Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi

mivel újra meg újra felbukkant a molyos frissemben különböző módon ez a könyvsorozat, meg hát amúgyis van egy naplóolvasós kihívásom, plusz egyszer még álmodtam is vele, úgy döntöttem, ez túl sok jel egyszerre, és belevágtam.

 itt van ez a francia tagozatos magánsuli (valahol a budai hegyekben, no comment), ahol egy osztályba csak tizenpár diák jár, köztük Rentai Renáta, a kissé stréber, kissé könyvmoly, de azért nem túl gázos tizennégy éves lány is. naplójában a gimiben töltött első félévének mindennapjairól számol be, szerencsé(m)re tényleg totál átlagos dolgokról, mindenféle erőltetett fordulatot vagy sorsszerű egybeesést mellőzve. Reni nem az a megalúzer lány, és nem is az iskola legmenőbb csajszija, szóval elég átlagos, a fiúk róla másolják a leckét, de azért szerez egy-két "kis barátot" (ahogy a meteorológus anyja emlegeti) magának. az egyik a kissé ostobácska, kamu-emo Virág, a másik meg Arnold, némi Aspergeres beütéssel (nyilván ő lett a kedvencem). emellett masszívan epekedik Cortezért, az összevissza zselézett hajú, deszkás csávóért, meg keresi az egyéniségét, és a képeket, amit kiragaszthatna a suliszekrényébe. 

 sokan írják, hogy milyen jó érzés volt nosztalgiázni picit a könyv által, mert visszavitte őket a középiskolás éveibe. hát nem tom milyen elfajzott gimnáziumba jártam, de nálunk nem voltak Kingák, akik megkeserítették undokságukkal mindenki életét, nem állt a fél osztály bukásra a tárgyak jelentős részéből, meg mondjuk suliszekrény se járt alanyi jogon mindenkinek, de ez huszadrangú kérdés, tudom. persze nem is a rózsadomb szülötte vagyok, nem is hurcoltak anyámék kocsival iskolába. meg azért egy gimnáziumban ne legyen már gáz az, ha valaki tanul, olvas vagy versenyeken vesz részt. mindegy, próbálok ezeken túllépni, viszont a stílussal kapcsolatban is hadd elégedetlenkedjek egy kicsit. próbálom az egyszerű mondatokat annak betudni, hogy ez egy 14 éves csaj naplója, tehát nem várom el, hogy megszégyenítse mondjuk a kedvenc íróját, Dickenst, de jó lett volna legalább néha felröhögni kicsit. jó, lehet nekem vannak magas elvárásaim humor téren, de tényleg egy viccesebb stílusban megírt történetre számítottam. anyu-apu vicces azért, de elég hülyék a gyerekneveléshez, a full kitűnő lányuk internethasználatát korlátozzák, meg "hogyan neveljük kamasz gyerekünket"-jellegű segítő könyveket olvasnak. anyu pedig nem tud főzni, de legalább minden reggel kiírja a hűtőre, hogy aznap milyen idő várható. 

 mindennek ellenére élveztem az olvasást, ezt nem tagadom, és hamarosan folytatom a következővel, és tervben van az egész sorozat kivégzése is, mert arra tökéletes, hogy egy vasárnap délután, amíg a pasim skyrimozik, addig én újra gimibe járjak (csak most egy teljesen másfélébe). biztos vagyok benne, hogy ha középiskolás koromban olvastam volna, eléggé odalettem volna érte, akkor még nem közelítettem mindent ennyire kritikus szemmel, de ha akad néhány kiscsaj, aki a Szent Johanna miatt kezd el jóban lenni a könyvekkel, akkor én komolyan örülök.