2013-07-19

Ősszel jön az új Murkami magyarul

A Geopen Kiadó oldalára tévedtem, és boldogan konstatáltam, hogy ősszel megjelenik Murakami Haruki legújabb regénye, ami itt jobbra látható. Szégyellem magam, hogy még csak most jutott el hozzám a hír, de legalább annál kevesebbet kell várnom rá. A magyar címe A színtelen Tadzaki Cukuru és zarándoklatának évei lesz - vagy valami hasonló. A történet főhőse egy harminchat éves vasúti munkás, aki felnőttként visszatér a szülővárosába, hogy felfedje annak okát, hogy miért fordítottak hátat neki a barátai fiatalabb korában.
Japánban hatalmas sikert aratott a regény, amelyet többen a Norvég erdőhöz hasonlítanak. Ennek sokan örülnek, mert ezek szerint az új regény egy szélesebb közönségnek íródott, nem olyan komplikált, mint például az 1Q84, (igaz, én nem vettem észre, hogy az komplikáltabb lenne, mint bármelyik Murakami).
Állítólag hatalmas a kereslet Japánban Liszt Ferenc műveire a könyv megjelenése óta, ugyanis a zeneszerző egyik zongoradarabjára épül, a Zarándokévekre. Az 1Q84-ben is szerepelt egy komolyzenei mű, Leos Janacek Sinfoniettája, amelyet olvasás közben többször végighallgattam, még emlékszem is, hogy akkortájt írtam a diplomamunkám elméleti részét, ahhoz pedig Csíkszenthmihályi Mihály Kreativitás című könyvét olvasgattam, szóval ez a két könyv meg a zene eléggé egybefolyik a fejemben. A Zarándokéveket itt tudjátok meghallgatni.

4 megjegyzés:

  1. Aww yiss!
    Mondom úgy, hogy eddig csak a Szputnyikot olvastam, de az nagyon tetszett. A kurblimadár meg csücsül a polcon, hetek óta szemezünk, lassan már randizunk. Szóval, várom a megjelenést, remélem addigra többet sikerül olvasni. :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy várod, én csak ajánlani tudom, hogy olvass Murakamitól minél többet, de rettentően elfogult lettem az idők során.:)

    VálaszTörlés
  3. yeah!!!!!!!!!!! :) jó, hogy a Geopen oldalára tévedtél, köszi az infó! :) már annyira várom, hogy menjünk nyaralni, mert a kurblimadarat viszem magammal. :)

    VálaszTörlés
  4. igazán nincs mit:) Jó nyaralást és Murakami-olvasást, a Kurblimadarat szeretném újra elolvasni, mert nagyon nem jókor került a kezembe...

    VálaszTörlés