2016-11-06

OK, megadom magam a lelkesedésnek

Továbbra is tartom magam, és nem veszek könyvet. Ez azért van, mert nem is kívánom a könyvvásárlást, látom az itthoni roskadozó polcokat meg a kevés szabadidőmet, és tudom, hogy hülyeség. De lesz itt molykarácsony, és mostanában amúgy is egész ügyesen fogyasztom az otthoni könyveket (azt sem tudom, mikor jártam utoljára könyvtárban), úgyhogy megengedek magamnak annyit, hogy körbetekintsek a friss megjelenések között.



Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért - Igazából ez a könyv adta a löketet, hogy megírjam ezt a posztot. Izland miatt régóta érdekel, hallottam róla jót és rosszat (főleg rosszat), illetve legendásan régóta húzódik a megjelenése #justKMKthings. Viszont hosszú ideje az első könyv, ami a kiadótól érdekel.
Carlos Ruiz Zafón: Marina - Derült égből villámcsapásként ért mindannyiunkat a hír, hogy végrevégre jön egy új Zafón-regény, úgyhogy most örülés van, ezt mindenképpen el kell olvasnom. 
Stephenie Meyer: A Vegyész - Kifütyülhetitek nyugodtan, de ez most engem izgat valamiért. Különben a Twilightot sem utáltam annyira, mint illene. :D

Gillian Flynn: Éles tárgyak - Thriller thriller hátán, én továbbra is kedvelem Flynn könyveit, úgyhogy alap, hogy erre is kíváncsi vagyok.
Murakami Haruki: Sötétedés után - Végre egy regény Murakamitól, már kezdett elegem lenni abból, hogy az utóbbi időben csak novellásköteteket és kisregényeket adtak ki tőle.
Mark Frost: Twin Peaks titkos története - Év elején láttam először a sorozatot, és bármennyire agyfelhúzós a vége (mellesleg azért, mert terveztek még pár évadot, csak nem vette meg a csatorna), a részemmé vált, és azóta is valami meleg érzés tölt el, ha eszembe jut. Fánk, pite, kávé, és a baglyok nem azok, aminek látszanak.

Jenny Lawson: Őrülten boldog - Imádom a borítóját. :D Depresszió és szorongás vicces köntösben - az ilyenektől mindig tartok egy kicsit, de valamiért jó előérzetem van ezzel a könyvvel kapcsolatban.
Donna Tartt: Az Aranypinty - A titkos történet egy zseniális könyv, ettől viszont kicsit ódzkodom, talán a hossza, talán a hype... Majd olvassátok el előttem, és mondjátok meg, hogy érdemes-e, jó?
Helen Fielding: Bridget Jones babát vár - Nem tökéletesek a Bridget Jones-könyvek, viszont imádom a hangulatukat, a filmet meg még nem láttam, így spoiler sem lesz - hacsak a harmadik rész önmagában nem számít annak.


Nektek mi lesz a kötelezően beszerzendő őszi darab?

13 megjegyzés:

  1. A vegyész és a Rekviem a te érdeklődésed miatt kezdett érkdekelni :D
    A Marina nekem is kell, illetve Az aranypinty és Bridget Jones is izgat. Plusz jön egy új Anne Rice regény, amit szeretnék beszerezni, és az új Ízek, imákat :D Kicsit hosszú a lista, de majd elosztom karácsonyig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, egyik sem lesz nagy bukta. :D
      Az Ízek, imák nem is rossz ötlet, basszus! :D
      Mindegy, legalább a családtagok nálad sem lesznek bajban, hogy mit vegyenek karácsonyra. :)

      Törlés
  2. Zafón a kötelező - egyértelműen :D És ugye az Aranypinty, csak én is picit tartok tőle. De kb az itt felsoroltakat simán elolvasnám, talán csak BJ-t nem, az nálam csak moziélmény :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben az időszakban a Marina lesz Mindenki Beszerzése. :)
      Az Aranypinttyel tuti megvárnék pár véleményt, főleg A fényességek után, amit szintén tök vártam és szintén baromi hosszú, de borzalmas, legalábbis amit eddig olvastam belőle. :/
      Amúgy a BJ nekem is jobban átjön filmen valahogy...

      Törlés
  3. A Rekviem engem is érdekel (Burial Rites az eredeti cím, sírok), Zafón mindenképpen, az Őrülten boldog is piszkál, meg az Aranypinty, de utóbbival még lehet, hogy várni fogok - a hosszú könyveket mindig tolom magam előtt, ott vigyorog a polcon a Vadhattyúk és A fényességek is egymás mellett. Érdekel a Geopen két újdonsága (Lewycka: Ragadunk és Grushin: A sor), meg egy csomó Európa, amiket egyszer már felsoroltam magamnál.
    Egyébként nekem sincs kedvem könyvet venni (hálistennek), dugig vagyok olvasatlanokkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Korábban valami más címmel volt fenn a molyon, Végtisztesség, talán?
      Nita jól előolvassa nekünk az Őrülten boldogot, remélem, tetszeni fog neki.
      Az Európa idén szerintem jól belehúzott, csomó érdekességet megjelentettek.
      Kezdünk lenyugodni :D

      Törlés
    2. Igen, talán még mindig fenn van így is.
      Nálam ez ciklikus, ha jóllakok könyvvásárlással, jön egy nyugis szakasz, de még mindig jobb ez, mint a korábbi állandó vásárolgatás.

      Törlés
  4. Öhm, biztos csak én nem izgultam rá a Marinára, de ez azért lehet, mert 1. fogalmam se volt, hogy régóta várjuk, 2. nem olvastam még Zafónt, de van tőle két könyvem. :)
    A fentiek közül érdekel a BJ, juhúúú, nagyon szerettem az előzőek hangulatát én is - a könyvekét és a filmekét egyaránt.
    A Flynn-Haruki-Meyer vonal felejtős nálam. :D három mínusz, yeah.
    A Rekviem egy gyilkos asszonyért nagyon érdekesen hangzik! Nem nagyon szokott érdekelni az ezerféle pöttyösökből kb. semmi, de ez egy kis gyöngyszemnek tűnik.
    Az Őrülten boldogon nagyon gondolkodom. Bookdepon le is van árazva most mindössze 2100-ra... Érdekel a téma.
    Az aranypinty: hát, majd ha nyugdíjas leszek. :D monstrumriadó! :D Na meg előbb A titkos történet! :) Ha az bejön (be fog), akkor jöhet ez is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, PuPi még Zafón-szűz! :) Szerintem veled is kompatibilis lenne ez a szerző. (De nem tukmálok)
      A KMK nekem is felejtős általában, de vannak gyöngyszemek, idén is olvastam egy elég jót, a Fedőneve Verity-t, néha belenyúlnak a tutiba. Ez az izlandi is igényesebbnek tűnik!

      Monstrumriadó! :D :D igen, amúgy már én is így vagyok a hosszú könyvekkel, főleg, mióta kevesebbet olvasok. Örülök, ha egy 400 oldalasnak a végére tudok érni. :/ Meg türelmetlen is vagyok. De azért vannak ellenpéldák, az Engelsforst pl. bármikor elolvasnám megint. :)

      Törlés
    2. Igen, még az vagyok! :))) :$ Nem tukmálsz, meg is van tőle két könyv, amiket akarok is olvasni, nem rostáltam ki őket a nagy szanáláskor sem. :))
      A Fedőneve Verityről mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott, emlékszem! De annyira nem villanyozott fel, hogy megvegyem. Most ez az izlandi jobban érdekel.

      Nekem már a 400 oldalas is hosszú esküszöm - tiszta paradoxon, hogy hogy lehetünk így könyvmolyok. XD
      Az Engelsforsnál, meg a HP-knál sosem érzem, hogy hú ez de hosszú, nincs kedvem nekiállni. Ők a kivételek, amelyek erősítik... :D

      Törlés
  5. Az Őrülten boldogat már el is olvastam, most be szeretném szerezni Jenny másik könyvét is, annyira tetszett. :)
    Az aranypintyet előrendeltem, azt hiszem azt én fogom nektek előolvasni, szerintem karácsonykor olvasós könyv lesz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó hír, most már én is extra módon sóvárgok utána. :D
      Köszi, hogy előolvasol nekünk egy ekkora monstrumot! :D

      Törlés
  6. A Vegyész engem is nagyon érdekel. Nem tudom megmagyarázni és nem is akarom :D

    VálaszTörlés