2014-09-25

A Déli Legvégek

  Azon gondolkozom, hogy lehet, hogy még egyszer el kéne olvasnom a Fantomfényt ahhoz, hogy képes legyek írni róla, mert elég nagy katyvasz van a fejemben. Az is lehet, hogy mindhárom részt újra kellene olvasni, hogy kicsit tisztuljon a kép. Közben elolvastam két blogbejegyzést, és a megértéshez - vagyis inkább a belemagyarázáshoz - valamivel közelebb kerültem. 
Elvileg nem baj az, ha később is agyal még az ember egy történeten, és utólag passzít a képbe néhány hiányzó elemet, de most ez bennem egy kicsit erőltetetten zajlik, illetve jobban szeretem, amikor már olvasás közben is kimondottan élvezem a kirakózást és nem érzem magam teljesen hülyén.


Aggodalommal vegyes lelkesedéssel vetettem rá magam a könyvre, vicces volt, hogy épp 1-2 nappal korábban olvastam egy konteót az Eilean Mór-i világítótorony rejtélyéről, szóval emiatt duplán izgalmas volt nekem a tornyos szál, a szimbolika és a rejtélyes jelenségek körülötte. Az Eilean Mór-i épp csak annyival hátborzongatóbb, hogy valóban megtörtént.
A Fantomfényben különböző nézőpontok, különböző stílusok és különböző idősíkok váltják egymást, eleinte mégis úgy tűnik, hogy pislákol valami fény abból a világítótoronyból, talán kilyukadunk valahova. Azáltal, hogy visszatérünk a múltba, akár a világítótorony őrének nyomán haladva, akár az igazgató visszaemlékezései segítségével, rájövünk, hogy egészen egyéni motivációk hajtanak mindenkit, illetve hogy egyes szálak valamikor találkoznak/találkoztak. 


Remélem senki nem kap epilepsziás rohamot
Folytatódik tovább Szellemmadár és Kontroll útja is, de úgy éreztem egy idő után, hogy már nyakig gázolunk a gazban és nem nagyon láttam kiutat a bozótból. Nem mondanám, hogy nem kapunk válaszokat, szóval nem kellene elégedetlenkednem, de sci-fin annyira nem edzett lelkem reménykedett abban, hogy nem lesz ennyire elszállós a befejezés, kicsit kevesebb lénynek, megmagyarázhatatlan jelenségnek, látomásnak, időbeli kutyulásnak jobban örültem volna. Ez viszont teljesen szubjektív, földhözragadt ember vagyok, ezért is szerettem jobban az Expedíciót vagy akár a Kontrollt, még akkor is, ha ezek is tartalmaztak bőven furcsaságokat - végülis ez a lényeg. 
Hosszas eszmefuttatás és más recenziók olvasása után arra jutottam, hogy a lényeg az X Térség megismerhetetlenségében rejlik, abban, hogy mindenkit máshogy változtat meg, talán mert mindenki másképp közelít hozzá. Csak ez a végkövetkeztetés nekem annyira erőltetetten jött, hogy nem tudok neki kellőképpen örülni. 


A Kontrollból elég hamar kiderült, hogy mire föl a nyúl a borítón, most a bagolyra kicsit várni kell, de imádtam azt az állatot, és a sok szál közül a világítótorony-őr története után talán az tetszett a leginkább, amelyikben Ő szerepelt. Esküszöm, ez a bagoly volt a legemberibb dolog az egész könyvben, ami persze kicsit creepy, főleg ha tudjuk, milyen kontextusban szerepel. 

Nem vagyok egy notórius újraolvasó, de szerettem annyira az Expedíciót és a Kontrollt ahhoz, hogy egyszer végigmenjek újra az egész trilógián, hátha valamit felfedezek, ami fölött elsiklottam eddig. Változatlanul az Expedíció a kedvencem a három rész közül, az éves top tízbe biztosan bekerül. Egyébként nem gondolom, hogy Vandermeer elrontotta a befejezést, inkább azt gondolom, hogy annyira nem vagyok kompatibilis vele. És még ennek ellenére is nagyon szeretem ezt a sorozatot, örülök, hogy annak idején beleszerettem a ikszes borítóba, és külön köszönet az Agave Kiadónak, amiért ilyen szépen lekövette az eredeti megjelenéseket. 

Jeff Vandermeer: Fantomfény (Déli Végek-trilógia 3.)
Agave, 2014

2 megjegyzés:

  1. Bennem is vegyes érzések maradtak az olvasás után. Mondjuk nekem ez a rész tetszett a legjobban, és a világítótorony őrének történetét szerettem a legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az őrös szál akár még önmagában is megállná a helyét szerintem, persze jobban kifejtve. Szívesen olvasgattam volna még... :)

      Törlés