Párizsban járunk 1889-ben, és az emberek hullanak, mint a legyek. Egy furcsa, pestis-szerű betegség pusztít, de érdekes módon csak bizonyos, szegényebb kerületeket érint a kór. Pasteur meg néhány doki a vírust okozó mikrobákat keresi, míg az anarchisták előszeretettel gyártják az összeesküvés-elméleteket, miszerint a legfelső réteg trükkje ez, amellyel megoldani kívánják a szegénység kérdését. Van azonban egy Nellie Bly-unk, aki egy másik nyomot követ. A New York-i World című lapnál dolgozik, ami abban a korban elég nagy döbbenetet vált ki elsősorban férfitársaiból. A kitartó, vagány csaj addig nyomult Joseph Pulitzernél, amíg fel nem vette az újsághoz. Első nagy kalandja az volt, amikor egy riport kedvéért őrültnek tettette magát, és ezáltal felvették a hírhedt Blackwell elmegyógyintézetbe, ahonnan elvileg nem nagyon van kiút. Nellie majdnem otthagyja a fogát, és támadója nyomába ered, először követi Londonba, majd sikertelen útját követően szimatot fog, és Párizsba utazik, hogy fényt derítsen a gyilkosságsorozatra.
Párizs sosem hozott lázba - igazából ez mostanra sem változott meg - ám a könyv hangulata annyira beszippantott, hogy mentem volna én is egyből abszintot inni és kávéházról kávéházra járni Nellie-vel, Jules Verne-nel meg Oscar Wilde-dal. Nellie személyiségével annyira közel kerülünk az eseményekhez és a helyszínhez, mintha mi magunk is valóban ott lennénk, és ez a csaj akár a legjobb barátnőnk is lehetne.
Mellesleg valós személyről van szó, könyvei, beszámolói letölthetők a honlapjáról, ahol még sok-sok információval, képekkel, egyebekkel találhatjuk szembe magunkat Nellie-vel kapcsolatban. Erősen gondolkozom azon, hogy belevetem magam a Tíz nap az őrültekházában című írásába, persze a legjobban annak örültem volna, hogyha egy megelőző regényben McCleary erről a kalandjáról is részletesen beszámolt volna. 72 nap alatt megkerülte a Földet, és ebből az élményből is született könyv, ami szintén nagyon izgatja a fantáziámat.
A regény nyelvezete, Nellie szóhasználata kissé ellentmondásban áll a korral, nem hiszem, hogy ettől tartanám vagányabbnak vagy akár emberközelibbnek a lányt. Egyébként a karakterek abszolút élnek, imádni- (vagy épp utálni)való figurák, olyan érzés volt, mintha mindegyiküket ismertem volna.
A gyilkosság alkímiája nem csak egy szimpla krimi, hanem érdekes jellemek felsorakoztatása, remek társadalom- és korrajz is egyben. Nellie Bly személyisége pedig igazán inspiráló, azt hiszem, ha több ilyen nő élt volna abban az időben, talán már jóval előbbre tartanánk - mindenféle feminista fennhang nélkül.
Nellie története nem ér itt véget, lesz folytatása a könyvnek A gyilkosság illúziója címmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése