Jó neki, de nem nekem!

Amy Poehler: Yes Please

Említettem korábban, hogy essiebutton hozta meg a kedvemet a könyvhöz ebben a videóban, nem is akármennyire! A "színész könyvet ír" jelenség alapvetően nem igazán hoz lázba, viszont egyik-másikhoz megjön a kedvem, mert valami inspiráló női sorsot várok, értékes üzenetekkel, szellemes panírban tálalva. 

Amy valóban szellemes és okos és vicces, emellett továbbra is nagyon szimpatikus, imádom a Parks & Recreationst, viszont a könyvében taglalt témák totálisan hidegen hagytak, gondolok itt a rengeteg Saturday Night Live-os sztorizgatásra, a gyerekek és a terhességek körüli mizériára, arra, hogy hányszor elmondta, hogy még a terhessége utolsó napjain is dolgozott... szóval ez lehet, hogy van, akit érdekel, de engem sajna nem, de ebben a megjegyzésemben nincsen semmi rosszindulat, egyszerűen csak ezek az információk nem tudtak hozzátenni semmit az életemhez. 

Biztos akadt még más is a könyvben, de akkor én azt már elfelejtettem. 

Viszont amit nem felejtek, az egy kijelentés, ami azóta is rengetegszer az eszembe jut.

"Good for her. Not for me!"

/Jó neki, de nem nekem!/

Avagy ne erőltessük már rá a másikra az "igazunkat", csak azért, mert az nekünk valamikor működött. Ha neked bevált valami, másnak nem biztos, hogy ugyanaz passzol az életébe, a terveibe. 

Sajnos vagy nem sajnos, nálam ez így eléggé aktuális, és lehet, hogy egy fokkal jobban érezném magam, ha kicsit többen gondolnák át a fenti néhány szó jelentőségét. Néha én is azon kapom magam, hogy mások tettei felett ítélkezem, de legalább kapcsolok, és rájövök, hogy nem, ez nem az én életem, hanem az övé, és egy fikarcnyi közöm nincs ahhoz, hogy ő mit tesz vele. És ez nem azt jelenti, hogy én akkor teszek rá, hogy a másik hogyan cseszi el az életét, hanem inkább azt, hogy elfogadom, hogy ő egy teljesen más szakaszban van, mint én, vagy hogy őt egy másfajta életmód teszi boldoggá.  

Szeretném ugyanezt megkapni én is, szeretném, ha egyre több ember lenne, aki elfogadja, hogy nem csak egyféleképpen lehet boldognak lenni, hogy nincs olyan, hogy ugyanaz a módszer mindenkinek jó.
Régebben is megkaptam már önjelölt életmód-tanácsadóktól, hogy hogyan kéne kezelnem a kapcsolatomat, milyen döntéseket kéne hoznom az élet különböző területein, és már akkor is nagyon irritált. Most viszont pont a legjobb korban vagyok, ilyenkor a legtöbben már végigvitték a Gazdálkodj okosan!-t, de ha még nem, akkor is jó úton haladnak az ideális, társadalom-által-elvárt normák teljesítéséhez. Ami jó esetben egyezik azzal, amit ők vallanak, legalábbis nagyon bízom abban, hogy akinek nem inge, az nem veszi magára azokat a szerepeket, amiket "úgy illik", mert már nagyanyáink is így csinálták, sőt már az ókori görögök is. Nekem meg rohadtul nincs kedvem az egészhez, mégis kapom az arcomba folyamatosan, hogy pedig kéne, hogy legyen.

És eközben szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy voltak olyan időszakaim, amikor el kellett gondolkoznom magamon, hogy mi az, ami jó nekem, milyen ember vagyok igazából, mit nem bírok elviselni, és megtanultam megfigyelni a reakcióimat, a változásokat. Magyarul egészen kifejlett önismerettel rendelkezem. Így könnyebb másokat is szemlélni, sokkal toleránsabb vagyok másokkal, mert tudom, hogy mindenki másképp működik, máshonnan jön, más dolgok nyomasztják, más dolgok vidítják fel. És fel tudom mérni, hogy mire van szükségem abból a nagy gombócból, amit lehetőségeknek hívnak, és eszemben sincs megfelelni mások elvárásainak, leginkább azért, mert a döntéseimbe nem kell bevonnom senkit, legfeljebb azt, akit legalább ugyanannyira érint annak a kimenetele, mint engem.

Nem tudom, hogy miért akarjuk magunkat másokban megvalósítani. Miért akarunk felnőtt embereket győzködni arról, hogy mi az élet meg a boldogság? Neked autó, nekem utazás, neked tojásosnokedli, nekem carbonara, neked film, nekem könyv, neked bor, nekem sör, neked magassarkú, nekem lapossarkú, neked gyerek, nekem macska.

Próbálnék közhelymentesen írni arról, amit érzek, de kábé lehetetlen. Épp nemrég beszélgettünk arról szeee posztja alatt, hogy mostanában mindenki demonstrál valamit, lehetőleg passzív-agresszív stílusban. Azt látom, hogy ezek a cikkek, facebook posztok mind csak az egyik oldalról szólnak. Nem sminkelem magam, nézzétek. Nem vagyok tökéletes anya, nézzétek. Tökéletes anya vagyok, nézzétek. Ez mire jó, komolyan? Mit akarnak elérni ezekkel a posztokkal ezek a nők?

Légyszi, hagyjuk egymást élni, fogcsikorgatás, szemforgatás és sóhajtozás nélkül.