2015-03-31

Márciusi könyves zárás

Nem igazi hózáró poszt az, amit nem úgy kezdünk, hogy "el sem hiszem, hogy már vége van a márciusnak", vagy úgy, hogy "atyaisten, milyen hosszú volt ez a hónap!". Nálam mostanában az utóbbi felkiáltás a jellemző, és erre mindig akkor döbbenek rá, amikor megnézem, hogy miket olvastam az adott hónapban, most is csodálkozásra tátott szemekkel figyelem az - egyébként elég kurta - listát.
Azt hiszem, valahol a Horzsolások táján lassultam be, a könyv 620 oldalas, ami amúgy nem sok, csak mostanában elszoktam ezektől a monumentális regényektől. Az öt könyv befejezése után elkezdtem a Selyemhernyót, lelkesedésem egyelőre határtalan, Cormoran Strike szerintem all-time kedvenc könyves karakter lesz nekem (illetve már az). 

Elolvastam:



Árni Þórarinsson: A boszorkány ideje - itt írtam róla nagy örömködve, imádtam ezt a krimit! 
Cat Winters: Fekete madarak árnyékában - érdekes, szokatlan hangulatú regény, bővebben itt olvashattok róla.
Csernus Imre: A nő - ekkor még durcibb volt a doki, mint amikor A kiutat írta, sok mindennel nem értek egyet, sok mindennel igen. Ha lesz kedvem, írok róla posztot is, de mostanában nincs kedvem felhúzni magam, és ha nekiülnék a bejegyzésnek, biztos felidegesíteném magam.
Robert Jackson Bennett: Horzsolások - epic darab, jó volt végre olyan sci-fit olvasni, amit az én lelkem is bevesz. Nem állítom, hogy mindent értek, és hogy minden tetszett benne, de nagyon örülök, hogy nem hagytam ki. Hamarosan írok is róla. 
Amy Poehler: Yes Please - pár helyen már leírtam, hogy milyen csalódás nekem ez a könyv, pedig Amyt bírom, szellemes lány és tetszik a szarkasztikus stílusa, de halálra untam magam olvasás közben. 

Beszereztem:

Nagyon jó kislány voltam (úgy nem nehéz, ha fizetésnap után 3 nappal elköltöd az egész fizudat nyaralásra), két könyvvel bővült a magánkönyvtáram, és már mindkettőt olvastam - igaz, az egyiket régebben.

Gregory McGuire: A boszorkány - molyon cseréltem A szív alakú dobozra. Kábé másfél éve olvastam, és bevonult a kedvenc könyveim közé, úgyhogy tök jó, hogy most lett egy saját példányom belőle, gyönyörű darab. (És jessz, jó irányban fekszik a gerincén a szöveg!)


Továbbra is szüneteltetem a könyvtárba járást, de hamarosan visszatérek, már nehezen bírom. Viszont felfedeztem egy rakat olvasnivalót a kindlin, meg amúgy is sok könyvem van otthon, ami hatványozottan érdekel (különben nagyon jól haladok az idei beszerzések olvasásával!), aztán kölcsönkönyvem is van, Az arany cimbalom, szerintem a Selyemhernyó után egyből belevetem magam Veron utolsó nyomozásába.
Egyébként majdnem írtam egy "X könyv, amit elolvasok tavasszal" bejegyzést, de úgy éreztem, hogy vagy magamat ismételném, vagy magamat ismételném. :) Inkább majd nyáron írok ilyet, olyankor úgyis több kedvem van hozzá.

A többiek:
Anna
Horsegirl
Nikkincs
Nita
PuPilla
Szilvamag
Tekla
Theodora
Zakkant

23 megjegyzés:

  1. Ügyes voltál ebben a hónapban, hüpp-hüpp. A minap láttam a jegyzetbolt kirakatában a két Cormoran Strikeot, szóval nem tudom, mit hoz még a tavasz, mert kezd érdekelni.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, muszáj :)
      A Cormoran Strike-ok nagyon jók, vagyis az utóbbiról persze még annyira nem tudok mit mondani, de mivel imádom a szereplőket, ezért a könyvet is nagyon élvezem :) Bár nem skandináv, de krimi, biztos tetszene :)

      Törlés
  2. Jó hónapod volt szerintem, olvasás és beszerzés terén is :) A Horzsolásokról szóló posztodat nagyon várom, de tartok tőle, hogy csak meg fog erősíteni abban, hogy ezt nekem is olvasnom kell :)
    Örülök, hogy nálad is bejön újra Cormoran Strike, nálam már kedvenc sorozat lett belőle :)
    Pedig jöhetne a tavaszi bejegyzés is, még ha ismételnéd önmagad, én akkor is szívesen olvasom ezeket és mindig tudok róluk mazsolázgatni.

    VálaszTörlés
  3. A Horzsolásokat még mindig nem tudom hova tenni, mármint a saját kis világomon belül, ezért nem is tudtam még összehozni róla semmit, pedig muszáj lesz :)
    Cormoran nekem egyre nagyobb láv, totál odavagyok érte, remélem a képernyős verzió jó színészt talál a szerepre:)
    Jólvan, még átgondolom, mik lehetnének a listán :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én bele sem merek gondolni, hogy megfilmesítik ezt is. Jó lenne, ha csak a "saját filmemet" láthatnám :) Bár sokszor gondolkoztam, hogy kire is illene a szerep, de tanácstalan vagyok egyelőre...(Én a nevébe is beleszerettem :D)

      Törlés
    2. A név, igen! :)
      Én sem tudom, hogy ki lenne jó, pedig gondolkoztam már sokat... valószínű valami kevésbé ismert emberrel járnánk jól, mert akikről tudok, ők nem illenek a karakterhez :)

      Törlés
  4. Engem is érdekel a lista. :)
    A boszorkány idejét nemsokára fogom olvasni, meg Az idő partjaint is.
    Most én is vissza fogok vinni a könyvtárba több könyvet, nem lesz rájuk időm (bár a Kulcs és az Álmaim asszonya nálam marad, azokat majd májusban akarom olvasni, miután túlvagyok az írásbelin).
    Tök jó, Cormoran nekem is a kedvencem. :) Te kit tudnál elképzelni a szerepére?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedvesek vagytok, akkor összeszedem magam :D
      Hú, a Kulcs még nekem is várakozik... tényleg nem szabad könyvtárba mennem.
      Nálad akkor most kicsit húzós időszak jön? Kitartás mindenhez, ügyes-okos leszel (vagy) :)

      Nemtom, mert a fejemben kivételesen egy teljesen általam kitalált külsejű ember van (mellesleg most volt a szülinapja a könyvben, és kiderült - legalábbis számomra, - hogy 36 éves, többnek gondoltam). Nézegettem a neten, és csomóan Tom Hardyt akarják, de nekem ő nagyon nem...

      Törlés
    2. :D Támogassuk egymást, nekem is vissza kell fognom magam, hogy ne vegyek ki könyvet. :P
      Igen. Köszi, kedves vagy. :)

      Én is többnek gondoltam. Azt tudjuk, Robin mennyi idős?
      Én sem így képzeltem el Cormorant. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy van-e egyáltalán olyan külsejű színész, amilyennek én elképzeltem. :D

      Törlés
    3. Jólvan, alapíthatunk tőlem egy Anonim Könyvtárfüggő Klubot. :)
      Nem tudom, Robin mennyi lehet, lehet, hogy írták az első részben, de szerintem kb 10-zel fiatalabb, vagy akörül.
      Én is így vagyok vele :)

      Törlés
  5. Szerintem az öt elolvasott könyv teljesen jó, a beszerzett két könyv még jobb. :)) Én most nem voltam ennyire jó kislány, mindjárt jön az én zsákmányos bejegyzésem is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megyek is olvasni a te márciusodról! :)

      Törlés
  6. Most kivételesen vettem könyvet igaz ajándéknak csak megtetszett a tartalom és a bórítója hogy magamnak is megvettem ami nem más mint Rosie Thomastól :A Kasmír kendő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem, őt írtad múltkor is, nagyon hangulatos könyvnek tűnik! :)

      Törlés
  7. Jó kis zárás, és a két beszerezett könyv nem sok! Egyre jobban érdekel ez a McGuire könyv ;) Áprilisra szerintem beütemezem :D Horzsolásokról kíváncsi vagyok mit írsz, nem tudom hova tenni egyelőre ezt a könyvet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A boszorkányon amúgy tök meglepődtem, csomó embernek nem tetszik, szóval ha félrevezetlek, akkor bocs. :) Én imádtam a világát.
      A Horzsolásokat még én se tudom hova tenni :) hétvégén talán összerakok egy posztot.

      Törlés
  8. Képzeld, a posztod hatására megvettem a Fekete madarak árnyékábant, már el is olvastam és tök jó volt :) A boszorkányt pedig a közel jövőben tervezem olvasni. Viszont a Horzsolásokról sikeresen lebeszéltem magam, bár most egy kicsit elbizonytalanítottál :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy tetszett! :) Remélem, A boszorkánnyal is így leszel :)
      A Horzsolásokra nem akarok senkit rábeszélni, próbálok majd egy aránylag objektív bejegyzést összehozni róla.

      Törlés
  9. Jó kis hónap ez, nincs ok panaszra! :D A 620 oldalas könyv meg igenis vastag. :) Várom róla a posztod.
    A boszorkány nekem is megvan, még nagyon régről, cserével szereztem, de még nem olvastam el, és most pont kölcsönben van egy barátnőmnél... Viszont a Kakukkszót most már tényleg előrébb kell vennem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most nekem is nagyon soknak tűnt. :) De annyira nem bántam, mert a könyv jó volt, most az 500 oldalas Selyemhernyónak is örülök, tőlem lehetne 1000 is. :) Remélem, te is megszereted majd Cormoran Strike-ot. :)

      Törlés
    2. Biztos vagyok benne. :) :)

      Törlés
  10. Én már a 400 oldalas könyvekre is azt mondom, hogy hosszú, pedig nem mintha nem telne el gyorsan, ha jó a könyv, de inkább a cipeléstől vagyok kiakadva. Mert a táskámba nehéz, kezembe vinni meg zavaró, bár mostanság úgy szoktam, csak nem kéne hogy közben esernyőt fogni, szatyrot cipelni és még telefont is nyomkodjak mert az úgy nem megy :D :D Cormoran Strike-ról annyit írtatok már, hogy így láthatatlanul is (még csak bele-bele olvastam a Kakukkszóba) bírom. Akit ennyien imádnak az nem lehet rossz könyves hős :) Sajnos a Yes please-ról én eddig csak rosszakat olvastam, ezért kicsit fázok is a sztár könyvektől, viszont boldogítson a tudat, hogy a borítója szuperjó, és hátha el tudod cserélni majd ezti s valami jóra a moly-on.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kulcsszó: kindle :D jaj a sok cipekedéstől én is kifeszülök... táska, laptop, esernyő, telefon, közben úgy fogni a telefont, hogy a fülhallgatóm, ami kezdi megadni magát, úgy kanyarodjon, hogy sztereóba szóljon nekem a mjuzik a fülembe... reménytelen :D
      A Yes Please-t nagyon meg akartam venni, de végül inkább kikölcsönöztem a Kókusz-szigetekről, csúnya, csúnya katacita.

      Törlés