2017-03-03

Nem akarok drámai címet

Ismeritek az érzést, amikor befészkeli magát egy gondolat a fejetekbe, és néha egy-egy villanásra előjön, de annyira rövidek ezek a pillanatok, hogy tudomást sem veszel róla? Csak csinálod tovább a dolgod, mert már megszoktad, és bele sem gondolsz abba, hogy már másképp érzel az egésszel kapcsolatban. Aztán az a kis gondolat egyre többször villan fel, addig cseszeget, amíg végül oda nem figyelsz rá, és nem tudatosítod magadban. Nem tudnám megmondani, hogy mióta munkálkodik bennem ez a gondolat, de hatalmas megkönnyebbülést éreztem, amikor végre elért az agyamig: nem írom tovább ezt a blogot.



Nincs semmi drámai ok a háttérben, egyszerűen annyi, hogy nincs több lendület kettőnkben. Úgy érzem, mintha folyton önmagamat ismételném, ráadásul semmi kihívást nem érzek benne, pedig higgyétek el, hogy kerestem. De már azt is unom, hogy az izgalmat keressem a könyves blogolásban, kifulladt, és nem igazán lelem örömömet benne.
Az utóbbi 1-2 évben eléggé belehúztam, és jó sok mindent csinálok egyszerre. Fordítok, blogolok, másik blogolok, előolvasok, részt vettem egy harmadik blog írásában is, mindig jön valami pezsdítő feladat, amivel elfoglalom magam, és elértem a telítettségi pontot. Az élet más területein is, ezért szelektálok annyit, ezért nem veszek már annyi mindent, és ebben a szellemben eljutottam addig - tudat alatt -, hogy a tevékenységeimet is megszűrjem. Az elmúlt pár évem arról szólt, hogy mindenre igent mondok, itt az idő, hogy elkezdjek nemet mondani néhány dologra. A végső cél pedig megtalálni az igen-nem egyensúlyt.

A lényeg: nem akarok energiát pazarolni egy olyan elfoglaltságra, ami nem szerez már örömet, amit fásultan csinálok, márpedig rengeteg energiát felemészt ez a blog. Nemcsak egy poszt megírása, hanem az is, hogy folyton pörög az agyam, hogy ezt meg azt miként írhatnám meg, hogyan lehetnék jobb, kreatívabb, nem csak kifelé, hanem saját magam számára is. Félgőzzel nem akarom csinálni, akkor ugyanúgy ott lenne az agyam hátsó felében, és nem hagyna nyugodni. Az elhatározás nagyon hirtelen jött, de annál erősebb, nálam ez különben így megy: eldöntök valamit, és nem rágódom rajta hetekig.
Szükségem van ezekre az energiákra - valahol máshol. És abban a pillanatban, hogy rájöttem, nem akarom ezt a blogot folytatni, hihetetlenül megkönnyebbültem, és azóta is a fellegekben járok, mintha egy hatalmas ajándékot kaptam volna - magamtól.


MIT FOGOK CSINÁLNI EHELYETT?

Azért akad néhány platform, ahol még megtaláltok:
1. Gyertek át a Travel Journal-re! Szeretném az itt megspórolt kapacitásaim egy részét az utazós blogomba beleforgatni. Sokkal inkább magaménak érzem már azt a felületet, még ha nem is ismerem száz százalékig, imádom, és rengeteg ötletem van, csak eddig nem volt elég időm arra, hogy foglalkozzak vele. A Travel Journalt itt is tudjátok követni.
2. Instagram - ha könyveket meg mindennapi dolgokat szeretnétek látni, akkor a bookwormkatacitát, ha utazós kontentet meg szépséges helyeket, akkor pedig a katacitát kövessétek! Ha mindkettőt, akkor gyertek mindkettőre, én annak örülök a legjobban! :)
3. Moly.hu - Ha nagyon könyves-értékelős hangulatban leszek (ami az utóbbi nemíromle hány hónapban nem nagyon fordult elő), ott fogok értékeléseket írni.
Meg megyek a többiekhez kommentelni. :)

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki valaha itt járt, hozzászólt a bejegyzésekhez, és azoknak pedig végképp, akik visszajelzéseket adtak, ezáltal pedig lendületet ahhoz, hogy írjam ezt a blogot. Remélem, hogy sokan velem tartotok az utazós oldalamon is. És persze az sem kizárt, hogy egyszer újra rákívánok arra, hogy könyves tartalmat gyártsak, majd meglátjuk.

45 megjegyzés:

  1. ámen. hasonlóan érzek, bár még kitartok.
    és csak mondom, hogy nem örülök neki, hogy abbahagyod. szeretem a posztjaid, és lehet, hogy te unod magad, de sztem az olvasóid még nem.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom nálad, hogy te nem akarod elvágni teljesen, én örülök, ha írsz. :)
      Köszi, ez jól esik! :)

      Törlés
  2. Óh, hát én nagyon szerettem a posztjaidat, és kicsit sajnálom, hogy a könyvekről már nem írsz. De az utazós blogot követem a kezdetektől fogva, úgyhogy akkor majd ott nézegetem amiket írsz :) Hajrá mindenhez, amit a Travel J-vel elterveztél. A blogot végleg bezárod? Vagy csak nem írsz? Mert a régi bejegyzéseidért kár lenne ám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, és örülök, hogy a TJ-t is szereted! :)
      Marad a blog természetesen, nem bántom. :))

      Törlés
  3. Úgy látszik ez egy ilyen időszak, több kedvencem is abbahagyta a blogolást, videózást vagy nagyon lecsökkentette a tevékenységét. Szerettem nagyon a blogod, annak ellenére, hogy én épp a fő profilba vágó bejegyzéseket (könyvértékeléseket) nem olvastam, ez nem személyes, nagyon ritkán olvasok véleményt egy könyvről olvasás előtt. Ha már olvastam egy könyvet, akkor már kíváncsi vagyok rá, hogy másnak hogy tetszett, de előtte maximum a százalékot nézem meg a molyon is, és hogy a figyeltjeim hogy csillagozták. De nagyon szerettem a személyes bejegyzéseid. Nem búcsúzok, találkozunk más platformon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Otthonka Dorka pl.?
      Nyugi, én se sok könyvértékelést olvastam mostanában... Ez is egy tényező volt a döntésben, mert miért írjak olyat, amit magam sem szívesen olvasok már? Lehet, hogy egyszer majd visszaevezek a mindenféle személyes/életmód posztokhoz, de most kell egy kis szünet, az biztos.
      Örülök, hogy szerettél itt, találkozunk még. :)

      Törlés
    2. Igen, Otthonka indította a sort, aztán jött Piffeny, eltűnt pár kevésbé népszerű, de nagyon szeretett yt-osom, Via blogja sem a mindennapok része már, mert ritkán ír... közben meg találtam teljesen új tartalmakat, amiket szintén megszerettem, így egyik szemem sír, a másik nevet. :)

      Törlés
    3. Piffeny kb két héttel azután szüntette be a blogolást, hogy feliratkoztam rá. :( Via blogja viszont nekem így jobban tetszik, szerintem sokkal minőségibb posztokat ír, amióta ritkábban van friss bejegyzés. Mindig lesz valaki, akinek lehet követni a munkálkodását. :)

      Törlés
  4. A te blogod volt azon kevesek egyike, amit mindig olvastam, nagyon inspirálónak találtam. Sajnálom, hogy így döntöttél. :(

    VálaszTörlés
  5. Minden olyan búcsú amiben mi döntünk, egy keserédes pillanat. Ezt éreztem miközben olvastam a soraidat. Nagyon örülök, hogy a blogod által megtaláltuk egymást, és kívánom, hogy a TJ-on megtaláld azt, ami innen - csak a Te érzésed szerint ám! - már hiányzott, vagy amit már nem kaptál meg. Hajrá minden egyéb ötlethez, projekthez!
    Nekem hiányozni fogsz a könyves és egyéb személyes bejegyzésekkel, de majd csemegézem a régiek közül és persze lógok majd a TJ-on is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, van benne jó is, rossz is. Ez most nekem inkább jó, nem szeretek a múlt miatt keseregni amúgy sem. :)
      Én is nagyon örülök, hogy megismertük egymást, folyt. köv. mindenféle más platformon! ;)

      Törlés
  6. Sajnálom, hogy így döntöttél, de ha tényleg így érzed jól magad, akkor nincs értelme tovább nyüstölni. Én is örülök, hogy így ismeretlenül megtaláltam a blogodat, szerettem követni, hogy mit olvasol, merre jársz, mi a véleményed. :) Sok sikert és sok boldog pillanatot kívánok a Travel Journal-hoz! :) Én ott is követlek és foglak is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönök minden kedves szót, és várlak a TJ-n is! :))

      Törlés
  7. Nagyon sajnálom és nagyon fognak hiányozni a könyves posztjaid, de sok sikert a továbbiakban, követlek mindenhol máshol. :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönet az eddigi értékelésekért, amelyek hatására pár kedves könyvélményben volt részem (A holland szűzről mindig is eszembe fog jutni ez a blog) :)

    De gratulálok a döntéshez! Semmi kétségem afelől, hogy az energiáiddal való gazdálkodás elsősorban neked, de a hozzád közel állóknak is jót fog tenni. Túl sok az információ, a (hamis) nyitottság és kommunikáció a mai világban, ami felhígítja és lehetetlenné teszi az igazi, tartalmas élményeket és kapcsolatokat. Így ismeretlenül és látatlanban, ilyen igazi, tartalmas élményeket kívánok neked a továbbiakban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszi, hogy itt voltál! :)

      Igen, az információkkal is telítődtem, a napokban követtem ki 150 embert az instagramon, és a blog feedemet is meg kell szűrni. Egyébként ezért nem szoktam bedurcizni, ha azt látom, hogy valaki kiköveti a blogom valamelyik platformon, inkább örülök, hogy sikerült olyan döntést hoznia az illetőnek, ami az ő érdekeit szolgálja, eggyel kevesebb felesleges tartalomforrás.

      Köszönök mindent. :)

      Törlés
  9. Nagyon sajnálom, hogy így döntöttél, de az a lényeg, hogy Te jól érezd magadat! :( :) Hiányozni fognak az írásaid, olyan különleges színfolt vagy, imádom a stílusodat. Megyek a Travel Journal-re mindenképpen! :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon sajnálom, imádtam ezt a blogot és rengeteg könyvélményt köszönhetek neked...DE maximálisan megértem és átérzem a döntésed, én is hasonlón megyek keresztül éppen, annyi különbséggel, hogy még erősen vacillálok a végkifejletet illetően. Várom a további utazós posztokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tudtam neked mindenféle jó könyvet ajánlani! :)
      Hű, várom a végkifejletet, bárhogy is döntesz. A lényeg, hogy neked jó legyen. Én nagyon szívesen olvasom a blogod, sok mindenről írsz, ami érdekel, jó stílusban! :)

      Törlés
  11. Valahol nem csodálkozom a döntéseden, azért hiányozni fognak a könyves véleményeid és egyéb írásaid ezen a blogon. Igazából a magyar könyves szférából az itteni hangvétellel tudtam legjobban azonosulni, és ezért is mertem az ajánlásodra hagyatkozni egy-egy könyv megvételénél.
    Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg idővel, melóval jár, pláne több helyre posztolni, és te érzed mi az, amit szívesen is csinálsz. Ha másik blogon, akkor ott foglak tovább olvasni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, jól esik, amit írsz! Van ám még sok szuper könyvesblog - bár túl sokat én sem olvasok közülük, hupsz. :)
      Főleg az agyalás vette el sok időmet, vagyis nem is az időmet, inkább az energiáimat. Még most is bevillan néha valami, hogy hú, ezt majd a blogon... aztán rájövök, hogy nem, ott már biztos nem írok róla, és kicsit megkönnyebbülök. :)
      Köszi, ha jössz a TJ-ra is! :)

      Törlés
  12. Nagyon sajnálom, hiányozni fog a blogod, nagyon szerettem a hangulatát, de teljesen megértem. Várom az írásaidat a Travel Journalon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy szerettél itt, és hogy jöttél olvasni. :)

      Törlés
  13. Én is sajnálni fogom, hogy nem olvashatom tovább itt a bejegyzéseid, de én is maximálisan megértem, miért döntöttél így.
    Kívánom, hogy sikerüljön a kreatív energiáidat innentől a többi területen még jobban kamatoztatni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) Mindenhol máshol még találkozunk. :)

      Törlés
  14. Úgy sajnálom, hiányozni fognak a posztok. :( Még ha könyvessel nem is, mással is várom, hogy majd esetleg visszatérsz, bjúti, vegyes, stb., minden ami nem fér a Travel Journalbe. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy egyszer majd nem bírok magammal, és elindítok egy másik blogot, majd ha belefér az időmbe meg a kis világomba. :) Tuti, hogy előbb-utóbb hiányozni fog, hogy a random bölcsességeimet megosszam :D (remélem, mindenki érzi az iróniát).

      Törlés
    2. Vagyvagyvagy nekünk is írhatsz a levelezésbe véletlenszerűen, hogy éppen mit olvasol és mennyire tetszik. Vagy nem tetszik.:)
      Coelho, ha megfeszülne, se tudna olyat kitalálni, hogy "A köretet a nyomor szülte.":))

      Törlés
    3. Amadeánál a pont! Ez a mondatod szállóigévé vált köreinkben, az tuti :))

      Törlés
    4. Írok nektek is majd :))) Azért így egy fokkal kevésbé volt nehéz búcsút venni a blogtól, hogy ott a levelezésünk, meg hogy ilyen jóban vagyunk. :)

      Igaz :D:D

      Törlés
  15. Oh, hát sajnálattal olvasom. Mindenesetre köszönöm a sok jó könyv élményt :) és a sok vlog csatorna felfedezést 😛. De a többi másik csatornádnak továbbra is lelkes követője maradok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy itt voltál, meg persze találkozunk máshol is! ;)

      Törlés
  16. Sajnálom, hogy abbahagyod, nagyon szerettem olvasni a blogod. :( Teljesen megértem amúgy. Igazából nekem is átfutott az agyamon az abbahagyás gondolata, pedig szeretem írni, csak mostanában nem jut annyi időm rá, ami meg igen, azt inkább olvasással töltöm - pedig van pár könyv, amiről szívesen írnék. Ilyenkor lelkifurdalásom van, hogy mennyi ideje nem írtam már, de azt sem akarom, hogy feladat legyen. Ha jól emlékszem, egyszer írtad, hogy fontolgatod a Wordpress-re való átmenést, ez nekem is eszembe jutott már. Egyelőre még marad a blog ebben a formában, pár könyvről szeretnék írni mostanában, pl Tüskék és rózsák udvara, ugh, hogy az mennyire nem tetszett... Megint én leszek a fekete bárány, aki utálja. :D Pedig próbáltam szeretni, de nem ment. Majd kifejtem bejegyzésben, de ezt a könyvet nem ajánlom, szerintem neked sem tetszene.
    Bocsi, kissé bő lére eresztettem. TJ-on foglak követni, meg molyon is, remélem, oda azért írsz néha, ha van kedved.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy szerettél itt. :)
      Fél gőzzel nem szeretek semmit csinálni, én ezért nem akartam nyitva hagyni a lehetőségét az írásnak. Félre ne érts, ezzel most nem arra akarlak bátorítani, hogy hagyd abba. :D
      Az viszont tényleg nem jó, ha kötelességednek érzed, hogy írj.

      Igen, a Wordpressen gondolkoztam, mert már nagyon nem szeretem ezt a felületet. De aztán rájöttem, hogy ezt már nem fogom meglépni.

      Hú, pedig a Tüskék és rózsák nagyon felkapott mostanában. :D Mondjuk nem jutna eszembe elolvasni. :D

      Várlak a TJ-n is sok szeretettel. :)

      Törlés
    2. Horsegirl, én lepacsizok veled a Tüskék és rózsákkal kapcsolatban. ;) Viszont a második rész tényleg totál más. :)

      Törlés
  17. Sajnálom, hogy így alakult, hiányozni fogsz (TJ ide vagy oda :)), de úgy veszem ki, hogy jól tetted, hogy meglépted ezt, és emiatt örülök is Neked :) és ahogy már írtam korábban, az önreflexiód igazán inspiráló és így ez a döntés is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves vagy <3 :)
      Én is örülök, hogy sikerült beismernem saját magamnak, hogy már nem szeretem annyira ezt az egészet, néha nehéz ráébredni az ilyen dolgokra. Pl. mikor az ember egy könyvet olvas, és a felénél jár, amikor rájön, hogy egyáltalán nem tetszik neki, és nem fogja befejezni.
      Úgyhogy köszönöm a támogatásodat, és várlak a TJ-n is, ha érdekel az a téma is. :)

      Törlés
  18. Szerintem nagyon jó, hogy mindent kihoztál a blogból, amit lehetett, és utána elengeded, továbblépsz! Gratulálok, és azért a megadott fórumokon követlek! Az instán állati jók a képek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi és köszi és köszi! :)
      Most nagy megkönnyebbülés ez, és erőt ad ahhoz is, hogy a továbbiakban is így járjak el, ha valamiből elég volt. :)

      Törlés
  19. Ó, pedig az egyik első könyves blog volt, amit elkezdtem követni. De szerintem sem kell erőltetni, ami kifújt. Ez magamnak is egy jó tanács.:)

    VálaszTörlés