Polaroid fal

  Megtettem az első lépést afelé, hogy a lakásunk kicsit otthonosabbá váljon. Teljes mértékben a személyes dekoráció híve vagyok, azaz kukába az ikeás rózsanyomatokkal meg minden tömeggyártott cuccal, azt szeretem, ha a falaimra nézve melegség tölt el, mert minden egyes díszítő elemhez kapcsolódik egy emlék vagy egy jóleső érzés. A régi szobámban is volt pár polaroid-utánzat, kis csipeszekkel rögzítettem őket - ez az, ami az alább látható képen is látszik, a maradékot meg blu-tack-szerű anyaggal ragasztottam fel egy másik falra. 

Ez a múlt. Vagyis ez még mindig így néz ki, csak most nem erről akartam írni, hanem a nappalinkról. Első körben 70 darab fényképet hívattam elő, és azok kerültek fel a csodás sportmedence színű falra. A rögzítéshez most dekortapaszt használtam, mindenféle színeset, összesen hatfélét. Egyelőre állják a sarat. Polaroid gépem persze nincs, szóval a képeket a Picmonkey nevű online képszerkesztőben gyártottam le - ezt a programot egyébként mindenféle képszerkesztésre ajánlom, mert egyszerű, a lényeges funkciókat tartalmazza, és nagyon szép filtereket lehet ráhúzni a fotókra. Ezután előhívattam őket, és hetekig gyönyörködtem az asztalon heverő fényképhalmazban, mire végül rászántam magam arra, hogy valamit alkossak belőlük. Így néz ki:

Persze ez még semmi, ennél sokkal többet szeretnék, hála az Instagram nevű szuper találmánynak, szép ütemben gyűlnek a használható fotók. Már alig várom, hogy az egész falat belepjék a polaroidok, remélem nem a legfelső sornál fog kiderülni, hogy az egészet ferdén raktam fel.