Elképzelhető, hogy ezzel a bejegyzéssel szerzek magamnak néhány ellenséget, pedig higgyétek el, nem az a célom. Ha jól emlékszem, előbb jött szembe a sorozat (meg a sok "brace yourselves"-poszt a 9gag-en), és akkor rájöttem, hogy ebből van könyv is. Életem párja már mondogatta, hogy néznünk kéne a filmet, meg hogy elkezdene lassan az rpg-változattal is játszani, úgyhogy ha nem akarok spoilert, akkor ugorjak neki a sokszáz oldalnak.
Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok egy fantasy-rajongó, sem szakértő, sem semmi, ami ehhez a műfajhoz kapcsolódhat, úgyhogy meglehetősen laikusként álltam neki A tűz és jég dala első kötetének. Éreztem is előre, hogy nem sok arra az esély, hogy a kedvencem legyen, a kis kezdetleges radarom sokszor bejelez előre (ennek ellenére a kíváncsiságom gyakran legyőzi az intuíciót, és csak azért is elolvasom azt, amiről előre sejtem, hogy nem nekem írták...)
A Trónok harcában megismerkedhetünk a Deresben élő Stark családdal (gondolom nem kell mondani, hogy északon élnek), többek között Ned Starkkal, a családfővel, meg a feleségével, Catelynnel, valamint öt közös gyermekükkel, és Ned fattyával, Havas Jonnal. A király, Robert, és családja látogatóba érkezik hozzájuk, mivel Neddel ezer éve jóban vannak, és az uralkodó felkéri Deres urát, hogy legyen a segítője, mivel az előző nemrégiben elhalálozott. Mindeközben a keskeny tenger túlpartján az előző király (és állítólag a sárkányok) leszármazottai készülődnek, és szövetséget kötnek egy barbár sereggel, hogy segítségükkel le tudják győzni a jelenlegi uralkodót, és visszafoglalják a trónt. Na, ez egy meglehetősen lebutított összefoglaló arról, hogy miből bontakozik majd ki a cselekmény további része, ehhez jön még hozzá a soksok intrika, meg rejtély, hogy miért halt meg az előző segítő, hogy zuhant le Ned fia, Bran, ki kivel van, ésatöbbi. Felhívnám azok figyelmét, akik még nem olvasták a könyvet, hogy ha megteszik, kezdjék a végén található függelékkel, amelyben a szerző nagyvonalakban bemutatja a házakat, meg hogy ki kivel van, mert ennek tudatában kissé átláthatóbb lesz a sztori. Nekem úgy a hatszázadik oldal körül esett le, hogy jéé ilyen is van, addigra viszont kellően elvesztem az huszonnyolcmillió szereplő között.
Szóval, ami zavart nagyon, az a rengeteg mellékszereplő. Főhős is akad bőven, de a rengeteg "Ser" akárki nekem tényleg sok volt. Egy Agatha Christie első tíz oldala ehhez képes kiscsoportos foglalkozás. Lehet, nekem alacsony a felfogóképességem, de nem esik jól ennyi embert megjegyezni, és hangsúlyozom mégegyszer, hogy a mellékszereplőkre gondolok.
Most, hogy már a sorozatot is elkezdtük, még egyértelműbb, de olvasás közben is szimpatikus volt az, hogy nincsenek lekerekítve a karakterek. Nincs kimondottan jó és rossz. Mindenki aszerint cselekszik, ami a saját érdeke, valahol mindenkit meg lehet érteni, és nem találtam szinte egyetlen szereplőt sem, akire azt mondanám, hogy igen, ő a megtestesült jóság. Ned Stark gyerekei voltak ilyen szempontból a legmakulátlanabbak - már aki, mert pl Sansa egy hülye picsa - Bran, Ayra és Robb kimondottan jófejek, valamint a fattyú Havas Jon talán a kedvenc szereplőm a történetben, meg amúgy is az Éjjeli Őrséges, északi, hideg miliő érintett meg leginkább (vagy inkább kizárólag?). Sokkal jobban érdekelt az, hogy kik/mik élnek a Falon túl, mint például az, hogy ki bízott meg bérgyilkost Ned egyik gyerekének kiiktatására, már maga a Fal is a hétszáz láb magasságával teljesen elbűvölt. Szeretnék egy könyvet, ami csak az Éjjeli Őrségről szól, azt hiszem.
Az mondjuk a személyes problémám, hogy ez a középkoriasított világ lovacskákkal, páncéllal, masszív férfiuralommal sosem állt közel hozzám, illetve ha még tényleg A Középkorról van szó, az más, de ez csak hasonlít rá. Én igyekeztem mindent teljesen máshogyan elképzelni, nem mindent szürkének-barnának, és ezáltal kicsit helyreállt a lelki békém. A történet mondjuk folyamatosan kihozza belőlem a férfigyűlölőt, pedig nem vagyok megrögzött feminista, de nagyon sokszor felbosszantottak az események.
Nyilván a megrögzött és hozzáértő fantasy-sták harcba szállnának velem, de egyszer valaki mutasson nekem egy igazán jó könyvet a műfajon belül, és olyat, ami legkevésbé sem hasonlít a mi mai vagy egykori világunkra. Az a helyzet, hogy én nem voltam elájulva Martin kreativitásától, (pl Középföldét is ezerszer teljesebbnek érzem,) a Trónok harcával sajnos engem nem tudtak megvenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése