2016-07-26

Elindult az új weboldalam!

A twitteres nyűglődéseimből meg az egyik Facebook-posztomból már sejthető volt, hogy készülök valamire. A legutóbbi, velencei nyaralásom után úgy éreztem, hogy rengeteg mindent megosztanék akár csak azzal a néhány nappal kapcsolatban, ebből viszont csak egyetlen bejegyzés született. Akkor úgy határoztam, hogy az utazós dolgaimat - útinaplókat, vágyakozásokat, a bennem levő wanderlustot - nem akarom ide besuvasztani többé, kell nekik egy külön hely. A mikor már komolyabb kérdés volt, de végül nekiálltam és néhány hét alatt összehoztam egy új oldalt. 


Travel Journalnek hívják, és mostantól itt olvashatjátok az összes utazós élményemet, listámat, ötletemet, meg mindent, ami ehhez a wanderlust-érzéshez kapcsolódik. 
Biztosan lesznek még kisebb változások, a wordpresszel most kezdtem az ismerkedést, de szerencsére volt segítségem, és már nem kapok idegrohamot, amikor megnyitom a felületet, hanem a végtelen lehetőséget látom benne, úgyhogy elgondolkoztam, hogy a könyvessel megcsináljam ugyanezt. Meg lett saját domainem, éljenéljen, most tényleg úgy érzem magam, mintha lenne egy saját birodalmam! 
Ha valami furcsaságot láttok, vagy szerintetek nem jól jelenik meg valami az oldalon, akkor légyszi szóljatok valamilyen platformon, hogy utána tudjak nézni! (Pl. írjatok a katacita@gmail.com-ra egy emailt.) Köszi! (A komment szekciót még tuti, hogy átszabom.)

www.traveljournal.hu

Egy-két posztot átvittem innen az új helyre, hogy legyen már egy kicsi tartalom, mire megérkezik az első látogató, mostantól viszont friss és ropogós posztokkal fogok érkezni, rengeteg ötletem van!
Amúgy felmerülhet a kérdés, hogy évi néhány utazás mellett miért kell nekem utazós blog, és egyáltalán, hogy van ennek létjogosultsága. Bennem legalábbis rengetegszer felmerült, és még fel is fog, de mindig arra jutok, hogy egy életszemléletet szeretnék átadni, illetve rájövök, hogy az utazó és utazni vágyó emberek legnagyobb hányada nem életvitel-szerűen utazik, hanem évente egyszer, vagy kétszer vagy x-szer, közben pedig élik az életüket. Ahogy én is. 

A Travel Journalt megtaláljátok még:
és a már megszokott helyen az Instagramon és a Twitteren, itt nem kreáltam új accountot. 

Nemrég Ausztriában jártunk, Hallstattban és környékén, úgyhogy hamarosan jövök az útinaplóval, most már a Travel Journalön keressétek! :)

16 megjegyzés:

  1. Jajj, nagyon örülök neki! Azonnal be is tettem a feedlybe. Hajrá!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy örülsz, és köszi! :))
      Mikor indulsz A Túrára?:)

      Törlés
    2. Majd csak szeptember végén. :) Nálam folyamatosan változik az, hogy blogolni akarok róla (már létrehoztam egy oldalt meg írtam is pár sort), máskor meg úgy érzem, hogy nekem ehhez nincs kedvem, majd posztolok instagramon és írok a naplómba. :D

      Törlés
    3. Akkor már talán jobb idő lesz :) Nem is tudom, ilyen melegben hogy lehet bírni, kemény kihívás!
      Majd ott úgyis kiderül, hogy mihez lesz kedved, szerintem lehet, élvezni fogod az offline létet. :)

      Törlés
  2. Tudtam!!! :P És nagyon örülök neki, egyszer nálam is eléred majd azt, hogy egyedül nekivágjak a nagyvilágnak, addig meg töltekezem Nálad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméltem, hogy ez a tipped! :D
      Én is remélem, hogy addig adom a löketeket, amíg meg nem jön a kedved! :) Nem muszáj egyből Kambodzsába menni. :)

      Törlés
  3. Ohhh de jó, megyek olvasni és követlek mindehol!! :D

    VálaszTörlés
  4. De jó, de jóó! :))) Még több katacita-kontent, imádom! :)

    VálaszTörlés
  5. De jó! Szuper az új oldal mivel szeretek utazni csak sajna az anyagiak ezt nem nagyon engedték de talán majd most! Azért már jártam Horvátországba,Dél-Erdélybe,Triestbe,Bécsbe de oda most. Majd szeptemberbe a párommal is megyünk.Ja meg kine hagyjuk a csodálatos mirafelle vízesések környékét ausztriába! De a későbbiekben szeretném majd felfedezni kishazánkat is például Győrt ahol már eljutottam de sajana pont lebetegettem és másnap jönni kellet vissza de majd felfedezzük a párommal a kis országunkat is! A legnagyobb álom persze Olaszország!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utazni nem olcsó, ez tény, bár régen nekem se volt keretem nagyon, úgyhogy muszáj volt kis költségvetésből megoldani mindent. Azért ennek ellenére voltál már szép helyeken! :) Bécs szuper hely, és legalább közel is van. :) Jó utat nektek!
      Győr egyre jobb hely lesz, úgyhogy szerintem érdemes ide eljönni egy napra, a vízpartokat is végrevalahára megcsinálták, meg egyre több jó kis étterem, kávézó, miegymás van nálunk is. :)

      Törlés
  6. Jaj, de jó! Szinte biztos voltam benne, hogy utazós oldalad lesz, és nagyon klasszul néz ki! Szerintem abszolút van létjogosultsága, nagyon várom az új bejegyzéseket!

    Tök érdekes, miután elolvastam a Big Magic-et én is hasonló lépésre szántam el magam. Csak én a mostani blogomat teljesen abbahagyom, és word pressen folytatom, nem az olvasáson lesz a hangsúly, hanem mindenféle általános témán, többek közt én is szeretnék sok utazós, kirándulós bejegyzést írni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire kiszámítható vagyok! :D (mármint most tényleg. :)) Meg annak is, hogy tetszik!


      De jó, kíváncsi vagyok a készülő blogodra! :) A Big Magic tényleg mágia, látod! A wordpress amúgy nagyon jó, sok benne a lehetőség, csak a kezdeti nehézségeken kell átlendülni. Mindenképp értesíts majd, ha megvan az új oldal, megyek olvasni. :)

      Törlés
  7. Ahhh, szuper!! :) Nézegetni fogom! :)))

    VálaszTörlés