2014-09-04

Nemtetszések

Bár nem akarok nagyon negatívkodni, nem véletlenül nem írtam arról sem, hogy mi dühít fel egy könyvben, most szimpla közérdekből írnék két elég nagy csalódásról.

Elif Safak: Szerelem

Mivel Az isztambuli fattyút nagyon szerettem, és nemrég egy bejegyzésben szóba is hoztam, úgy éreztem, ideje, hogy újabb Safak-könyv kerüljön a kezembe. Kedvelem, ha egy regényben két idősíkon futnak az események, illetve mindenféle kulturális okosítás is csak a hasznomra lehet, ezért gondoltam, hogy a Szerelemmel fogom kezdeni - vagyis folytatni.
A jelenben Ella, az érzelmileg kissé igénytelen negyvenes családanya elvállal egy könyves munkát, amely során egy eddig ismeretlen író regényét kell értékelnie. Ez a könyv lesz a másik szál, amin elindulunk, a történet a XIII. századba, Anatóliába visz minket, ahol egy hittudós és egy dervis találják meg egymásban a lelki társat; a két ember és a környezetük reakcióit olvashatjuk a múltidéző fejezetekben. Ellát megváltoztatja a könyv, illetve az is, hogy egy elkeseredett pillanatában e-mailt ír a könyv szerzőjének, Aziznak. Eddig oké is lenne. 
De. A múltbéli szál totálisan tömve van vallási filozofálgatással, ami még csak hagyján lenne, ott van A rózsa neve, hasonló töltelékanyaggal, aztán hogy' imádtam. De ez, ez inkább valamilyen - cseppet sem hiteles - coelhói bölcselkedésbe megy át, ami átszivárog Azizon keresztül Ella életébe is, aki a hirtelen jött kapuzárási pánikban eléggé fogékony erre a maszlagra. Hősnőnk gondolkodásmódja 180 fokos fordulatot vesz, amit még akár el is hihetünk, ha valaki ilyen sokáig nyakig süppedve állt az unalomban és érzelemhiányban, viszont az már sokkal kevésbé valószínű, hogy egy Aziz szintű (értsd: spirituálisan elég fejlett) ember így felfigyeljen egy olyan nőre, mint Ella, illetve hogy egy különleges kapocs alakuljon ki köztük a virtuális térben, ami egyébként a lapokon keresztül egyáltalán nem jön át.
A fordítás, főleg a jelen szálé (két fordító dolgozott a könyvön, nem tudom, hogy az idősíkokat oszthatták-e fel egymás között, vagy miként zajlott a munka) elég döcögős, az elektronikus levelezés kifejezést szerintem elég kevesen használjuk például. 

Aki szereti az ilyen okosságokat, feltétlen olvassa el a könyvet:

"Ha szeretsz valakit, a legnagyobb dolog, amit megtehetsz érte, hogy megváltozol!"
Aki nem, bele se kezdjen. Viszont elgondolkoztam, hogy Az isztambuli fattyú emlékét ugye nem csak az idő szépítette meg? Főleg, hogy múltkor itt  próbáltalak titeket rábírni az olvasására. 



Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái

Felmentem a molyra, hogy lementsem a borítót, és látom, hogy elég nagy a baj velem, mert 90%-on áll a könyv értékelése. 
Grönlandról aránylag ritkán lehet olvasni, a Messzi Észak egzotikussága természetesen engem is rettentően csábított, bár várható volt, hogy nem egy jókedvű útleírásban lesz részem, szóval nem hiú ábrándokkal vágtam neki a könyvnek. 
A regény hangulata már az első oldalakon igazán baljós és komor, az ember érzi, hogy itt sok beteg dolog lesz még a hátralevő lapokon... és jól érzi. Viszont nem tudom hova tenni a könyvet, sok az ellentmondás benne szerintem. A stílusra ráfogom, hogy szépirodalmi, a jelenetek időnként hátborzongatóak, az emberek rohadnak kívül-belül, az egész könyv olyan komoly és komolyan is veszi magát. Az agymenés azon szintje ez, amit még a gyermeteg lelkem is el tud viselni, sőt teljes mértékben képes befogadni.
Folyamatosan ugrálunk az időben előre-hátra, biztos volt valami célja ezzel a szerzőnek, csak nem vagyok elég fogékony arra, hogy ezt fel is ismerjem. És aztán az egésszel olyan nagy gondban vagyok, mert most komolyan csak én érzem azt, hogy az eddig leírtakkal mekkora ellentmondásban áll az, hogy milyen kommersz szimbólumok kísérik végig az egész történetet? Asszem a végén a tűznél lett elegem, és néztem magam elé, hogy ezt az író tényleg úgy gondolja, ahogy én gondolom, hogy gondolja? És a legeslegvége? Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg végtelenül ostoba vagyok, vagy a vége felé már túl lustán olvastam, sorokat átpörgetve, de én az ilyen nagyon-csavaros-akarok-lenni befejezéseket egyáltalán nem kedvelem. Szóval a végére már eléggé felidegesítettem magam, csak az a baj, hogy nem írtam meg egyből a bejegyzést, mert mára már a fele bajomat elfelejtettem. 

Annyit azért megjegyzek, hogy A Végtelen-fjord prófétái nagyságrendekkel jobb könyv, mint a Szerelem, ki tudja, talán rosszkor talált meg engem. Néha azt éreztem, kevés vagyok ehhez a regényhez, aztán belegondoltam a gyengeségeibe, és úgy döntöttem, nem hagyom magam kevésnek érezni, még akkor sem, ha a nagy többség oda és vissza áradozik róla. 

4 megjegyzés:

  1. A fjordos könyvbe nemrég olvastam bele a könyvtárban, de annyira nem fogott meg. Az viszont jó, hogy nem hagytad magad kevésnek érezni miatta, nem érdemes (alapjában véve semmivel kapcsolatban nem). Én már kezdem megszokni, hogy a sokak által szeretett könyvek nem jönnek be (és hogy csomó könyvet olvasatlanul viszek vissza a könyvtárba).
    A Szerelem című könyvön gondolkoztam, hogy kiveszem, de ezek alapján inkább nem.

    VálaszTörlés
  2. Jó, amikor mondjuk A nyár, amikor megszépültem nem jön be, akkor azért nem esem annyira kétségbe, de ez jelentősen más műfaj, olyan "intellektuálisabb" kategória, és ilyenkor néha butának érzem magam, aki még a lényeget se képes meglátni. :) Mindegy, tény, hogy még a legjobbnak ítélt könyvek sem valók mindenkinek :)

    A Szerelemre szerintem ne pazarolj időt, kismillió jobb könyv létezik nála, ez nagyon szájbarágós és BÖLCS.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, értem, hogy más műfaj. Szerintem egyik könyv sem éri meg; ezenkívül neked vannak tök jó gondolataid. :)
      (Gondoltam, hogy nem fog tetszeni Han könyve. Van egy olyan érzésem, hogy nekem sem tetszene...)

      Törlés
    2. Köszönöm, kedves vagy :) A nyár, amikor... meg szerintem annyira kis semmilyen, még csak hangulatosnak sem mondanám, de nagyon sok mindenkinek tetszett, szóval... ismét lehet, hogy bennem van a hiba:D

      Törlés