2014-06-08

5 könyv, amit elolvasok 2014 nyarán

Hiába nem vagyok már iskolás, imádom előre megtervezni a nyári olvasmányaimat. Megnéztem a tavalyi és a tavalyelőtti terveimet, 2013-ban majdnem az egész lista egy totális mellélövés volt, a rajta szereplő könyvek  egy részét vagy félbehagytam, vagy csak egyszerűen utáltam, egyedül az Örökség tetszett a 9-ből. Két évvel ezelőtt sikerült jobban beletrafálnom, bár az Úton akkor kimaradt, de ez nem is baj, mert annak tavaly nyáron jött el az ideje. Kíváncsi vagyok, hogy idén mennyire leszek sikeres, mind a lista összeállítását, mind az olvasásokat tekintve.

Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Óriási hiányosságot kell pótolnom, főleg hogy Délért mennyire rajongok, feltett szándékom, hogy minden a számomra fontos déli regényeket mind elolvassam, már csak egész kevés hiányzik. Az Elfújta a szél alapdarab, gondolom ezt nem kell hangsúlyozni, pont ezért - meg a hossza miatt - félek tőle, nagyon akarom szeretni, magasak az elvárásaim vele szemben. Szintén délrajongó bloggertársaim (Amadea és Nikkincs) viszont állítják, hogy szuper és hossza ellenére gyorsan lehet vele haladni, egye fene, hiszek nekik. 

Ben Aaronovitch: London folyói
A Kakukkszó után nem akartam egyből megint valami londonos könyvbe belekezdeni, de hamarosan muszáj sorra kerítenem a London folyóit, mert ahhoz képest, hogy mennyire vártam, indokolatlanul régóta vár a polcon olvasatlanul. Valószínűleg nem egy tipikus "nyári" olvasmány - legalább is az én értelmezésem szerint, - de mivel mindenképpen el fogom olvasni, gondoltam beszúrom a listába, így egyet már tuti kipipálhatok róla nemsokára.


Gillian Flynn: Sötét helyek
Egész sok krimit meg hasonlót olvasok mostanában magamhoz képest! Nem volt kérdés, hogy GF második magyarul megjelenő könyvére a lehető leghamarabb rávetem magam, mivel a Holtodiglant imádtam, meg valamiért különösen szívesen emlékszem vissza azokra a könyvekre, amelyeket az ideköltözésünk első hónapjaiban olvastam. (Még a Felhőatlaszra is, pedig hogy utáltam, úristen.) Az elvárásaim most is magasak, remélem a hölgy ezúttal sem okoz csalódást. 

Katharina Hagena: Az almamag íze
Direkt nyárra tartogattam ezt a regényt, a régiházas történetek nekem kifejezetten ehhez az évszakhoz passzolnak. Emlékszem, hogy amikor megvettem, mekkorát csalódtam, hogy egy kb A5-ös puhafedeles könyvet tartottam a kezemben, nem tudom, miért, de valami monumentálisabbra számítottam. Ezt az örököltem-egy-házat-és-egy-múltbéli-nagy-titok-lappang-a-felszín-alatt -témát előszeretettel lovagolják meg mostanság az írók, nem mindig akkora sikerrel, én azért gyakran lecsapok rájuk, meglátjuk, hogy a német megoldás hogy tetszik majd. 

Jenny Han: A nyár, amikor megszépültem
Nem múlhat el nyár YA nélkül, erről pedig kivételesen - megbízható forrásokból - egész biztatókat hallottam, aztán ott van az az átszűrődő napocska a háttérben a borítón, meg a cím, meg úgy minden egybevetve, kedvet kaptam, na. Amúgy is régen olvastam már agyzsibbasztó tiniirodalmat, kell valami a szinten tartáshoz :D Őt már elő is jegyeztettem, sőt egy másik KMK csodát is, aminek egyelőre le sem merem írni a címét, de régen a tumblrön rákívántam még angol nyelvű valójában.


Egyelőre ennyi, azért vannak még prio kettes tervek is, például A szingli fejvadász meg az Örök kísértés (szintén Dél), emellett kéne valami velencéset is olvasni, mondjuk egy VII. Olivér újrázás szerintem teljesen ideális lenne erre a célra.

Nektek vannak könyves terveitek a nyárra, vagy inkább majd ahogy esik, úgy puffan?

26 megjegyzés:

  1. Nagyon jókat válogattál össze!
    Az Elfújta s szél nekem nem ment... elkezdtem de képtelen voltam haladni vele.
    London folyói-sokáig a kiv.listámon volt, de nagyon kevés az olyan krimi ami tetszik.
    A Sötét helyek-et most olvasom és tényleg nagyon sötét!!! A csaj előző könyve ehhez képest limonádé volt .
    Amikor... - én nagyon szerettem, aranyos, értelmes YA.
    Almamag- rég olvastam, jó kis hangulata van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, szerintem te vagy az első, akitől ezt hallom, hogy az Elfújta a szél nem... Asszem mindannyiunknak vannak ilyen élményei...
      Hú, majd figyelem,mit írsz a Sötét helyekről, remélem tetszeni fog :)
      A KMK-s könyvről meg - többek között - nálad olvastam, azért is merészeltem felvenni a listára :)

      Törlés
  2. Az Elfújta a szél nagyon jó, az egyik kedvencem, és tényleg nem kell félni a hosszától ha tetszeni fog nagyon gyorsan peregnek majd az oldalak, és végén még sajnálni fogod hogy nincs tovább (legalábbis én nagyon sajnáltam). Ha meg nem fog tetszeni akkor igazából mindegy hány oldalas :)

    London folyói nekem is várólistás, de nem biztos, hogy még nyáron sor kerül rá. Az Almamag íze nincs meg, de nagyon kíváncsi vagyok rá.

    Egyébként nem igazán szoktam előre megtervezni az olvasmányaimat legföljebb a következő 1-2 alakul ki a fejemben. De nyáron én is jobban szeretem az ilyen természetbe merengős, titkos-rejtélyes, hangulatos, lassabb folyású könyveket. Legalábbis most ilyenekhez van hangulatom.
    Amit mindenképp el fogok olvasni még a nyáron az a Déli álmok lesz, más biztos pont nincs. Szeretnék még egyszer megpróbálkozni az Útonnal, mert azt ilyen tipikus nyárinak érzem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, így lesz az Elfújta a széllel (jézusom, majdnem leírtam a lesz-t két esszel:D)
      A Déli álmok kellemes, kikapcsolós könyv, bár miután elolvastam A méhek titkos életét is, találtam a kettő között "némi" párhuzamot... De nagyon jó kis elmenekülős könyv:)
      Az Úton is igazán nyári, az Eredeti Tekercset ajánlom, bár lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, de jó volt az igazi nevekkel olvasni a történetet.

      Törlés
  3. Az almamag íze tipikus nyári olvasmány, olyan a hangulata, múltidézős, napsütéses, melankolikus, de nem a szomorú fajtából, hanem mint amikor leülsz a kertben a fa tövébe és olvasás közben elmerengsz valamin, közben pedig elalszol és békés dolgokról álmodsz. Jajj, de szentimentális vagyok :)
    Én mondjuk télen olvastam, de emlékszem hogy akkor megfogadtam hogy egyszer majd nyáron is előveszem, úgyhogy most adtál egy jó tippet, köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont emiatt szeretném elolvasni, örülök, hogy ennyien dicséritek, akkor tényleg jó lehet :) Már várom, hogy sorra kerüljön:)

      Törlés
  4. Tök jó, a blogger elnyelte az előző kommentem. :S
    Szóval, az Elfújta a szél nálam is régóta vár a polcon, nekem is sorra kéne keríteni. A Sötét helyeket én is mindenképp el szeretném olvasni, a London folyóival nemrég végeztem, elég szórakoztató és hangulatos kis könyv.
    Még pontosan nem tudom, miket fogok olvasni, de lassan lehet kialakul egy lista, és akkor szánok neki egy bejegyzést. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma valahol nekem is elnyelt egyet... Azért köszi, hogy újraírtad:)
      Én is csak nyáron tervezgetek, meg néha a karácsonyi szünet előtt. Ha lesz listád, figyelem majd, nagyon szeretem mások terveit olvasgatni, bármi is legyen a téma:)

      Törlés
  5. Tényleg gyorsan lehet haladni az Elfújta a széllel, de ne stresszelj rajta, nekem mindig annyira elrontja az olvasmányélményt.
    A London folyói szerintem simán passzol a nyárhoz, jó kis urban fantasy.
    Ó, Az almamag.:)) Annyira szeretem ezt a könyvet, pedig semmi extra nincs benne, de legszívesebben harmadjára is elolvasnám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, most már nem fogok, főleg, hogy majdnem mindenki áradozik róla:)
      Az almamagot most már tényleg nagyon várom, annak idején még te csináltál kedvet nekem hozzá. :)

      Törlés
    2. Örülök.:) Az eleje kicsit béna, de ne ijesszen el. Igazából a hangulatát imádom annyira, mert maga a történet nem olyan kiemelkedő.

      Törlés
    3. Lehet, hogy neki is esek a hétvégén. Egyébként szeretem az olyan könyveket, amelyekben a hangulat varázsol el inkább, mint a történet, szóval jó lesz ez.

      Törlés
  6. Mindig nagyon képlékenyek az ilyen irányú terveim... általában direkt olyasmiket szoktam nyárra hagyni, ami már régóta megvan, de valamiért nem álltam neki, vagy ami elég hosszú/súlyos, ezért nem akartam tanulás mellett olvasni. A szüleim könyveiből is főleg nyáron szoktam mazsolázni. Ja, és valamilyen újrázásra mindig sor kerül :) egyébként konkrét listát még soha nem írtam, mert teljesen változó, hogy épp milyen műfajra vágyom, de lehet, hogy majd idén :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ezeket a karácsony előtti időkre szoktam hagyni, vagyis tervezni, aztán más kérdés, hogy mi jön össze belőlük:)
      Régen nyáron anyu nekem összeállított egy könyvcsomagot az otthoniakból, de mivel akkor még utáltam olvasni, nem igazán értékeltem sajnos az igyekezetét, pedig milyen jókat válogatott! :)
      Amúgy a lusta, meleg nyári napokon tényleg tök jó újraolvasni :)

      Törlés
  7. Harry Potter újraolvasás meg a tini könyvek amikről eddig lemaradtam (Párválasztó, Divergent). És az Elfújta a szélt én is nagyon szeretném már elolvasni, mert alapdarab :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HP óó jee :) Remélem, jó kis YA-kat találsz majd a nyárra :)

      Törlés
  8. Nagyon jó kis listád van :) Ne legyen elvárásod az Elfújta a széllel kapcsolatban, csak hagyd, hogy magával ragadjon a Dél és szeretni fogod! :)
    Az almamag is nagyon kis klassz könyv, szerettem. A London folyói meg kis agyleszívós kikapcsolós - legalábbis nekem az volt. A másik kettőt nem olvastam, de a GF-könyvre határozottan kíváncsi vagyok a Holtodiglan után.
    KMK-tól nekem is van most egy kinézett könyvem, pedig angolul olvastam, de úgy döntöttem, hogy nyárra kell ez nekem magyarul is.
    A listákról meg csak annyit, hogy én minden hónapban kreálok egy tervet, hogy aztán jól áthúzzam az egészet és tök mást olvassak. Most nyárra is összeírtam párat, van közte csajos, Déli (szintén zenész :)) - ilyenkor a könnyebbek csúsznak jobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Oké, hagyom magam, remélem a "régi" Dél is tetszeni fog:)
      Kíváncsi vagyok, hogy mi a KMK-s könyv, bár rémlik valami kommentelésed a molyon, talán ez? http://moly.hu/konyvek/katja-millay-the-sea-of-tranquility-nyugalom-tengere

      Törlés
    2. Igen, ez az. Angolul nagyon jól csúszott és szerintem ez egy jól eltalált YA regény, szóval be fogom szerezni. De várom a véleményedet az általad kinézett KMK-s könyvekről is :)

      Törlés
  9. Pont pár napja gondolkoztam, hogy csináljak-e hasonló listát :) Holnap pótolom :D
    Az Elfújta szél nálam is a listán lesz, sok sikert hozzájuk (Az almamag nálam is kedvenc volt) :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már csekkoltam is a listádat:) Na akkor hajrá nekünk az Elfújta a szélhez ;)

      Törlés
  10. Remélem, tetszeni fog az Elfújta a szél, én nagyon szerettem. A London folyói nekem is várólistás.
    Kíváncsi vagyok, Jenny Han könyve hogy tetszik majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A London folyóival most kicsit elakadtam, de remélem, neked majd jobban tetszik! Egyelőre pihentetem, aztán előveszem, ha több kedvem lesz hozzá.
      Előbb majd a Jenny Han jön, nagyon dicsérik. Te is olvastad?

      Törlés
    2. Még nem, de én azt elkönyveltem tingli-tangli YA-nak. :D Aztán lehet, hogy ez pont nem az.
      (Mi az a másik KMK-s könyv?)

      Törlés
    3. Pont "felnőttek" írták róla, hogy egyáltalán nem felszínes, úgyhogy ezért is lettem rá kíváncsi. A másik KMK-s meg a Túl a végtelenen volt, majd még áradozok egy sort a blogon is a fordítási hibákról :D Egyébként a történet tetszett.

      Törlés
    4. Akkor bizakodóbb vagyok vele szemben, de azért megvárom az értékelésed. :)
      :D Láttam, miket írtál még, elég rossz, hogy így kiadták...

      Törlés