2012-08-31

TGIF avagy végre péntek!

Totál lekiismeret-furdalásom van a blog elhanyagolása miatt, viszont olvasni is alig van időm, nem hogy írni róla. Mire eljutnék addig, hogy na, írok egy posztot, addigra már el is felejtem a könyvet. Össze kéne szednem magam, rendszerezni kicsit az életemet és a tevékenységeimet, mert amióta dolgozom, úgy érzem, hogy még arra sincs időm, hogy a körmeimet levágjam. Eddig is imádtam a hétvégéket, de most még jobban felértékelődött a péntek délutántól vasárnap estig tartó időszak, de persze ebbe se fér bele sok minden. Anyuci pici lánya akarok maradni, azt hiszem.
Közben elkezdtem az 1Q84 harmadik részét is, és úgy érzem, a Murakami iránt érzett túlzott mértékű elfogultságom kezd egy kicsit visszaszorulni. Tényleg ugyanazon elemekből épülnek fel a regényei, ez a harmadik könyv meg annyira nem is hoz lázba. Persze még mindig ő a nagy kedvenc, és ezen az ismétlődő szimbólumok és egyebek sem változtatnak, csak kezdek magamhoz térni, na.
Aztán még ott van két könyvtári könyv is, a Firenzei varázslónő és a Holdpalota, remélem lehet hosszabbítani így a nagy nyári szünet után, mert mindegyik érdekel. A Henrietta Lacks örök életét meg inkább hagyom, most nagyon nincs kedvem egy ilyen típusú irományhoz, elkezdtem ugyan, de rájöttem, hogy nem ez a megfelelő időpont az olvasására. Kikapcsolni akarok, eltűnni valahova máshova, nyugit akarok meg újra gyerek lenni egy kicsit. 

2 megjegyzés:

  1. Nyugi, bele fogsz rázódni (vagy nem szereted az ilyen hülye biztatásokat?)!:)
    Murakamitól évekkel ezelőtt megvettem a Kafkát, de azóta se olvastam el, félek, hogy nem fog tetszeni, szerinted jó lesz ez nekem?
    A firenzei varázslónő nagyon elvarázsolós, de nekem kellett hozzá egy kicsi agy is, annyira egymásba fonja néhol a szálakat.

    VálaszTörlés
  2. De, minden biztatást szeretek, aminek van értelme, legalább egy kicsi. Úgyhogy köszi:D
    Jajj, az ilyen kérdések esetében - a murakamis - úgy érzem, túl nagy a felelősség, főleg ha egy nagy kedvencemről van szó, nem szeretném, hogy csalódj benne :) Kafka nekem pont nem jött be annyira, de aztán mégis az a legnépszerűbb, hátha neked tetszik majd. Igazából a kérdés mindig az, hogy a stílus tetszik-e, én remélem, hogy ha valaha olvasol tőle, akkor fog:)
    Az nem baj, ha kell hozzá agy, csak ne legyen lehangoló. Rushdie-t nem olvastam még, kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés