Áprilisi kedvencek és könyves zárás

   Könyvügyileg ezerszer jobban sikerült az április, mint a március, végre sikerült néhány igazán nagyszerű olvasmányt kifognom, kár volt elrontani az összképet a Juliet Grey-féle Marie Antoinette trilógia második részével, de csak magamra vethetek, tudhattam volna ezt előre. (Csakis Fersen gróf várható felbukkanása miatt kölcsönöztem ki a könyvet, a harmadik részt már valószínűleg hanyagolni fogom). 

   A hónap elején fejeztem be A méhek titkos életét, ami a fellelhető déli környezetben játszódó irodalmi művek egyik legjobbika. Most látom csak, hogy mekkora koppintás a Déli álmok, túlságosan sok ponton lehet párhuzamot vonni a két történet között, viszont a méhes sokkal kifinomultabb, tartalmasabb, a szereplők valódiak, a problémák nem mondvacsináltak és a feszültség is jóval több ebben a regényben, igazi gyöngyszem. Nem tudom, manapság lehet-e kapni, emlékszem, hogy jó pár évvel ezelőtt még aláírásgyűjtés is folyt annak érdekében, hogy újra kiadják, de nem tudok arról, hogy lett volna ennek bármi eredménye.

   Nála is nagyobb élmény volt A párizsi feleség, amit a reggeli negyedórás buszutakon olvasgattam a kindlin, de a vége felé már nem bírtam magammal, és itthon gyorsan befejeztem. Hemingway egyelőre nem győzött meg sem Az öreg halász és a tengerrel, sem a Vándorünneppel, de kíváncsi voltam az utóbbi történet másik oldalára is, amiről Hemingway nem írt, azaz a női szemszögre. Kellemes meglepetés ért, mert tartottam tőle, hogy picit limonádéíze lesz a dolognak, de már az első néhány oldalon kiderült, hogy egy alapos kutatásra épülő igényes, átgondolt, szépírói stílusban megírt életrajzi regény, amely Hadley Richardson és Hemingway házasságát kíséri végig. Egy pillanatig sem unatkoztam, kissé csodálkozva olvasom azokat az értékeléseket, amelyek szerint ez a történet túl lassú és vontatott, de ideje megtanulnom, hogy minden olvasó más igényekkel és elvárásokkal áll neki egy-egy könyvnek. Én kifejezetten boldog lennék, ha minden életrajzi regény hasonló színvonalú lenne, illetve reménykedem, hogy Paula McLain később is megörvendeztet minket az írásaival. 

Lement közben a húsvét is, legszívesebben kiiktatnám ezt az ünnepet, helyből utálom az egészet. Mégis beadtam a derekam egy kicsit, és nekiálltam sütit sütni. Egész pontosan negyven darab sajtos rolót készítettünk (volt egy kis segítségem), illetve amelyikbe nem jutott már sajtos krém, abba nutella került. Nem volt gond az elfogyasztásával, szerintem én is meg a pasim is végtelen számú darabot meg tudnánk enni, egyébként kifejezetten büszke vagyok magamra, hogy képes (és hajlandó) vagyok ennek a finomságnak az elkészítésére, igaz, egyes-egyedül biztosan nem állnék neki. 

Mostanában nagyon fincsi illatokkal találkozom mindenfelé, el is csábulok időnként, a legutóbbi felfedezettem a barackos TBS testápoló (meg akármi), viszont néhány nap használat után még nem emelhetem a havi kedvencek közé. Ami áprilisban igazán elnyerte a szívemet, az egyrészt az Essence egyik parfümöcskéje, életemben nem gondoltam volna, hogy valaha Essence parfümöt fogok vásárolni, de a like a walk in the summer rain illat annyira nyári és valamiért a gyerekkoromra emlékeztet, úgy beleszerettem, hogy aztán visszamentem még egy üvegért, mivel nyilván limitált kiadás lesz meg amúgy is csak 10 ml, pikkpakk elfogy, aztán sírhatok utána. Az összes érzékszervem közül talán az orromra lehet a leginkább hatni, jó és rossz értelemben egyaránt, a pillanat törtrésze alatt hoz vissza érzéseket, emlékeket egy-egy jól betalált illat. Ezért veszem meg időnként a Vidal szamártejes-olívás tusfürdőjét, ő életem tusfürdője, nagyon remélem, hogy nem tudom eleget használni ahhoz, hogy ne az olaszországi tartózkodásom jusson róla eszembe. Drogériák alsó polcain lehet megtalálni, emlékszem, mennyire örültem, amikor belefutottam itthon, egészen elérzékenyülök, ha ezzel pancsizom, persze simán lehet, hogy annyira nem is tetszene az illata, ha nem emlékeztetne a kintlétemre, de már mindegy, örülök, hogy újra felfedeztem, nem is értem, hogyan feledkezhettem meg róla az utóbbi hónapokban!
Mivel a körmeimmel való törődés nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, ritka, hogy egy lakkot igazán megszeretek, nálam elég hamar leáldozik a szépen felkent festék, nem tudom, mi baja a körmeimnek, kismillió módszerrel próbálkoztam már, de mindig lepattog, főleg a mutatóujjaimról. A Rimmel 60 seconds lakkja viszont nagyon jól bírja a strapát, de érdekes módon csak ez a lila. Van még egy kékem meg egy narancssárgám, de egyik sem olyan nagyszerű, mint ez, az egyiknek az ecsetével, a másiknak a tartósságával van problémám, a lila viszont úgy tökéletes, ahogy van, emellett a színét is imádom, pedig sosem voltam az a lilaőrült, most is csak bizonyos keretek között viselem el, és csak bizonyos árnyalatait, például ezt. 

Ideje megemlékeznem a beszerzéseimről is, igaz, már megtettem a Könyvfesztiválos posztban, ugyanis azon a két könyvön kívül semmit nem vásároltam áprilisban. A május nem biztos, hogy ilyen dicső lesz, bár egyelőre csak a Kontrollt (Jeff Vandermeer) néztem ki magamnak, ha ügyes leszek, nem csúszik be más. 

Tehát a Kakukkszó és A dervisház lett az enyém - hála a könyvfesztes kedvezményeknek meg a vásárlásra biztató légkörnek, más kérdés, hogy ezeket mikor fogom végre elolvasni, ideje lenne szüneteltetni picit a könyvtárba járást, vagy legalább a mániákus online előjegyzésrohamaimat.  

A többiek zárásait itt találjátok:

Amadea

Theodora

Catriana