A zombiság sem garancia minden jóra

Mert van az úgy, hogy az én radarom sem működik kifogástalanul.

Nem igazán vagyok dühöngős kedvemben, de nem kizárt, hogy elragadtatom magam nemsokára, majd kiderül, mennyire élem bele magam a puffogásba. 

Jamie McGuire: Red Hill

Vannak a hölgynek ezek a "Gyönyörű" kezdetű könyvei, én már követni sem tudom, hogy melyik a sorozat és melyik a spin-off, ezután meg végképp nem fogom.

Nem tudom, hogy mennyi írni nem tudó személy (nem vagyok hajlandó az író szót használni) könyve leledzik a magyar piacon: vagy az van, hogy baromi szerencsés vagyok, és eddig ez a 2. borzalmasan rossz könyv, amivel találkoztam, vagy mindenki szerencsés, hogy csak ennyi borzalmasan rossz könyv van. 

Illetve az biztos, hogy rendkívül naiv voltam, amikor azt hittem, hogy ami zombis, az annyira rossz nem lehet, meg egy olyan kiadónál jelent meg a könyv, amit szeretek, meg szép a borító... aha. Akadhatnak spoilerek alább, de mindent azért nem lövök le.

Adott egy teljesen átlagos zombi-apokalipszis kezdet, ám óriási out-of-the-box megoldásként itt rögtön három szemszögből figyelhetjük az eseményeket. És MINDEN MINDENNEL ÖSSZEFÜGG! Mindenki találkozott már valakinek a valakijével, aztán egész véletlenül ugyanarra a tanyára mennek, ami egy kész erődítmény: épp egy fegyver- és konzervgyűjtő orvos házába sikerült odakeveredni. Nahát, ezt jól bemákolták! 

Miután végre mindhárom hősünk megérkezett Red Hillbe, a magányos szívek elkezdenek egymásra találni, a párok tagjai elkezdenek másfelé kacsingatni, az emberek elkezdenek maguknak problémákat gyártani. Egyébként nulla kihívás és nehézség, talán a legnagyobb probléma az, hogy egyszer csak megszűnik az áramszolgáltatás. Nincs zombiinvázió (biztos kiszagolták a sok fegyvert a pincében), szóval hőseink mennek a zombikhoz, hogy jól megtisztítsák a terepet, hátha a gyerekek idejönnek majd és akkor nem esik bajuk, mert nem lesz zombi ezen az útszakaszon. :D 

Egyébként a szereplők csodálatosan lőnek célba. 

Nyilván akad útközben járulékos veszteség, de néhány embert meg kellett ölni, biztos így tanították McGuire-nek az OKJ-s íróképző kurzuson. Mindegy, aggódni nem kell annyira, akadnak gyönyörű önfeláldozások is, meg egy rendkívül megnyugtató befejezés, ami szemernyi kétséget sem hagy az olvasóban aziránt, hogy mindenki boldogan él, amíg meg nem hal (és zombivá nem változik). 

Néhány értékelésben olvastam olyat, hogy a történet tisztára The Walking Dead-koppintás, hát nem tudom, szerintem annyi, hogy ez egy totálisan átlagos és a fantázia teljes hiányában megírt zombis történet, szóval nagyjából bármihez lehet hasonlítani. 

Klisék és a kreativitás tökéletes hiánya - ennyit a cselekményről. A stílusról (na jó ilyen nincs), szóval az írásmódról meg annyit, hogy végig úgy éreztem, mintha egy sokkal hosszabb könyv kivonatát olvasnám, és ennél jobban aztán engem semmivel nem lehet felhúzni. Utoljára Fábián Jankánál találkoztam hasonló írni-nem-tudással, akkor is az volt az első gondolatom, hogy jézus szíve, szegény fák..!.

Biztos rohadt finnyás sznob vagyok, de nekem az nem regény, hogy egy írónak csúfolt személy leírja, hogy mi történt. 

Drágáim, annyi jó könyv van a világon, Jamie McGuire-t hagyjátok a fenébe!

A könyvvel való kapcsolatom mellesleg happy enddel zárult: sikerült pénzért megszabadulnom tőle. :)