Útinapló I - Velence #2

Voltak pillanataim, amikor úgy éreztem, képtelen vagyok írni arról a három napról, amit egyedül töltöttem Velencében. Egyrészt olyan érzésem volt, mint amikor megpróbáltam posztot írni a kedvenc könyvemről, az Utas és holdvilágról, nos az végül soha nem készült el. Mert hol kezdjem? Mivel folytassam? Van-e bármi értelme, amikor úgysem tudom átadni azt, amit érzek? Másrészt pedig ott van bennem a hiány, és az érzés, ami olyan, mintha eltöltenél 3 tökéletes napot valakivel, akit szeretsz, aztán elválnátok és fogalmad nem lenne, mikor látod a másikat legközelebb, és amúgy is tudod, hogy ha újra látnád, az még tovább erősítené benned a vágyódást.

Aztán úgy döntöttem egy igazán gyenge pillanatomban, hogy nekiállok, mert minél több idő telik el, annál nehezebb lesz belekezdeni.

Sötétedéskor szálltam le a Piazzale Román a buszról, ami a trevisói reptérről vitt a városba, aztán kisebb bonyodalmak után sikerült végigvaporettózni a Canale Grandén, hogy elindulhassak megkeresni a szállást, ami a Dorsoduro negyed (vagyis velenceiül hatod / sestiere) közepén feküdt egy csendes utcában. Annyira csendes volt, hogy egy lélek sem mászkált ott, amikor én kétségbeesetten rohangáltam fel-alá, mert nem találtam a házat, aztán néhány telefont követően végre bepötyöghettem a kódot, és beléptem a régi épületbe. Az első estém azzal telt, hogy kerestem egy helyet, ahol adnak enni (pizza szelet meg fagyi), és egy picit sétálgattam a környéken illetve a Zatterén, a kedves lagúnaparti sétányon és nagy magányomban a sötétben azon gondolkoztam, hogy vajon mennyire volt jó ötlet egyedül eljönni. Röhejes, hogy néhány kisebb akadály hatására már ilyen gondolatok járnak a fejemben, de - spoiler alert! - később már nem értettem, hogy egyáltalán hogy feltételezhettem, hogy nem lesz jó nekem ez az egész. 

Éjjel alig aludtam, pedig meglepően csend volt a házban és az utcában is, csak az eső hangját hallottam, így félálomban eldöntöttem, hogy legrosszabb esetben végigjárom a múzeumokat másnap, ha ilyen marad az idő. Nem maradt ilyen, innentől kezdve fülledt, párás meleg napok következtek, én meg örültem, hogy végül mégis elraktam a farmersortomat. Meg egy edzőcipőt, ó, az milyen szuper ötlet volt!

Gyors reggeli a szálláson, aztán pikk-pakk elszaladtam a Szent Márk térig, gondoltam, jó lesz ezt a kört letudni minél előbb, meg úgyis onnan tudok eljutni a szemben fekvő kis szigetekre, a San Giorgio Maggioréra meg a Giudeccára. Reggel fél 10 körül különben teljesen elviselhető tömeg fogadott a téren, ennek ellenére nem töltöttem ott túl sok időt, inkább felpattantam a vaporettóra és áthajókáztam a San Giorgio Maggiore nevű icipici szigetre.

Sok látnivaló nincs itt, viszont a templom tornyából csodás kilátás nyílik az egész lagúnára, és a Szent Márk téri Campanilével ellenben itt csak 6 euró a belépő. Kezdett tudatosulni bennem, hogy hol vagyok és mit csinálok meg mi ez az egész, nem volt nehéz vigyorgós szelfiket lőni a cuki kis szigeten. 

Tovább a Giudeccára, ami az egyik kedvenc helyem a városban. Turista alig kószál erre, legfeljebb a kőgazdag Ralph Lauren teniszpólóban feszítő vendégei a Hilton szállodának, ami épp ezen a szigeten található egy óriási épületben, ami valaha malomként funkcionált. Ezt leszámítva itt a valódi velencei élet zajlik, gyerekek rollereznek, emberek kutyát sétáltatnak, teregetnek, lemennek az újságért, a kukás viszi el a szemetet. Ezt a Velencét imádom, nem a maszk-árusokkal teli Rialtót. 

Sokkal több időt el tudtam volna itt tölteni, mint amennyit sikerült, de inkább visszahajóztam a főszigetre, ettem egy nagyon fincsi toastot meg egy pohár narancslevet, aztán hazamentem sziesztázni, rohadt sokat mászkáltam ugyanis.

A kajáról gyorsan annyit, hogy nem vittem túlzásba, ennek okaiba mélyen nem mennék bele, a lényeg, hogy a vírus, amit valamivel korábban összeszedtem, nem múlt el nyomtalanul... szóval kivételesen nem vetettem bele magam óriási gasztrokalandokba, és amúgy sem szeretek egyedül enni.

Úgy döntöttem, hogy délután elmegyek múzeumozni. Tudom, mindig azt mondom, hogy nem megyek múzeumba, mert milyen dolog már ilyesmivel húzni a kevés nyaralásra szánt időt, de időnként azért szívesen teszek kivételt. A Peggy Guggenheim Collectiont illetve a Punta Della Doganát néztem ki magamnak, az elsőnél viszont az utcán állt a sor, úgyhogy maradt a Dogana, mindegyik nagyon közel volt a szállásomhoz. Az egész múzeumosdit azért megelőzte egy kisebb séta a környéken. Imádom ezt a Dorsoduro kerületet, a hatból most ez az új kedvenc!

A Punta della Doganáról annyit, hogy modern művészeti múzeum, kevesebb képpel, és inkább több installációval, amúgy nagyon tetszik a belső kialakítása: óriási terek, sok tégla, nagyon letisztult az egész és gyönyörű a kilátás. Úgy gondolom, vevő vagyok az absztrakt művészetre és az elvont alkotásokra, de néha azért nagyon kellett röhögnöm, főleg azon, ahogy mások elmélyült fejjel nézik hosszan az egyes objektumokat. Szerencsére kaptam egy kis füzetet, ami műelemzéseket is tartalmazott, de nekem többet jelent az, hogyha elsőre tudok értelmezni valamit, amit látok - még ha nem is helyesen, de valamit váltson már ki belőlem. Mindezek ellenére nagyon jól szórakoztam, a hely atmoszférája jó hatással volt rám. 

igen, AZ egy kiállítási darab

Múzeumozás után nyakamba vettem a negyedet és rengeteget sétáltam a nap hátralevő részében, meg eszegettem, borozgattam, aperol sprizteztem, tök jó volt, estére már össze akartam esni, úgy fájt a derekam.

Szuper nap volt az első, és már ekkor láttam, hogy nem lesz időm megnézni mindent, 3 (vagyis inkább kettő és fél) nap nagyon kevés erre a városra, legközelebb addig gyűjtögetek, amíg el nem tudok menni egy hétre, de minimum 5 napra. Az egynapos városlátogatások meg tényleg csak arra jók, hogy a fő nevezetességeket letudjuk, összezsúfolódjunk egy csomó másik turistával, belebotoljunk egy rakat szuvenírárusba, együnk valamit túlárazva, aztán menjünk haza. Meglátásom szerint ha csak ennyit látunk Velencéből, akkor nem látunk semmit a valódi városból, abból, ahol tényleg ugyanúgy élik az emberek a mindennapjaikat, mint bárhol máshol. Én igyekeztem kevésbé frekventált helyek felé orientálódni, és nem bántam meg. Egyedül utolsó nap keveredtem bele egy szörnyen turistás területbe, erről a napról nem is fogok külön írni szerintem, mert nem hagyott bennem túl mély nyomot az, amit akkor láttam.

Ó és még valami, egy égi jel: tengeribeteg vagyok, nem bírja a gyomrom a hullámzást, de a velencei lagúnában az égvilágon semmi bajom nem volt a hajókázástól.

Hasznos infók:

- Itt laktam: Corte Vecchia B&B, Dorsoduro - www.cortevecchia.net (egyágyas szobát nagyon nehéz volt találni, 3 hónappal korábban le kellett foglalnom) - csend volt, nyugi volt, saját fürdő, wifi, reggeli, nem csak kp-ben lehetett fizetni, fény mondjuk nem volt sok a szobában, de ez volt a legnagyobb problémám. 

- Vaporetto: egy útra 7.50 euró a jegy, ami nem kevés, ha sokat szeretnénk hajózni, akkor érdemes bérletet venni. Én a neten vettem egy 72 órásat, ami, ha vettem hozzá Rolling Venice kártyát, csak 28 euróba került, anélkül sokkal drágább. Ennek a kinyomtatása viszont nem sikerült a Piazzale Román található automatáknál, végül a jegykiadó csaj nyomtatott nekem egy jegyet, de később találnom kellett olyan automatát, ami kinyomtatja a Rolling Venice kártyát is (találtam, nem is értem, ott miért nem működött...), mert csak azzal együtt érvényes a bérlet (megjegyzem, senki nem kérte el a jegyem, viszont mindig érvényesíteni kell, és sok helyen beléptetőrendszer van, így nem érdemes bliccelni). Egyébként sok más szolgáltatást, belépőt meg lehet venni ezen az oldalon.

- Belépők: mindkettőt linkeltem fent, és a Guggenheimbe és a Punta della Doganába is 15 euró a belépő. A San Giorgio Maggiorén található toronyba pedig 6 euró. Fél óránként megkondul a harang, akkor nem tanácsos fent lenni. :)

- Repülő: Budapest-Treviso Ryanair járattal érkeztem, a trevisói reptérről 10 euróért visz be busz Velencébe, az út kb. egy óra, akárcsak Bp. és Treviso között.

Folyt. köv. Buranóval, Torcellóval, meg még egy kis Velencével.

Az első rész: Vettem dolgokat - Velence #1
A harmadik rész: Útinapló II. - Velence #3
A negyedik rész: Travel solo - Velence #4 (Az összes képhez linket is ebben a posztban találtok)