Lány örököl házat Új-Mexikóban

Azzal kezdem, hogy mi nem lesz ebben a posztban: más írókhoz, könyvekhez való hasonlítgatás, skatulyába erőltetés. Mindig kifeszülök attól, amikor egy kevésbé ismert szerzőt A Nagyokhoz mérnek, hogy igen, a regény olyan, mintha egy kicsi lenne benne XY-ból, de az a rész meg inkább az a másik csávó, mert tudjátok, volt az a novella... A műfaj meg kicsit ez és kicsit az, de egy pöttynyi amazt is találtunk benne. Szóval nem, ettől mind elhatárolódom, és megteszem azt a szívességet a regénynek, hogy önmagában vizsgálom, ahogy egyébként olvasás közben is tettem.

Épp most olvasok egy interjút Bennettel, amelyben a szerző elhint pár morzsát nekünk a könyv írását inspiráló tényezőkről, zenékről, filmekről, sorozatokról. Meg arról, hogy neki sem volt elképzelése arról, hogy milyen műfajba lesz besorolható a regény, inkább hangulatokat, érzéseket szeretett volna visszaadni, amelyeket ő maga is átélt. 

Az amerikai kisváros-téma talán kezd kissé elcsépeltté válni, de a Horzsolásokban ez a jelenség szintet lépett, jóval magasabb fordulatszámon pörög a furcsaság-generátor, mint ahogy azt megszokhattuk a különböző műfajú kisvárosi történetekben. Ahogy a könyv kezdődik (lány megörökli az anyja régi házát egy szomszédos államban), akár egy elvarázsolt házas, kellemes lányregény is lehetne - kivéve, hogy a lány, Mona, káromkodós exrendőr céltalan vándorélettel, és hogy Wink, az új-mexikói város, ahol a bizonyos ház található, nincs rajta egyetlen térképen sem. 

"A város a maga furcsa módján még néptelenül is gyönyörű. Az üzletek és a lakóházak közül jó néhány az űrkorszakra jellemző futurista építészeti stílust követi, ami markáns kontrasztban áll az új-mexikói épületekkel: az elegáns, rusztikus vályogházak mellett egyszer csak feltűnik egy-egy fém kajütablak, csúcsos égnek meredő tetők, az üveg, az acél és a neon egyvelege."

Úgy döntöttem, hogy az események kibontakozásáról nem írok, mert a legkevésbé sem szeretnék spoilerezni, az úgyis hamar nyilvánvalóvá válik, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a várossal. Hogyhogy nem emlékszik senki Mona anyjára, holott sok évvel ezelőtt biztosan ott élt Winkben? A nagy titkolózásnak lehet köze a monolit közelében található laborhoz? Kinek a temetését zavarta meg Mona az érkezésével? Miért rózsaszín a hold?

A könyv első fele/kétharmada katacita-kompatibilisebb, mint ami ezután jön. Eleve van nálam egy kis fogalomzavar a multiverzum-elmélet(ekk)el kapcsolatban, amit egy rövidebb utánaolvasást követően sem tudtam tisztázni teljesen, így az események mögötti elméleten agyalva többször zsákutcába futottam. Biztosan korlátolt vagyok, de vállalom. :) 

"Mert miután leszáll az éjszaka, és a kék villámok fényárba borítják az eget, elmállik a tökéletesség álcája. 

A levegő rezegni kezd. A futurista épületek és a vidám, fehér házikók egyszeriben már nem is tűnnek olyan makulátlannak. Az utcai lámpák fénye elhalványul, a neonreklámok csöveit mintha több döglött rovar tömítené el, mint napközben. Most már senki sem integet. Sőt: mindenki szemlesütve, görnyedt háttal, fejét-farkát behúzva iszkol az otthona menedékébe."

Az író a fentebb emlegetett interjúban azt is elárulja, hogy Nyugat-Texasban van egy városka, ami nagyon hasonlít Winkre, Marathonnak hívják, és nem messze fekszik egy sziklás-sivatagos nemzeti parktól, a Big Bendtől. A leírások alapján nem hasonlít a két város, viszont Bennett szemében Marathon is "magával ragadóan bizarr". Még hivatalos honlapja is van, a holdat látva kissé megborzongtam, még ha az nem is rózsaszínű, mint a könyvben.

Marathon, forrás: Google Street View

Idén eddig főleg rövid vagy közepesen hosszú könyvek kerültek a kezembe, úgyhogy jól esett elmélyülni ebben a vaskos és már-már epikus regényben. A sci-fi kedvelők biztosan kevésbé méltányolták a hétköznapibb jeleneteket, én viszont főként ezekre feszültem rá, elsősorban Mona szemszögére voltam kíváncsi, arra, ahogyan szép lassan tisztul előtte a kép, és felsejlik előtte Wink valódi arca.
A regény atmoszférája leírhatatlan, nagyon sok elem alakítja olyan egyedivé és különlegessé, hogy aztán időnként felálljon a nyakunkon a szőr, de ne tudjuk letenni a könyvet. Bizonyos jelenetek úgy hatottak rám, hogy az jutott eszembe, hogy ha mindezt filmen látnám, biztosan oda se mernék nézni. Az külön szimpatikus, hogy Mona földi halandó mivolta folyton megcsillan ezekben az epizódokban, nem akar szuperzsarut játszani, ő is fél és megborzong, amikor az elvárható, teljesen hihetőek a reakciói.

Egy mondatban mindenképp meg kell emlékeznem a fordításról (Huszár András munkája), ami csodálatosra sikerült, lendületes, sehol egy döccenés, nem idejétmúltak a káromkodások és a többi szleng, ritka gyöngyszem az ilyen - vagy csak én vagyok nagyon finnyás az ilyesmire.

Emlékeztek különben a Wink cipőkre? Utoljára szerintem a '90-es évek elején találkoztam a márkával. Na, miután elkezdtem olvasni a Horzsolásokat, egyik nap a buszról kiszúrtam egy Wink óriásplakátot, meg azóta folyamatosan szembejön Google hirdetés formájában is. Nem volt creepy élmény egyáltalán. :)

A végére egy kis zene. A könyvet olvasva egyből ez a klip ugrott be, valaha a számot is szerettem, most meghallgattam, és ez is nagyon kilencvenes évek. :D

Robert Jackson Bennett: Horzsolások
Agave Kiadó, 2015
Fordította: Huszár András