Témázós vég-tag

A témázós rovat most néhány röpke, kiszavazott kérdéssel jelentkezett, egyik sem kapott saját hónapot magának, a lányok meg rendet raktak, kiszórták szegény mellőzött témát, ezek most itt vannak egy tag formájában.

Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat:

Mik azok a „motívumok”, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem? 

Saját érdekemben is igyekszem egyre kevésbé háklis lenni. De még mindig zavar, ha valaki hangoztatja a helyesírás és nyelvhelyesség fontosságát, de az ő szövegein ez a filozófia kicsit sem látszik meg.
A nagyon egybefüggő, tördelés nélküli szövegben elveszek, ezért sokszor nem olvasom végig ezeket a posztokat, de gyanítom, ez inkább az én szegénységi bizonyítványom.

A kedvenc poszttípusom az a "mostantól újra gyakran lesz bejegyzés"-jellegű ígéret. Néhány kivételt leszámítva általában semmi nem lesz belőle, ami nem baj, csak akkor minek ígérgetni. Azt sem szeretem, ha egy könyves értékelés csak arról szól, hogy elmeséli a blogger, hogy miről szól a könyv, bár az általam követett könyvesblogok nem ezt az irányt képviselik.

Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)?

Ha egy könyv egyáltalán nem érdekel, előfordul, hogy nem olvasom el róla a bejegyzést. Filmes értékeléseket sem olvasok.

Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?

Nem kommentelek, isten ments, hogy online vitákba keveredjek! :D Legfeljebb elmondom valakinek, aki tudja, miről van szó. Az ikszem pedig szürke. :(

Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos pont? 

Máris vérben forognak a szemeim! Mélyen érintett vagyok a témában, kamaszkoromban utáltam olvasni, ami elsősorban a kötelezőknek tudható be, másodsorban annak, hogy sokszor nem a koromnak megfelelő könyveket akartak elolvastatni velem. Általános iskolában semmiképp nem kéne erőltetni a Kincskereső kisködmön nyomorát meg szerintem Fekete István könyvei is borzasztó vontatottak egy negyedikes gyerek számára, a Jókai-regényekről nem is beszélve. Eleve gyűlölöm a "régi=minőségi"-felfogást, de a múltorientált magyar ember sosem lesz képes ezt levetkőzni. Az, hogy néhány, az alapműveltség megszerzéséhez szükséges regényt elolvastatnak velünk, ám legyen, nem is kell, hogy mind tetsszen, de hogy tanulmányaim során egyetlen kortárs regénnyel találkoztam, azzal is csak azért, mert az írója Nobel-díjat kapott, felháborító. 

Eleve egy olyan listát adnék a gyerekek (és nem az irodalomtanár) kezébe, amelyről válogathatnak, és ha valami nem érdekli őket, akkor azt ne legyen már muszáj elolvasniuk. 

Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy nem szeretnek olvasni a fiatalok, meg úgy az emberek általában.

Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg? 

Lecserélném az összes poros magyar és külföldi regényt egyaránt. Mikszáth, most komolyan? Persze, meghagynék pár klasszikust, pl. drámákat, de mindenképp időtálló stílusú könyveket válogatnék a kötelezők közé, a meglévők közül pl. ilyen A Mester és Margarita, A két Lotti, az Édes Anna. 

Az egyetemen volt egy XX. századi művészet és világirodalom (vagy valami ilyesmi) tárgyunk, ott minden órára feladtak néhány szerzőt és könyvet, és lehetett választani, hogy melyiket olvasod el. Végigmentünk az egész világon és a huszadik századi neves szerzőkön (Márquez, Woolf, Hemingway, Ionesco, Merle, Proust, stb.), nagyon szerettem!

Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha? Vagy amiért igazán rugdosni kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például? 

Gimiben nagyon kevés kötelezőt olvastam el vagy végig. Miután lefeleltem az Ármány és szerelemből ötösre anélkül, hogy elolvastam volna a könyvet, rájöttem, hogy felesleges kínlódni.

Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?

A Sorstalanság, (bár azt picit korábban olvastam, mint hogy feladták volna), a Nóra, A két lotti, egyik-másik Csehov. A drámákkal elvoltam, ami azért fura, mert most már egyáltalán nem olvasom őket.

Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek:

Milyen könyvélményen sírtál legutóbb? 
Nem sírok könyveken.
 

Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott? 
Meghatódásban sem vagyok túl jó, legalábbis ha könyvekről van szó. A való életben és akár a filmek esetében már más a helyzet, mert olyankor több érzékszervemre hat a külvilág, de az olvasás nekem más téma. Amúgy a legszomorúbb és meghatóbb könyv, amit valaha olvastam, a Szadako élni akar.

Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e? Van olyan jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat/meghat?
Jégkirálynő vagyok, bocs.

Keresed a megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?
Szeretem, ha egy könyv érzéseket vált ki belőlem, az sem baj, ha felzaklat. Amikor pl. mélyponton vagyok, jól esik valami igazán odavágós könyvet olvasni, viszont a megható jelzőt nem igazán szeretem, mert kapásból a hatásvadászat az első szó, ami eszembe jut rólam, azon meg mindig felhúzom magam. Azt sem szeretem, ha egy könyv kimondottan lehangol, viszont az "egyszerűen" szomorú eseményektől és komoly témáktól el tudok vonatkoztatni, úgy értem, nem igazán veszem fel őket.

Mindenki más:
Nima, tigi, Bea, Zenka, Ilweran, PuPilla, Bubu, Zakkant