2013-03-13

Falak

Tegnap megtudtuk, hogy az albérlők két héten belül elhagyják a lakásunkat, úgyhogy végre nekiláthatunk a költözésnek! Rég örültem hírnek ennyire, kezdtem már kissé frusztrált lenni amiatt, hogy nem találnak másik helyet, és közben az ismerősök rémtörténetekkel és nevetséges jogszabályokkal riogattak minket, biztosítva minket arról, hogy ha maguktól nem tudnak elmenni, az életben nem lesz üres az a lakás. A körömrágásnak szerencsére vége, úgy készülök az egész procedúrára, mint a normális lányok az esküvőjükre; nekem az lesz A Nagy Nap, amikor először lerakom a buksim az új ágyunk párnájára és álomba szenderülök.

Mivel most már élesben megy minden, nem csak terv szinten, neki kell állni megfejteni, hogy mi legyen az unalmasabb és problémásabb területekkel, azaz hogy milyen padló legyen az előszobában meg a konyhában, mi legyen a konyhabútorral (ezek a kényes pontok, azt hiszem), viszont a kedvenc piszkos munkám a falfestés lesz! Azért nem félek tőle annyira, mert tavaly ilyenkor a szobámat is kifestettük egy imádnivalóan zöld színű festékkel, igaz, akkor segítségemre volt egy szakember a barátnőm expasija személyében, aki volt olyan merész és ügyes, hogy meghúzza a felső csíkot (meg a dolog oroszlánrészét ő végezte persze). Én csak vizes ronggyal a kezemben mertem festeni az ajtófélfa melletti területet, de sikerült!
Egyelőre ott tartok, hogy igyekszem megtalálni a Megfelelő Színeket, ez legalább annyira hoz lázba engem, mint a Jóbarátokos Monicát a takarítás.


Hálószoba

Egyszer a fejembe vettem, hogy sötétkék hálószobánk lesz. Az édesem amúgy is vámpír szerintem, utálja a fényt, szóval imádni fogjuk a sötét színű szobánkat, amit majd jól meghekkelünk néhány jól elhelyezett fényforrással. Fogalmam sincs, mennyibe fog kerülni egy ilyen erőteljes szín, de annyira talán nem nagy az a szoba... És ott van A Freskó! Amikor megtudtam, hogy létezik, majdnem rosszul lettem. Egyelőre egy nagyobb ruhásszekrény takarja a rövid falon, az albérlők festtették oda, valami lány van rajta meg fa, meg a sok-sok rózsaszín, de remélem fog majd rajta rendesen a festék, ha meg nem, úgyis ott lesz a mi gardróbszekrényünk is.


Normális interiort nem nagyon találtam, úgyhogy ezeket a képeket csakis a szín miatt szúrtam be (esetleg az elsőn az a kanapé, mondjuk egy szexibb színben jöhet...) Annyira beleéltem magam a sötétkékbe, hogy már ki se látok belőle, el sem tudok képzelni mást abba a szobába, pedig azért ha megerőltetném kicsit az agyamat, bizonyára képes lennék előhozakodni egy B tervvel. (Mindig kell egy B terv! - ez az új mottóm :D )


Konyha + előszoba

A jól bevált zöldemet tervezzük alkalmazni a két helyiség falain. Rendkívül büszke vagyok arra, amit a jelenlegi - most már kissé használaton kívüli - szobámban végeztünk annak idején, pontosan olyan lett, amilyennek megálmodtam - bár elég ijesztő volt, mikor felvittem az első csíkot a hengerrel, és valami sárga szörnyűség nézett vissza rám, de aztán valahogy bezöldült.

Az alsó az én falam, és most nézem, hogy ezen a képen mennyire nem zöldnek tűnik. Pedig pont olyan, mint a fölötte látható konyha. Teljesen imádom!


Nappali

Ezen agyaltam eddig a legtöbbet, mert az élénk és intenzív színek híve vagyok, viszont egy nappalinak - legalábbis ha a sajátunkról van szó - meglátásom szerint világosnak kéne lennie. Egyelőre úgy gondolom, hogy a türkiz valamelyik világosabb, meleg árnyalata lesz a befutó, próbálok majd egy olyan festéket találni, amelyik inkább zöldeskék, nem pedig fiúbaba kék.


Komolyan nem tudom, hogy a felső két szín között van-e különbség, de én esküszöm, másnak látom a kettőt. A harmadik meg nagyon erős, ennyire nem durvulnék el, ha lenne ebből egy világosabb árnyalat, akkor nagyon örülnék. Persze az egy dolog, hogy a festékesdobozon tetszik egy-egy szín, és megint más kérdés, hogy a falon hogyan néz majd ki. 

Jövök még a különböző elborult és kevésbé elborult ötleteimmel, addig is segítsetek, hogyan lehet feldobni egy szörnyű, robosztus, fehér, fényes, beépített előszobaszekrényt??

7 megjegyzés:

  1. Ú a freskóról kérünk szépen képet :P, kíváncsiak vagyunk :). Mellesleg tetszenek az ötletek, sok sikert! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Lesz kép, mindenképp (haha)! A régi freskót is okvetlenül lefényképezem, hogy megmaradjon az utókornak, elrettentő példaként.

    VálaszTörlés
  3. Szekrény: a kedves a parittyahajító gépet javasolja, én a nagybaltát:)
    Nekem a türkizzöld szín nagyon tetszik, pont arra gondoltam ma, hogy mégis meg kellett volna venni az ilyen színű táskát:D

    VálaszTörlés
  4. Hol volt ilyen színű táska? (bár nem szabad táskát vennem...)
    Kösz a tippeket :D a szekrény ki lesz rakva, most már mi is erre jutottunk, nem hagyom hogy elrontsa nekem a szépen megtervezett interiort :)

    VálaszTörlés
  5. ú, a sötétkék nagyon különleges, tetszik.
    én biztos valami sárgás kiegészítőkkel vidítanám.
    a zöld tök jó.
    a türkizzel nekem fenntartásaim vannak a nappaliban, de ez az én dolgom :D
    nekünk pasztell lila-zöld lesz a hálónk, ha végre valahára jobb idő lesz, már alig várom. de igazából most elgondolkodtam, hogy milyen ütős lenne, ha nem pasztell lenne ugyanez... (csak már megvan a festék)

    VálaszTörlés
  6. Vidd vissza a festéket :D Hálóba szerintem tök jó, ha valami ütősebb színű a fal (hatalmas szakértő vagyok, de így gondolom...), mondjuk kaptam olyan "jótanácsot", hogy legyen piros, mert az szexi, de hát nem kell az nekünk :D

    VálaszTörlés