Óriási áldozatot hozok azzal, hogy posztot írok, igaz, ez is a halogató személyiségem eredménye... hogy nyafogjak kicsit, tegnap borzalmas fejfájás tört rám este, amit nagy szerencsémre sikerült kialudni, cserébe viszont arra keltem, hogy nem bírom nyitva tartani a jobb szemem, úgy fáj. Azóta se múlt el, társult hozzá egy kis hőemelkedés is, most van este fél tíz, szép kilátások. A monitorbámulás sem javítja komfortérzetemet, egyébként gőzöm nincs, mi lehet ez, nagyjából ilyen érzés lehet, ha tizenkét órán keresztül egy ventillátort bámulsz öt centiről, amit én nyilván nem tettem. Úgyhogy első számú kívánságom jelenleg az, hogy reggelre elmúljon ez a szarság, mert hétfő délig le kell fordítanom még egy rakat angol szöveget.
Tetkómatricák
Múltkor írtam, hogy rákattantam a tetoválásokra (ne kéttenyérnyi szibériai tigrisfejeket képzeljetek magatok elé), aztán rájöttem, hogy kezdhetném a kalandot néhány ideiglenes verzióval. Az ebayen is találtam párat, ami tetszik, viszont mire azok ideérnek, vége lesz a nyárnak, úgyhogy másfelé nézelődtem tovább, például ezen a magyar és ezen a nem magyar oldalon. Ma egyébként egy papírboltban is belefutottam néhány csomagba, de egyik rondább volt, mint a másik.
Ezek viszont gyönyörűek:
Fagyival töltött briós
Avagy ice cream sandwich szicíliai módra. Múlt hétvégén lefoglaltam magunknak a repülőjegyeket Szicíliaországba (még két hónap, de addig legalább van mit várni), és azóta folyton képeket nézegetek a városokról, a tengerről meg a helyi kajákról. Állítólag ezek ezt eszik reggelire - ami gondolom nagyjából annyira igaz, mint hogy minden magyar pálinkával kezdi a napot, vagy annyira se. Egy jó kis pisztáciafagyis briósra mindenképp benevezek, már rettentően várom ezt az utazást, és nyilván nem a briós a prio 1 látnivaló, de a többibe egyelőre nem megyek bele.
Amy Tant olvasni
Amióta a múltkori körbeposzt kapcsán valaki, azt hiszem, Anaria szóba hozta Amy Tan könyveit, totál kedvet kaptam hozzájuk. Kínáról illetve a kínai kultúráról elég régen olvastam már, és kezd hiányérzetem lenni. A mennyei örömök klubja ráadásul San Franciscóban játszódik, ez mégegy plusz pont, már csak be kéne vonszolnom magam a Megyei Könyvtárba érte. Ti olvastatok valamit Amy Tantól?
Kezdeni valami jót az üres füzetekkel
Tegnap rendet raktam az éjjeliszekrényem fiókjában, és négy darab üres jegyzetfüzetet találtam, emellett tudomásom van további két példányról, amelyek a nappaliban lelhetőek fel. Imádnék írni beléjük, de mit? Naptáram van, abban vezetem az eseményeket címszavakban, hosszabban nem kívánok írni a mindennapjaimról. Receptes könyvecském is van, aztán egy vékony Moleskine-noteszbe írogatom az én 14,000 things to be happy about-omat, egy A5-ös virágos füzetbe firkálok mindenfélét, ami eszembe jut, akárcsak egy hologramos szőlős borítójúba, őket leginkább tervezgetésre használom. Próbálok kiötölni valami hasznosat, remélem, egyszer megvilágosulok. (Scrapbookozni lusta vagyok.)
Tengeri sós bármi
Már a kifejezéstől is összefut a nyál a számban, de most elsősorban a kencék terén érdekel a tengeri só mint összetevő. Az Ocean Salt arcradíromat imádom, az illata mesés, a Rub Rub Rub-é már kevésbé, őt egyébként a hajamra használom, és hamarosan elfogy, de úgy döntöttem, készítek helyette egy újat samponból meg sóból, esetleg csepegtetek bele némi szuperolajat is. Első körben egy Balea testradírt néztem ki - csak persze a testradírjaimmal is le lehetne hámlasztani egy hadsereget. Ha tudomásotok van bármilyen tengeri sós kencéről, ne habozzatok megosztani velem!
Ha van kedvetek, írjátok meg a ti aktuális vágyaitokat, hátha rá tudjuk egymást beszélni mindeféle biszbaszra. :)
Remélem már jobban vagy! Én is meg voltam halva tegnap, 3 órát aludtam (lánybúcsú volt - nem enyém :D).
VálaszTörlésOhh ezek a tetkómatricááák O.O - rákattantok én is azt hiszem :D
Szicília - na akkor még nem mondom, hogy jó utat, de jó tervezgetést!
Na ha már jegyzetfüzetek és kreatívkodás én olyan színes, szépséges határidőnaplót szeretnék jövőre, amit Farkas Líviánál láttam nemrég, mert amiket szokott workshopon készíteni, meg tumblrön KincsesFüzetnél szoktam látni - már összeírtam a főbb kategóriákat, amik előfordulnak a nagy otthoni határidőnaplóban, ezeket szeretnék színkódolni, extra betétlapokkal kiegészíteni. Csak azt nem tudom, hogy a két h.napló helyett legyen csak egy, vagy a kis Saturnuszomat pakoljam ezekkel tele.
Vágyódás - az alliexpresszes rendelésemről már írtam, nagyon remélem rendben megjön és akkor megmutatom a szépségeket (tumblrön).
Most megy az esküvőre kell ruhát kutatnom. (bocs h ennyit írtam :D)
Írj sokat bármikor :)
TörlésReggel azt hittem igen, de azóta folyik kifelé a szemem, szóval úgyfest, mégsem (de legalább a fordítással végeztem, jupí) :) Remélem, te már kiheverted a fáradalmakat, meg hogy jól éreztétek magatokat a lánybúcsún!
Köszi, tervezgetés az van, talán több is a kelleténél:)
Hű, nagy mű lesz ha elkészül ez a színes-szagos napló, amit tervezel!
Sok sikert az esküvőiruha-kutatáshoz, legalább ez is egy ürügy, hogy ruhát vegyél :D
A szemnyavalyák fantasztikusak.:S Nem lehet, hogy huzatot kaptál?
VálaszTörlésFüzet- (és úgy általában írószer-) mániás vagyok, nem, nem állok neki füzeteket nézegetni, kész.:)
Nagyon sok mindent szeretnék, de hálistennek egyik iránt sem érzek most sürgető kényszert (kivéve a fagyigépet:D). Na, jó, egy körömlakkot elfogadnék.:D
Lehet, hogy huzat, csak nem tudom, mitől, mert szombaton nem is nagyon ventillátoroztam. Rejtély.
TörlésNahát, sokan nem bírjuk kinőni a papír-írószer mániát, az az észrevételem, hogy elég sok lány kedveli ezeket a cuccokat!
Közben láttam a könyves várós posztodat, a Rosie Project engem is izgat. A fagyigép is jó lehet! :)
Lehet, hogy tényleg árpa, ahogy Pilla mondja.:/
TörlésEz meglepő, azt hittem, csak én vagyok ilyen lökött, aki teljesen lázba jön egy írószerestől.:D
Vicces, hogy két perccel a kommentelés után megláttam Nikkincs polcán az új Ajart, biztos valamit átrendeztél az erőben, éterben vagy bármiben.:D
Minap tollat kerestem-abból sosem elég. Vettem még egy jegyzetfüzetet, ragasztót és elhűlve néztem a blokkot, ugyanis a kis piros toll amit kinéztem nem 500ft volt hanem majd' 2000ft :O Gyerekem szétröhögte a fejét. Majd még rátett egy lapáttal a kínjaimra azzal, hogy megjegyezte, ennyiért nem tollat, hanem könyvet!!! vehettem volna. Bah.
TörlésBrutál árak vannak papír-toll téren, nagyon meg kell nézni az árakat. Meg a nagyteszkóban vásárolni, ott tök szép füzetek vannak tűrhetőbb áron :)
TörlésEzek után egy darabig nem veszek tollat:D De köszi a tippet, majd ha kell valami irány a T. :-)
TörlésHűh, ez a szemfájás elég rosszul hangzik, remélem már javult!
VálaszTörlésÉn már olvastam Amy Tant, pont A mennyei...-t, és anno nagyon tetszett :)
Köszi, alakul, de még nem jött rendbe :/
TörlésNa szupi, még egy pozitív vélemény A mennyei-ről, örülök, hogy szeretted!
Jaj, remélem hogy már jobban vagy! A fejfájás rám is rámtör sokszor, éljenek a kurva frontok! A Tatz-t ajánlom erősen :) Rajtam most kettő figyel, többen azt hitték igazi tetkókat kaptam. Vettünk a Gardróbvásáron csomaggal, iszonyat cukik a csajok, kaptunk ajándékba is feliratokat úgyhogy én most tetoválom magam ezerrel :) Nagyon sok jó minta van, legszívesebben fogtam volna a standot és vittem volna, meg a lányokat, hogy rajzoljanak még soksoksokjót nekem! Ez a briós fagyi érdekesnek hangzik, bár nem vagyok fagyis, most azért összefutott a nyál a számban, főleg így reggeli előtt!
VálaszTörlésKöszi, egy fokkal jobb most. A frontok engem is kifeszítenek, gondolom most is az lehetett... mi lesz majd 60 éves korunkban? :D
TörlésLáttam, hogy még a Tatz is kirakta a képet, amin te vagy:) Teljesen belezúgtam, tuti rendelek tőlük. Meddig bírják amúgy ezek a cuccok?
Instagramon én is láttam a tetkóidat :)) Arra én is kíváncsi vagyok meddig bírják ;) Amúgy a magyar oldalon miért nem ft-ban adták meg az árakat?
TörlésJobbulást!
VálaszTörlésAz a fagyis briós elég brutálisan néz ki, mindenképp számolj be róla, ha majd sikerül megkóstolni.
Előre is jó utat Szicíliához, remélem lesz róla képes hosszúú beszámoló. :)
Én most egy dologra vágyom: hogy visszamehessek szabira.
Köszi! Beszámolok én majd mindenről, csak legyen már szept vége (bocs mindenkitől, aki imádja a nyarat:D)
TörlésAzt elhiszem, ma van az első munkanapod?
Mielőbbi jobbulást Neked! Elég rosszul hangzik ez a szemfájás, én attól tuti nagyon ki lennék bukva.
VálaszTörlésNekem is van otthon pár üres füzetem. Az egyiket az olasz gyakorlásra tartogatom, a másik tökéletes lenne naplóírásra, de arra is gondoltam, hogy én is olyat naplót vezetnék benne, amiben az apró örömöket tüntetném fel, hogy év végére rájöjjek, talán minden napban van valami jó :)))
Úúúú, Szicília, istenem, de jó lesz Nektek! Majd kérünk egy sok képes beszámolót! :)
Én Nitához csatlakozom, szintén szabira vágyom, hiába voltam múlt héten szabin és 4 napot Balcsin, sajnos pihenésről nem igazán volt szó, a barátnőmék két kislánya hiper-szuper aktív módon 3 felnőttet is le tudtak fárasztani, plusz egy 3,5 órás vonatút haza még rátett egy lapáttal. De azért könyvet is szeretnék, konkrétan 3 új megjelenés van az aug-i listámon :))))
Köszönöm, amúgy kibírható, csak néha akadok ki :)
Törlésaz olaszra nekem is rá kéne feküdni, egyelőre a duolingoig meg addig jutottam el, hogy átállítottam a telefonomat olaszra. Te tanárhoz jársz?
A happy about füzetke vicces, főleg gondolkozni rajta, hogy mi mindent szeretsz, próbáld ki:)
Szicíliáról írni fogok mindenképp, hacsak nem temet el minket az Etna:)
Azért remélem a nyaralásodnak voltak pozitív vonzatai is, bár a gyerekek kikészítők lehettek, nem tudom, te hogy vagy velük általában, én sosem szerettem őket, szóval eleve be se vállalnék egy ilyet:D
Néztem a könyveket, amiket a polcodra tettél, a Rosie Projectre én is nagyon kíváncsi vagyok! :)
Uh, jobbulást!
VálaszTörlésSzicíliába én is nagyon vágyom, mondjuk én mindenhova, de a Keresztapa rajongásom óta, és mióta megtudtam, hogy van ott egy Corleone nevű kis falu kiemelt helyen szerepel a listámon :)
Nekem két Amy Tan könyv is várakozik a polcomon, de én most valami igazán izgalmas és érdekes krimire vágyok. Vagy csak simán valami izgalmasra, most rövid időn belül két (és fél) csalódást okozó könyvet is olvastam, úgyhogy most rajongani akarok :D
A papír írószer mániához én is csatlakozom. Most elkezdtem összeszámolni hány üres füzetem van, de rájöttem nem akarom tudni. Mondjuk ami még rosszabb, hogy én inkább alig megkezdett füzetekkel vagyok tele. Mert régen ha megláttam egy különösen szép füzetet akkor megvettem naplónak, de az akkori naplóm még félig sem és nem írtam olyan gyakran, hogy hamar megteljen, szóval inkább elkezdtem írni a szebb füzetbe, és hát én sok szép füzettel találkoztam :D És akkor van még egy rakat füzetem amiben a regény kezdeményeim vannak.
De már egész jól leszoktam a füzet vásárlásról, a felhalmozottakat pedig szép lassan elhasználom itthoni jegyzetelésre.
Egyébként most egy jó krimin kívül még körömlakkokra vágyom, konkrétan egy kókuszillatúra, meg a Picture Polish Bridgetjére (vagyis több pp lakkra is, de rá a legjobban).
A mindenhova vágyásoddal nagyon együttérzek, folyton mennék valahova, el innen :) Van bizony Corleone, bár állítólag egy másik szicíliai faluban forgatták, aminek most nem jut eszembe a neve...
TörlésRemélem, megtalálod a megfelelő krimit, amúgy ez a hónap nekem se a csúcsszuper olvasmányokról szólt :/
Oké, még egy füzetmániás lány, húzom is a strigulát :D
A models ownnak van valami kókuszos fehér lakkja, nem? vagy lehet hogy keverek néhány infót, de valami ilyesmi rémlik :) Ó, a PP lakkok.........
Nem árpa esetleg? Főleg ha csak az egyik szemed fáj, meg ha bepirosodik a szemhéj széle, szúr az elején ha összecsukod.. nekem sajnos többször szokott előjönni, Tobradex szemkenőcs istenkirály rá, csak hát vényköteles, merthogy meg kéne nézetni hogy tényleg árpa-e (ha nem múlik). Elég az okoskodásból, igazából annyit akartam csak, hogy jobbulást! :) :)
VálaszTörlésHú, ezzel a fagyis-szenvdiccsel ki lehetne kergetni engem a világból, nagyon undorító, láttunk ilyen Ice Burgerezős Olaszországban, azombrutál ahogy kinéz, és el nem tudom képzelni hogy ez jó lehet, de elképzelhető hogy csak a cukor-szénhidrát iránti ellenkezésem beszél :D
Füzetek: kismillió van otthon üres, jelgyzetfüzetek, tömbök, kisfüzetek, naplókák, stb. És mindig mindegyiket tartogattam valamire ahh.. még egy olyan micimackós vacak is megvan, ráadásul A/4-es, keménytáblás, amit kb 8 évesen kaptam nagyimtól, és mindig tartogattam valamire, mert hogy milyen "különleges" füzet, hát esküszöm annyit tartogatom hogy a gyerekem kapja meg :D (még egy ismerős kislánygyerek sincs, akinek odaadhatnám, nekem meg ugye már nem ez a "szép" meg különleges kategória)... :) Egy kis lila, pávatollszerű mintás füzetkébe szoktam firkálni könyvekkel kapcsolatos megjegyzéseimet, idegen szavakat stb, ami csak odakívánkozik. :)
A Rub Rub Rubnak elég erős, férfias illata van, én se anynira szerettem, de amúgy jó :) Ahava termékek nagyon jók, csak hát elég drágák. Illetve nekem van most Seacret nevű radír meg testápoló, még bontatlan, de most hogy említetted, kedvet kaptam hozzá :) Amúgy szinte bármilyen tengeri sós fürdősó tök jó, szeretem őket :)
Tetkók: hú, régen mennyi ilyen ragasztgatós meg akár csillámos meg mindenféle tetkó járt a magazinokhoz (Bravo, Popcorn, IM :D), tök szerettem magam tetoválni, aztán egyszercsak cikivé vált, jó tudni hogy most ez megint divat :D amúgy tényleg nagyon szépek és elegánsak amiket beraktál képen :)
A Tobradexnek van kenőcse? Király, köszi a tippet.:) Sajnos nekem is szokott árpám lenni, ezért van a bal alsó szemhéjam egy kicsit megduzzadva. Mindig:/ Ne nevess ki, de nekem eddig az alapozó volt a favorit, istenien lohasztja.:D
TörlésNekem cicás, nagyalakú füzeteim vannak, még középiskolában vettem őket, de hát már mi a fenét írjak beléjük?:D
Köszi Pupilla, kaptam csöppöt rá, remélem az hatni fog (a műkönnyet már közben túladagoltam). Ó, az nem lehet valami kellemes nektek lányok, ha ilyen gyakran előjön:((
TörlésÉn is úgy vagyok a szép füzetekkel, mint a szép ruhákkal, hogy tartogatom őket jeles alkalmakra, amelyek aztán sosem jönnek el.
Könyves notesz lehet kéne mondjuk, ez eszembe se jutott. Vagyis az egyik füzetbe szoktam jegyzetelni, de abban van minden ömlesztve és az nem jó úgy. (Nekem is van kiskoromból füzet, amúgy csomót megkezdtem, pár lapot teleírtam, aztán kitépkedtem őket, ez is nagyon jellemző :D)
Ahava cuccom még nem volt, ez a seacret viszont fincsi lehet, használd csak! :)) lehet majd csinálok egy házi készítésűt, olyanom se volt még.
Bizony, a jó kis bravógirlös tetkók! :) na, olyasmiket találtam papírboltban is. azok a gyönyörű nonfiguratív csodák :D
Jobb már? :))
TörlésÁ, én már lassan rájöttem, hogy nem érdemes tartogatni, de néha rámtör persze újra ez a rossz berögződés... :) valahogy belénk nevelik, nem tudom :D
A Seacret nagyon jó, nekem elég érzékeny és viszketős a bőröm, totál megnyugtatja a testápolója, előtte meg radíroztam olajos sós radírral, isteni illata is van, és nagyon kellemes utána, meg már a lemosáskor csak pereg a víz rajta, tényleg olyan sok ápoló olaj van benne. :))) utána meg jó puha a bőröm és még kicsit csillog is :D még feldobom a lady gaga illatom és tiszta dívának érzem magam XD
Aha jobb, köszi, bár még sokat kell csepegtetni és furán látok kicsit:D
TörlésNem, tényleg nem szabad tartogatni, nem tudom miért vagyunk ilyenek, de le kéne róla szokni :)
Hmm ez a Seacret egyre jobban hangzik.. honnan szereztél ilyet egyébként, te Díva?:D
Örülök, remélem hamarosan teljesen rendbejössz! :)
TörlésA Seacretet anyáéktól kaptam ajándékba. :) hát, nem tudom hogy hol vették, de majd megpróbálom megérdeklődni. Amúgy nekem úgy rémlik, kipakolós standon pl Árkádban szoktak lenni. :)
Árkádunk nekünk is van, körülnézek akkor legközelebb :)
TörlésEz a szemizéd összefüggésben lehet a migréneddel? Mert ha igen, akkor irány az orvos!
VálaszTörlésSzicília: nyaraltam ott pár éve, 2 hétig, hatalmas élmény volt, van pár tippem és jótanácsom az odautazóknak, csak kérdezz bátran! :)
És jobbulást!
nem hiszem, külön szenvedek tőlük :) a migrénnel kicsit gyakrabban... :/
TörlésJuj, de jó neked, 2 hét az jó sok mindenre elég lehetett! Mesééélj, ha van kedved, hogy merre mit láttál, mi tetszett legjobban, satöbbi :)
Mi Cataniába repülünk, 2 napot leszünk ott, kettőt meg Siracusában, aztán majd mászkálunk az Etnához, kinéztem még Taorminát, Notot, meg Ragusát, csak majd szerintem szelektálni kell...
Írnék privit, de nem találom az e-mail címed :(
Törléskatacita@gmail.com és köszönöm, várni fogom :)))
TörlésHelló csajok, köszi mindenkinek a tippeket meg a kedves szavakat, kaptam csöppöt rá, mondjuk rá se nézett a doki, de elvileg valami baci, vagy fertőzés vagy hasonló. Tegnap már nagyon szenvedős volt, ma egy fokkal jobb talán.
VálaszTörlésAz a baj ezekkel a kellemetlen, kisebb nyavalyákkal, hogy állati lassan múlnak:/ Meg éjszaka, amikor nem tudod őket ápolgatni, suttyomban növekednek. Amikor legutóbb volt árpám, minden reggel félve néztem a tükörbe.:D És a számat is kicsapta valami, gyönyörű voltam.:D
TörlésJaj, a reggelek a legrosszabbak... fél óra, mire kinyitom a szemem. Gondolod, hogy az alvás még rosszat is tesz? én most kb mást se tudok csinálni, de akkor mostantól csak éjszaka fogok:D
TörlésNekem a fülem fájt napokig, rejtély mitől mert sosem voltam fülfájós...
VálaszTörlésAmy Tan: Tűzisten asszonya volt tőle az első könyv, kis, pici kötet, imádtam. A másik nagy kedvencem tőle a Száz titkos érzék -ezt jó sokáig kajtattam mire szereztem egy példányt.
Két éve a Geopen adott ki egy újabb könyvét, a Gyógyító lánya, nekem az is bejött.
Szóval mindenképpen ajánlom a figyelmedbe :-)
Szegény:( lehet, hogy az tényleg huzat, nem?
TörlésA tűzisten asszonya a közelebbi könyvtárban is megvan, lehet, hogy akkor azzal kezdem, mert az most jobban elérhető, meg ha úgyis azt mondod, hogy szeretted... :)
Tűzisten- Remélem neked is tetszeni fog.
TörlésFül: Vagy huzat, vagy azzal szúrtam ki szegénnyel, hogy egy esős, hűvösebb napon hajat mostam, és éreztem én, hogy víz ment a fülembe, de nem foglalkoztam vele, vígan mászkáltam vizes hajjal, és fázó füllel :S
Szerencsére két napja már nem fáj!! :-)
Ó, akkor biztos az lehetett a gond! Örülök, hogy helyrejöttél!
Törlés