2012-09-25

Ez még mindig nem egy könyves értékelős poszt

Most mi lesz velem ezután? Elolvastam az összes magyarul fellelhető Murakamit, úgyhogy drukkolok a fordítóknak és a kiadóknak, illetve még az írónak is, hogy kellőképpen termékeny legyen a jövőben.
Csütörtök óta egyébként egy betűt nem olvastam, egész hétvégén a kórház baleseti osztályát látogattam, és a várakozási időkben már csak azért se álltam neki olvasással elterelni a figyelmemet, hogy ha eszembe jutna később az adott könyv, nehogy már a kórházra asszociáljak. Azóta szerencsére már otthon folyik a lábadozás, de akkor sem olvasok, mert életem párja törött kulcscsonttal nem tud túl sokáig ülni, ezáltal játszani se, és ugye nálunk ez egyfajta “közös program”, hogy amíg ő rpg-zik, addig én könyvekkel táplálkozom. Pedig elkezdtem néhány klasszikust mostanában. Például a Monte Cristo grófját, ami így az “elején” (200. oldal) nagyon tetszik, és lelkes vagyok;  némi munkahelyi inspiráció hatására nekiálltam a Galaxis Útikalauz stopposoknak-nak is, egyelőre az első részének (még nem győzött meg, és nagyon remélem, hogy ez nem az a fajta könyv lesz, amit mindenki imád, csak én vagyok olyan béna, hogy nem érzem át). Egyébként - ami a könyveket illeti - nyerő szériám van, egy-két hete megnyertem A boszorkányoskönyvet a Gabo kiadótól, emellett tegnap kaptam az infót, hogy egy szabadon választott Murakami is az enyém lehet a Geopentől. A Világvége és a keményre főtt csodaországot választottam, ez volt az első olvasásom a nagy kedvencemtől, és ez hozta meg a kedvem a többi regényéhez.
Jaj meg a rukkolán folyamatosan jönnek szembe gyerekkorom könyvei, amelyek valahol a padláson csücsülnek egy-két-három dobozban. Ne kérdezzétek, miért száműztem oda őket, ott volt hely valószínűleg. A probléma csak annyi, hogy nagyon sok tárggyal így voltunk az utóbbi tíz-húsz évben, így a padlás egyfajta Bermuda-háromszöggé változott, ami minden cuccot elnyel. Párszor már nekiestem a dobozoknak, de esélytelen, komolyan. Pedig annyira de annyira szeretném viszontlátni ezeket a pöttyösöket meg egyéb csodákat, de nem tudom, hogyan halászhatnám elő őket, csak a régi tankönyveimet találom, az meg hol érdekel.

2 megjegyzés:

  1. De nemsokára jön Murakaminak egy új regénye, vagy már meg is jelent? (Megnéztem, Amire futás közben gondolok, ez a címe.)

    VálaszTörlés
  2. Igen, erről hallottam, csak pont annyira nem hoz lázba, mert elvileg arról szól, hogy hogyan készült anno a maratonra. Persze biztosan el fogom olvasni azt is..:)

    VálaszTörlés