"Halott embereket látok"

Tényleg, nem lehet, hogy A hatodik érzék főszereplője egyszerűen skizofrén volt? Mindegy is, most nem egy kísértettörténetről fogok beszámolni, hanem egy olyan könyvről, aminek egy skizofrén fiú a főszereplője, és az ő szemszögén keresztül pillanthatunk be az életébe apró mozzanatok által, onnantól kezdve, hogy kicsi korában elveszítette a testvérét, Simont, egészen 20 éves koráig.

Nathan Filer, a könyv szerzője tíz évig dolgozott pszichiátrián ápolóként, így valószínűleg kellő rálátása volt ez idő alatt a mentális beteg emberekre. Matt 9 évesen veszítette el a bátyját, és az ehhez köthető eseményeket óriási traumaként élte meg, amihez jó adag bűntudat is vegyült. Az otthoni légkör sem segít, ráadásul az anyja kiveszi az iskolából, így még inkább elszigetelődik a valóságtól, sokkal nehezebb ebben a helyzetben feldolgoznia a történteket.

"Könnyebb elaludni a problémákkal, ha tudod, hogy tenni fogsz valamit ellenük."

Matt mesél nekünk, arról a napról, amikor meghalt a testvére, hogy milyen volt azelőtt és azután; hogy nagyon fiatalon elköltözött otthonról, és hogy miként kezdte el látni Simont az élet minden apró részecskéjében, hogy hogyan próbálta őt visszahozni, és hogy hogyan került be egyszer csak a bristoli kórház pszichiátriájára. Mindezt az időben ugrálva teszi, ettől válik igazán élővé és hitelessé a regény, a szöveg élőbeszéd-szerű, többek között emiatt került hozzám olyan közel.
Kicsit körbeolvasgattam, hogy hogy vélekednek azok, akik már olvasták a könyvet, és látom, hogy sokakat zavar, hogy nem lineárisan haladunk az időben. Szerintem teljesen érthetően elkülönülnek az egyes jelenetek, gyakorlatilag egyből tudtam, éreztem, hogy mikor és hol járunk, ahogy az első szavakat elolvastam egy új fejezetszerűségből, aztán lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy sikerült teljesen ráhangolódnom a stílusra. Olvasok én egy rakat jó könyvet, de az egy külön kategória a jón belül, amikor tökéletesen egy hullámhosszra kerülök a szerzővel, mert úgy fonódnak a mondatok egymásba, ahogy azt várom vagy elképzelem.

Matt csapong, frusztrált és dühkitörései vannak, érezhetően nincs vele rendben valami, közben azt is megtudjuk, hogy gyógyszereket szed és volt már kórházban is a mentális problémái miatt, de az nem derül ki, hogy konkrétan mivel kezelik. Ha nincs a fülszöveg, nem gondoltam volna, hogy tudathasadásos állapotba került. Persze, sokat nem tudok erről a betegségről, csak annyit, amennyit úgy általában mindenki, miután megnézte az Egy csodálatos elmét: a valóság és a képzelet összefolyik, a beteg hallucinál, szociális készségei romlanak; de egy gugli keresés sokat segít abban, hogy kicsit képbe kerüljünk a tünetekkel.

"A VISSZAESÉS JELEI
Hang: Nincs.
Atomok: Nincsenek.
A segítőkkel való együttműködés hiánya: Hoppá.

Háromból kettő, nem is rossz."

Még a fülszövegről annyit, hogy vicces és szórakoztató történetet ígér nekünk, de azért ezt ne így képzeljük el. A főhős valóban elég szellemes és szórakoztató, de messze nem egy pozitív személyiség, így a viccesség kimerül néhány cinikus és keserű megjegyzésben. A történet maga eleve nem vidám, és én a tálalásban sem találtam semmi vidámságot, de lehet, hogy nincs humorérzékem. :)

Picit a helyszínekről: a Homes család Bristolban él (ahol az alábbi impozáns híd is található), a vakációjukat, amivel a könyv indul, pedig Portlanden töltik, Dorsetben. Tök jó, mert itt pont jártam már kétszer, le is vagyok fényképezve a helyes piros-fehér világítótorony előtt. :) (Akkor még nem olvastam sokat, és nem került a kezembe olyan könyv, amiben a világítótornyokat baljós hangulat övezi.) Ha Dél-Angliában jártok, menjetek el Dorsetbe, mert eszméletlen tengerpartok vannak erre, például a Durdle Door is erre található, amikor kiszálltunk a kocsiból sétálni egyet, gondoltam, jól van, megnézzük a partot, aztán kész, hát, nem nagyon hittem a szememnek, amikor elém tárult a látvány. :D
Kicsit elkalandoztam, de még annyit, hogy Portlandhez tartozik a Chesil Beach, ami egy jó hosszú mesterségesen feltöltött szakasz a sziget meg a szárazföld között. És ahogy most keresgéltem képeket, látom, hogy Ian McEwan írt egy könyvet On Chesil Beach címmel. :)

A bristoli függőhíd

Bill, a világítótorony

Chesil Beach

A kiadásról egy kicsit: a könyv a Scolarnál jelent meg, picike, keménytáblás, a fent látható borítóval. Alatta meg egy fehér háttéren mászkálnak hangyák, és ez a motívum a könyv lapjain is visszaköszön pörgettyű formájában, vagy én nem tudom már, minek hívják ezt, mivel szerintem úgy ötéves koromban láttam ilyet utoljára. Tudjátok, amikor minden lap szélén van egy kis rajz, és ha átpörgetitek az oldalakat gyorsan, akkor olyan, mintha mozogna az egész. Ezért teljesen odavoltam. :)

Nathan Filer: A zuhanás sokkja
Scolar Kiadó, 2015
Fordította: Nádor Zsófia