2016-04-13

Utazás előtti tervezgetős rituálék

Egy dolog az, hogy imádok utazni, és egy másik, hogy egyre jobban igénylem a szervezettséget és a vele járó kényelmet. Amíg 18 évesen a nyaralás előtt 3 nappal foglaltam le a szállást egy hostel sokágyas szobájában, addig most óriási kutatómunkát végzek és minden hasznos lépést megtervezek, hogy ne a helyszínen kelljen szerencsétlenkednem. Én nem is értem az akkori önmagamat, viszont annál jobban irigylem, persze az is lehet, hogy a leszarom-attitűd vezetett olyasmi esetekhez, mint pl. a hazafelé tartó repülő lekésése, az ilyen esetek pedig ahhoz, hogy leüljek és megszervezzem normálisan a vakációimat. 




Disclaimer: ezt az előre tervezést nem azért csinálom, hogy szórakoztassam magam, hanem azért, hogy időt spóroljak, és ne a nyaralás közben kelljen rájönnöm, hogy milyen járművel tudok eljutni a szállásra, vagy hogy úristen mennyibe kerül ez a belépő! Emellett nem az a cél, hogy megtervezzem minden percünket, hanem pont az ellenkezője, hogy több lehetőségünk legyen a spontán nézelődésre, mert tudjuk, hogy mik a lehetőségek, és nem kell energiát fordítani arra, hogy a gyakorlatias adalékokkal foglalatoskodjunk. (Így is bőven akadhat meglepetés...)

1. Tennivalólista
Az első, amit megírok, az egy to-do list azokról a feladatokról, amelyeket az utazás előtt még meg kell csinálnom. Most pl. szerepelt rajta az új bankkártya-igénylés (pipa), repülő check-in, E111 kártya csináltatás, szállás kifizetése előre, és egyéb apróságok, úgy mint a mini méretű szárazsampon beszerzése (pipa). Amit lehet, szeretek előre kifizetni, megvenni, ilyen lehet mondjuk egy városkártya (sosem vettem még ilyet), vagy egy közlekedési bérlet. A szálláshelyek nem mindenhol olyan előrehaladottak, hogy lehessen náluk elektronikus úton fizetni, de általában erre is törekszem, hogy aztán a vakáció során már ne kelljen a kötelező kiadásaimon agyalni. Érdemes utánanézni a közlekedési lehetőségeknek, pl. hogyan jutsz el a reptérről/állomásról a szálláshelyedre, mikor kell elindulnod, hogy biztosan elérd a repülőt hazafelé (bár gondolom nem én vagyok az egyetlen, akinek megfordult a fejében a nyaralás utolsó napján, hogy inkább ott maradna).

2. Mit vigyek?
Gyűlölök csomagolni, mindig túlstresszelem, folyamatosan azon pörög az agyam, hogy mit hagyok otthon. Valamivel az utazás előtt elkezdem összeírni a dolgokat, most pedig már odáig fejlődtem, hogy egy Google Drive doksiban teszem ezt, így legközelebb is meglesz, már csak variálni kell. 4 részre osztom az egészet: nagyon fontos dolgok, ruhák, neszeszerbe valók, és egyéb.
Általában néhány napos utakra szoktunk elmenni, mindezt repülővel, ezért csak kézipoggyászt viszünk. Ilyenkor mindig lecsekkolom duplán, hogy mekkora az adott légitársaságnál az ingyenes kézipoggyász mérete, mert ez nem mindegyiknél ugyanakkora (köszi KLM), és időnként változhat is (Wizzair pl.).


3. Költségterv
A kedvencem (nem). Minden alkalommal, amikor megyünk valahova, felmerül a kérdés, hogy "És mennyi pénz fog kelleni?" Általában sosem emlékszünk már arra, hogy legutóbb mennyit költöttünk. Érdemes összeszedni a muszáj-kiadásokat (pl. reptérről buszozás), plusz tervezni a kajára, fagyira, belépőkre, szuvenírekre, egyebekre. Tapasztalataim alapján ennél mindig többet költekezünk, kivéve legutóbb, amikor Velencében alig ettem és az alapvető táplálékom a frissen facsart narancslé volt. :D

4. Mit csináljunk? - Kutatómunka
Ezt a fázist kivételesen nagyon élvezem, szeretek fórumokon olvasgatni, képeket és beszámolókat nézegetni. Ezekből levonom a tanulságot, kitalálom, hogy mi az, ami számunkra érdekes lehet, melyik program fog pénzbe kerülni, mit lehet kihagyni, hol érdemes enni-inni. Ebben a tevékenységben teljesen el tudok veszni, képes vagyok hajnalig pörgetni az oldalakat, keresgélni a képeket, nézni közben a Google Street View-t, meg ilyenek. 
Bizonyos programok esetében, azt gondolom, elengedhetetlen, hogy az ember utánanézzen a tudnivalóknak, például amikor az Etnát terveztük megmászni, rengeteget olvasgattam róla, így tudtam, hogy naponta egy busz megy és jön, illetve ha 1800 m-en szembesülök azzal, hogy fejenként 30 euró a felvonó, tuti hanyattesek és nem fizetem ki, így viszont tudtam ezzel is tervezni.

Nagyjából azért próbálom belőni, hogy melyik napba mi fér bele, de nem ragaszkodom mindenáron valamihez csak azért, mert én azt egyszer úgy kitaláltam. 

(Azt a hibát elkövettem, hogy kommenteltem az indexes Velence fórumon - ha nem vagytok ortodox mindenkötelezőlátványosságotmegnézek-típusú turisták, ne tegyétek.)

5. Go Digital!
Éljen soká a Google Maps és a helymeghatározás! Tudom, hogy tök szexi papíralapú térképpel vonulni a városban, de a telefonos verzió rengeteg időt megspórolt már nekem. Nem kell hozzá internetkapcsolat sem, elég, ha a helymeghatározást benyomom, illetve még otthon nézegetem a térképet, hogy a megfelelő helyek betöltődjenek. Rázoomolok az utcákra, hogy látszódjanak az utcanevek, és ezt a telefon tárolja, úgyhogy amikor net nélkül megnyitom a térképet, rajta lesz a kis pötty, és az utcákat is látni fogom.
A MyMapsen személyre szabott térképet lehet készíteni, itt megjelölheted a felkeresni kívánt helyeket. A Foursquare is jó arra, hogy bogarássz az éttermek, kávézók, látványosságok között és listákba rendezd őket.

Szoktam még tölteni képeket a telefonomra, pl. ha a szálláshoz van valami útvonaltérkép képes formátumban, közlekedési térképek, stb. Ha meg a légitársaság megfelelően előrehaladott, akkor a beszállókártyát sem kell kinyomtatni, hanem elég a telefonon levő verziót bemutatni. Azt meg külön imádom - bár elég creepy, - hogy a Google Asszisztens, ami úgy alapból ott van a mobilomon, mindenféle infót dobál fel, szól, hogy csekkoljak be, induljak el a reptérre, jelzi, hogy milyen idő lesz, hány HUF az euró.

A listáimat is egy Google appban vezetem, ez a Keep (ja, amúgy nem szponzorál a Google :D), checklisteket meg egyszerű feljegyzéseket is lehet benne készíteni, halál egyszerű, színezhető, és webes meg mobilos komponense is van, amelyek szinkronizálódnak folyamatosan.


Ez az egész persze érvényét veszti, ha az ember társas, szervezett útra fizet be, nekem az a megoldás viszont nem szimpatikus, bár megvan az esélye, hogy előbb-utóbb ezt is kipróbáljuk, ha olyan helyre megyünk, ahol extra macerás a szervezkedés.

Kihagytam valamit? Biztos, szóval írjátok meg, hogy ti hogyan teszitek gördülékenyebbé a nyaralásaitokat egy kis elő-szervezéssel!

15 megjegyzés:

  1. Amúgy nem szponzorál a Google részen felnevettem :))) Mi is készítünk úti tervet egy-egy napra, hogy mi fér bele, mi van közel egymáshoz és azokat kilőjük és haladunk sorban. Nyilván ha változik a terv akkor lehet választani mást, ezért egy cvsomót összeírunk. Múltkor Amszterdamba kis térképes könyvecskével mentünk, és ez nagyon hasznos volt net hiányában. AMúgy a szállodában reggel indulás előtt mindig megnéztük mi merre van, amire menni akarunk, letöltöttük a közlekedést is, és aztán go :) Ausztráliában mindig megkérdeztük a szállás adót, a recepcióst hogy mit ajánl a környéken, általában jókat mondanak mindig. Amúgy én nagyon tervezős vagyok, de a Férfi is az, úgyhogy jó együtt utazni vele, meg legalább nem tévedek el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszaolvastam a bejegyzést, és úgy tűnt, mintha a Google-ról szólna az egész :D
      Hú pont Amszterdamban voltam úgy, hogy ha nincs nálam telefon, akkor papír alapú térképpel tuti megőrültem volna. :D (Főleg mikor hajnal 1-kor kerestük az éjszakai busz megállóját, és a pasim totál hasznavehetetlen állapotban volt, mert csak vihogott mindenen:D).
      De amúgy eltévedni is jó, meg igen, a helyiek mindig tudnak valami jó tippet adni, az biztos! :)

      Törlés
  2. Jók a Google cuccok, na :D
    Én nagyon tervezgetős vagyok, eddig mindig ha mentünk nyaralni valahová összeírtam a látnivalókat (antikváriumok/könyvesboltok külön pont :D), a közlekedést (bár ált. autóval mentünk), telefonomra is le szoktam menteni képernyőképeket a térképekről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jók bizony! :)
      Könyvesboltok, tééényleg! :D Velencében is van egy nagyon híres, még sosem találtam meg :)

      Törlés
  3. Jaj Kata, hát ezt a posztot most nagyon élveztem és újfent meg kellett állapítsam, hogy Te tényleg a digitális kor szülöttje vagy, én meg nem :D Oké, használok jó pár dolgot napi szinten, de a felsoroltak közül nem sokat ismertem, úgyhogy ezeket majd szépen áttanulmányozom :)
    Én eddig vagy szervezett utakon voltam (egy-egy napos buszos kiruccanások a környező országokba) vagy barátokkal kocsival, vagy két nyaram volt utazási irodával, úgyhogy ott rábíztam magam a szervezőkre. Persze útikönyv, meg netes előzetes tájékozódás volt mindig, hogy mit szeretnék megnézni, felkeresni. De én pl. még életben nem csekkoltam be a netről gépre, mindig a reptéren tettem ezt meg :)
    Viszont a kellékek tekintetében én is állandóan listázom, jó összeszedni, hogy mi kell, mit vihetsz fel, mit nem, mi legyen a kéziben, meg mi legyen a bőröndben (meg milyen ruhát kell addig kimosni :))).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki! :) Azért a szülöttje én se vagyok, de sokat segít, hogy mobilos munkahelyem van. :) Még emlékszem rá, hogy néhány éve mennyire kitámasztottam az ellen, hogy okostelefont vegyek magamnak. :D

      Jók a tapasztalataid a szervezett utakkal különben? Félek, hogy kiborulnék kicsit egy ilyenen, de ha tényleg megyünk Izlandra, célszerű lenne valami utazási irodánál lefoglalni egy körutazást inkább.

      A netes becsekkolást azért csinálom/tam, mert régen volt valami ilyen a fapadosoknál, hogy ha a reptéren csináltatod meg meg nyomtatod ki a beszállókártyát akkor fizetni kell, nem tudom, van-e még ilyen szabály :)
      A repülés körülötti macerára mindig nagyon rástresszelek, főleg amióta lekéstem 1x.

      Tényleg, a mosás, jó, hogy mondod! :D

      Törlés
  4. Tervezni jó! :)
    Én is szoktam, imádok, bár ha az ember Olaszországba készül, azzal legyen ugye tisztában, hogy a tervei már az első sarkon dugába dőlhetnek, mert ilyen Olaszország (amit ezzel együtt persze imádok)
    :)
    Indexes fórumot csak végső kétségbeesésemben olvasok, mert valami hihetetlen nagyképű és lekezelő társaság szokott összeverbuválódni, lásd Rómás fórum, jézusmáriaúristen, szerintem szimpátia alapján válogatják meg hogy kinek segítenek, és ha egy napon érkezik 2 ugyanolyan kérdés, akkor benyomják a capslockot és kioktatnak hogy olvass már vissza. Kommentelni nem mertem soha (nehogy leharapják a fejem valami szimpla kérdés miatt), de olvasva nagyon sajnáltam 1-2 fórumozót :(
    Én még tripadvisor app-ban mentegetem a megnézendő éttermeket, pizzériákat, látnivalókat, bár az értékelések ott is érdekesek. Általános tapasztalat, hogy ami egy amerikai turistának szar, az nekem megfelel, nem vagyunk egyformák. :)
    Városlátogatás előtt letöltöm a város saját applikációját, vagy pl a helyi közlekedési társaságét, a rómás tök jó, de pl a Firenzei egy kalap kaka volt.
    Általában van egy fix tervem a látnivalókkal, de soha nem csinálok belőle problémát, ha egy nap nem teljesítjük a megnézendőket, mert az már nem pihenés/kikapcsolódás.
    Google maps-et én is használom, keep-et is. Régen imádtam útikönyvet venni, van is otthon egy csomó, jól mutat a polcon, de annyi :)
    Már nem jut eszembe, igazából legtöbbször sodródom és improvizálok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olaszországra azért tervezek mégis, mert kell valami fő csapásirány, amiről le lehet térni. :D

      Hú, most nagyon jól jött, hogy beszámoltál az indexes negatív tapasztalataidról, mert már azt hittem, én vagyok ufó. A pasim próbált lenyugtatni, hogy minden fórumon ez van, de mondom ne már, ezek utazó emberek, miééért? Nem hittem el, ahogy belém álltak.
      Szerintem vannak tag-átfedések ezekben a csoportokban, mindenki osztja az észt, mintha nem lenne holnap, mindezt full lekezelő stílusban. Ja, és még csak nem is segítséget kértem. :D

      Éljen a sodródás! :)) Az útikönyvek valóban jól mutatnak, és kb. ennyi, nagy hátrányuk, hogy nem lehet őket frissíteni. :D

      Törlés
    2. Kíváncsiságból visszaolvastam a Velencés fórumot, te atyaúúúúristen.... Ennyi korlátolt embert egy rakáson régen láttam, egyszerűen mintha nem azt olvasták volna amit én vagy te, és komoly gondok vannak a nyitottsággal, toleranciával is.
      Nekem is az él a fejemben, hogy ha valaki sokat utazik, az automatikusan magába szívja más emberek, más kultúrák sajátosságait, és igenis elfogadóbbá válik és nyitottá (open-minded, mondja az angol, erre amúgy van magyar szó?)
      Amúgy ja, ugyanazok a nickek vannak a rómás topicban is, sőt a Nápolyiban is. Szerintem felejtsd el a fórumozásnak ezt a formáját, felesleges ezen stresszelni. :)
      Hajrá Velencében :)

      Törlés
    3. A legutóbbi hozzászólásom óta nem mentem vissza, nem is tervezem :D
      Ugye mekkora észosztás megy? :) Nemcsak az a gáz, ahogy gondolkoznak, hanem hogy úgy viselkednek mint a zombik, amikor friss húst szagolnak, hú ez az, itt van valaki, akit szét lehet cincálni! :D
      Igen, open-minded emberekre számítanék én is egy ilyen helyen, de ezek ilyen begyöpösödött agyú prémium emberek.

      Gondoltam, hogy vannak átfedések a topicok között. :)
      Amúgy csak jó fej akartam lenni, hogy hátha találnak vmi hasznos infót a blogomon (főleg azok, akik célirányosan látogatják a fórumot, nem ezek az őskövüetek), még csak nem is promózni akartam a blogot, de mindegy. :D

      Kösszi, már nagyon várom! :)

      Törlés
  5. Már kíváncsi voltam, hogyan áll a családi vakáció a Disney-vel Velencében projektetek. :) A Google Maps nagyon jó dolog, én is használtam már Olaszországban is. Szerintem úgy jó érzés utazni, ha a digitális világ és a papíralapú lét kombóját használja ez ember. Könyvmolyoktól azért túl durva lenne hallani a papíralapú "tájékozódás" elutasítását. Szerintem izgalmas felkészülni az utazásra úgy, hogy a tervezett látnivalókat megkeresi az ember neten,kinyomtatja, csinál magának egy kis "tájékozódási" segédanyagot. Így az internettelen világban sem veszik el senki. Azt a videót megnézném,ami rólad készül egy társasutazás alatt. (nehezen tudom elképzelni,amikor full relaxálva 120/80-as vérnyomással, egy pohár borral a kezedben várod,amíg az idegenvezető közli veletek: " Kedves csoport, kérem mindenki türelmét,amíg Aranka nénit megkeressük,akit az elmúlt 1 órában sajnos nem találtunk. Míg nem lesz meg,nem tudunk továbbindulni.") Mivel a repülés nem tartozik a kedvenc járműveim közé, én sokkal jobban preferálom az autót, sokkal nagyobb szabadságot ad,valamint segítségével bármikor el lehet kalandozni az eredeti útvonaltól,ha szeretne az ember. Milyen hosszú még a centi az indulásig? Az, hogy embereddel mész, arra is jó, hogy most tudsz olyan képet készíteni, amin párosan ülitek meg az oroszlánokat a Szent Márk tér sarkán. Gondolom,egyénileg már van ilyened. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindjárt megyünk, már csak pár centi! :)(jövő héten megyünk)
      Én most már csak a nagyon muszáj-dolgokat nyomtatom ki, belém nevelték itt a munkahelyen ezt a viselkedést. :D

      Az Aranka nénis szövegen most nagyon röhögök. :D Velencében egyszer voltam szervezetten, majdnem többször álltam a sírás határán. Úgy vagyok vele, hogy az utazás túl drága ahhoz, hogy másokhoz alkalmazkodjam közben, meg azt nézzem meg, ami más szerint érdekes. Brrrrr.

      Aha, szeretem megmászni azokat az oroszlánokat, éjszakánként szoktam fellopózni a hátukra! Amúgy pont arra gondoltam ,hogy most végre lesz majd rólam egész alakos kép is a városban. :D

      Törlés
  6. Nekem az a nagy szerencsém, hogy legtöbbször amikor megyek, mindig van egy pasi a csapatban, aki megszervezi az utat. :D Én magam általában csak megyek, amerre mondják. :)) Persze most pl. London kicsit más, oda én szereztem szállást magamnak, és lesz két nap, amit nekem kell megtervezni, kicsit parázok is, nem cseszem-e el valami olyanra az időt, amire nem kellene, ja, meg az eltévedés a rémálmom. :D De lesz nálam két útikönyv, és szerintem én is élni fogok a digitális lehetőségekkel, így már csak megleszek valahogy. :)

    Amúgy én helyben szeretek spontán lenni, de amihez ragaszkodom, hogy a szállás legyen meg előre és persze tudjuk, mikor indulunk és jövünk vissza. Utána már jöjjön, aminek jönnie kell. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na az tök jó, nekem ilyen sosincs. :D (bár lehet, nem is hagynám :P habár néha jó lenne a lovak közé dobni a gyeplőt)

      Felosztottátok egymás között a napokat Londonban?:) Az eltévedés nem olyan nagy katasztrófa szerintem, bármikor vissza lehet fordulni vagy meg lehet kérdezni valakit. :) (mondja ezt az, aki egyszer majdnem elbőgte magát, mert rohadtul nem talált oda valahova)

      Ügyes leszel, nyugi! :)

      Törlés
  7. Tetszett ez a poszt, nagyjából már én is így készülök az utakra. Mondjuk a mit vigyek még mindig a leggyengébb pontom :D. Most is gondban vagyok, mert ráadául több mint 2 hétre kell terveznem egy bőröndöt, lehetetlen küldetésnek tűnik egyelőre :D.

    Szóval az évek során én is tervezgetős lettem :). Amikor már többször előfordult, hogy valamiről csak azután értesültem, hogy ottjártunk, na azóta felkészülök rendesen :). Már sokszor a térkép is a fejemben van, annyit nézegetem. De jó, mert így tényleg lehet "eltévedni", plusz valószínűsíthetően tényleg olyan dolgokat nézünk meg, vagy csinálunk, ami igazán nekünk való.
    Plusz egy ideje már gasztro térkép nélkül sem vagyok meg :D, fontos része lett az utaknak ez az élmény is.
    De élvezem ezt a kutakodást, mert egyébként is sokat szoktam "képzeletben utazni". Értem ez alatt, hogy sokszor mikor nem megyünk sehova, random elkezdem nézegetni a repjegyeket, hova lehetne menni, aztán utánaolvasgatok és van egy csomó útiterv vázlatom már :D, hogyha véletlenül másnap indulni kellene sem lenne gond :P.

    Jó utat majd nektek!!!

    VálaszTörlés