Ahhoz, hogy Jedi légy, Luke, szembe kell szállnod a sötét oldallal

Általában ősszel kap el a vágy, hogy magyar szerzőktől olvassak. Ez legalább annyira közhelyes, mint hogy ilyenkor elkezdek bogyószínű rúzsokat és erőteljesebb parfümöket használni. Annak ellenére, hogy távol áll tőlem a felesleges nosztalgia, és a történelem sem érdekel különösebben, néha nekem is jól esik egyet időutazni, mondjuk az előző század elejére, és az a furcsa, hogy a kedvenc magyar szerzőim vagy ekkor alkottak, vagy olyan kortárs írók, akik erről a korszakról írnak előszeretettel. Valahogy így ismerkedtem meg a Vérgróf-trilógiával (egy novemberi napon), ami azóta is a kedvenc sorozataim egyike, és alig vártam, hogy a könyvek szerzője, Benedek Szabolcs újra előálljon valamivel, ami megdobogtatja jégszívemet. 

Ja és hogy most nyár van? Tök jó, mert A kvarcóra hét dallama tele van forrósággal, egy kilátástalanul hosszú nyárral, ég a beton, lángol a Balaton, ugorjunk is bele!

A helyszín és az időpont más: most nem az 1910-es évek Budapestjén járunk, hanem a rendszerváltás előtt pár évvel egy nevén nem nevezett városban. Az, hogy a helyszín nem Budapest, nekem elég lassan esett le, valamiért egyből oda helyeztem a történetet, de aztán néhány utalásból kiderült, hogy biztosan nem a fővárosban járunk. 

1985-ben még nem születtem meg, így nincsenek emlékeim a szocializmusról (arról a 3 évről sincs semmi, amit "benne" töltöttem, bármilyen meglepő), de az egész még annyira közel van, hogy nem tudok olyan kellemesen eltávolodni ettől az időszaktól, mint az első világháború előtti évektől. A regény főhőse, aki felnőttként írja a visszaemlékezéseit arról az egy évről, 12 éves volt '85-ben, így az elbeszélésben összekeveredik a gyerek-látásmód a felnőtt ember gondolataival. 

A regény egyszerre visszaemlékezés és krimi, bár szerintem a korrajz és az emlékek által megidézett hangulat sokkal hangsúlyosabb, mint a nyomozás - mivel ez utóbbi nem is igazi nyomozás. A rejtély, ami körül a 12 éves Bence gondolatai forognak, az egy öngyilkosság-sorozat: fiatal nők ugrálnak le a panelházak és toronyházak tetejéről. Miközben az egyik barátjával próbálnak kideríteni valamit az eseményekről, elcsípi őket a rendőrség, és a nyomozó, aki kihallgatja Bencét, megvesztegeti a fiút, hogy ajándékokért cserébe szállítson neki információkat a környezetében levő emberekről. Bence azt gondolja, hogy az egész felhajtás az öngyilkosságok miatt van, nyilván, honnan tudná, hogy mi az, hogy besúgó, eleve sokkal tájékozatlanabb közéleti kérdésekben, mint az osztálytársai. Úgyhogy félelemmel vegyes lelkesedéssel belemegy a dologba.

Gyerekként nyilván nehéz reálisan érzékelni annak a súlyát, amibe az ember belekeveredik, főleg, hogy igazából nincs tisztában azzal, hogy milyen rendszerben él. A gyermekkori gondtalanság és a veszélyes szituációk között nagyon jól lavírozik a szerző, egyensúlyban van minden, éreztem, hogy nem kell itt nagyon aggódni, de azért néha görcsbe rándult a gyomrom, hogy hoppá, akkor ebből a slamasztikából hogyan mászunk ki. Azért az is kiderül, hogy hiába vagy gyerek, tehetsz olyan dolgokat, amelyek végérvényesen és visszavonhatatlanul megváltoztatnak életeket. 

"A bizalmatlanság, hogy mindennek utána kell nézni, hogy minden csak ott, abban a percben válik bizonyossá, és hogy előre semmit nem lehet százszázalékos pontossággal tudni, folyton benne volt a levegőben, és nyaralás közben sem feledkezhettünk meg róla."

Keserédes hangulat uralja a regényt, úgy éreztem, senki sem igazán boldog, senki sem felszabadult. A gyerekek még úgy-ahogy, de őket is átitatja a szülőkben levő állandó feszültség. Nem tudok felidézni egyetlen őszinte mosolyt sem a történetből. 

Tárgyi és kulturális utalások tarkítják a regényt (A Jedi visszatér, Videoton magnó, fehér szállodák a Balaton túlpartján, német turisták, stb.), így kellemes nosztalgiázásba fulladhat azok számára az olvasás, akik már legalább nagyfiúk-nagylányok voltak az 1980-as években. Múltkor hallottam egy olyat, hogy "A nosztalgia a szellem tunyasága", nos, ezt én sem mondhattam volna szebben, de a magyar emberek nagyobb hányada múlt-orientált, és szeret az emlékeiből élni. Nekem ez a kor azért inkább egzotikum, ha ugyanez a kilencvenes években játszódott volna, már nem érdekelt volna az egész. 

Az viszont igazán örömteljes tény a számomra, hogy bízhatok Benedek Szabolcs regényeiben. Továbbra is a Vérgróf-trilógia a szívem csücske, egyszer biztosan újra is olvasom majd, de A kvarcóra hét dallamában is igazán kedvemre valót alkotott. Tudjátok, nagyon hisztis vagyok, ha magyar szerzőkről van szó, alig tudok néhányat felmutatni, akit szeretek, amúgy meg rengeteggel nem is merek próbálkozni, mert á... hagyjuk. 

Ui.: A címet nem tudtam megfejteni, ahhoz kevés vagyok. 

Benedek Szabolcs: A kvarcóra hét dallama

Libri Kiadó, 2015