Dzsungelkönyv

A Bioko, szegény, talán az utolsó könyv volt, amit a Nagy Nyári Nemolvasás előtt a kezembe vettem. El is szöszöltem vele három hétig, a képen láthatjátok, hogy szép vastag, ráadásul elég összetett, furcsa regény, olyan hangulattal, ami párás levelű kúszónövényként köréd tekeredik, és egy kicsit megfojt. Marc Pastor előző, magyarul megjelent regénye, a Barcelona árnyai tetszett a maga beteg világával, úgyhogy nem volt kérdés, hogy az előzményeket is szeretném olvasni.

A Bioko - ahogy már a fülszövegből is sejteni lehet - , egy teljesen más jellegű regény, mint az előzménye, akarom mondani, a következménye. A történet időben megelőzi a Barcelona árnyait, Moisés Corvo fiatal éveibe nyújt betekintést. Egy félresikerült katonai művelet után egy trópusi szigetre, Biokóra száműzik, így legalább megmenekül a haláltól, csakhogy a sziget maga a halál szigete, úgyhogy kérdéses, hogy ki mennyire járt jól. Bioko egyébként itt található, az Egyenlítő-Guineához tartozik. Néhány képet elnézve, mára sem lett vonzóbb hely belőle.

"A szigetek közelről sosem tűnnek szigetnek.

Ahogy az átkelés után lehorgonyoz az ember a kikötőben, eltűnik a sziget perspektívája, mindenütt jelenlévővé válik a szárazföld, és a földdarab sietős illetlenségével az utasokra veti magát, mintha csak azt a főszerepet követelné, amit az óceán újra meg újra megpróbál elvenni tőle."

Szívderítő level = mínusz 40000. A Barcelona árnyaiban legalább volt néhány szarkasztikus poén, de a Bioko tömény fülledt betegség, a szó több értelmében is. Bioko világa brutális és kegyetlen, szóval a barcelonás könyv elborultsági szintjét emeljétek négyzetre, és akkor talán képbe kerültök a Biokóéval. 

A két regény egyébként külön-külön is olvasható, értelmezhető, semmiben sem függ össze, azt leszámítva, hogy ugyanaz a főhős.

Ne krimit várjatok, sőt, a műfajt ha akarnám, se tudnám belőni, annyi minden keveredik benne. Bűntényben nincs hiány, de olyan alapvető része az életnek itt a kegyetlenség, hogy egy egész falut le kell mészárolni ahhoz, hogy valaki felfigyeljen egy gyilkosságra. A konfliktusok jelentős része az őslakosok illetve a gyarmatosítók közötti kulturális különbségekből erednek,  de a mikroszinten előforduló egyéni sérelmekből is gyakran keveredik katyvasz. 

Az évszámok keveredéséből számíthatunk arra, hogy valaki megpiszkálta az időt, de ebbe nem megyek most bele.

Ha már a műfaji diverzitás... az az érzésem, hogy Marc Pastor kicsit sokat szeretett volna egyszerre markolni, és híján volt egy jó szerkesztőnek. Én imádom a dzsungelregényeket, nagy kedvencem A sziget Merle-től, sokszor eszembe is jutott olvasás közben. Ezt a sztorit viszont egy kicsit rövidebben is lehetett volna tárgyalni, akadt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, kifog rajtam. Fele ennyi karaktert könnyebben tudtam volna követni, és fele ennyi hatalmi harcon alapuló párbeszédet is. Túlteng a tesztoszteron, na. A regény töménysége kicsit megfeküdte a gyomromat, érdekes, hogy nem is az erőszakkal, és annak részletezéseivel telítődtem, hanem a többi töltelékkel. A hangulata viszont utánozhatatlan, és rettentő intenzív, csak szánjatok rá időt és energiát, ebből nem nagyon lehet/érdemes 20 oldalakat olvasni.

Marc Pastor: Bioko

Libri Kiadó, 2016

Fordította: Varju Kata