Nem minden olasz hisztis

Az olasz írókkal valahogy úgy vagyok, ahogy úgy általában az olaszokkal: távolról egészen kedvelem őket, aztán ha jobban megismerem egyik-másikat, idegesíteni kezdenek. Nem nagyon, bizonyos dolgoktól megőrülök - legyen szó valós személyről, íróról vagy egy könyv szereplőjéről - például attól, hogy egyes dolgokat annyira de annyira komolyan vesznek, teljesen egyszerű szituációkat túldrámáznak (arról nem beszélve, hogy 2 perc múlva aztán képesek totálisan infantilis módon viselkedni, na most ezt lekövetni nekem elég fárasztó).  

Úgy tűnik, Andrea Molesini és az általa megálmodott szereplők annyira mégsem olaszok. Az író nem kevés drámai eseményt vonultat fel a könyvben, hőseink mégis rezzenéstelen arccal viselik, nem csapnak hűhót, nem moralizálnak, nem bonyolítják túl az érzéseiket, mindemellett pedig a stílus is teljesen letisztult, semmi túlírtság meg lírai hangvétel, úgyhogy köszi, Andrea!

Mindig örülök, ha olyan helyzetekről olvashatok, amiről korábban szinte semmit nem tudtam, így esett a Nem minden mocsok bécsivel is, amely egy venetói villa lakóinak életébe enged bepillantást, miután 1917-ben az ellenséges német/osztrák csapatok elfoglalják a házat. A felállás totálisan abszurd, és minden szereplő másként reagál rá, miközben a saját kis életükkel is el vannak foglalva. 

"Nem a rablók pökhendiségét éreztem rajtuk, mint előző este, inkább a hívatlan vendégek feszengését. Egy távoli nyelv foglyait láttam bennük, akik szinte sajnálják, hogy hiányzik a kölcsönös udvariaskodás."

Írhatnék egy pro és kontra listát a könyvhöz, de sok értelme nem lenne, mert egyetlen negatívumot sem tudnék említeni. A karakterek élők és kedvelhetőek, mindegyikük igazi egyéniség, legyen szó a nagypapáról, aki folyamatosan a nem létező regényét írja, és mindenhez hozzá tud fűzni egy közhelyes bölcsességet, vagy a matematika-fanatikus nagymamáról, esetleg Maria néniről (aki szerintem annyira nem néni egyébként). Mindenkit lehet szeretni valamiért.

"Nagy kedvelője volt az egyszerű örömöknek, a könyveknek, egy tál rizottónak, a csipkelődésnek, a liturgia matematikai szigorának. És szerette a macskákat: - Egy macska mindig elegáns, még faroknyalogatás közben is."

a környező hegyek

A regényben végig jelen van a feszültség, mégsem kiszámítható a történet. mert közben azért vidám pillanatokból sincs hiány. A helyzet súlyossága ellenére a könyv hangulata cseppet sem nyomasztó, és úgy tűnik, hogy 18 éves főhősünk is inkább kalandként fogja fel azt, ami vele történik. Mint ahogy az elején is írtam: nincs felesleges dráma - ami persze sok esetben nem lenne annyira felesleges, de nagyon örültem, hogy nem arról szólt a fele regény, hogy jaj, de szörnyű dolog a háború és milyen rosszak az emberek. 

A regény első fele elég lassan csordogál, viszont az utolsó egy harmadban csak kapkodtam a fejem, annyi minden történt hirtelen, a szereplőknek se nagyon volt idejük felfogni, hogy mi van, csak sodródtak az eseményekkel. 

Szerettem ezt a keserédes történetet minden falat patkánypörköltjével, minden korty reggeli tejeskávéjával és minden egyes nagypapa-bölcsességével együtt. 

Andrea Molesini: Nem minden mocsok bécsi

Fordította: Nádor Zsófia

Kiadja a Scolar Kiadó (2014), akiknek ezúton is köszönöm a könyvet.