Már épp azon gondolkodtam, hogy megrendelem angolul Alma Katsu Halhatatlan-trilógiájának befejező részét, amikor megtudtam, hogy az Agave mégis megjelenteti magyarul. Éljen-éljen, örök hálám, innentől kezdve eszembe nem jutna olyasmin nyivákolni, hogy miért puhaborítós, őszintén örülök annak, hogy a kezemben tarthatom (mellesleg a design most is csodásan szép). Lépjünk túl a praktikus külsőségeken, és egy kicsit ugorjunk vissza az első két kötethez!
A Halhatatlanról szinte semmit sem tudtam, és bár akkoriban (2012) mindenféle misztikusság meg természetfelettiség képes volt belőlem finnyogást kiváltani, teljesen betalált a könyv. A második rész, a Megtorlás megcáfolta azt az elméletemet, hogy mindig az első rész a legjobb, simán hozta a Halhatatlan szintjét, a végkifejlet meg a maga egyszerűségben katartikus élmény volt nekem, így az egyik kedvenc sorozatommá nőtte ki magát ez a trilógia.
A szakadékot egy kissé szomorkás, de gyönyörű naplementével tarkított Budapest-Győr vonatút alatt kezdtem el, jó volt valamivel lefoglalni a gondolataimat, főleg kb. 8 órányi utazás után.
Eleinte azért meg kellett erőltetnem az agyam - köszönhetően a hosszabb kihagyásnak, - hogy mi is történt az előző részben, hogy most erre meg erre kellene-e emlékeznem vagy nem, aztán rájöttem, hogy négy évvel később vagyunk, ennyi idő alatt meg egy halhatatlan életében is sok víz lefolyhat a Dunán. Lanore újra egyedül van, álmaiban Jonathant látja az alvilágban, és úgy érzi, ez nem csupán álom, hanem figyelmeztetés, hogy régi nagy szerelme még halálában is szenved. Úgy dönt, hogy Adair segítségét kéri, de őt se könnyű megtalálni... Elvonult a világtól, és most a Földközi-tenger egy elhagyatott szigetén tengeti magányos(?) napjait Szardínia partjaitól nem messze.
Ó, de imádtam ezt a helyet! Egy szélfútta, zord sziget, közepén egy régi erőd, ami menedéket nyújt a kinti süvöltő széltől és hidegtől; ami akkora, hogy bőven el lehet benne tévedni, de van benne egy szép nagy könyvtár és hanyagul odavetett, ízléses berendezési tárgyak, amolyan mór minimalista stílusban. Túl szép lett volna, ha itt tengődhettünk volna a könyv végéig, végtére is Lanore nem a vadregényes dolcsevitát jött megcsodálni, elő kell állni a Nagy Kéréssel, amit a Sötét Nagyúr vagy teljesít, vagy nem.
A regény első felében boldogan lubickoltam, majd jött az alámerülés, Lanore fájdalmas szembesülései, és aztán még valami, amit már nem vett be a gyomrom. Azt gondolom, ez a megoldás vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem, én alkatilag az utóbbi csoportba tartozom, de olvasás közben még annyira tobzódtam a kedves kis trilógiámban, hogy fel se tűnt, hogy mennyire nem vagyok elégedett. Aztán eltelt néhány nap, és... kábé úgy néztem magam elé, mint most - kár hogy nem látjátok a zavarodott fejemet és a szemforgatást, - és megállapítottam, hogy nekem ez a lezárás így elég nagy csalódás. Alapjaiban rombolta le az első és a második könyvben olvasottak egy részét, illetve az a banális jelenet ott a vége felé... na ne.
Érdekes, szeretem annyira ezt a sorozatot, hogy főként a pozitívumokra emlékezzek hosszú távon, és mivel A szakadék is tökjól indult, kellemes emlékeket társítok hozzá. És még azt is megbocsátom az írónőnek, hogy már megint egy picit történelmileg hiteltelen, most épp a velencei szín (mi más...) kapott néhány extra tartozékot: az 1200-as években pl. nem volt még se Rialto, se Dózse-palota, ennyinek azért utánanézhetett volna. :) És eskü, hogy nem a velenceimádó beszél belőlem, csak gyanús volt építészetileg. :D
Érdekes, szeretem annyira ezt a sorozatot, hogy főként a pozitívumokra emlékezzek hosszú távon, és mivel A szakadék is tökjól indult, kellemes emlékeket társítok hozzá. És még azt is megbocsátom az írónőnek, hogy már megint egy picit történelmileg hiteltelen, most épp a velencei szín (mi más...) kapott néhány extra tartozékot: az 1200-as években pl. nem volt még se Rialto, se Dózse-palota, ennyinek azért utánanézhetett volna. :) És eskü, hogy nem a velenceimádó beszél belőlem, csak gyanús volt építészetileg. :D
Oké, tehát alapvetően kissé csalódás A szakadék, mert egy olyan irányt vett a történet, ami nekem kicsit sem fekszik, illetve az első két részre is más szemmel nézek ezután, emellett viszont nagyon örülök, hogy megkaptuk a befejezést magyarul, ez így kerek. :) Arra azért kíváncsi lennék, hogy Katsu már az elején megtervezte-e, hogy hogyan fogja lezárni a trilógiát.
Mindentől függetlenül továbbra is lelkesedem a sorozatért, és tudom, hogy rengeteg könyv van a világon, hosszúak a várólisták, satöbbi, de nézzetek bele a Halhatatlanba. 1800-as évek, Boston, erős hangulat, egy lány - három pasi, meg egy kis varázslat.
Alma Katsu: A szakadék
Agave Kiadó, 2016
Fordította: Lakatos Anna
Annyira jófej az Agave, hogy megtette ezt az olvasóiért, mi egy molyos zónával küzdünk az Alexandrával egy tetralógiáért, de egyelőre magasról tesznek ránk.
VálaszTörlésNagyon megfogott ez a trilógia (a Te írásaid miatt leginkább :)), de valahogy tartok tőle, vannak történetek, amik nagyon mélyen tudnak érinteni, és ez határozottan olyannak tűnik, ami beeszi magát a gondolataimba, és nem tudok szabadulni az általa keltett érzésektől. Azért lehet, hogy valamikor megpróbálkozok vele :)
Igen, ők eléggé figyelnek a visszajelzésekre. :) Az Alexandránál viszont még nem nagyon találkoztam ilyesmi hozzáállással. :S Mi az a sorozat egyébként?
TörlésElég erőteljes a trilógia hangulata, de nem lehangoló szerintem, mondjuk tény, hogy az első részben nem sok jó történik... De nem akarom tukmálni vagy ilyesmi :D
Marissa Meyer: Holdbéli krónikák. Folyamatosan sorozzuk őket hozzászólásokkal, emailekkel, van egy aláírásgyűjtő petíciónk, de egyelőre nincs eredmény.
TörlésHa nem lehangoló, akkor már jobban hangzik :)
Tavaly sikerült beszereznem az első részt a Könyvhéten, de most már a vizsgák után sort kerítek rá. Nagyon kíváncsi lettem. :)
VálaszTörlésHajrá a vizsgákhoz, aztán meg kellemes olvasgatást! :)
TörlésA harmadik résszel én sem voltam elégedett teljesen, viszont jó volt visszatérni ebbe a világba, és én is örülök, hogy végre megjelent magyarul is.
VálaszTörlésTényleg, te is olvastad, már el is felejtettem! Az emlékeim kellemesek, de azért ez a befejezés, hát... :/
TörlésAz első részt imádtam, nem értettem, minek a folytatás, mivel elég lezárt volt. Ráadásul te is írod, hogy az utolsó fényében teljesen más az első kettő... A másodikat elkezdtem, de nem jutottam sokáig vele, majd valamikor elolvasom, most valamiért egyáltalán nem vonz... :/
VálaszTörlésSzerintem a második is nagyon jó, de persze ha nincs kedved hozzá, akkor ne erőltesd. :) Nekem is van egy rakat sorozat, amit inkább nem folytatok, mert nem látom értelmét.
Törlés