2014-07-02

Júniusi kedvencek és könyves beszerzések

Júniusnak roppant hálás vagyok a kulturált időjárás miatt, azt a néhány elviselhetetlenül kánikulás napot leszámítva - amikor még a macska is fekve vonszolta magát a lepedőn álmában, hidegebb helyet keresve - megkímélődött az agyvizem a felforrástól. A péntek délutáni Feierabenddel (miket tanulok én ezen a német tanfolyamon) megkezdődik az egyik nyári szabink, a cél most a színszerzés lesz, hogy majd a másik nyári szabinkon lehetőleg ne hipóreklámként ijesztegessem a többi pihenni vágyót.

Kellett ide egy kép, és ez tetszik

Júniusban egyetlen rohadt jó könyvet olvastam, ez pedig a Kakukkszó volt. Annyira tetszett, hogy J. K. Rowlingot beemeltem a kedvenc íróim közé, engem már az Átmeneti üresedéssel is megvett, a felnőtt könyvei ezerszer közelebb állnak hozzám, mint a Harry Potter világa. A Kakukkszó kriminek is kiváló - bár a megoldás engem elkedvetlenített kicsit - a regény tökéletessége a karaktereknek köszönhető, kapásból ott van Cormoran Strike magánnyomozó, olyan pasi, akibe a magamfajta lány képes belehabarodni, egy new adultokból táplálkozó lány pedig csak fintorogna rajta. Azt imádom Rowlingban, hogy leírja azokat a gondolatfoszlányokat is, amelyek a pillanat törtrésze alatt futnak át az ember agyán, ezáltal teljesen élővé és ezzel egy időben esendővé teszi a regény szereplőit. Kivételesen roppant mód örülök, hogy a Kakukkszó egy sorozat első része, nem bírnám ki, ha többet nem találkozhatnék Cormoran Strike-kal. 


Amikor ezt a bejegyzést írom, már totál hidegen hagy a VB, mert az összes kedvelt csapatom kiesett, de a csoportmeccsek alatt még nagyon lelkesen követtem az eseményeket, a munkahelyen közös tippelős játékot is indítottunk, a ranglistán jelenleg az utolsóelőtti helyet foglalom el (ennyit a tálca sörről). Nyilván nem nehéz kitalálni, hogy masszív Itália-drukker vagyok, nem érdekel, hogy bénán fociznak, azt viszont sajnálom, hogy Pirlót már nem nagyon fogom látni a jövőben, mert öreg szegény. Mindegy, onnantól kezdve, hogy kiestek, elvesztettem az érdeklődésemet, a döntőt majd lehet megnézem, ha olyan csapat is bejut, amit kifejezetten utálok, mert akkor legalább tudok ellendrukkolni.
Egyébként hatalmas élvezettel olvastam az olyan típusú cikkeket az interneten, amelyek arról szólnak, hogy hogyan öltözzünk fel, ha elmegyünk meccset nézni. 

Ha már Olaszország: Velence mániám töretlen, úgyhogy csak azért, hogy legyen itt is egy kép, berakok egyet, jó? 


Furcsa, de újra hallgatok zenét. Nem túl változatos skálán, ugyanis képes vagyok egy nap 18x meghallgatni ugyanazt a számot. A kedvenceim a mai napon a Dirty Vegas-tól a Setting Sun, ami a legnyáribb szám a világon, valamint egy régebbi dal, a Morcheeba Gimme Your Love-ja, ami pedig a legszexibb szám a világon. Ha egyszer férjhez mennék (nem), tuti erre vonulnék be. 

Kencetéren is új kedvenceket avattam (volt egypár beszerzés is), lássuk most őket!


Balról jobbra. A Joanna gyümölcsös testradírra a dm-ben csaptam le nemrég, 5 különböző, csodálatos illatban létezik, nekem nyilván a grapefruitos kellett. Sajnos elég kicsike, de nem is kell belőle sok, selymes babapopsi bőrt varázsol, teljesen belezúgtam, kb. 500 Ft volt.
A The Body Shop szépítő olaja már év eleje óta megvan, de a testápoló funkciójától nem voltam hanyatt esve, igazából azért rendeltem meg akkor, mert kivonták a forgalomból ezt az édes citromos vonalat, és nekem kellett még egy ilyen illatú bármi, mert annyira odavagyok érte. Mostanában kezdett elegem lenni a szilikonos hajvégápolókból, ami lassan minden meglepetéses beauty box kötelező kelléke, emiatt nekem kettő is van,  kókuszolajjal viszont azért nem akartam próbálkozni, mert arra volt már példa, és nem lett szép a végeredmény. Úgyhogy legutóbb, mikor szanaszét állt a hajam alja (holnap fodrász, éljen!), ebből raktam rá egy keveset, és esküszöm, valódi CSODA történt! Egyből kezelhetőbb, puhább lett a hajam néhány csepptől, úgyhogy mostantól félreteszem a Gliss Kur pumpás hülyeségeit, és csak ezt teszem a hajamra. (Van valami ötlet, hogy azokkal mit kezdjek?) 
Kaptam egy Burt's Bees csomagot karácsonyra, ami utazó méretű termékekből állt, és most jutottam el odáig, hogy kicsit gyakrabban használgassam őket. Illetve az egyik terméket nagyon hamar megkedveltem, ez pedig a képen is látható krémes arctisztító kamillával és szappankéregfával (nyugi, én sem tudom, mi az). Régóta kerestem krémes arclemosót, ami nem habzik, hanem gyengéden távolítja el a sminket, a Burt's Bees ráadásul mindenmentes termék, szupernaturális, és igazi tisztaságérzést hagy maga után, mert a benne levő mentol hűsíti a bőrt még hosszú percekig a használat után (úgyhogy szembe ne menjen). A feelunique webshopban szereztem be a teljes méretet, illetve tudtommal a mini csomag is onnan származik. 


Sminkcuccot már alig veszek, így is sokszor problémát okoz nekem a bőség zavara reggelente, amikor döntenem kell az aznapi sminkemről (nevessetek ki nyugodtan, de sokszor már előző este megtervezem, mert akkor okosabb vagyok, mint frissen ébredve). A Manhattan krémes szemfestékéről Odilnál olvastam, és annyira jól állt neki a mentaszínű verzió, hogy beszereztem egyet én is. Később visszamentem még gondolkozni, hogy kell-e nekem másik szín, de végül inkább ez a Max Factor dip-in eyeshadow került a kosaramba, mert régóta kerestem pigmentált halvány rózsaszín szemkencét. Először róla is azt hittem, hogy krémes, annyira lágy a por és az applikátor is megtévesztő, de gyakorlatilag ez tényleg egy egyszerű szemhéjpúder, csak fura kivitelezésben. Talán 2 hete vettem, akkor az összes Max Factor Max Colour termék féláron volt kapható a dm-ben. Mindkét termék színe teljes valójában érvényesül a szememen is, egyik sem az a fehér alapon kicsit mentás/rózsaszínes átverés, a zöld már-már túl zöld is nekem, úgyhogy nagyon vékonyan kenem csak, és mindig teszek rá egy kis fehér port. 

Júniusban négy új könyvem lett, ők azok:


A Virals régóta érdekel, viszont nincs meg a könyvtárban, szóval kénytelen voltam beszerezni, épp áksziós volt. A Szilánkok nagyon feldobta az egyik hétköznapomat, mert véletlenül odatévedtem a Líra honlapjára, és gondoltam akkor már megnézem a legutóbbi játék nyerteseinek a listáját, hátha... és igen, nyertem! Játsszatok a Líránál, szerintem egész jók az esélyek, nekem ez volt a második alkalom, hogy beneveztem a nyereményjátékukra, úgyhogy nagyon örülök. A könyv egyébként hatalmas és száz kiló, nyáron szerintem biztos nem fogom elolvasni, egyelőre anyunál van, de lehet, hogy még ő is csak kerülgeti, nem tudom. 
Az Azutánt kénytelen voltam megvenni, hála Lajosnak. Az egyetlen olyan könyvem otthon, amit ismerős adott kölcsön, erre nem megrágja?? Sajnos későn kapcsoltam, és a hiba helyrehozhatatlannak tűnt, vagyis engem nem zavarna, ha az enyém lenne a könyv, de nyilván nincs pofám így visszaadni. Az Örök kísértés akkor került megvásárlásra, amikor az Azután, nemárhogy ne legyen nekem is jó. 
Rajtuk kívül csak ajándékba vettem könyveket, többek között az Urban Dictionaryt az egyik kollégánk búcsúajándékának, ugyanis folyton mi tanítottuk meg olyan szavakra, hogy spoiler meg selfie, illetve azt sem tudta, hogy mi az a Trónok harca. Nem tudom, hogyan lehet így élni, szóval megkapta a könyvet, bár legszívesebben megtartottam volna magamnak - nem kizárt, hogy egyszercsak megrendelem. 

A többiek:
Amadea
Catriana
Nikkincs
Nita
PuPilla
Theodora
Zakkant

8 megjegyzés:

  1. Gratula a Szilánkokhoz, én lehet a hétvégén beszerzem tescoban (lesz 40% kedvezményem), a Kakukkszóval együtt! :D
    Setting sunt megint meghallgattam és töltöm is rá telóra, nyárizenének :D Amúgy mostanában én is egyre kevesebbet zenét hallgatok, hmm ezen javítanom kell.
    (Rossz Lajos! :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Hajrá a vásárláshoz :)
      Örülök, hogy megtetszett ez a szám, én sem tudom megunni...
      NAGYON rossz! :D

      Törlés
  2. A te posztjaidat öröm olvasni, mindig színt (képletesen és valóságosan is) hoznak a napomba. Éljen a Kakukkszó, de úgy látom, hogy Cormoranra többen is fenjük a fogunkat, nem lesz ez így jó! :) Úgy örülök, hogy az Átmeneti üresedést is beszerveztem már magamnak, nagyon kíváncsi vagyok rá, legalább addig is lesz mit olvasnom Rowlingtól, amíg nem jön a Kakukkszó folytatása.
    Erre a testradírra jó, hogy felhívtad a figyelmem, egész baráti ára van, hétvégén amúgy is tervezek egy túrát a dm-be, megnézem, hogy milyenek vannak még belőle.
    Jók a könyves beszerzések is, remélem majd írsz róluk ha elolvastad őket, de addig is jó hangolódást a szabira és csak óvatosan a napozással :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy, örülök, hogy így látod:)
      Nagyon remélem, hogy mostantól Rowling mindig ellát minket olvasnivalóval, teljesen odavagyok érte! Biztos az Átmeneti üresedés is tetszeni fog neked, bár azért nem egy szívderítő könyv.
      A testradírból van még meggyes, epres, valami bogyós, meg talán málna, ebben nem vagyok biztos, mindegyiknek isteni az illata, próbáld csak ki:)
      Köszi, már csak a mai napot kell kibírni, aztán jöhet a naptej:)

      Törlés
  3. Szeretem az ilyen vegyes posztjaidat. :)
    A Kakukkszót én is megvettem, most már egyre kíváncsibb vagyok rá.
    A Manhattan szemhéjfestéket majdnem én is megvettem, de mostanában inkább a szemceruzákra vagyok rákattanva, azokat gyűjtögetem. :)
    A testradírt lehet majd én is megnézem magamnak. És a Gliss Kurrel én se tudom, mit csináljak, én se használom.
    Jó nyaralást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök :)
      Látom, hogy el is kezdted a Kakukkszót, jó döntés volt! ;)
      Nyáron jobb is amúgy a szemceruza szerintem, nem olyan fullasztó, mint ezek a krémes cuccok.
      Köszi :)

      Törlés
  4. DIRTY VEGAS!!!!! Végre van egy ember, aki hallgatja őket és írásba is adja mindezt. Mondjuk én már egy ideje rájuk vagyok gyógyulva, de a Setting sun tényleg a legjobb nyári dal, nálam 2014-ben biztos, hogy az övék ez a kitüntetett cím :) Úh! még egy ember, aki odavolt Cormoranért és a Kakkukszóért, most már tényleg el kell olvassam, mert kezdem magam rosszul érezni, hogy azt se tudom miről van szó. Egyébként tök jól mutatnak egymás mellett a szerzeményeid, mindegyiknek szürkés, kékes és barnás színe van. #suchlényeglátás :D Ez a testradír kell, én is tervezek dm túrát mint Nikkincs, úgyhogy megkeresem ezt a márkát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizooony!:) 600 éve ismertem meg őket a Days Go By akusztikus verziójának köszönhetően, aztán most valahol szembejött a Setting Sun, és nem tudok lekattanni róla.
      Cormoranért mindenki odavan, minden tökéletlensége ellenére. :)
      Aha, én is azt néztem, hogy milyen jól passzolnak színben, egyébként ez nem ritka, molyon is csomószor összejön így az aktuális olvasmányoknál a színharmónia :)
      Szóval jól megláttad a lényeget:D

      Törlés