperekkel) és azóta rég elfeledett könyvekkel.
Gondoltam a Könyvhét nem lesz akkora durranás megjelenésügyileg, mint a Feszt, aztán most meg itt csorgatom a nyálam mindenféle izgalmas dologra. Eléggé érik például egy Agave-Magnólia előrendelés, hogy aztán remegve várhassam megint a fizetésnapot. Elég lenne egyébként leredukálni magamban a birtoklásvágyat, mert nálam ez mindig úgy megy, hogy megkívánok egy könyvet, aztán akkor már azt is meg azt is, és az egész egy öngerjesztő folyamattá válik. Máskor meg hetekig, hónapokig semmi. Ilyenkor mindig próbálom emlékeztetni magam a könyvtári előjegyzéslistám hosszúságára, az itthoni olvasatlanokra (velük egész jól haladok) meg a kindle-re. Viszont idén eléggé rákaptam arra, hogy sok friss megjelenést olvassak, érdekes, mert régebben ez abszolút nem volt tendencia, illetve nem volt rá igényem, most meg golyózik a szemem a friss-ropogós könyvek láttán.
Azzal kezdem, hogy mi nem lesz ebben a posztban: más írókhoz, könyvekhez való hasonlítgatás, skatulyába erőltetés. Mindig kifeszülök attól, amikor egy kevésbé ismert szerzőt A Nagyokhoz mérnek, hogy igen, a regény olyan, mintha egy kicsi lenne benne XY-ból, de az a rész meg inkább az a másik csávó, mert tudjátok, volt az a novella... A műfaj meg kicsit ez és kicsit az, de egy pöttynyi amazt is találtunk benne. Szóval nem, ettől mind elhatárolódom, és megteszem azt a szívességet a regénynek, hogy önmagában vizsgálom, ahogy egyébként olvasás közben is tettem.
Épp most olvasok egy interjút Bennettel, amelyben a szerző elhint pár morzsát nekünk a könyv írását inspiráló tényezőkről, zenékről, filmekről, sorozatokról. Meg arról, hogy neki sem volt elképzelése arról, hogy milyen műfajba lesz besorolható a regény, inkább hangulatokat, érzéseket szeretett volna visszaadni, amelyeket ő maga is átélt.
Nem igazi hózáró poszt az, amit nem úgy kezdünk, hogy "el sem hiszem, hogy már vége van a márciusnak", vagy úgy, hogy "atyaisten, milyen hosszú volt ez a hónap!". Nálam mostanában az utóbbi felkiáltás a jellemző, és erre mindig akkor döbbenek rá, amikor megnézem, hogy miket olvastam az adott hónapban, most is csodálkozásra tátott szemekkel figyelem az - egyébként elég kurta - listát.
Azt hiszem, valahol a Horzsolások táján lassultam be, a könyv 620 oldalas, ami amúgy nem sok, csak mostanában elszoktam ezektől a monumentális regényektől. Az öt könyv befejezése után elkezdtem a Selyemhernyót, lelkesedésem egyelőre határtalan, Cormoran Strike szerintem all-time kedvenc könyves karakter lesz nekem (illetve már az).
Megint rám jött a könyvek utáni ácsingózás, aztán persze tudom, hogy majd idővel lecseng ez is, de azért februárban magasan felülteljesítettem, ami a beszerzéseket illeti. Még rajtuk kívül is van néhány új(abb) megjelenés, ami nagyon piszkálja a fantáziámat, néhányat nem csak olvasni szeretnék, hanem magaménak tudni is, úgyhogy várható még némi magánkönyvtár-gyarapodás, aztán szépen be is fog telni a fehér könyvespolcom.
Többnyire friss és várható megjelenéseket válogattam ide, de némelyik könyv már kapható több hónapja, szóval szokás szerint nem vagyok túl következetes.
Olyan hihetetlen, hogy ebben a hónapban voltunk nyaralni...! Esküszöm, ebben a posztban már nem fogok Szicíliáról beszélni, de annyira furcsa, hogy most a majdnemtéli kabátomat veszem fel reggel, ott meg este is ujjatlan felsőkben mászkáltam.
havi tetszős kép
Könyves téren halál elégedett vagyok, három kedvencet is avattam a hónapban (persze csak havi kedvencet, az all-time verziót nem adjuk olyan könnyen). A Levelek Skye szigetérőlnemhiába annyi olvasó kedveltje, még engem is ellágyított egy picit ez a szerelmes történet. Rövidke levélregény, amely természetesen nekünk is meghozza a harci kedvet kézzel írott levelek irkálásához. Nem tudom, min múlik az, hogy egy romantikus történet mennyire idegesít, arra már rájöttem, hogy a 16 évesek nagy románcai totál hidegen hagynak (jobb esetben csak ennyi), de Elspethék esete más, úgy drukkoltam nekik, mintha az én életem boldogsága múlna rajta. Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet sok-sok év után találkozni valakivel, aki régen jelentett valamit.
Most jut eszembe, hogy vicces lenne látni, hogy az édesemmel miket írogattunk egymásnak, amikor még személyesen nem ismertük egymást. Úgy oltott engem, szegény-szegény katacitát, vehemens ellenszenvvel viseltettünk egymás iránt, szeretek erre visszagondolni.
Könyvekhez vissza: befejeztem a Vérgróf-trilógiát, és bár elég kevesen méltatják az utolsó részt, A vértanút, én semmiféle színvonalbeli hanyatlást nem tudtam felfedezni benne, akárhogy kerestem. Két szálon futnak az események, egyeseket zavart a Mátyás-korabeli történetíró elbeszélése, hát engem egyáltalán nem, örömmel utaztam még visszább az időben. Semmilyen szinten nem tudok belekötni a befejező kötetbe, úgyhogy nekem ez egy nagyon odamegvissza-imádós sorozat lett így a végére is.
Miután legalább egy évig ott állt a polcomon és fogadkoztam, hogy na most már tényleg, elolvastam a De mi került a pitébe? című vicces-kedves krimit. Épp jókor, mert mindjárt itt a folytatás, majd jól be is szerzem. (Mellesleg előjött a könyvet-akarok-venni hülyeségem, erről alább.) Flavia, a 11 éves mindentudó, pettyet pszichopata kiscsaj egyszerűen imádnivaló, sokat nevetgéltem a beszólásain. Tudom, hogy nevetséges az, hogy mennyire nem passzol a kora és a gondolkodásmódja, de ezen szerintem felesleges rágódni, aki meg ezt teszi, rágódjon inkább a disztópikus regények irreális főhősein. Természetesen, már megint akkor kitaláltam, hogy ki a hunyó, amikor megjelent a színen az illető, már meg sem lepődöm a saját nagyszerűségemen. Csak az a kár, hogy így jól elspoilerezem magamnak a könyveket, azért így is akad, aki kifog rajtam (AC például).
A kajaszekciót nem ragozom túl, a kedvenc ételem a hónapban a mézes zsemle! Régen is imádtam a mézes kiflit (főleg ha volt rajta pár szem só), néha-néha előtérbe kerül az életemben ez a gasztronómiai remekmű (csakúgy, mint a májkrémes kenyér vagy a téliszalámi).
Jöjjön inkább egy zene: MR MS: Think of you (RAC remix), amit annyira rengeteget hallgattam az utóbbi hetekben, hogy már egészen unom. Most is ezt dudorászom, nagyon tapadós, talán ez a hátránya.
Mivel végeláthatatlanul hosszú volt a hónap, a beauty kedvenceim száma is egész magas, lakkot nehéz volt választani, mert öhm, vettem néhányat mostanában, és folyton váltogattam őket, így alig volt olyan, amelyik kétszer lett volna az ujjaimon. Talán az egyik új Kikóm volt az egyetlen ilyen, ez a szürkés szín, icipici lilás beütéssel, de a picit piszkos rózsaszínbe is egyből beleszerettem. Az ősz idén nekem amúgy a szürkéről szól, ezt remekül illusztrálja a kedvenc Color Tattoo-m, a Permanent Taupe, ami egy örök kedvencem, mindenhez passzol, önmagában is képes gyönyörű lenni, ráadásul matt, remélem, hogy a Maybelline meghallgatja imáimat, és produkál még néhány matt színt nekünk a jövőben. Hogy a szépen megálmodott szemsminkeim ne gyűrődjenek össze már délben a szemhéjamon, az Etude House primert használom előszeretettel, ezt a holy grailt pár napja bemutattam nektek. Hála az új L'Oreal Blackbuster szemhéjtusomnak, mostanában egész gyakran merek reggel cicaszemet rajzolni, mert nem kell attól félnem, hogy rámtör az idegbaj, amiért elrontom. Még egy Glamour-napi szerzemény bekerült a havi kedvencekbe, ez pedig a Manhattan Cream Make Up. A tégely belseje már az első használat után elvesztette azt a báját, amely lehetővé tenné, hogy közszemlére tegyem, de képzeljetek el egy krémes púdert, amit ha ecsettel felviszünk, szépen egybeolvad a bőrrel és nagyon természetes fedést ad. Örülök, hogy kipróbáltam egy eddig - számomra - ismeretlen textúrát, nekem nagyon tetszik, mert nem fulladozik alatta a bőröm, már csak arra leszek kíváncsi, hogy meddig lesz elég a mennyiség.
Nemrég megtaláltam a tökéletes kézkrémet is a Dove "regenerating nourishment" (lila címkés) személyében, egyedül az illata nem csillagos ötös, hozzám nem áll túl közel a doveszag, viszont nagyon jól hidratálja a kezeimet anélkül, hogy ragadnának tőle az ujjaim.
Mindemellett töretlenül imádom a The Body Shop White Musk Smoky Rose illatot, amelyből be is szereztem egy újat a Glamour-napok lehetőségeit kihasználva, most nem EDT-t, hanem parfümöt választottam, és úgy tűnik, erőteljesebb az egész illat, tovább is érzem magamon.
Vettem könyveket. Nemrég még semmi motivációt nem éreztem arra, hogy könyvre adjak ki pénzt, most meg legszívesebben minden délután föl-alá sétálgatnék a könyvesboltban, lesve a prédát. Jelenleg semmi romantikusat nem találok abban, hogy egy weboldalon megnyomjak néhány gombot húsz százalék (vagy akár több) kedvezményért cserébe, most a könyvek tömegeinek fizikai közelsége tesz boldoggá. A havi első négy beszerzésem a Coop 399 forintos állványához kötődik, elhoztam két, már olvasott regényt, A gyilkosság alkímiáját és A gyilkosság illúzióját, így legalább majd tuti megveszem a harmadik részt is, ha megjelenik egyszer magyarul. A Leningrádi Madonnák szerintem molyságom kezdete óta érdekel, már olvasom is, lassan a végére érek, szép szöveg. A Vérvonalakat meg fogalmam sincs, miért vettem meg.
Ésss mindezek után csütörtökön besétáltam a könyvesboltba két elképzeléssel a fejemben, de tudtam, hogy ha csak az egyiket elégítem ki, nem lesz kerek a világom aznap, szóval két teljes árú regénnyel távoztam, ilyen még - halál komolyan - soha nem esett meg velem. Tudom, hogy alapvetően drága a könyv, és mindig lessük az akciókat, de miért tagadtam meg magamtól eddig ezt az élményt? Utoljára a Nyarak könyvét vettem meg boltban, teljes áron, másfél éve, hát hülye vagyok én?
A Szikomorfán születtem és a Geek Girl jött velem, csodálatosan boldog vagyok tőlük. (Közben kiderült, hogy a pasim is olvassa időnként, rendszertelenül a blogot, remélem, ezt a posztot nem látja.)
Ui.: Egyébként végre tényleg elkezdtem az itthoni könyvek fogyasztását, szóval a cserepolcom valószínűleg folyamatosan új elemekkel fog gazdagodni, majd ha kellő mennyiségű elfogadható könyv összegyűlt rajta, akkor reklámozom is.
Uui.: Novemberben nobuymonth-ot tartok, azaz nem veszek dolgokat. Ezt szigorúan betartatom magammal, úgy érzem, ebben a hónapban ez ésszerű döntés, utána jön a karácsony meg a januári leárazások... Most a könyvvásárlósdi beindult nálam, és ezt nem is bánom, de a beauty szekcióban önmérsékletet kell gyakorolnom, csapjatok a kezemre, ha valami gyanúsat látnátok.
Elhatároztam, hogy nem fogok az időjárásról fecsegni, helyette inkább belevágok a havi kedvenceim ismertetésébe.
Olvasmány-téren mindenképpen a Születésnap után viszi az első helyért járó díjat, több mint egy hete befejeztem, de újra és újra eszembe jut, szerintem még sokáig nem fogok tőle szabadulni, és ezt nem rossz értelemben mondom. Lionel Shriver egy vadállat, és hiába gondolkozom öt perce azon, hogy mi értelmeset írhatnék még erről a regényről, csak közhelyes klisék jutnak az eszembe, és egyik sem méltó a könyvhöz.
Át is térek inkább a zenére, mert az egyik számot, amit ronggyá hallgattam a hónapban, valamiért ehhez a könyvhöz kapcsolja az agyam. A Foster the People-től eddig egyedül a Pumped Up Kicks-t ismertem, ám nemrég elkezdtem tovább ismerkedni velük, és annyi jót találtam! Mind közül a Call It What You Want a kedvenc (3 éves szám, úgyhogy bocsi a naprakészségem miatt), most is ezt hallgatom, nem tudom megunni. És fogalmam sincs, hogy miért a Születésnap után jut róla eszembe.
A másik, ahogy nézem, egy éve került ki a jutubra, de valamiért hozzám ez is csak most jutott el. Ráadásul egy szinte klasszik fiúbanda, méginkább ráadásul egy (két) kilencvenes évekbeli diszkósláger feldolgozása, eleinte húztam is a szám, aztán inkább megadtam magam. Bastille - Of the Night.
Ami a bjutikontentet illeti, simán belinkelhetném az őszi illatos vasárnapi posztomat, abban mindent megtaláltok. Rajtuk kívül két dolgot említenék meg, az egyik az NYC palettácska, amit nagyon sokáig kerülgettem, de most, hogy az egész NYC standot kiszórják a Rossmannból, és röhejes áron árulják a termékeket, hirtelen felindulásból elhoztam, és már a szürkés-kékes-lilás színért (jobbról a 2.) megérte! Többnyire a két középső színt használom, bár a rózsaszín nem túl pigmentált, azért gyönyörűen mutatnak együtt meg mondjuk egy kék szempillaspirállal. A legsötétebb szín nagyon porol, a többi viszont egyáltalán nem, úgyhogy ennek a vételnek most örülök.
A másik nagy kedvenc a hónapban a vörös rúzs, de nem akárhogy! Kinél másnál, mint Essie Buttonnál láttam egy csodás Burberry sminket, ebben a videóban megtekinthetitek ti magatok is az elkészítését. Én csak nagyjábóli következtetéseket vontam le belőle, tehát például eszem ágában nincs csillogó primert + bb krémet + alapozót egymásra halmozni, a lényeg a szem és a száj. A szemekre szinte alig kerül valami, jelen esetben egy Burberry pirosító, ami egy sötétebb bőrszínű árnyalat, és nincs szempillaspirál!!!44!4! Ez utóbbi tény számomra teljesen ideális, mert szerintem én vagyok az egyetlen sminkkedvelő lány a földön, aki azt egy szükséges rossznak tartja. Kell meg minden, de nyomorultul elhelyezkedő és olajos szemhéjamnak és szemöldökcsontomnak köszönhetően ide-oda kenődik, még a vízálló is, úgyhogy sokszor csak a külső pillákat festem ki. Na de ha egy burberrys sminkes guru azt mondja nekem, hogy nem kell spirál, akkor nem kell! Végül jöhet a vörös-bordó rúzs, nálam ez vagy a Rimmel Moisture Renew 500-as árnyalata, vagy a tűzpiros Apocalips (a másodikat jobban ajánlom, és a képet nézve ugyan hihetetlen, de nagyjából egyforma színük van). Jesszus, ennyit írni egy végtelenül egyszerű sminkről! (A miheztartás végett: nem használtam Burberry termékeket:))
Végül egy kis teakontent, szeptemberhez méltóan. Kizárólag olyan teát iszom, amit lehet és érdemes is tejjel fogyasztani, erre pedig mi sem alkalmasabb, mint egy jó fűszeres chai. Nemrég kipróbáltam egy instant, tejben elkeverendő változatot, de nekem az nagyon tömény tejes, és kicsit illúzióromboló, hogy még csak nem is próbál hasonlítani egy teára. Maradok inkább a jól bevált dm-es rooibos chaiomnál, és abból jöttem rá, hogy mennyire imádom, hogy folyton észrevétlenül elfogy a bögréből!
Egyetlen könyvet szereztem be a hónapban, ez a Fantomfény, a Déli Végek-trilógia befejező része. Már el is olvastam meg írtam is róla (ügyes kislány). Továbbra sem érdekel a könyvvásárlás, még igyekszem kiélvezni az ebből az állapotból hátralevő időt.
Bocsánat, de linkeket most nem fogok tudni beszúrni a többiek könyves zárásáról, mert hétfőn írom ezt a bejegyzést, aztán majd jól beidőzítem; illetve a kommentekre is majd vasárnap tájékán fogok tudni válaszolni.
Azon gondolkozom, hogy lehet, hogy még egyszer el kéne olvasnom a Fantomfényt ahhoz, hogy képes legyek írni róla, mert elég nagy katyvasz van a fejemben. Az is lehet, hogy mindhárom részt újra kellene olvasni, hogy kicsit tisztuljon a kép. Közben elolvastam két blogbejegyzést, és a megértéshez - vagyis inkább a belemagyarázáshoz - valamivel közelebb kerültem.
Elvileg nem baj az, ha később is agyal még az ember egy történeten, és utólag passzít a képbe néhány hiányzó elemet, de most ez bennem egy kicsit erőltetetten zajlik, illetve jobban szeretem, amikor már olvasás közben is kimondottan élvezem a kirakózást és nem érzem magam teljesen hülyén.
Aggodalommal vegyes lelkesedéssel vetettem rá magam a könyvre, vicces volt, hogy épp 1-2 nappal korábban olvastam egy konteót az Eilean Mór-i világítótorony rejtélyéről, szóval emiatt duplán izgalmas volt nekem a tornyos szál, a szimbolika és a rejtélyes jelenségek körülötte. Az Eilean Mór-i épp csak annyival hátborzongatóbb, hogy valóban megtörtént.
A Fantomfényben különböző nézőpontok, különböző stílusok és különböző idősíkok váltják egymást, eleinte mégis úgy tűnik, hogy pislákol valami fény abból a világítótoronyból, talán kilyukadunk valahova. Azáltal, hogy visszatérünk a múltba, akár a világítótorony őrének nyomán haladva, akár az igazgató visszaemlékezései segítségével, rájövünk, hogy egészen egyéni motivációk hajtanak mindenkit, illetve hogy egyes szálak valamikor találkoznak/találkoztak.
Remélem senki nem kap epilepsziás rohamot
Folytatódik tovább Szellemmadár és Kontroll útja is, de úgy éreztem egy idő után, hogy már nyakig gázolunk a gazban és nem nagyon láttam kiutat a bozótból. Nem mondanám, hogy nem kapunk válaszokat, szóval nem kellene elégedetlenkednem, de sci-fin annyira nem edzett lelkem reménykedett abban, hogy nem lesz ennyire elszállós a befejezés, kicsit kevesebb lénynek, megmagyarázhatatlan jelenségnek, látomásnak, időbeli kutyulásnak jobban örültem volna. Ez viszont teljesen szubjektív, földhözragadt ember vagyok, ezért is szerettem jobban az Expedíciót vagy akár a Kontrollt, még akkor is, ha ezek is tartalmaztak bőven furcsaságokat - végülis ez a lényeg.
Hosszas eszmefuttatás és más recenziók olvasása után arra jutottam, hogy a lényeg az X Térség megismerhetetlenségében rejlik, abban, hogy mindenkit máshogy változtat meg, talán mert mindenki másképp közelít hozzá. Csak ez a végkövetkeztetés nekem annyira erőltetetten jött, hogy nem tudok neki kellőképpen örülni.
A Kontrollból elég hamar kiderült, hogy mire föl a nyúl a borítón, most a bagolyra kicsit várni kell, de imádtam azt az állatot, és a sok szál közül a világítótorony-őr története után talán az tetszett a leginkább, amelyikben Ő szerepelt. Esküszöm, ez a bagoly volt a legemberibb dolog az egész könyvben, ami persze kicsit creepy, főleg ha tudjuk, milyen kontextusban szerepel.
Nem vagyok egy notórius újraolvasó, de szerettem annyira az Expedíciót és a Kontrollt ahhoz, hogy egyszer végigmenjek újra az egész trilógián, hátha valamit felfedezek, ami fölött elsiklottam eddig. Változatlanul az Expedíció a kedvencem a három rész közül, az éves top tízbe biztosan bekerül. Egyébként nem gondolom, hogy Vandermeer elrontotta a befejezést, inkább azt gondolom, hogy annyira nem vagyok kompatibilis vele. És még ennek ellenére is nagyon szeretem ezt a sorozatot, örülök, hogy annak idején beleszerettem a ikszes borítóba, és külön köszönet az Agave Kiadónak, amiért ilyen szépen lekövette az eredeti megjelenéseket.
Jeff Vandermeer: Fantomfény (Déli Végek-trilógia 3.)
Egyre közhelyesebbnek érzem az évszakok váltakozására építeni a blogos tartalmat, mégsem tudok ellenállni neki. És ne is reméljétek, hogy ezzel a listával megússzátok az őszi okoskodást! Jelenleg az alábbi könyveket érzem olvasásra esélyesnek a következő három hónapot illetően:
Benedek Szabolcs: A vértanú
A vérgróf tetszett, A vérgrófnőt totálisan imádtam, már amikor azt befejeztem, rögtön kezdtem volna bele ebbe, de olyat nem szoktam. Az értékelések alapján ugyan élvezhetőségben elmarad a többi kettő mögött, én azért mindenképpen szeretném befejezni a sorozatot. Ősszel amúgy is jobban vonz a magyar irodalom, illik ezt kihasználni. Ha már vámpírkodás - a Drakula elolvasásával is kacérkodom, úgyis ott van a polcomon.
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Ha fegyvert fogtak volna a fejemhez, akkor se jutott volna eszembe a szerző neve, mire eljutok a könyvig, csak megjegyzem. Régóta szeretném olvasni, mert többen is nagyon szerettétek, már épp gondolkoztam azon, hogy egye fene, megveszem, de végül a könyvtár megelőzött. Imádok mindent, ami sziget, a levélregényeket is szeretem, bár nem megszállottan, illetve bízom a kedves bloggertársaim ízlésében. :)
Jussi Adler-Olsen: Nyomtalanul
Rájöttem, hogy ha skandináv krimit vagy egyéb műfajú regényt olvasok, az szinte mindig svéd. Dán soha. Ezért döntöttem úgy, hogy nekiveselkedek egy újabb krimisorozatnak, amely a címkék alapján Dániában játszódik. Ezekben a sorozatokban különben az a jó, hogy bármikor félbe lehet hagyni őket (nyilván nem az adott kötet közepén). És három perce már azt is tudom, hogy a szerző nem nő, hanem férfi.
Jeff Vandermeer: Fantomfény
Kicsit csalok, mert ebbe már bele is kezdtem, eddig nagyon-nagyon szeretem ezt a trilógiát, az utolsó rész olvasást pedig kíváncsisággal vegyített aggodalom fogja kísérni, nagyon remélem, hogy értékelhető befejezést kapunk. Vicces, mert épp a napokban olvastam egy világítótornyos rejtélyről a konteóblogon, vártam is, hogy megérkezzen a könyv, aztán visszatérhessek a másik furcsa világítótornyomhoz.
Alan Bradley: De mi került a pitébe?
Valamiért olyan érzésem van, hogy nem ez az első tervezgetős poszt, amibe bekerül a Pités könyv. Már előre látom, hogy Halloween tájékán rohadtul rám fog törni a vágy, hogy elolvassam. Tudom, hogy Flavia túl fiatal és ehhez képes túl okos, de ezen igyekszem majd túltenni magam, végül is az Addams Family-s kiscsaj is milyen fiatal volt, egyből ő is jutott eszembe a borítóról. Most különben úgy ennék pitét, akármilyet.
Aztán ott van az, hogy kéne angolul olvasni - bár két könyv még folyamatban van, tök jó, ha ezeket is befejezem, illetve újraolvasásokon is gondolkozom, itt kettő jöhet szóba, a Keserű ébredés és A szél árnyéka.
Remélem, máshol is látok majd hasonló bejegyzést, hogy aztán örömködhessünk decemberben, hogy hányat (nem) olvastunk el a tervezettek közül. :)
