Könyvek Velencéről

A nagy lelkesedés közepette úgy döntöttem, hogy összeszedem azokat a könyveket, amelyek szorosan kapcsolódnak Velencéhez, természetesen a teljesség igénye nélkül, ugyanis csak azok lesznek itt, amiket én magam is olvastam. Az útikönyveket és képes albumokat kihagyom, bár azokból is van jó néhány a polcon, mert egy időben minden ünnepre kaptam egyet-egyet különböző emberektől.

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Kezdem rögtön az egyértelművel, ami nem mellesleg az egyik kedvenc könyvem. Ugyan csak a történet egy része játszódik a városban, a többi pedig Olaszország egyéb területein elszórva, azért szerintem bőven belefér ebbe a válogatásba. Ha jól emlékszem, sosem született bejegyzés erről a regényről, pedig kétszer is olvastam; képtelen voltam bármit is átadni belőle, túlságosan szeretem és túlságosan nagyra tartom ahhoz, hogy nekiálljak darabokra szedni. Most sem fogok többet elárulni róla, olvassátok el, főleg ha szeretitek Olaszországot, vagy ha fogékonyak vagytok a keserédes melankóliára. Szerb Antalt egyébként az időtálló stílusa és a finom humora miatt kedvelem nagyon, bár ez utóbbit más regényeiben kell inkább keresni. 

Szerb Antal: A harmadik torony

Nem ússzátok meg egy Szerb Antallal - A harmadik torony egy rövid útinapló Olaszországról, amely az Utas és holdvilághoz hasonlóan szintén Velencében indul, aztán megy a kóborlás utána egészen San Marinóig. A szöveg mellett korabeli képeket is találhatunk a könyvben. Az író rettentően szerethette Olaszországot, valószínűleg ezért is kedvelem őt annyira. 

Szerb Antal: VII. Olivér

Nyugi, ez az utolsó. :) A VII. Olivér egy igazán vicces könyv, sokszor felnevettem olvasás közben, egészen kedvet is kaptam egy újrázáshoz, biztosan feldobna. Szerencsére ott van a polcon a Szerb Antal-gyűjteményemben, hihetetlen, hogy még nem olvastam el minden könyvét. Bár ez akár tudatosságra is vallhat, muszáj tartalékolnom, hiszen több már nem lesz belőlük, néha egészen elfacsarodik a szívem, ha ebbe belegondolok. Most viszont inkább ne szomorkodjunk, hanem pakoljuk fel szépen a várólistára VII. Olivér történetét, ami egyfajta paródia, bár nem is tudom, mit akarhat parodizálni, a lényeg, hogy semmi esetre sem kell komolyan venni, mindegy, a stílus nagyszerűségét úgysem fogom tudni visszaadni, úgyhogy mindenkit csak biztatnék inkább, hogy olvasson Szerb Antalt, ha jót akar magának.

Kosztolányi Dezső: Velence

A múltkori terjengős bejegyzésemben már idéztem ebből a könyvből, sajnos azon kívül nem sok minden maradt meg belőle az emlékezetemben, de ez nyilván nem a szerző hibája. Velence szerelmeseinek kötelező olvasmány, talán egyszer én is újra elolvasom, úgyis nagyon rövid, legalább felfrissítem az emlékezetemet. 

Daphne du Maurier: Ne nézz vissza! 

Magyarul ezzel a címmel jelent meg du Maurier néhány novellájának gyűjteménye, a sorban az első a címadó történet, amely Velence hátborzongatóbb oldalát tárja elénk, igaz, a furcsa események nem a városnak köszönhetőek. Egy nyaraló házaspár, egy nagyon különös ikerpár, egy rejtélyes kisgyerek a sikátorokban és némi természetfeletti jelenség borzolja a kedélyeket, az öt történet közül ebben köszön vissza leginkább a Rebecca hangulata. 

Marlena de Blasi: Ezer nap Velencében

Ha most olvasnám először, valószínűleg már nem tetszene annyira, ez is csak egy tipikus amerikai nő Olaszországban-történet, de nem annyira vidám, mint például Frances Mayes regényei, van benn egy kis szomorúság, akárcsak a "trilógia" következő részeiben. A várost és az ott zajló hétköznapi életet viszont részletesen bemutatja, nekem pont ez kellett annak idején, és persze sárga voltam az irigységtől, ahogy pörögtek a lapok a kezem alatt, hogy milyen jó ennek a nőnek, hogy ott élhet ebben a csodálatos városban, és valószínű nem őrült nagy spoiler (tekintettel a következő rész címére) az, hogy végül elköltöznek onnan a velencei férjével. Mérges voltam rájuk, és nem értettem. Sosem fogom megérteni, hogy ha valaki oda születik, hogy képes úgy dönteni, hogy inkább máshol szeretne élni.

Egy éj Velencében (szerk: Kőrössi P. József)

Magyar írók velencei novellái 

Ezt is szerelmünk - V. és én - fénykorában kaptam, és fogalmam sincs, hogy aztán elolvastam-e. Egy novellára konkrétan emlékszem (az íróra nem), de illene már ezt is sorra keríteni - ha eddig nem tettem meg, - gyanítom, a rövid történetekkel szembeni ellenérzésem tartott vissza eddig. Úgyis könyvtárstop lesz most már, úgyhogy jöhetnek az otthoni olvasatlanok, juhéé! Egyébként a következő szerzők alkotásait olvashatjuk a gyűjteményben: Bródy Sándor, Hunyady Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Lovik Károly, Márai Sándor, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László, Szép Ernő, Szini Gyula.

Biztos olvastam még rajtuk kívül mást is, illetve az tuti, hogy a Halál Velencében volt a kezemben, nem tudom, meddig jutottam vele, de teljes szívemből gyűlöltem, és akkor el is határoztam, hogy Thomas Mann nem jöhet többet a közelembe. (Elnézést kérek az esetleges rajongóktól). Nagyon haragudtam rá, amiért a beteg agymenését pont a kedvenc városomba kellett belehelyeznie. 

Találtam néhány könyvet - a molyon és otthon, a polcon is, - amelyeket érdemesnek tartok az elolvasásra. Az egyik Mary McCarthytól a Velence közelről, amiről szinte semmit sem tudok, de eléggé hívogat, a másik a Velence vízjele Joszif Brodszkij, ami valószínűleg nem egy szokványos városábrázolás, pont emiatt érdekel, a harmadik pedig Marina Fioratótól A muránói üvegfúvó, és ugyan tudom, hogy létezik egy másik velencés regénye is, A velencei szerződés, de a fülszöveg alapján a másik szimpatikusabb, meg nem akarok olyan nagyon messze visszamenni az időben. 

Ti olvastátok valamelyik könyvet a listáról? Szívesen várok további tippeket is, hátha valami fölött elsiklott a figyelmem.