Csak nem úsztam meg, hogy engem is beszippantson. Mondjuk annyira nem értem magam, mivel könyvet vásárolni nem igazán szoktam, és ha úgy vesszük, valamilyen szinten ez is az, mert azért ott a postaköltség, igaz, a könyvtáram nem gyarapszik ezáltal, de esküszöm jól esik lepasszolni egy-egy kiemelt könyvet, amire nekem nincs szükségem, más meg ugrál a boldogságtól, hogy hozzájuthat. Ma például - többek között - a Csillagport happolta el tőlem valaki, aki még meg is kérdezte, hogy minden oké-e a könyvvel, lehet, hogy annyira meglepődött, hogy egyesek meg akarnak válni tőle, aztán lehet, hogy csak óvatos, hallottunk már kedves emberekről, akik nyilván mindenhol ott vannak, így a rukkolán is.
Tegnap este is képes voltam ott ülni előtte és frissítgetni, hátha szembejön véletlenül egy Murakami, vagy bármilyen más csoda (olyan persze nincs az én világomban, ami vele egyenértékű csoda lenne), egy rövidke listám van már mondjuk a happolható, számomra érdekes könyvekről, de az úgy túl könnyű lenne.
Eddig beszereztem a Szuhanov áloméletét, meg az Emma angol verziója is úton van elvileg, aztán a többit meglátjuk, most rengeteg pontom lesz hála Gaimannak meg PK Dicknek.
Eddig beszereztem a Szuhanov áloméletét, meg az Emma angol verziója is úton van elvileg, aztán a többit meglátjuk, most rengeteg pontom lesz hála Gaimannak meg PK Dicknek.
És igen, én is nagyon ki tudok akadni azon, hogy miket töltenek fel könyv címszó alatt, tehát mondjuk a Hahotát nyolcvanegyből lehet nem raknám fel, se a gimi elsős törikönyvet, akkor sem, ha már nincs rá szükségem, de mind mások vagyunk, csak jól felhígul így a kínálat, igaz, így még nagyobb kihívás kincseket találni. Nem kicsit őrjöngtem magamban, amikor elhappolták előlem a Girl, Interrupted-ot, ami után már jó régóta vágyakozom.
Na de függőségem hátralevő néhány napjában igyekszem a maximumot kihozni a rukkolás-happolásból, aztán remélem le tudok csapni néhány csodára.
Miután feladtam hat könyvet, én is elkezdtem gondolkodni, hogy igazából meg is vehetném őket kb ennyi pénzért. :) Főleg, hogy van közöttük tényleg régi könyv is. A happolást már annyira tökélyre fejlesztettem, hogy csipog a telefonom, ha email jön, és azonnal tudok reagálni. De ez az átkozott facebookos beléptetés annyira lelassítja a happolási folyamatot, hogy mindig lecsúszok a nagyon jó könyvekről. Megszámolni sem tudom hány Elátkozott Ellát, Vándorsólyomkisasszonyt, meg L.M. Montgomery könyvet szalasztottam el ennek ellenére is. Mellette viszont tudtam jókat is szerezni (8 könyvet eddig, jesszus:). És fenn van az egész Cilike sorozat is, jajj. Vagyok éppen nagy bajban emiatt. :D
VálaszTörlésÖrülök, hogy már ilyen sok könyvet szereztél, én még a csodára várok:) meg hogy legyen megint jósok pontom! De az tény, hogy ha az ember elől elhappolnak valami olyat, amire nagyon fáj a foga, az bizony nagyon szívfájdító tud lenni, de nyilván más is dühöngött már amiatt, mert én voltam a gyorsabb, haha:)
VálaszTörlés