A Rosie projekt után nem voltam benne biztos, hogy szeretném olvasni a folytatást, egyrészt azért, mert nem vagyok kényszeres sorozat-végigolvasó, ha úgy érzem, hogy az első rész teljesen egyben van nekem, akkor nem feltétlenül kapok a folytatás után. Másrészt tudtam, hogy a Rosie Update a gyerekvárás köré épül és nem akartam csalódni Donban, a Rosie projekt Asperger-szindrómás főhősében. Féltem, hogy túl áhítatos jeleneteket kell majd olvasnom, meg attól, hogy kiderül, hogy egy emociálisan nem teljesen fejlett egyén is magasabb szintű érzelmi reakciókat produkál a kérdéses esetben, mint én.
Mit tennél, ha a nő, akit szeretsz ahelyett hogy a megszokott alkoholos italt kínálná fel neked este, két pohár narancslevet hagyna az asztalon? Don Tillman azt teszi, hogy fogja a vodkát és belekeveri a narancslébe. Kár, hogy Rosie, Don élete szerelme épp azt készül közölni férjével, hogy babát várnak, úgyhogy amint belekóstol a mennyei italba, már köpi is ki az egészet.
Don a maga módján reagál, ez ugyanis nem volt a terv része. Legalábbis nem most. A hidegzuhany után aztán elkezd felkészülni a bébi érkezésére, de a felkészülés jelentős részét az teszi ki, hogy Rosie életmódjában igyekszik változásokat eszközölni. Gondolhatjuk, hogy ennek Rosie mennyire örül. :)
A csaj egyébként engem kifeszített ebben a részben, eleve azzal, hogy Dont egy ilyen helyzet elé állítja és elvárja tőle a megfelelő viselkedést, meg hogy alaptalanul ítélkezik és hoz meg (majdnem) visszafordíthatatlan döntéseket. Szegény pasi meg amúgy is teljes gőzzel képzi magát a feladatra, és még Rosie kifakadásait is kezelnie kell valahogy. Nem irigyeltem.
A helyzetet még egy halom más bonyodalom is megcsavarja, Don képes mindig belekeverni magát valamibe, legyen szó arról, hogy felkészülésképpen gyerekeket videóz a parkban, hogy megfigyelje a viselkedésüket, vagy arról, meghívja régi barátját Gene-t New Yorkba, hogy lakjon velük egy ideig, holott Rosie ki nem állhatja a pasit.
Érdekes, mert alapvetően nagyon tud idegesíteni a helyzetkomikum mint eszköz, főleg írott formában, de Don annyira imádni való, és olyan szívesen megölelgettem volna (még ha ő ennek feltehetőleg nem is örülne :D), jelleméből/Asperger-szindrómájából fakadóan szerencsére nem voltak életszerűtlenek ezek a furcsán sikerült helyzetek.
Kevés ennyire szeretetre méltó karakterrel találkozom a könyvekben. Don azért nyerő, mert cseppnyi rosszindulat sincs benne, mindig a legjobb belátása szerint cselekszik, és képes az összes problémához racionálisan közelíteni (vagyis csak úgy képes). Néha viszont őszintén sajnáltam, hogy hiába próbálkozik - a maga módján - teljes erőbedobással, senki nem értékeli az erőfeszítéseit. A barátaival is ki vagyok békülve, viszont Rosie-t sikerült kissé megutálnom. Úgy tűnik, előbb hasonlít a lelkivilágom egy Aspergeres férfiéhez, mint egy terhes nőéhez.
Örülök, hogy a második rész hozta az első színvonalát, és annak is, hogy hagytam magam rábeszélni az olvasására. :) (Oké, túl sokáig nem kellett győzködni.) Szórakoztató, de a maga intelligens módján, akárcsak a Rosie projekt, amit szintén nagyon szerettem.
Graeme Simsion: Rosie update
Libri Kiadó, 2015
Fordította: Sziklai István
Ui.: Nálam van egy kis kavar a cím előtti névelő körül: minden online felületen névelővel szerepel a cím, viszont ahogy a fenti képen is látszik, a második rész fizikai megtestesülésén már nincs "A" betű. A Rosie projektről meg aztán végképp nem tudok nyilatkozni, mert azt könyvtáraztam - viszont most már kéne a polcra is, hogy legyen saját példány, hiszen milyen már az, hogy egy sorozatnak csak a második része van meg? :D
A csaj egyébként engem kifeszített ebben a részben, eleve azzal, hogy Dont egy ilyen helyzet elé állítja és elvárja tőle a megfelelő viselkedést, meg hogy alaptalanul ítélkezik és hoz meg (majdnem) visszafordíthatatlan döntéseket. Szegény pasi meg amúgy is teljes gőzzel képzi magát a feladatra, és még Rosie kifakadásait is kezelnie kell valahogy. Nem irigyeltem.
A helyzetet még egy halom más bonyodalom is megcsavarja, Don képes mindig belekeverni magát valamibe, legyen szó arról, hogy felkészülésképpen gyerekeket videóz a parkban, hogy megfigyelje a viselkedésüket, vagy arról, meghívja régi barátját Gene-t New Yorkba, hogy lakjon velük egy ideig, holott Rosie ki nem állhatja a pasit.
Érdekes, mert alapvetően nagyon tud idegesíteni a helyzetkomikum mint eszköz, főleg írott formában, de Don annyira imádni való, és olyan szívesen megölelgettem volna (még ha ő ennek feltehetőleg nem is örülne :D), jelleméből/Asperger-szindrómájából fakadóan szerencsére nem voltak életszerűtlenek ezek a furcsán sikerült helyzetek.
Kevés ennyire szeretetre méltó karakterrel találkozom a könyvekben. Don azért nyerő, mert cseppnyi rosszindulat sincs benne, mindig a legjobb belátása szerint cselekszik, és képes az összes problémához racionálisan közelíteni (vagyis csak úgy képes). Néha viszont őszintén sajnáltam, hogy hiába próbálkozik - a maga módján - teljes erőbedobással, senki nem értékeli az erőfeszítéseit. A barátaival is ki vagyok békülve, viszont Rosie-t sikerült kissé megutálnom. Úgy tűnik, előbb hasonlít a lelkivilágom egy Aspergeres férfiéhez, mint egy terhes nőéhez.
Örülök, hogy a második rész hozta az első színvonalát, és annak is, hogy hagytam magam rábeszélni az olvasására. :) (Oké, túl sokáig nem kellett győzködni.) Szórakoztató, de a maga intelligens módján, akárcsak a Rosie projekt, amit szintén nagyon szerettem.
Graeme Simsion: Rosie update
Libri Kiadó, 2015
Fordította: Sziklai István
Ui.: Nálam van egy kis kavar a cím előtti névelő körül: minden online felületen névelővel szerepel a cím, viszont ahogy a fenti képen is látszik, a második rész fizikai megtestesülésén már nincs "A" betű. A Rosie projektről meg aztán végképp nem tudok nyilatkozni, mert azt könyvtáraztam - viszont most már kéne a polcra is, hogy legyen saját példány, hiszen milyen már az, hogy egy sorozatnak csak a második része van meg? :D
Kíváncsi is vagyok erre a könyvre, meg kicsit félek is tőle... Az első rész tetszett ugyan, de valahogy mégis tartok az olyan könyvekről, amik egy betegséget 'aranyosnak' és bohókásnak mutatnak be, miközben a való életben szerintem nagyon nehéz lehet együtt élni egy ilyen emberrel.
VálaszTörlésErről az Asperger-gyerekvállalás dologról az jut mindig eszembe, amit tavasszal a gyerekpszichiátria tanárnő mesélt órán. Van egy ismerős házaspár, mind a ketten orvosok és egyetemi tanárok. A férfi Aspergeres. Gyerekük született, a férfi nem telefonált, nem érdeklődött, végül a nő hívta fel, hogy megvan a baba. Kérdezte, hogy evett-e valamit, a férfi nemmel válaszolt. Van a hűtőben kolbász, süsse meg. Másnap újra telefonál a nő, megsütötte-e a kolbászt. A válasz: nem, mert egyik lábosba sem fért bele... Ez így elmesélve nagyon vicces, mi is kacagtunk rajta, de szerintem hihetetlenül nagy türelemre van szükség, hogy elviselj és szeress egy olyan embert, aki amellett, hogy hihetetlenül művelt, nem jön rá, hogy a kolbászt körbe lehet tekerni és akkor befér. :)
Igazad van különben, de én különben érzem ezekben a könyvekben a mélységet is.. a második rész főleg kevésbé vidám, mármint vannak benne komikus jelenetek (elég sok), viszont dráma is, csak épp nem annyira drámaian ábrázolva. De én őszintén sajnáltam ezt a pasit, hogy annyit tepert, mégse hitte el róla senki, hogy képes lesz jó apává válni.
TörlésA tanárnőd sztorija valóban mosolyogtató, de persze nem lehet egyszerű egy ilyen emberrel élni, és egy ilyen embernek sem lehet egyszerű, hogy ne ütközzön folyton falakba és problémákba.
Viszont nekik is van rengeteg jó tulajdonságuk épp a betegségükből fakadóan.
Szóval azért szerintem ne félj a 2. résztől, nem minden móka és kacagás. :)
Még nyáron megvettem az elsőt, de azóta is tartogatom. :( Viszont most a karácsonyi időszakban muszáj lesz elolvasnom, hogy aztán olvashassam a második részt! :D
VálaszTörlésJól fog esni, legalábbis remélem! :) Igazán intelligens humorú, kedves könyvek :)
TörlésTetszett, dejó! :) Nagyon jó a képed, Lajos mancsijával :)))
VálaszTörlésNekem is hasonló problémáim voltak Rosie-val, de másoknak is... persze kellett a konfliktusforrás, de valahogy meg lehetett és kellett volna tartani Rosie-t is szerethetőbbnek. Don mindig is az marad. :)
Köszi! :) a vicc, hogy ugye a macskák utálják a narancsot, Lajos kirohan a konyhából, ha épp feldolgozom egyet, de ezekkel nagyon szeretett volna játszani. :D
TörlésÚjra is olvastam a posztod a könyvről, emlékeztem, hogy te sem voltál megbékélve a csajjal. Én már pont annak drukkoltam a végén kábé, hogy ne az legyen, ami végül történt.. :)
Na ezt is el fogom olvasni ez biztos! Lajos lába nagyon jó a képen :D
VálaszTörlésHa a Rosie projekt tetszett, akkor ez is fog, szerintem. :) Lajos nem bír kimaradni semmiből. :D
TörlésÉn is picit tartok ettől a könyvtől, de így már megnyugodtam. :) És persze alig várom, hogy én is megkaparintsam! :)
VálaszTörlésSzerintem simán hozza az első színvonalát, remélem, neked is tetszeni fog! :)
Törlés