2013-11-07

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Sokáig vacilláltam, hogy kell-e nekem ez a könyv, úgy éreztem, szívesen olvasnék valami igazán pofáncsapós történetet, mert mostanában hanyagoltam az ilyen típusú olvasmányokat. Azt hiszem, nem tudtam, mire vállalkozom. Lehet, hogy maradnom kéne a kis komfortzónás könyveimnél, mostanában ugyanis elpuhultam kissé. Ez a történet annyira pofánvágott, hogy még most is sajog az arcom, és haragszom is rá egy kicsit, amiért túl sok negatív érzelmet váltott ki belőlem.

Amikor azt halljuk, családon belüli erőszak, szerintem egyből olyan esetek jutnak az eszünkbe, amikor a nevelőapa terrorizálja a mostohagyerekét vagy a részeges, kocsmatöltelék apuka veri anyukát meg a gyerekeket. (Elnézést kérek a férfiaktól, szerintem nőket érintő sztereotípia úgyis jóval több van.) Ebben az esetben viszont a mostohaanya a beteg lelkű a "családban". Emma gimnazista lány, az apja meghalt, az anyjának pedig jobb dolga akadt, mint felnevelni őt, így került a nagybátyjához és a feleségéhez. Carol, a nevelőanya igazi zsarnok. Nem, nem is ez a jó szó... inkább egy pszichopata, minden túlzás nélkül. Nem tudom felfogni, hogyan lehet valakiben ennyi gyűlölet, és hogyan képes ezt kizárólag egy emberre koncentrálni, ráadásul úgy, hogy abból senki más ne vegyen észre semmit. Az én szótáram szerint ez a pszichopata.

Az áldozat, Emma az otthoni légkör miatt igyekszik nem nagyon vegyülni (nem mintha túl sok helyre elengednék), egy barátja akad azért, Sara, aki érdekes módon egy igazán népszerű lány a gimiben, a barátságuk azonban őszinte, de Sara csak a felszínt látja, azaz Emma rosszkedvét és zúzódásait, amikor épp nem sikerül elrejtenie azokat. Aztán feltűnik a színen Evan, aki új srác az iskolában, de nyilván minden csaj őt akarja, és nyilván ő meg Emmát akarja, Emma pedig nyilván nem engedi magához közel. Elárulom, hogy kicsit unom már ezt a felállást, a nagy ostromokat, főleg, hogy Evan ezt elég rövid ismeretség után elkezdi, tehát Emmának valami őrült durva kisugárzása lehet, amit csodálatos módon még senki nem vett észre Evan előtt. Szerintem jobban illett volna a történetbe egy kevésbé álomszerű pasi, túl tökéletes volt (nem nekem), és ez szerintem már unalmas. Miért nem lehetnek a YA-regényekben átlagos karakterek? Ez a szerep valahogy mindig a lányoknak jut, a pasik izmosak, eszméletlenül jóképűek, gazdagok, és amellett még jófejek, megértőek, intelligensek, műveltek ÉS természetesen az Átlagos Lány után sóvárognak. Oké, igyekszem felülkerekedni ezen a problémán, illetve azon, hogy nekem Evan nem remegtette meg a lábaimat. 

A bántalmazottak lelkivilágához - szerencsére - nem sokat konyítok, szerintem csoda, hogy Emma egészen normális maradt, valójában csak egy cél lebegett a szeme előtt: túlélni a gimit, és elmenni egy messzi egyetemre, ehhez az kell, hogy jó tanuló, jó sportoló legyen, és semmi más nem számít.
Fojtogató érzés volt olvasni Carol kegyetlenkedéseiről, és főként arról, hogy nem történik semmi annak érdekében, hogy ez abbamaradjon. George egy szánalmas férj, nyilvánvalóan nem akarja észrevenni, hogy mi zajlik a házában, persze Carol igazán ügyes manipulátor, betegebbnél betegebb dolgokra szánja el magát, hogy mindenki szerint egyértelmű legyen: a házban Emma a Public Enemy. Nem árt tudni, hogy van még két gyerek a házban, akikkel Carol mézesmázos kisangyalként viselkedik, és ők ketten mit sem sejtenek abból, amit az anyjuk művel Emmával. 

Ami igazán zavart a történetben, az Emma indoka arra, hogy miért nem szól senkinek arról, hogy bántalmazzák. Ez pedig az, hogy akkor a gyerekeket elvennék a szüleiktől, és család nélkül kéne felnőniük. De könyörgöm, oké, hogy Carol képes normálisan viselkedni a kölykeivel, de nyilván Emma is látja, hogy a nő nem százas, szóval komolyan egy ilyen családot szán annak a két szerencsétlen gyereknek? Én ezt nem tudtam elfogadni, és nekem itt logikailag borult az egész sztori. Úgy érzem, ez nem Emma kifogása volt, hanem inkább az írónőé, aki egyszerűen nem tudott jobbat kitalálni. Szóval a pulzusom nem csak Carol viselkedése miatt emelkedett meg, hanem a tehetetlenség érzése miatt is. Valahogy nekem nem állt össze a kép, úgy éreztem, valami hiányzik a kirakóból, hogy ez egy kerek egész történet lehessen. Bár, mint tudjuk, ez is egy trilógia, ami szerintem teljesen indokolatlan, és engem felháborít az is - most már úgyis mindenki leírta, úgyhogy leírom én is - hogy nagyon erős függővéggel zárul az első rész, ami meglehetősen erőltetettre sikerült és sikít róla, hogy nem kicsit pénzhajhász fogás. 

Ha tervezed, hogy elolvasod ezt a könyvet, egy igazán felkavaró történetre számíts, nem fog hidegen hagyni. Engem még ingerültté is tett egy kicsit, nagyon vágytam utána valami megnyugtató olvasmányra, vagy bármire, ami segít egy kicsit visszarázódni a megfelelő hangulatba. 

A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!

6 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon nehéz lehet neki ezt átgondolni, mármint, hogy a gyerekektől ne vegye el az anyukájukat. A gyerekek a legrosszabb anyához is nagyon kötődnek ösztönösen, s mivel velük normális így ez a helyzet 15-évesen iszonyú lehet. Ő még maga előtt és a barátnője előtt is szégyelli a történteket, valahol akár magát is hibáztatja. Az elején én is csodálkoztam, hogy miért is, aztán belegondoltam és pont erre az okra vezettem le, ami kiderült, azaz a gyerekek miatt.
    Egyébként nekem is tetszett és megérintett a könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem csak azért fura, mert nem így élt Emma egész életében. De megértem az okfejtésed.:) Szerencsére nem nagyon tudom beleképzelni magam a lány helyzetébe, valószínű ezért nem is értem annyira, hogy mit miért tesz.

      Törlés
  2. Na, jó, végleg meggyőztél, elolvasom.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát a posttal.:) Az olvasásod közben mintha beszéltük volna, hogy mennyire tetszik neked, akkor még csak a hajlam született meg bennem.:D

      Törlés
    2. Örülök:) Viszont az nem rémlik, hogy mondtam volna, hogy tetszik, mert engem inkább kicsinált elég rendesen. :D

      Törlés