2013-03-06

Én, az IKEA és a tudatos vásárlás

A vidéki kislány hétvégén végre eljut az IKEÁba, erre nincs húsgolyó. Kezdek beletörődni, gyanítom, hogy a közeljövőben megyek majd még, ugyanis költözünk! Vagyis lehet, hogy ezt még annyira nem kéne ilyen lelkesen kijelentenem, mivel a jövőbeli lakásunk sajnos még nem üres (értsd: emberek laknak ott), de próbáljuk egyre erélyesebben gyorsítani a folyamatot.
Régebben, 20-22 éves koromban úgy képzeltem, hogy amikor az ember ott tart, hogy az jelenti számára a legnagyobb izgalmat, hogy milyen kanapét/hűtőt/ágyat vegyen a közös lakásba, az egyenlő a véggel. Rettegtem, hogy egyszer eljön ez a pillanat az életemben (nyilván akkor még nem a megfelelő ember volt mellettem), most viszont úgy vagyok vele, hogy soha de soha nem vártam úgy semmit, mint azt, hogy ketten éljünk együtt, csak mi ketten, és nekiállhassak kiélni a lakberendezői ambícióimat.

A telefonom csurig van a különböző lakberendezési és barkácsáruházakban készült fotókkal, műpadlós és szőnyeges katalógus lapul a táskámban, és a kis zöld, szőlős füzetemmel kelek és fekszem, amelyben részletes listákat vezetek arról, hogy milyen bútoraink vannak már, minek kell utánajárni, melyik szobába milyen lámpát szeretnék vagy hogy milyen dekorációs ötleteim vannak.
És persze ott az IKEA-s bevásárlólistám.
Amióta egy barátnőm (és nemsokára a szomszédunk) mesélte, hogy milyen ütemben pakolta a cuccokat a kosarába az említett áruházban, és akkor a listához még hozzá se nyúlt, kicsit beijedtem, hogy én, a tudatos vásárló (nem, nem vagyok az) mennyi pénzt fogok elverni ott mindenféle fancy, felesleges holmira. Rájöttem, hogy komoly akciótervvel kell nekivágnom az Örs Vezér téri túrának.



Néhány óra alatt végignéztem a honlapot, és írtam egy összevissza listát dolgokról, amelyekre szükségem lesz. Másnap ezt újra megtettem, ezúttal árakkal kiegészítve, és remegve adtam össze a tételeket. Körülbelül fele akkora összeg jött ki, mint amire számítottam, úgyhogy nagyon megkönnyebbültem, mivel tényleg nagyon szeretnénk spórolni mindennel, mert fel is kell újítani a lakást, nem csupán berendezni. Ami az ikeát illeti, elsősorban nem konkrétan a bútorokra fókuszálunk, hanem a kiegészítőkre, evős-főzős cuccokra, lámpákra. (A leginkább bútorhoz hasonlító tárgy ez a kis háromfiókos komód, ami szerintem azért szuper, mert akármilyen színűre lefesthetem, akár többszínűre is - már alig várom, hogy kreatívkodjak!)
A képen látható fotelbe egyből belezúgtam, amikor megláttam a barátaink lakásában, nem, nem érdekel, hogy minden második otthonban megtalálható, LACK dohányzóasztalom úgyse lesz, úgyhogy egy ilyen tömegszéket megengedhetek magamnak. Úgy tűnik, az összes győri bútor- és barkácsáruház a felújításunkhoz köti a nyitását, tegnap kezdett például a MömaX két utcányira tőlünk, úgyhogy az említett fotel osztrák ikertestvérét sikerült beszereztem. Emellett amikor leperkáltam egy kisebb vagyont egy szép nagy gardróbszekrény-ágy-éjjeliszekrény kombóra, úgy éreztem, mintha valami iszonyúan fontos döntést hoztam volna meg, és most kezdem igazán felfogni, hogy ez az egész önállósodásdi valóban megkezdődött!

Biztosan sok melónk lesz ebben a költözésben, a lakásfelújítás meg önmagában nyilván nem egy leányálom, de rengeteg szuper ötletem van (már elnézést, nem akarom fényezni magam), és ha azt mind megvalósítom, csodálatos otthonunk lesz.

Folyt. köv.

6 megjegyzés:

  1. ez annyira izgalmas.:) kicsit megszállott vagy, de lehet, hogy pont ettől lesz meg a harmónia a lakásban.:) mi örököltünk egy olyan széket, és tök kényelmetlen lesz egy idő után, mert elhasználódik a szivacsa.
    én meg már azt várom, hogy a lakberendezési fázisba érjünk. mi elölről kezdjük, házat építünk.:)
    sok sikert a berendezkedéshez!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Eddig csak lelkesnek gondoltam magam, de most, hogy mondod, ez lehet, hogy tényleg megszállottság...
      Na, a házépítés nem semmi projekt lesz! A berendezési fázis gondolom már a célegyenes :) Hajrá mindenhez :)

      Törlés
  2. A vidéki kislány legyen szíves szólni, ha az Örsön jár, mert az ingázó kislány szeretne vele megismerkedni:)
    Amúgy ez tök jó, várom a postokat! Egyszer végigbarangoltuk a kedvessel az Ikeát, és az jutott eszembe, mennyi mindent elvinnék onnan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap esedékes az érkezésem a fővárosba, és szabad óráim is lesznek (kb 3-ig bezárólag), ha netán te is megtalálható leszel arrafelé :)De még tuti fogok menni egy-két hónapon belül.

      Nem csodálom, hogy eszedbe jutott, hogy mennyi mindent elvinnél, valamit nagyon jól csinálnak...

      Törlés
  3. Ááá, 2-3 között kezdődik egy programom:( De ha még jössz, akkor nincs nagy baj.

    VálaszTörlés
  4. A tegnapi bevásárlás után biztosan állítom, hogy fogok még menni Ikeázni, majd szólok időben :)

    VálaszTörlés