2014-01-03

2013 katacita módra (lányos poszt)

A könyvekről és az olvasásról már elkészült az éves okoskodás, viszont az érdeklődési köröm nem csak a könyvről szól, és ez egy ideje a blogon is nyomot hagy. 2013 februárjában úgy döntöttem, kanyarodok egy kicsit, mivel az olvasónaplózás önmagában már nem igazán dobott fel, úgy éreztem, hogy nekem van szükségem arra, hogy többet adjak magamból. Így idén már nem csupán a könyves élményeimről olvashattatok, hanem néha becsúszott egy-két recept, néhány poszt a lakásunkról, egyre több a bejegyzés beauty témában és persze teljesen random és személyes információkkal is szórakoztatlak (?) titeket - vagy inkább magamat. :) Illetve én óriási változásként élem meg azt, hogy igyekeztem nyitni mások felé mind a blogos közösségen belül, mind a molyon, azelőtt volt bennem valami gát, ami érdekes módon az offline életemben nem akadályoz a kommunikációban, viszont szükség volt néhány kedves emberre, akik - talán tudtukon kívül - átlendítettek ezen. Annak egyébként nagyon örülök, hogy nem csak a könyvekkel foglalkozó bejegyzéseim érdekelnek titeket, sőt, ha a statisztikákat nézem, a lányos posztok magasan verik a könyveseket.


A 2013-as év legjelentősebb eseménye a költözésünk volt, május 2-án aludtunk először az új otthonban, ami elég lassan, de alakul. Imádom, hogy ketten vagyunk, ezt az új helyzetet igyekszem minél gyakrabban tudatosítani magamban, mert ez nagyon sok változást hozott az életembe. Kétlaki, rohangálós életem felszámolásával egyből több időm lett magamra, de mivel azt szoktam meg, hogy a hajmosás meg az arctisztítás csak elveszi az amúgy is roppant kevés időmet, továbbra is duzzogva vonultam be a fürdőszobába. Aztán valamikor elkezdtem szépségblogokat olvasni, meg a Krémmániát böngészni, és teljesen beszippantott a kencék világa. Felfedeztem magamnak egy csomó bloggerhölgyet, a külföldiek közül a youtube-er Essie Button a nagy kedvenc, folyamatosan lesem, hogy van-e friss videója, imádnivaló a lány. Néhány magyar szépségblogot is követni kezdtem, közülük kiemelném a Szütyő blogot, ugyanis ami a szavakon keresztül átjön az írójának, Nettinek a személyiségéből, az rettentően szimpatikus, szóval az ő friss posztjainak is nagyon tudok örülni. 
Általuk kedvet kaptam a kísérletezéshez, és egyre tájékozottabbnak éreztem magam az összetevők, hatóanyagok és a márkák világában. Elkezdtem félig-meddig és teljesen natúr termékeket is használni, most már nem vennék meg akármit egy drogériában, ha valamit nem ismerek, egyből nézem a hátulján az összetevőket, vagy visszateszem a polcra, és inkább otthon utánaolvasok. 



Smink
Első dolgom az volt, hogy kicsit kibővítettem a sminkcuccaim nem túl széles tárházát. Alapozóm egyáltalán nem volt például, mindig utáltam, hát egy világ nyílt meg előttem, amióta használom. Jöttek a különböző szemfestékek (korábban szinte csak fehéret és ezüstöt használtam), az ecsetek, rúzsok, korrektor, meg minden, ami kell. Például felfedeztem, hogy lényegesen tűrhetőbben nézek ki, ha a szemöldökömet kicsit megigazgatom reggel, enélkül már a boltba sem indulok el. (Nyugodtan vessetek meg.)
Jöhetnek a kedvencek?

Egy átlagos napon ennyi minden van az arcomon (oké, az ecsetek nem)


Kedvenc márka: Catrice. Lejjebb úgyis látjátok majd, hogy sok terméküket megszerettem, egyedül az egyik füstös palettájukkal vagyok elégedetlen (ami itt a fenti képen is szerepel), az most emiatt eléggé elérhetetlen helyen csücsül a polcon, egyébként napi szinten használom a cuccaikat. 

Smink arcra
Direkt nem megyek bele alkategóriákba: bizonyos típusú termékekből csak egyfélét használtam idén, és vagy bejött, vagy nem. Amit mindenképpen kiemelnék az a Bourjois pirosító (Rose Frisson árnyalat), bár egy kicsit megijedtem, amikor kinyitottam, hogy ez is tiszta csillám, de a bőrömön már nem látszik, és szerencsére a retró szaga is hamar elillan. Imádom, tutibiztos választás, ha ez majd egyszer elfogy (két hónapja használom és még bőőőven púpos), szerintem újra megveszem. Karácsonyra kaptam egy Real Techniques ecsetkészletet, velük barátkozom, bár ahogy elnézem, nem lesz nehéz jóban lennünk, nagyon szeretek velük sminkelni (azért az alapozót még mindig ujjal viszem fel, erről nem tudok leszokni). 

Szemfesték, szempillasprál
Catrice minden mennyiségben: a krémes szemhéjfestékükből beszereztem egyet (az akciós dobozban találtam), nem tudom, lesz-e valami helyette, remélem igen, mert nekem sokkal jobban bejön, mint a Maybelline Color Tatto. A mono szemhéjpúdereikből is találtam néhányat zavarba ejtően akciós áron, hármat szereztem be, és nagyon lelkesen használom őket, mert a színek... azokra nincsenek szavak! A minőségük is tökéletes, ezért nem értem, hogy a palettájuk esetében miért nem tudták ezt a színvonalat hozni. A kedvenc szempillaspirálom a párszáz forintos Lovely Pump Up. Igaz, idén amúgy is valahogy az olcsó spirálok híve voltam - már ami a vásárlást illeti, de ez a Lovely a sokkal drágább társait is veri, úgyhogy egyet mindig fogok otthon tartani.

Rúzs, szájfény
Hála a Clinique-nek, elindult a chubby stick őrület, lassan az összes létező cég megalkotja a saját kis koppintását, én egy Catrice és egy Bourjois boldog tulajdonosa vagyok, és mindkettőt nagyon szeretem, egyrészt a ceruzaforma kinézetük miatt, másrészt mert tetszik a textúrájuk, hogy nem full pigmentált, akár színezett ajakbalzsamnak is elmegy, bár annál meg azért több. A Rimmel Apocalips folyékony rúzsáról már ejtettem pár szót korábban, őt is nagyon szeretem, az egyetlen problémám, hogy a kapható árnyalatok skálája elég szegényes, de talán tavaszra beújítanak néhány élénkebb színt.

Sminklemosó
Micellás víz, de azt hiszem, idén ez a kötelező válasz. A L'Oreal kreálmányát használom, de akkora a felhajtás körülötte, hogy egyre több márka büszkélkedhet saját micellás vízzel. Ezzel a L'Oreallal csak az a problémám, hogy van egy minimális poshadt szaga, egyébként teljesen jól végzi a dolgát, és mentes a káros összetevőktől.

Körömlakk
Engem a homoklakkok nem nyűgöznek le különösebben, remélem jövőre lesz valami új bolondéria helyettük. A kedvenc lakkom az ebben a posztban már emlegetett Colorama, nagyon szeretem a fémes hatású körömlakkokat. Kedvenc márkát nem tudok megnevezni ebben a kategóriában, mert képes vagyok mindegyikben kivetnivalót találni, illetve színenként és textúránként változik a lakkok minősége. 

Csalódások
Az egyik, hogy nincs az a zselés szemhéjtus, ami megmaradna rajtam, illetve ne kerülne fel fél órán belül a szemöldököm alá. Többet nem is kísérletezem ezekkel, most inkább áttértem a filces tusra (Rimmel), az kicsit rendesebben viselkedik. Idén elég népszerűvé váltak az úgynevezett lip tintek, én először egy Essence-félére ruháztam be, már akkor megállapítottam, hogy ezt nem nekem találták ki. Aztán kipróbáltam egy mintát azt hiszem az Etude House-tól (vagy valamelyik koreai cégtől), és mivel "zacskóban" volt, az ujjammal vittem fel, és képtelen voltam lemosni. A decemberi Pixibagben pedig egy Aden ajaklakk rejlett, ami hasonló a koreai rokonához, szintén szupertartós, viszont ez rajtam egy idő után borzasztó hülyén néz ki, mert valahol megmarad (ezt értsd úgy, hogy napokig), valahol nem. Nem részletezem tovább, de ez sem nekem való.
Kisebb csalódást okozott a Maybelline Color Tattoo, viszont nem törnék egyből pálcát fölötte, lehet, hogy csak pont kifogtam egy rossz árnyalatot. Mivel imádom az ezüst szemfestékeket, ebből is ezt a színt választottam (eredetileg lehet, hogy egy bronzos árnyalatra mentem volna rá, de olyanom már volt a Catrice-től), viszont ízléstelenül csillámos, azt én meg utálom. Tudom, akkor minek vettem meg, de a boltban kipróbálva nem tűnt olyan vészesnek.

Arc- és testápolás

Kedvenc márka: Lush, The Body Shop. Az év utolsó hónapjai az ő újrafelfedezésükről szóltak, teljesen oda és vissza vagyok mindkettőért, de a Lushért egy kicsivel jobban. Karácsonyra is kaptam egy illatozó dobozkát, illetve most zajlik egy elég szívbemarkoló akciójuk, bár jó sok mindent már elkapkodtak. Magamat is megleptem egy csomagocskával az ünnepek alkalmából, ez már The Body Shop, egyelőre bontatlanul fekszik a fa alatt, január elsejére, a világ legborzasztóbb napjára ütemeztem a kinyitását, de meglepő módon teljesen normális szintű életkedvvel vészeltem át a napot (lehet, hogy sokat segít az, hogy csak hétfőn megyek dolgozni), úgyhogy a nyitás várható időpontja január 5., vasárnap.

Ha végigolvassátok a bejegyzést, a macit is megértitek 


Hidratáló arcra
Örök kutatás az életem ezen a téren, mert szerintem még nem találtam meg a megfelelő megoldást. Azt már régen feladtam, hogy az arcom különböző területein ugyanazt a krémet használjam, viszont ha valaki ismeri a tökéletes mattító hidratálót, ami normális összetevőket tartalmaz és nem kukacosodik, mindemellett pedig hatásos is, ne habozzon megosztani velem. A száraz részekre mostanában az Yves Rocher nutritive vegetal hidratálót használom, és hamar megszerettem, egyedül a szagát unom kissé, szóval nem tudom, hogy újravevős-e, lehet, hogy inkább kísérletezem tovább. A jó hír, hogy találtam végre megfelelő szemkörnyékápolót, méghozzá az Alverde szemvidítófüves (és asszem talán körömvirágos) krémjét. 

Arctisztító
Elég körülményes arctisztítási rituálét alakítottam ki, amiről majd egyszer talán be is számolok, de a lényeg, hogy kizárólag a tisztítás többnyire három lépés, attól függ, mit minek számítunk. Nagy szerelem a Lush Let The Good Times Roll szemcsés arctisztítója és a szintén Lush Ocean Salt (mindegyik a 3. lépésnél játszik), az első lépéshez pedig többnyire a Manna Coco sószappanját használom, ami a többi szappanjukkal ellentétben nagyon lassan fogy, és egyáltalán nem szárítja a bőrömet.

Maszk meg ilyesmi
Ha nincs kedvem dörzsölgetni az arcom, akkor a Baviphat őszibarackos peelingjét használom. Ez a maszk egy csoda, és ebben a kijelentésben semmi túlzás nincsen: úgy távolítja el az elhalt hámsejteket a pofimról, hogy észre sem veszem, egy 5-10 percre felteszem, aztán lemosom, és hihetetlenül puha és sima utána a bőröm. Annyira imádom ezt a maszkot - vagy én nem is tudom minek nevezzem - , hogy méltatlannak érezném, ha mellette más termékeket is megneveznék.

Baviphat barackos peeling


Tusfürdők, szappanok
Az a baj, hogy nem tudok kiemelkedően fantasztikus tusfürdőt megnevezni. Talán a Dove Pampering termékcsaládot említeném meg, de csak azért, mert meglepően szeretetre méltók ezek a tusfürdők (a mandulásat és a pisztáciásat használtam), kellemesen csalódtam most a Dove-ban. 
Szappant meg kicsi korom óta nem használtam, viszont a Manna meg a Lush elcsábított, az előbbitől a Kávés radírozó a kedvenc, a Lushtól pedig a Sultana of Soap, na ennek olyan illata van, hogy nem értem, hogyan lehetett ennyire tökéletes illatot kifejleszteni, és hogy én ezzel miért csak most találkoztam. A Mannával egyébként az a bajom, hogy nem lehet beleszeretni. Hasznosak és hatékonyak a termékeik, de csak visszafogott érzelmekkel tudok róluk beszélni.

Testápoló
Ebben a kategóriában magasan a TBS nyert, mert amit az ő testvajaik tudnak, azt más nem. A karácsonyi limitált kiadásuk mini testvaj-triójához volt szerencsém, és mindhármat nagyon megszerettem végül, de azért az áfonyás maradt a kedvencem. Közben eszembe jutott egy testápoló, ami egy picit hasonlít - legalább állagában ezekhez a testvajakhoz, ez pedig az Avon napozás utáni nyugtató balzsamja, igaz ennek most épp nincs szezonja, de ha újra elérhető lesz, lecsapok rá.

Kézkrém
Kétféle kézkrémet használtam ebben az évben, nálam ezek elég lassan fogynak. Amennyire utáltam eleinte az Avon Care méhpempős kézkrémét, most annyira imádom. Mondjuk arra is gondoltam, hogy mivel ez egy nagyon sűrű, nehéz krém, talán nem véletlen, hogy május környékén kevésbé tudtam értékelni, mint télvíz idején.

Csalódás
Aromax gránátalma olaj. Mindenhol ajnározó sorokat olvastam az Aromax bőrápoló olajairól, a csipkebogyósról meg erről, de én nem tudtam megszeretni. A fő problémám az, hogy képtelen vagyok megszokni a szagát, szerintem rohadt büdös, és ez a szag ráadásul roppant tartósnak bizonyul, semmivel nem lehet elfedni. Oké, hogy az ilyesmi olajokat lefekvés előtt használja az ember, de az ágyneműtől a pizsamáig mindennek gránátalma-olaj szaga lett, és fúj. Nem mellékes, hogy semmi pozitív hatást nem tapasztaltam a használata mellett, pedig igyekeztem több hétig elviselni, és szorgalmasan kenegetni minden nap a ráncocskáimat, de semmi.

Hajápolás

Ó, azt hiszem, itt most el fogok szállni kicsit, nagyon szerencsés találkozásaim voltak ebben az évben haj téren, szinte minden bejött, amit megvettem, úgyhogy nézzünk egy kis felsorolást. Olcsóbb árkategóriában a Balea samponok váltak be tökéletesen, közülük is kiemelném a kókuszosat. Ezeket bárkinek szívesen ajánlom, mert tényleg párszáz forintba kerülnek, szóval nagy mellényúlás nem történhet, mellesleg szilikonmentes samponokról van szó (amúgy máig nem tudom, hogy miért baj, ha szilikonnal érintkezik a hajunk). Szintén szerettem az Alterra koffeines samponját is, és annál is jobban a gránátalmás hajbalzsamjukat, amit már egyszer újravettem, és még újra is fogom máskor is, mert számomra ő a tökéletes, felesleges tovább kísérleteznem a kondicionálók terén. Nem tudok elszakadni az Avon hajfénysamponjától, pedig abban aztán minden van, amit én nem akarok a hajamra rakni, mégis imádom! Ugyanígy vagyok a hajvégápolóikkal, legyen az a szilikonos vagy az argánolajos: mindig kell, hogy legyen egy a fürdőben.
Sok-sok év után újra beszereztem egy Lush samponkorongot, méghozzá a Jumping Junipert, óó de imádom! Simán elég, ha egyszer megmosom vele a hajamat, és sokáig elég lesz. Ha már szappanformájú sampon, akkor Manna, az Egészséges tincsek és a Teafa szappanjukat használom felváltva, de csak az első mosásnál vetem be őket, a másodiknál többnyire a TBS Rainforest Shine-t masszírozom a buksimba, ami kipucolja a szappanmaradványokat, meg valami eszméletlenül fincsi illattal árasztja el a tincseimet.

Lush - Jumping Juniper


Az év jolly jokere

Kókuszolaj. Tavasszal vettem egy fél kilós bödönnel (finomított, de nem érdekel), és még a kétharmada megvan, pedig rengeteg mindenre használom: testápolás, sminklemosás, este arcra hidratáló helyett, hajpakolás, meg akár még főzhetnék is vele, de az eddig kimaradt. Csodálatos szer, most is az van a hajamon, mennem is kéne lemosni lassan.

Kedvenc DIY

Erről is írtam már: a mézes-szerecsendiós arcmaszk. Nem igényel komolyabb kotyvasztást: egy kanál mézbe belereszelek annyi szerecsendiót, hogy jó szemcsés legyen a keverék - ez eddig úgy másfél perc. Felteszem az arcomra, negyed óráig rajta hagyom, és utána vizes ujjakkal elkezdem masszírozni, hogy a szerecsendió szerepe is érvényesüljön, aztán lemosom. Gyönyörű lesz tőle a bőr, tényleg próbáljátok ki!

Szívből gratulálok azoknak, akik eljutottak ezekig a sorokig, igazából sok mindenről tudnék még írni, de inkább abbahagyom, és elmegyek hajat mosni. Az biztos, hogy 2014-ben is lesznek beauty posztok, majd szóljatok, ha álljak le. Januárban vásárlás-stopot tartok, még egy utókarácsonyi Lush csomag belefért a héten, de annyi mindent halmoztam fel, meg itt vannak a jobbnál jobb karácsonyi ajándékok is, szóval úgy döntöttem, hogy muszáj kibírnom, hogy ebben a hónapban ne vegyek semmit, és inkább értékeljem azt, amim van, és használjam őket, hogy aztán hamarosan újabb fürdőszobai üresedős beszámolót írhassak ide. Tudom, szánalmasak az év eleji fogadalmak, de elhatároztam, hogy inkább gyümölcsökre és egészséges ételekre költök a hónapban (lett turmixgépem, végre készíthetek turmixokat!!!).

Gondolom nem kell külön megjegyeznem - de azért a biztonság kedvéért megteszem -, hogy nagyon örülnék, ha megosztanátok velem a ti kedvenceiteket, jöhet egy sor meg kisregény is, én szívesen olvasgatom őket!

18 megjegyzés:

  1. Ez van, a beauty téma virágkorát éli. Igényesebben írsz róla, mint a legtöbb direkt beauty blog, szóval feltételezem, itt vagyon a népszerűség titka :)
    A kókuszolaj eddig mindig elmaradt, de idén most már tényleg kipróbálom. Amúgy is kókuszlázban égek úgy egy hónapja. És tök nagy öröm hallani, hogy másnál is lassan fogy a kézkrém, egy év alatt fél tubussal sem használtam el, pedig legalább a hidegben igyekeztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem, amikor még nagyon régen szembejött egy-két beauty blog, néztem nagyokat, hogy "ezek most komolyan erről írnak?" meg hogy "mennyi pénz lehet ez, basszus?" De nagyon bele lehet szerelmesedni.
      Köszönöm a szép szavakat:)

      Ha illatos kókuszolajat szeretnél, akkor a finomítatlant válaszd mindenképpen (sajna 5x annyiba is kerül:S)
      Kicsi a kezünk biztos:D

      Törlés
  2. Köszönöm szépen az említést :) Sok terméket én is használok ezek közül: a Maybelline Color Tattoo-knak pedig adj még egy esélyt; bár az ezüst nekem nincs meg, de a többi mesés ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adni fogok, keresek majd egy kevésbé csillámló árnyalatot, az már biztos jó lesz, mert amúgy tök jó tartósak, meg az is szimpatikus benne, hogy önmagában is jól néz ki, nem kell árnyékolni, miegymás, mert valahogy magától árnyékolódik :)

      Törlés
  3. Na, én valószínűleg hosszú leszek :)
    Én idén kezdtem felfedezni a különféle beauty cuccokat, egyébként egyrészt pont a te posztjaid hatására, másrészt mert elkezdtem dolgozni egy konferencia szervező cégnél, és úgy gondoltam, hogy most már igazán nem ártana, ha mondjuk rendesen kitudnám sminkelni magam (az apukámmal nőtten fel meg két nagyon klassz, de abszolút nőietlen nagynénivel, soha nem érdeklődtem különösebben a lányos dolgok iránt). De nagyon nem merültem el a dolgokban, még csak szemlélődöm. Valószínűleg soha nem fogom kencék meg sminkek tömegét használni, nincs türelmem hozzá.
    De a lényeg, hogy miután egyszer használtam az Isana egyik ajakápolóját, és úgy kiszáradt tőle a szám mintha két napig gyalogoltam volna a Szaharában víz nélkül (pedig utólag megnéztem, és mindenki dicsérte a Krémmánián), elhatároztam hogy most már tényleg itt az ideje normális, és valamelyest minőségi termékeket beszerezni. Így fedeztem fel az Yves Rochert. Úgy figyeltem fel rá, hogy csatos üvegben árulták a bőrradírt, és hát milyen jó már ez, ha elfogy lesz egy szép csatos üvegem (ilyen meghatározó és fontos szempontok alapján választok én kozmetikumokat :)) Meg aztán megtetszett a karácsonyi kollekciójuk is. Szereztem be kakaó narancs ajakápolót meg tusfürdőt, és kakaó-pisztácia kézkrémet meg testápolót. Egyik sem egy csodaszer, de különösebb bajom sincs vele, és nagyon jó illatuk van még ha a kakaóhoz nincs is sok közük (a pisztáciás inkább marcipános, olyasmi mint a Mozart csoki, a narancsos meg zselés szaloncukor illatú). Meg vettem persze csatos üveges vaníliás bőrradírt, aminek fantasztikus illata volt, úgyhogy beszereztem a többi ilyen illatú terméket is (a szintén csatos üveges testápolót, egy apró üveges tusfürdőt, meg parfümöt). A bőrradír meg a testápoló nagyon tetszik lehet, hogy vannak ennél sokkal jobbak, de engem teljesen meglepett hogy milyen selymes lett tőle a bőröm, és néha még napközben is éreztem magamon ezt a fenséges vanília illatot. A másik meg ami miatt megtetszett, hogy szerintem nagyon jó a törzsvásárlói programja.

    Egyébként ez a mézes-szerecsendiós arcmaszk nagyon jól hangzik, biztos ki fogom próbálni, odáig vagyok a saját készítésű dolgokért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem a hosszú kommenteket:)

      Az Yves Rocher-nak tényleg nagyon sok csalogató terméke van, ezeket a csokisakat meg is szaglásztam a boltban, nagyon fincsi illatuk van!
      Csatos üveg :)) Megértem... :)
      Tényleg nagyon figyelmesek a vásárlóikkal, jó akciók vannak a törzsvásárlóknak, bár az a gyanúm, hogy mivel a pasim kezeli a postaládánkat, szerintem kidobálja a promóciós leveleket, amiket küldenek :D
      A bőrradírhoz meghoztad a kedvem, legközelebb megnézem magamnak!

      Törlés
  4. Örülök, hogy ilyen jó kis hosszú bejegyzést írtál, pár dolognak utána is nézek. :)
    A te hatásodra én is fontolgatom, hogy beengedek egy kis szépséget is a blogomba, még gondolkodom rajta.
    Nekem is ez az év volt, mikor felfedeztem a Krémmániát, a szépségblogokat és a Púderpamacsot, ami ezeknek a gyűjtőhelye. Nálam a körömlakkmánia dúl leginkább, de a szempillaspirálokból is nem egyet, nem kettőt elfogyasztottam már. :)
    Tudnék még sokat-sokat írni, de akkor ebből lehet inkább bejegyzés lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, a Púderpamacsról most hallok először! Jó tudni, hogy ilyen is van.
      Úú, ugye tudod, hogy én nagyon örülnék egy szépséges posztnak ? :)))

      Törlés
  5. Csípem a beauty-s posztjaidat, mindig tanulok belőle, meg elámulok, hogy én mennyi mindent nem használok. :) Nálam az esti arckezelés 5 fázisú, tekintettel arra, hogy elég problémás a bőröm, és csak Ilcsit használok, amióta - mondhatom azt - , hogy megmentette az életemet, és két év elteltével egy! kezelés után végre nem úgy néztem ki, mint egy hormonproblémákkal küzdő tini. Most pedig már lassan felnőtt kinézetem kezd lenni tőle. Erre kezdtem idén rásegíteni alapozóval (hogy milyen csodát tudnak tenni a kis hegeimmel). Majd miután a földhivatalban nem nézték ki belőlem, hogy ki tudom fizetni a jelzálogbejegyzési kérelem díját, úgy döntöttem, tovább fokozom a felnőttes kinézetemet. Beszereztem egy szempillaspirált, és rájöttem, hogy egész hosszú szempilláim vannak, csak majdnem átlátszóak, és sikerült egy olyan arcpirosítót választanom, ami majdnem megegyezik az arcbőröm színével. Több napi használat után rájöttem, hogy minél többet teszek fel, annál jobban látszik valami, és így már nem is olyan rossz a helyzet. :) Szemkihúzással egyelőre nem próbálkozom, maradok ennyinél, emiatt így is egy perccel korábban kell kelnem reggel. :)
    Testápoló nekem Neutrogena, mert imádom, ahogy felszívódik nyomtalanul (bár most Avonosat vettem és az is egész jól beszívódik).
    Kézkrém jöhet minden mennyiségben, de a legjobb a Bulgáriában kapható rózsaolajos. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy csíped őket:) Fél éve kb negyedennyi, vagy még kevesebb cuccot használtam, nálam most a fő useless dolog a highlighter. Na remélem, olyanom sose lesz, mert akkor az már a vég!
      Örülj neki, hogy fiatalnak néznek,ez még jól jöhet :)
      A Neutrogena valami piros gyümölcsös testápolójából van egy kis travelsize-om, és nagyon szuper! Jó az illata is.

      Törlés
  6. Én a bjutisodásod miatt találtam rád, és ennek hatására kezdtem el néhány könyves blogot olvasni, aminek szintén örülök, nem is tudom, h eddig miért nem keresgéltem őket. Naivan és nagyon furán hangzana, a nem is gondoltam, h léteznek indok, úgyhogy inkább ne is firtassuk! ;)

    Én 3 éve akadtam rájuk és szerettem bele ebbe a témakörbe, korábban én se gondoltam volna, meg persze azt sem, h idővel és még mindig alig sminkelésemmel ekkora készletet fogok majd felhalmozni! :D Ragadós az új termékek szele, pláne ha az ember mellé még felhalmozó is.
    Az a baj, h most nincs kedvem lányregényt írni, így inkább elküldöm, hátha majd holnap lesz. De egy épp aktuális posztod kapcsán biztosan úgyis kifejtem a saját tapasztalataim, kedvencem.
    Extra hidratáló krém tipp: bioderma sensibio/hydrabio család. A light krém nappalra elég, sajnos fényvédő nélküli, amúgy nagyon jót tesz a bőrrel és nincs benne mumus anyag. Én is elfeledkeztem picit róla, de a napokban újra veszem (tavalyelőtt télen használtam), csak aztán jött a TBS láz, amiből már nem is vagyok oda az e vitaminos családért, tavaly télen imádta a bőröm, most nehéznek és zsírosnak érzem...
    A highlighter pedig hasznos, tényleg! ;) Mondjuk én 3 évvel ezelőtt is festettem a szemöldököm meg használtam spirált és némi pirosítót, ha volt kedvem és highlightert is, mert láttam sminkesektől és észleltem, h hasznos elem. És bánni se nehéz vele, ez a lényeg! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hydrabioról már mástól is hallottam szépeket, lehet, hogy beruházok egy adagra (majd februárban :D) TBS seaweed mattítót használok, de egy nagy nulla. Ennyi pénzért akkor már a Bioderma csak többet tud.

      Basszus, rájöttem, hogy mégis van highlighterem, csak ilyen stift szerű, nude színű és szemfestéknek használtam/om. Amúgy én is sminkeltem korábban, csak nagyon visszafogottan, meg persze az egész a fekete szemceruzával kezdődött 16 évesen, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül:)

      Törlés
  7. De jó volt ez az összefoglaló, csomó mindent felirkáltam magamnak, és tegnap a Rossmannban ott álldogáltam egy ideig a Catrice termékek előtt, bár egyelőre nem neveztem még be semmire, óvatos duhaj vagyok az újdonságokkal kapcsolatban, de már érik a dolog ha ilyen jókat írtál róla.
    Nekem is elég problémás bőröm van, kiújuló ekcémával (stressz hatására, tök durva, hogy ezzel van kapcsolatban), úgyhogy ha valamire rátalálok, ami beválik akkor egy jó ideig annál is maradok. Sminklemosónak és arctoniknak a Garnier Essentials rózsás szériáját használom, nincs benne alkohol, így nem szárítja a bőröm. Hetente muszáj arcradíroznom, erre most a Balea barackosát használom és nagyon szuper - egész erőteljes dörzsis a hatás és finom barackos az illata. Krém+szemránckrém a kozmetikusomtól jön, ő hozza évszaknak megfelelően (télen zsírosabb, nyáron sokkal könnyebb, vizesebb). A hajam is elég macerás, utálom, hogy két nap után úgy néz ki, mintha lefutottam volna a maratont :( Erre nekem jó az Aqua light család, igaz nem olcsó, de pl a sampont felváltva használom az általad említett Baleás kókuszossal és így egész sokáig elég. Testápoló tekintetében a Garnier Aloe verása jött be, abszolút nem zsíros, gyorsan felszívódik és nincs tolakodóan erős illata. Mondjuk most a barátnőmtől karácsonyra kaptam egy Alverde testvajat, almás illatú (meg tudnám enni, olyan finom :)) és ez is bejött, igaz, hogy a kezemre és a lábfejemre használom csak.
    Sminkelés tekintetében az alapozókkal kellene megbarátkoznom, nem tudom, hogy melyek a jók, milyen árnyalat kellene, hogy nehogy maszk hatása legyen. Napi szinten korrektort, szemceruzát és szempillaspirált használok, plusz vagy ajakápoló v. natúr hatású rúzs, ami kb 1 óra múlva már el is tűnt a számról :)
    Körömlakkokért vagyok oda én is, de mostanában valahogy nem tudtam jókat választani, a tartósságával van a gondom, két nap után moshatom le, mosogatás és fürdés, ne adj isten hajmosás után lejön, pedig használok fedőlakkot. Most volt egy árnyalat - forró csoki néven fut -, amibe beleszerettem, de két nap után ez is megadja magát, úgyhogy csak az üvegből nézegetem. Ami tartósságot tekintve eddig a legjobb volt az a Miss Sporty lakkok nálam, de ha ilyen irányú tapasztalataid vannak (hogyan bírható maradásra a körömlakk a körmön), azt nagyon szívesen venném :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az almás testvaj tényleg olyan fincsi!
      Amíg az alapozókkal próbálkozol, esetleg próbáld ki valamelyik BB krémet, ebből is a Catrice-ről mondanak jókat, én nem ismerem, csak Garniert használtam, de annál biztosan akad jobb is.

      A körmeimmel én is folyton szenvedek! Utálok velük foglalkozni, nekem is állandóan lepattogzik, ráadásul van egy olyan hülye szokásom, hogy amikor elkezd bomlani a festék, akkor lehúzogatom a maradék lakkot a körömről, ami gondolhatod, mennyire tesz jót a körmömnek.
      Amúgy azt mondják, hogy az alaplakk is sokat számít, mert kiegyenlíti a köröm felszínét, és emiatt később pattogzik le a lakk. Bár gondolom egy durvább polírozás is segíthet, sajna ebben én sem tudok nagyon okosabbat mondani, mert rajtam is nagyon rövid élettartamú minden lakk:(

      Törlés
  8. Körömlakkra csak ennyit mondok: Nailland.
    nailland.hu
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, hallottam a híres standjukról!:) Az én körmömre tényleg kár a drága fajta, mert nem volt még olyan lakkom, ami ne pattogott volna 24 óra után, pedig elég sokfélét próbáltam. De fanatikusoknak gondolom kihagyhatatlan a hely. :)

      Törlés
  9. Körömlakk? Én már nem bajlódom vele. A legtöbb, iszonyú drága és pocsék minőség. A rekord, ami alig egy órával a felkenés után lepattogzott. Jó nevű márka, ezer forint fölött. Szóval, egy kissé berágtam a körömlakkokra.

    Aztán, kipróbáltam a körömmatricákat és kinyílt előttem egy új, addig ismeretlen világ. A körömmatricák nagyon bejöttek. Tudom ajánlani mindenkinek. Gyors, praktikus, szép és tartós. Már, Magyarországon is lehet kapni. Nincs körömlakk szag, amit sokan nem szeretnek. A leszedésnél nincs lemosó szag, ami megintcsak sokakat irritál. Ráadásul, a köröm növekedésétől függően, 3-4 hétig mutatós és gyönyörű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez eddig eszembe sem jutott, pedig láttam a drogériák polcain matricákat, de valahogy az ilyen körömdíszítő elemekkel nem volt érkezésem próbálkozni.
      Te honnan szerzed be őket, milyen márkát javasolsz?

      Törlés