Úgy másfél éve hazacipeltem a mamától ezt a háromkötetes remekművet, gondoltam jó lesz ez nekem. Aztán mindig volt más, amit olvashattam, és ugyan előző nyáron nekiálltam, de úgy nagyjából a huszonötödik oldalig jutottam, pedig még a 2011-es várólista-csökkentős polcomon is szerepelt. Én észlény a 2012-esre is feltettem, sőt, hogy még egy lapáttal rátegyek önmagam motiválására, az újraéledt OKK első szavazásán is - mármint hogy mit olvassunk - erre voksoltam. Remek ötlet volt.
Mellőzném a történet rövid leírását, úgyis ismeritek. Gyerekkoromból rémlik egy sorozat vagy film vagy mindkettő, de csak néhány képkocka, mindenesetre ezek alapján úgy gondoltam, hogy jó ötlet lesz elolvasni 1400 oldalt. Az első könyv közepéig roppant lelkes voltam. Monte Cristó grófja, vagyis akkor még Edmond Dantés élete igazán kalandos, akkor még a hosszú párbeszédekkel is elvoltam, valójában fel sem tűnt, hogy valami itt nem stimmel. Aztán megtudtam, amit jobb lett volna, ha nem tudok meg, mégpedig hogy az öreg Dumas a szavak száma után kapta a fizetségét, így ezek után minden mondatot ezzel a tudattal olvastam, hogy na vajon, mennyit erőlködött, hogy egy-egy párbeszédet cseppet sem optimális hosszúságúra bővítsen, csomó ismétléssel, visszakérdezéssel. Ez azért így elég kiábrándító, lelkesedésem meglehetősen lelohadt. Tudtam, hogy például a 420. oldalon feltesznek egy rém egyszerű kérdést, mondjuk, hogy kér-e valaki teát, arra a választ úgy kábé a 424. oldalon keressem.
A szereplők unalmasak és idegesítőek, és nagyjából ezekbe a csoportokba oszthatóak: sajnálnivaló rettentően jó emberek; gonosz férfiak, akiket meg kell bosszulni; gonosz, megbosszulandó férfiak feleségei; Monte Cristo grófja. Na ez utóbbin a végén már csak röhögni tudtam. Monte Cristo grófja rendkívül titokzatos (és persze vonzó) férfi, fél Párizs rá gondol szex közben (sőt szerintem ő maga is saját magára...). Monte Cristo grófja mindig jókor és jót szól, mindig megfelelően cselekszik és az a fajta ember, aki akkor is átkíséri a vak nénit az úton, ha az nagyon nem akar átmenni, de végül eléri, hogy a néni mégis hajbókoljon a hálától.
Közben arra is rájöttem, hogy nem nekem valók az 1000+ oldalas könyvek. Nemrég olvastam az 1Q84-et, és hiába a kedvenc íróm, és imádtam, egyszerűen unom, ha ilyen sokáig ugyanazokról az emberekről kell olvasnom. Ráadásul a Monte Cristo esetében ezek a szereplők már a legelejétől fogva idegesítettek, és Dumas stílusa sem lopta be magát a szívembe.
Tovább nem is ragozom, úgy érzem ez a könyv elvett az életemből egy csomó időt, utoljára az Anna Kareninával kapcsolatban éreztem így, úgy tűnik, minden évre jut egy ilyen "élmény". A történet tök jó lett volna, ha rendesen kidolgozott karakterek szerepeltek volna benne, mondjuk harmadennyi oldalon. Meg talán ha egy másik korban olvasom.
A szereplők unalmasak és idegesítőek, és nagyjából ezekbe a csoportokba oszthatóak: sajnálnivaló rettentően jó emberek; gonosz férfiak, akiket meg kell bosszulni; gonosz, megbosszulandó férfiak feleségei; Monte Cristo grófja. Na ez utóbbin a végén már csak röhögni tudtam. Monte Cristo grófja rendkívül titokzatos (és persze vonzó) férfi, fél Párizs rá gondol szex közben (sőt szerintem ő maga is saját magára...). Monte Cristo grófja mindig jókor és jót szól, mindig megfelelően cselekszik és az a fajta ember, aki akkor is átkíséri a vak nénit az úton, ha az nagyon nem akar átmenni, de végül eléri, hogy a néni mégis hajbókoljon a hálától.
Közben arra is rájöttem, hogy nem nekem valók az 1000+ oldalas könyvek. Nemrég olvastam az 1Q84-et, és hiába a kedvenc íróm, és imádtam, egyszerűen unom, ha ilyen sokáig ugyanazokról az emberekről kell olvasnom. Ráadásul a Monte Cristo esetében ezek a szereplők már a legelejétől fogva idegesítettek, és Dumas stílusa sem lopta be magát a szívembe.
Tovább nem is ragozom, úgy érzem ez a könyv elvett az életemből egy csomó időt, utoljára az Anna Kareninával kapcsolatban éreztem így, úgy tűnik, minden évre jut egy ilyen "élmény". A történet tök jó lett volna, ha rendesen kidolgozott karakterek szerepeltek volna benne, mondjuk harmadennyi oldalon. Meg talán ha egy másik korban olvasom.






