Csodaszériám van egy ideje, ez is ritka. Minden könyv tetszik, amibe belekezdek, a lelkesedésem soha nem látott magasságokban nyargal, láthatjátok, hogy még a posztjaim is egészen besűrűsödtek.
Jelenleg is két nagyszerű könyvet olvasok, és a legutóbbi három is annyira betalált, hogy kezdek magamra büszke lenni, amiért ilyen hihetetlenül fogékony vagyok ennyi különböző műfajra és témára. Eredetileg két könyvről terveztem írni egy poszton belül, de úgy éreztem, nem lenne méltó a Tolvajok telére nézve, ha mellette elkezdenék értekezni egy New York-i limonádéról.
David Benioff: Tolvajok tele
Néhány előjegyzésért mentem be a könyvtárba, viszont volt egy negyedórányi szabad percem, úgyhogy ledobtam a táskát és körbenéztem a polcokon. Észrevettem, hogy a Tolvajok tele ott feszít egyből két példányban, meglepődtem, hogy milyen rövid, valamiért azt hittem, hogy ez egy robosztus darab, ráadásul egyéb előítéleteim miatt le is mondtam róla, szerintem különben biztosan az is közrejátszott, hogy kevertem a Téli mesével, amit viszont tényleg nem akarok elolvasni (főleg azóta, hogy valaki egyszer azt írta, hogy aki kiakadt a Lost utolsó részén, az inkább hagyja ki).:)
A külsőről csak annyit, hogy sikerült a legtalálóbb és legízlésesebb borítót átvenni, és főleg nem készíteni egy abszolút irrelevánsat (sosem fogom megbocsátani A hóleányt, de az egy másik kiadó).
A belseje meg... már a bevezetésnél felcsillant a szemem, amikor Benioff (igen, a Trónokharcás) röviden vázolja a motivációit és a regény születésének a körülményeit, szerintem még sosem élveztem ennyire előszó-olvasást. Tőlem aztán maradhattunk volna Floridában is a nagyszülők nyaralójában, de nemsokára Leningrádban találtam magam, ahol a hősünk, Lev, talán még nem érzi az ostrom súlyát, illetve nyilván ebben az első fél évben senki nem mer arra gondolni, hogy ez akár évekig is elhúzódhat. Úgy dönt, hogy nem menekül vidékre a családjával, inkább részt vesz a "kalandban", és a városban marad. Miközben lootol egy halott német katonát, elkapják, és az egész folyamat vége az, hogy egy nő- és adrenalinfüggő dezertőrrel, Koljával neki kell vágniuk Leningrádnak, hogy egy katonai felsőbbség lányának az esküvői tortájába szerezzenek 12 darab tojást. Már a küldetés elején nyilvánvaló, hogy nagyjából a lehetetlenre vállalkoztak (nem mintha lett volna választásuk), közben az olvasó kap egy nem túl fincsi ízelítőt a helyi specialitásokból. Közhely, amit írok, de sokszor azt hittem, már nem jöhet ennél rosszabb, ennél gyomorforgatóbb, aztán szembesültem néhány német kegyetlenségével, igaz, ez a szó nem írja le kellőképpen azt, ami történt.
"Még ma, amikor azoknak az arcát is elfelejtettem, akiket szerettem, még ma is emlékszem annak a kenyérnek az ízére." |
Oké, ennyi szörnyűség, és mégis imádom ezt a regényt, mégis hogy lehet ez?
Úgy, hogy egy pillanatig sem lehangoló a történet, sőt olykor igazán vicces, a fiúk szerethetőek, és nagyjából minden szereplő szerethető, még a végén egy pillanatra a boss fightos német tiszt is (loot, küldetés, boss fight - vagy én kockultam be, vagy DB az, vagy minden könyv erre a sémára épül, csak eddig nem vettem észre). Nyugi, nem arról van szó, mint a Sorstalanságban, hogy meglátja Kolja vagy Lev a szögesdróton megcsillanó naplementét és gyönyörködik benne egy sort, hangulatában inkább Az élet széphez hasonlítanám, csak jóval kevesebb ripacskodással. Igen, azt hiszem, pont ugyanazt a katartikus élményt adta nekem a Tolvajok tele, mint az a film, annyi különbséggel, hogy Szentpétervár ostromáról annyit tudtam csak, amennyit általános iskolában meg az egyetemen megtanítottak (gimiben nem jutottunk el addig...), a holokausztról meg már így is többet olvastam és néztem, mint amennyit szerettem volna, szóval nekem ez egy érdekes történelmi leckével is felért, szépen becsomagolva.
Ez az a könyv, amiről nem tudom elképzelni, hogy valaki ne szeresse. Tudom, kivételek mindig vannak, én is szoktam kivétel lenni. Sokszor. :) Biztos vagyok benne, hogy most a felét sem tudtam átadni abból, amit a regénnyel kapcsolatban érzek, de magamat legalább annyira sikerült felhergelnem, hogy leszedjem a Majdnem kedvences polcomról és helyette inkább megnyomjam a Kedvencem gombot.
Ui.: Egy valamit nem értek. Több bejegyzésben és értékelésben is említi(te)k, hogy ha a végén újra elolvasod a bevezetőt, minden más értelmet nyer. Szóval én lehet, hogy 1. megint nagyon hülye vagyok és nem látom a lényeget vagy 2. túl jól emlékeztem az előszóra, mert nekem másodjára olvasva sem adott új infót. Nem tudom, mennyire lehet spoilermentesen értekezni erről, de ha valakinek van ötlete, hogy mi fölött siklottam el, ne habozzon tudatni velem. :)
De jó, hogy nálad is betalált a Tolvajok tele. Én meg David Benioff nevét nem ismertem eddig, de nemrég kezdtem el nézni a Trónok harcát, szóval most már a könyvön túl is ismerős :)
VálaszTörlésNekem az első fejezet újraolvasása a könyv befejeztével csak egy plusz volt - mert már akkor mindaz, amit sejtetett a nagypapa el lett mesélve és hát kiderült nagymama személye is :))
Remélem, hogy a sorozat mellett a pasi majd még ír ilyen jó kis könyveket! :)
Így nekem sem volt ismerős a neve, de úgy tűnik, többen ismerik a Trónok harca, mint a Tolvajok tele miatt. :)
TörlésOké, akkor jól tippeltem, hogy ez lesz, amiről többen is írtatok.
Amúgy Az utolsó éjjel film/könyv is hozzá fűződik, a film szerintem jó volt, de nekem új infó, hogy könyvben is létezik. :)
Na, ez nekem is új infó (mind a film, mind a könyv :)), szóval utána is nézek gyorsan :)
VálaszTörlésIdei egyik kedvencem ez a könyv <3 IMÁDTAM!
VálaszTörlés