2012-12-30

2012 végén


Imádok éves összegző postot írni, gondolom azért, mert a listákat is imádom. Bele is csapok egyből a közepébe. 
2012-ben számokban mindenképpen felülmúltam magam, annak ellenére, hogy ősszel elhatároztam, hogy belassítok, csak sikerült 86 könyvet elolvasnom. Az utolsó negyedévben pedig már tényleg nem kapkodtam, és igyekszem a jövőben is ehhez tartani magam, mindenféle kényszerítő akadályt megpróbálok elsöpörni az utamból, és kizárólag az élvezetre koncentrálni (még mindig az olvasásnál tartok). 
Hála az ajándék molyos pro-tagságnak, az is kiderült, hogy ez a 86 könyv 34904 oldalt jelent, és ezzel is éves csúcsot döntöttem! Az is nagy teljesítmény a részemről, hogy 16 magyar könyvet elolvastam (igaz, ebbe beleszámoltam két szakácskönyvet, meg ott a hét SZJG is), valamiért kevés magyar mű kelti fel az érdeklődésemet, sokat félek is olvasni, volt pár borzalmasan lehangoló élményem. 39:29-re az írónők győzedelmeskedtek a férfiakkal szemben, bár azt hiszem ennek nem sok jelentősége van, de kell az a statisztika. 

Idén több sorozatot elkezdtem és/vagy befejeztem, a végére értem a Harry Potternek, a Millenium-trilógiának, elolvastam Az éhezők viadala mindhárom részét, a Szent Johanna Gimi eddigi megjelent köteteit, nekiálltam a Tündérkrónikáknak, most a negyedik résznél tartok. A felsorolt sorozatok/trilógiák mind a kedvencemmé váltak, erősen újraolvasás-gyanúsak (persze majd csak a távoli jövőben).
Majdnem azzal is büszkélkedhetem, hogy a teljes - magyarul megjelent - Murakami-életművet elolvastam, de még év végén gyorsan megjelentették a futós könyvét, úgyhogy egy már megint hiányzik. A szerelem továbbra is lángol, rám nem jellemző nosztalgiával gondolok vissza az összes Murakamira (kivéve arra, amelyik nem tetszett, de asszem olyan csak egy van). 


Na de lássuk a listát, azaz a 2012-es év top valahányát!

1. Ernest Cline: Ready Player One (az év könyve - nálam)
2. Max Brooks: World War Z - Zombiháború (nem gondoltam volna, hogy egy zombis könyv le tud nyűgözni, de ez egy mestermű)
3. Barbara Ann Kipfer: 14,000 things to be happy about (nem fejeztem még be, azt hiszem, ez lesz az én bibliám, ami ott lesz jó sokáig az aktuális olvasásaim között, ha csak meglátom a kis vaskos könyvet, attól jobb kedvem lesz)
4. Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik (kedvenc a Millenium-trilógiából)
5. Suzanne Collins: Az éhezők viadala / Futótűz (nem tudom, hogy a hájp miatt, vagy azért, mert ez volt az első, amit olvastam a kategóriáján belül, de imádom)
6. Murakami Haruki: 1Q84/3 / Birkakergető nagy kaland / Tánc, tánc, tánc (no comment)
7. Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1-7 (visszafejlődtem 10 évet, rám fért)
8. Hidasi Judit: Április út (tud a csaj!)
9. Karen Marie Moning: Keserű ébredés (akkor még nem dobtam hátast, de visszagondolva az első rész tetszett leginkább)
10. Gretchen Rubin: Boldogságterv (be kell szereznem)
11. Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen (az idei év első könyve, már akkor tudtam, hogy jó év lesz ez!)
12. Joyce Reardon: Ellen Rimbauer naplója (még ilyeneket!!)
13. Bálint Ágnes: Szeleburdi család (újraolvasás, kedvencelés)
14. Emma Donoghue: A szoba

+ 1: köszönöm Jamie Olivernek a csodás olasz recepteket :)

Nézegetem a tavalyi listámat, és úgy tűnik, idén sokkal több jó könyvet sikerült kifognom (plusz a hangulatom is nagyságrendekkel ideálisabb volt az olvasáshoz), úgyhogy csodás évet tudhatok magam mögött! Amit tavaly elkezdtem - hogy lejjebb adtam a kultúrsznobizmusomból - azt idén is folytattam, és úgy tűnik, a legjobb ötlet volt. Ó, és 2011-gyel ellentétben idén sikerült teljesítenem a várólsita-csökkentős kihívást (persze alternatív lista nélkül semmire nem mentem volna), viszont úgy döntöttem, idén nem jelentkezem, mert akkor megint kényszerítve érezném magam, és decemberben kapkodnék a maradék könyv után, ami idén sem volt annyira szuper.
Jövőre tehát semmi kötöttség, meglátjuk, hogy tetszik majd az a felállás.

Nagyon sok boldogságot és nyugis olvasós pillanatokat kívánok nektek 2013-ra!

4 megjegyzés:

  1. Boldog új évet kívánok neked, sok-sok jó könyvvel!:)
    Annyira örülök, hogy tetszett az Ellen Rimbauer naplója, és érdekes, hogy sokakkal ellentétben nekem is az eleje tetszett a Tündérkrónikák sorozatnak.
    Én idén hagytam ki a várólistacsökkentést, pont emiatt, amit írtál. De most kedvet kaptam és részben miattad beleraktam a Kafka a tengerparton-t:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm:)
    Na akkor drukkolok ezerrel, hogy sikerüljön a csökkentés, ahhoz meg végképp, hogy szeresd a Kafkát (de semmi kényszer ám:)), de hogy legalább ne menjen el a kedved Murakamitól:D

    VálaszTörlés
  3. Éljen Murakami! :) A futós könyve valamiért nem izgat, de ha elolvasod, majd meséld el, milyen volt, hátha kedvem támad hozzá. :)
    És BUÉK itt is. :) És sok ilyen kellemes időtöltést a könyvekkel, mint idén (bocs, közben tavaly), és sok sikert az új lakáshoz! :)

    VálaszTörlés
  4. Engem se különösebben, de előbb-utóbb biztos sor kerül rá, mert hát Murakami!!:)
    Köszi a jókívánságokat, minden jót kívánok neked is az idei évre:)

    VálaszTörlés