Nem jellemző mondjuk, hogy a fél nyarat vízpartokon, strandon tölteném, de amikor mégis, sikerül olyan könyveket beválasztani, amelyek cseppet sem passzolnak egy laza nyári limonádézós-barnulós délutánhoz. Persze nem tudom, ki kezdte el terjeszteni, hogy a nyaraláshoz lájtos olvasmány illik, de arra emlékszem, hogy mikor Nicoló Ammaniti Magammal viszlek című pettyet lehangoló regényét olvasgattam a Balaton-parton, nem feltétlenül éreztem azt, hogy most aztán kicsattanóan jó kedvem lett. Az egyetlen "komolyabb" könyv, ami eddig bejött ezen a téren, az Robert Merle-től az Üvegfal mögött, amit a gironai reptéren olvasgattam, aztán lehet csak megszépültek az emlékek, nem tudom.
Most mindenesetre összeválogattam néhány könyvet, ami nem vágja haza az ember idilli, napsütés által keltett hangulatát, és tökéletesen ideális olvasmány lehet két pancsolás között. (Aztán persze felőlem mindenki azt olvas, amit akar, ott, ahol akar, és félreértés ne essék, az itt felsorolt műveket nem degradálni akarom azzal, hogy nem elég nehéz olvasmány egyik sem, általam kedvelt, kellemes atmoszférájú könyvekről van szó.)
A fekete zongorát magam is olvastam a napon lustálkodva, jelenleg pedig A borostyán hárfa van műsoron, csak abban meg folyton esik a hó és mindent átjár a fagy. Igaz, másra sem vágyom jobban ebben a dögmelegben, mint egy kiadós hóesésre, de amíg a nyarat próbáljuk élvezni, addig A türkizkék hegedű tökéletes választás a maga balatonfüredi és adriai helyszíneivel, limonádéival, beszédes olaszaival.
Harris bizonyos könyveit nagyon szeretem, kedvenceim között a legkedvencebb a Szederbor. Ahogy meglátom ezt a borítót, hallom, ahogy sziszegnek a pezsgő bortól az üvegek, és egyből melegem lesz a francia nap sugaraitól. Valamiért szeretem az ilyen "angolszász területekről költözzünk a mediterráneum országaiba"-típusú könyveket, főleg ha ahhoz házkivakarás és finom ételek is párosulnak. A Szederbor még ennél is sokkal több, igazi keserédes remekmű Joanne Harristől.
Durrell az emberrel még a pókot is megkedvelteti. (Én amúgy is szeretem őket, de hátha valaki nem.) Az író családja is a ködös Albionból költözik a napfényes Korfu szigetére, ahol a kicsi Gerry nem csak a helyi állatvilág szereplőit vizslatja, és mutatja be ebben a művében, hanem kiterjedt rokonságának és a család baráti körének oszlopos tagjait is megismerteti velünk. Nem semmi család, szerencsére a regény végeztével nem kell búcsút vennünk tőlük, a korfui eseményekről további tudósításokat olvashatunk a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje című könyveiben.
Ez a háromrészes sorozat/trilógia/akármi nagy kedvencemmé vált olaszmániám virágkorában. A toszkánás részt mindenképpen újra kéne olvasnom, mert azóta volt néhány közös élményem a környékkel, illetve most el is döntöttem, hogy a másfél hét múlva esedékes itáliai utazásunkra magammal viszem. Nem olvasni megyek, persze, de egy kis tengerpartozás biztos lesz, addig is ötletet meríthetek a másnapi úticélt illetően (nem mintha nem lenne már most egy rakás elképzelésem.)
Valami fura vonzalom régóta fűz Törökországhoz, főleg Isztambulhoz, de sajnos még nem jártam ebben a csodálatos városban. A Boszporusz Hotel egy meglehetősen szórakoztató krimi, emellett - nem túl friss emlékeim szerint - olyan lelkesedéssel mutatja be Isztambult, hogy még inkább beleszerelmesedtem, és már az is felmerült bennem akkor, hogy ebbe a városba megyek erasmusolni (azért nem bánom, hogy nem így történt.) Sajnálom, hogy az írónő több regénye nem jelent meg magyarul, csak mert egyébként állítólag nem ez az egyetlen.
És ha már krimi, a műfaj nagyasszonyát se hanyagoljuk, maximum akkor, ha nyári úticélunkat vonattal közelítjük meg. Bár bennem nem alakult ki semmiféle para a vonatos közlekedéssel kapcsolatban azután, hogy elolvastam ezt a remekművet, inkább lelkesítően hatott rám, és minden vágyam azóta is (korábban is), hogy felüljek az Orient Expresszre és végigutazzam vele a fél kontinenst. Nálam egyelőre ez a krimik csúcsa, pedig azt gondoltam, hogy a Tíz kicsi négert semmi sem múlhatja felül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése