"Mit lehet tenni a tél ellen? várni kell a tavaszt."
gimiben úgy voltam a kötelezőkkel, hogy egyrészt akkor még nem szerettem olvasni, másrészt meg amit egyáltalán elkezdtem, azoknak többnyire az egyharmadáig jutottam jó esetben, alig volt néhány könyv, amit befejeztem. talán a drámák tartoznak ebbe a kategóriába (persze, mert azok rövidebbek) meg a Candide meg az Édes Anna (azok is rövidek). egy Jókainak esélye sem volt.
aztán így néhány évvel később megjött a kedvem hozzá. persze annak idején már átbeszéltük az egészet irodalomórán, úgyhogy tudtam, miről szól meg még azt is, hogy a vége mi lesz. (ez utóbbit itt azért nem fogom megosztani, nem kell aggódni).
az események valamikor az 1820-as évek táján kezdődnek, és körülbelül 8 éven át zajlanak (leszámítva az utolsó részt, ami szerintem totál felesleges).
Timár Mihály a főhős, aki egy szerencsés véletlen során hatalmas mennyiségű kincsre tesz szert egy török úr "jóvoltából", aki egy közös hajóutuk során meghal, és a lánya, Timéa ezáltal árván marad. ez a lány egy komáromi családhoz kerül, akik Timár ismerősei, ott azonban kihasználják a lány naivitását, és folyamatosan hülyét csinálnak belőle. később fordul a kocka, Timéa lesz a ház úrnője azáltal, hogy a családfő meghal, és Timár megveszi az árverésre bocsátott házat, Timéa pedig hálából hozzámegy feleségül. a lány viszont hideg, mint a jég, Mihály pedig egy másik nő mellett találja meg a szerelmet, a Senki szigetén, ami egy a társadalomtól teljesen elzárt terület az Al-Dunán. Timár félévente ingázik két lakhelye és nője között, miközben folyamatosan vívódik, marcangolja magát, képtelen ráhangolódni a boldogságra.
ennyi a történet nagyon nagy vonalakban, emellett sok más szereplő, szélsőséges karakter, sorsszerű véletlenek, szóval minden, ami egy romantikus (mármint stílus, nem műfaj...) regényhez kell.
Mihállyal nem tudtam mit kezdeni, fogalmam sem volt, mit gondoljak róla. az író mintha nagyon sajnáltatná velünk, egy mártírnak állította be a főhőst, én viszont az olyen embereket sosem szerettem, akik látványosan szenvednek meg szidalmazzák magukat állandóan, úgyhogy Timárt sem kedveltem különösebben. nem hatott meg sem a lelkiismeret-furdalása, sem az a rengeteg önmarcangolás, amit a regény során véghezvisz. igazából ő volt az egyetlen olyan karakter, akinek a jelleme nem szélsőséges, a többiek mind jók vagy rosszak, de azt nagyon.
egyébként a könyv nagyon pörgős, eseménydús, fordulatos, szerintem élmény olvasni, kicsit a nyelvezettel volt problémám, én már nehezen szokom meg az ilyet, túl mai csaj vagyok azt hiszem. de azért mikor kukoricát pattogtatnak a Senki szigetén... na, az nagyon vicces!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése